Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-15 / 38. szám
8. oldal HU február IS, péntek Ismét fellángoltok o harcok Bagdadban Afrikai Táltoxások Versenyben Bonn kegyeiért Hit kell tudni a nyugat-berHni választásokról ? A NYUGATI hírügynökségeik a nap folyamán egymással teljesem ellentétes jelentéseket küldenek az iraki helyzetről. Csütörtököm koma délután még olyan értelmű jelentések láttak napvilágot. amelyek a rend helyreállításáról tájékoztattak. A Bagdadból érkező távirati tájékoztatások szerint a mozik kinyitották kapuikat, az új külügyminiszter sajtóértekezletet tartott, melyen bejelentette: mindem eddig megkötött olaj- szerződést tiszteletben tartanak. így a Szovjetunióval kötött gazdasági szerződéseiket is. Ku- waitról szólva a miniszter nein foglalt világosain állást, reményét fejezte ki, hogy az új rendszernek szilárd nézetei vannak az arab egységgel kapcsolatban. Nem volt azonban hajlandó elárulni az újságírók kérdésére, kik a hatalomra jutó tiszticsoport által létrehozott úgynevezett ..Nemzeti forradalmi tanács” tagjai. A Reuter kommentárja ezzel kapcsolatban rámutat, hogy az új rendszernek még mindig a névtelenség az egyik legjellemzőbb vonása, a vezetők jó részét az ismeretlenség homálya takarja. Az esti órákban a korábbi hírekkel ellentétes értesülések érkeztek Bagdadból. Ezek szerint ismét fellángoltak a harcok az iraki fővárosban. A harc a tudósítók szerint a katonaság által támogatott nemzeti gárda és a fegyveres ellenállásba átment kommunista erők között folyt. Bagdad sűrűn lakott negyedeiben bizonyos ellenállási gócok a nagy nyomás ellenére sem adják meg magukat, úgyhogy a katonaság nem egy esetben tamkágyú- kat is bevetett a tűzharcba. Bagdadban csak úgy záporoznak a katonai főkormányzó rendeletéi. Szigorú büntetést szabtak ki azokra, akik üldözötteket rejtegetnek, s elzárással fenyegetik meg mindazokat a* állami alkalmazottakat, akik három napnál hosszabb ideig maradnak távol munkahelyüktől. AZ ÉRDEKLŐDÉS az iraki események mellett egyre inkább Arfikára terelődik ezekben a napokban. Az egyik legszégyenletesebb tartalmú hír arról beszél, hogy Csőmbe, a volt katangai diktátor, hivatásos bérgyilkosokból álló. úgynevezett csendőrségénék zárt alakulatai Angolába érkeztek Az élénk nemzetközi érdeklődés hatására a portugál gyarmat kormányzója beismerte, hogy több mint 600 volt katangai csendőr kért „letelepedési engedélyt” az angolai portugál hatóságoktól. Csőmbe zsoldosai új otthonra és nyilván új „munkalehetőségekre” találnak Angolában. Ezen a forrongó gyarmati területen — egy most érkezett jelentés szerint — az elmúlt év eléje óta jelentős veszteségeket szenvedtek a gyarmatosítók. Feltételezések szerint az angolai hazafiakkal folytatott harcokban legalább 2000 portugál vesztette életét. Hír érkezett arról is, hogy az észak-rhodesiai törvényhozó tanács hatnapos vita után szerdán döntött arról, hogy kiválik az angolok által patronált úgynevezett Közép-afrikai Államszövetségből. Ugyanakkor visz- szautasította és megbélyegezte Rhodesia és Nyasz- szaföld államszövetségét melyet — amint a határozat hangsúlyozza — a nép akarata ellenére az angolok kényszerítették az országra. Mint ismeretei. a nyasszalöldi törvényhozó tanács korábban hasonló döntést hozott. AZ ANGOL ALSÓHÁZ kétnapos közös piaci romeltakarítási munkája után szerdám a Lordok Háza vette szemügyre az ..atlanti egység” maradványait Lord Home külügyminiszter például arról beszélt meggyőzni akarván az Adenauer- kormány úgynevezett angolszász szárnyát hogy a Bahama-szigeteiken kigondolt NATO atomközösség klubtagsága lényegesen előnyösebb, mint a Párizs—Boon-tengely révén elérhető miniatűr bomba. Az angol külügyminiszternek ezzel kapcsolatban személyesen is alkalma volt kifejteni álláspontját Bonn képviselője előtt. Szerdán Londonba érkezett Scheel nyugatnémet gazdasági együttműködési miniszter, akivel az angolszász kormány több tagja hosszasan tárgyált. London feszült figyelemmel kíséri az Adenauer-kormámy tengelyhű és atlanti szárnyának hátterében folyó vetélkedést. Jól tájékozott körök szerint Erhard alkancelflár már teljesen elszigetelődött a bonni minisztertanács ülésén, mert hangoztatta, hogy a francia—nyugatnémet szerződés nem kerülhet ellentétbe Nyugat-Nérnetország NATO-kötelezettségeivel. Erhard egy olyan záradékot is javasolt a szerződéshez a pari amen ti ratifikálás előtt, hogy Bonn változatlanul támogatja Nagy-Britannia közös piaci taeságát. A hírek szerint Gilpatrie amerikai hadügyminiszter-helyettes Bonnban újabb fegyvervásárlásokat szorgalmazott, mint a nyugatnémet lapok közűik. Az amerikaiak szeretnék, ha Adenauer az idén legalább 2,8 milliárd márka értékű feewert és hadianyagot vásárolna az Egyesült Államoktól, mint azt a kancellár az ősszel már megígérte. Erre Amerikának azért van szüksége, hogy egyensúlyban tarthassa fizetési mérlegét, összefügg ezzel a témával az is. hogy Kennedy újabb tanácskozásokat kezdett vezető munkatársaival az Egyesült Államok európai politikájáról. A Pentagon közölte, miszerint 1962 végéig 15 000 amerikai katonát hívott vissza Nyugat-Európából. Ezek között azonban nem voltak olyanok, akik valamilyen harci egységhez tartoztak volna. Londonban most tárgyal Mocone. az amerikai központi hírszerző hivatal főnöke, az egyik legnagyobb olajkapitalista, különböző titkos problémákról. ■VASÁRNAP, a második világháború befejezése óta hatodszor képviselő-választásokra kerül sor Nyugat-Berünben. Mintegy 1,7 millió nyugatnémet polgár járul majd az urnák elé. A választók kegyeiért négy párt verseng. Száz- harmincnégv képviselői mandátum megszerzéséért: SPD. CDU. az FDP és a nyugat-béri ind Német Szocialista Egységűért (ez az első alkalom, hogy a nyugat-berlini kommunisták önálló pártként indulnak). A fnmtvárosban a képviselő-választásokkal egy időben kerületi választásokra is sor kerül. Itt a mandátumok elosztásának rendszere talán még annál is bonyolultabb. amit a kép viselő-választások törvényes rendje ír élő. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Ki első Conlergan-per Nyugat-Berlinben A Chemie Grünenthal cég ellen. amely a Contergan nevű „gyógyszert” előállította, a napokban kezdődik az első kártérítési per Nyugat-Berünben. A nyolchónapos Michael M. szülei mindenfajta anyagi kár megtérítését követelik, amely abból származik, hogy az anya a terhesség ideje alatt orvosi előírásra Contergan-szirupot szedett, 6 emiatt nyomorék gyermeket hozott a világra. A kártérítési per megindításával egyidejűleg a szülők az aacheni főállamügyészségnél bűnvádi feljelentést is tettek a Chemie Grünenthal cég ellen. Jelenleg Nyugat-Berlinben 60 olyan asszonyról tudnak, akiknek gyermeke a csodaszernek kikiáltott Contergan szedése miatt kar vagy láb nélkül született. Üi amerikai műbolygó: a Syncom Dobi Istytn r*iTó- és feieYí?iébeszé«fét 21-én tcäzveWf a Ressnfb- rádiő és a televízió Dobi Istvánnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének rádió- és televízióbeszédét, a kiadott időponttól eltérően, 17-e helyett 21-én 19.45 órakor közvetíti a Kos- suth-rádió és a televízió. (MTI) Savang Vatthana és Leonyid Brezsnyev beszéde a Kremlben adott ebéden MOSZKVA. (TASZSZ) Laosz moszkvai nagykövete, a Kremlben ebédet adott a laoszi küldöttség tiszteletére. Az ebéden Savang Vatthana laoszi király és Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke beszédet mondott. A jelenlevőket üdvözölve Vatthana király kijelentette: „A béke minden barátját, közöttük minket is, nagy örömmel tölt el az a biztos tudat, hogy az együttélés a szovjet külpolitika sarkköve.” A szovjet vezetőkhöz fordulva Vatthana a következőket mondta: „Az az eltökéltségük, hogy szakadatlanul támogatni fogják Laoszt semlegességének fenntartásában, miközben tartózkodnak a belügyekbe való beavatkozástól, megfelel az egész laoszi nép óhajának.” Válaszbeszédében Leonyid Brezsnyev kijelentette, hogy a Szovjetunió továbbra is szilárdan támogatni fogja Laosz igazságos törekvéseit a nemzeti függetlenség és semlegesség, valamint a népek közötti béke és barátság megerősítésére. Boldogok vagyunk — mondotta Brezsnyev —, hogy Laoszban megértik és helyeslik a Szovjetunió erőfeszítéseit, amelyek az új világháború elhárítására, az általános és teljes leszerelés mielőbbi végrehajtására, a. különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének biztosítására irányulnak. A régi és új formában jelentkező gyarmatosításnak mind a Szovjetunió, mind Laosz határozottan nemet mond — mondotta végezetül Brezsnyev. TÜNTETÉS NEW YORKBAN A NÉGER ÜLDÖZÉS ELLEN New York. (TASZSZ) New Yorkban több száz néger részvételével tiltakozó tüntetés zajlott le a faji megkülönböztetés ellen. A tüntetők röpiratokat osztogattak. „Amerika rendőrállammá lett húszmillió néger számára” címmel A röpiratokon kifejezik felháborodásukat a néger lakosság állampolgári és emberi jogainak kíméletlen elnyomása miatt. Többek közt elmondják, hogy a rochesteni templomba a múlt hét péntekjén istentisztelet idején kutyákkal törtek be a rendőrök és szétkergették az imádkozó négereket. Azután „lázadásra való bújtogatás” címén letartíztattak IS négert, akiket felháborított ez az akció. A LEGÚJABB NYUGATI FILMDRAMA. Kanada; Ugye anyud, ebben a filmben akkor bukik «I akt*> lány, ha nem fogadja H a bonbont!!? EodrMl IMi mén A LAOSZI KIRÁLY WASHINGTONBA LÁTOGAT ’Washington. (AP) Savang Vatthana laoszi király február 25-én Kennedy ‘elnök meghívására kétnapos hivatalos látogatásra Washingtonba látogat — közölte Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. NEGYVENEZER EMBER HALÁLÁÉRT FELELŐS Flensburg (ADN) A bel- és külföldi közvélemény nyomására a bonni hatóságok szerdán ismét letartóztatták Fellenz egykori SS-Sturmbanníührert, aM 40 000 zsidó haláláért felelős. A flensburgi körzeti bíróság tó- ügyésze a letartóztatást azzal indokolta, hogy Fellenz ellen újabb terhelő bizonyítékok ke* rültek elő. CAPE CANAVERAL. (Reuter) Az Egyesült Államok Cape Canaveral-i kísérleti terepéről csütörtökön magyar idő szerint 6,35 órakor félbocsátottak egy háromlépcsős Thor-delta rakétát. orrkúpjában az új amerikai műbolygóval: a Syncommal. A tudósok remélik, hogy különféle bonyolult műveletekkel a műhold sebességét sikerül ■„szinkronba hozni” a Föld forgási sebességével. Így elérhetik, hegy a Syncom mindig a Föld egy bizonyos pontja fölött „lebegve” egész napos kapcsolatot tarthat fenn „elektromos látóterében” levő földi állom ásókkal. Az Egyenlítő főlöfc ngyenüő távolságban elhelyezett három Syncom ugyanazt a feladatot töltheti be. mint 40—50 Teüstar vagy Relay. Az amerikai űrhajózási hivatal e kísérlettel arról akar megbizonyosodni. létrehozható-e egy ilyen syneomokból álló rendszer. A most felbocsátott Syn- com egyébként televízió közvetítésekre nem alkalmas. Mint a UPI-hírügynökség jelenti, csak rádió- és telefonösszeköttetést kívánnak vele létesíteni Észak- Amerika és Afrika között. Legfrissebb értesülések szerint a Thor-Delta rakéta harmadik lépcsője is megfelelően működött, s a kísérlet sikerré! kecsegtet« Az angol kormány megvitatja a szovjet olajajánSatot LONDON. (MTI) Az angol alsóházban Green kereskedelmi államminiszter kérdésekre válaszolva kijelentette: az angol kormány kész érdemi alapon megfontolás tárgyává tenni a Szovjetuniónak azt az ajánlatát, hogy hajlandó hajókat rendelni Angliában, még akkor is. ha az Anglia számára bizonyos mennyiségű fűtőolaj importálásával járna. Sajtókörökben a kormány eddigi álláspontjának jelentékeny enyhülését látják a „hajókat olajért” szovjet ajánlat elfogadását illetően. NyQt titok, hogy az ajánlat körül heves harc dúlt a kormányban. Lord Home külügyminiszter a legélesebben ellenezte elfogadását, utalva az Egyesült Álkmok kormányának és a közép-keleti olajsejkeknek kétségbeesett tiltakozásaira. Lord Hailsham. a tudományos és technológiai ügyek minisztere viszont. aki az északkeleti ipán vidékek munkanélküliségének kérdését tanulmányozza, az elfogadást sürgette. FOGADÁS A BÉCSI MAGYAR KÖVETSÉGEN Bécs. (MTI) Csütörtökön délelőtt nagy érdeklődéssel kísért sajtófogadást tartott a bécsi magyar követségen dr. Bíró Gerd kővetségi tanácsos. A bécsi napilapok, valamint a külföldi újságok és hírügynökségek tok vezető képviselője vett részt a sajtófogadáson, amelyen BolcB- zsár Iván, a Budapesten megjelenő angol nyelvű New Hungarian Quarterly főszerkesztője arról tartott előadást, hogyan tükröződik a magyarországi közélet a magyar és a külföldi sajtó hasábjain. A közvetlen hangú előadást élénk vita követi».