Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-15 / 38. szám

1963. február IS, péntélf 3. «Mal Kendőzetlenül Van lehetőség Örömmel emlegetik az a posta® Duna Tsz-ben, hogy az elmúlt évben 350 hízott sertést értéke­sítettek, a tervezettnél öt- vennel adtak át többért. önmagában véve való­ban nem lebecsülendő az eredmény. Csakhogy a szö­vetkezet többre is képes lenne. Jelenleg ugyan» 72 fe­hér és komval kereszte­zést! anyakocájuk van. A tavalyi összes malacsza­porulat 960 volt, nagyrészét azonban választás után eladták. Pedig férőhely- hiányra nem panaszkod­hatnak. 620 férőhelyes hizlaldával rendelkeznek. Mindez azonban a ta- k armán ykészletea múlik. Annak viszont a szűké­ben vannak. Nincs talán terület? Nem hinnénk, hiszen a közös szántó te­rülete 2500, ebből a ke­nyérgabonáé ezer hold volt. A többdn — kevés kivétellel — takarmánynö­vényeket termesztették. A termésnek több mint a felét azonban a munka­egység utáni részesedés­ként a gazdák kapták. Ök viszont általában nem di­csekedhetnek azzal, hogy a háztájiban hizlalnak szerződésre. A termést szívesebben értékesítik a piacon. A vezetőség könnyen kiszámíthatja: ha a kö­zösben marad a termény nagyobb hányada, s azt a hízókkal eteti fel, az így nyert többletjövede­lemnek elsősorban ma­guk a szövetkezet gazdái látják hasznát. S az min­denképpen több mint a kiosztott termény pénz­ben átszámított értéke, Igaz, az új esztendő ebben az irányban már ígér valami változást. Annyiban, hogy az idén 400 hízóra szerződtek, s emellett az első fél évben 340 süldőt is értékesíte­nek, azonkívül erőtelje­sebben foglalkoznak mar­hahizlalással is. Mindez a jövedelemel­osztás módosításával to­vább fokozható, — vala­mint a terméseredmé­nyek növelésével is. Ele­gendő gépük van ahhoz, hogy a korszerű agro­technikai eljárások alkal­mazásával termesszék a takarmánynövényeket. Minden lehetőségük meg­van tehát arra, hogy több állatot tartsanak, hizlal­janak. H. D. Amikor még szöcskék ugrán­doztak a félegyházi határban a homokon, a veit Bányászati Be­rendezések Gyárának, ma Kis­kunfélegyházi Vegyipari Gép­gyár egyes telepének helyén, amikor az építők még csak szer­számaikat hozták él, Beck Ist­ván bácsi mint éjjeli őr bábás­kodott az új gyár születésénél. Annyira megszerette az „új szülöttet”, hogy végleg búcsút mondott az építőiparnak, s ti­zenkét éve mint portás ügyel a gyár rendjére. De van egyéb dolga is: ellátja a szakszerve­zeti bizalmi teendőket is. Jele­sebb ünnepeken kabátja hajtó­káján ott díszeleg a bányászat kiváló dolgozója kitüntetés. (Pásztor Zoltán felvétele.) Értetett a hibrid borfajtákat A Szőlészeti Kutató Intézet homoki osztályának Mathiász János Kísérleti Telepén csütör­tökön kezdték a Mathiász János és Kocsis Pál által nemesített hibrid szőlőfajtákból készített borok bírálatát. Ennek célja egyrészt a fajták technológiai értékének vizsgálata, másrészt a köztermesztésre is alkalmas legkiválóbb fajták meghatáro­zása, amelyek majd az intézet miklóstelepi kísérleti törzstáb­láin kerülnek elszaporításra. A bíráló bizottságban részt vett Tóth Mihály, a Földműve­lésügyi Minisztérium Kertészeti Főosztályának borászati főelő­adója. Borbás Lajos, a Szőlésze­ti Kutató Intézet igazgatóhe­lyettese, Németh László, az Or­szágos Mezőgazdasági Fajta- és Termeléstechnikai Minősítő In­tézet tudományos munkatársa, dr. Ásvány Ákos és Horváth Sándor, a Szőlészeti Kutató In­tézet két osztályvezetője. Nagy szeretettel üdvözölték a körük­ben megjelent és betegségéből csak nemrég felépült Kocsis Pál Kossuth-díjas tudományos kutatót. Az értékelendő 44 fajtából csütörtök délutánig 37 fehér fajta felülbírálása történt meg. Érmek során a maximális húsz pontszámból a fehér borok cso­portjában a Munkácsiból és a zöldszílvániból keresztezett hib­ridfajta 16,7, az Irsai Olivér 15.6, a Szegedi Zöld pedig 15,1 pontot kapott. Az óborok közül első a Szent László 15,4, máso­dik a Kocsis Irma 15,1, harma­dik az ötfürtű fajta 14,8 pont- számmal. Az értékelést ma folytatják. I. T. Megszívlelendő példa Az elmúlt évben a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezetben őszi árpából közel 16 mázsa át­lagtermést takarítottak be egy-egy holdról, sőt némely tábla a 22 mázsa átlagot is megadta. Nagy hozamú bú­zafajtákat 300 holdon vetet­tek, s az átlaghozam 20 mázsa körül volt, a Bezosztája IV-ből azonban egy 86 holdas táblán átlag 26 mázsa termett. Az aszály ellenére elért ki­váló eredmények nem kis mér­tékben annak köszönhetők, hogy a gabonaféléket a vetés után is kellőképpen gondozták. Az őszi kalászosok a vetés­kor az alaptrágyán felül még másfél mázsa vegyes műtrá­gyát — kétharmadrészben szu­perfoszfátot, egyharmadrészt péti sót — kaptak holdanként. Tavasszal, a megerősödéstől függően, 80—140 kilogramm nitrogén műtrágyát szórtak a vetésterület minden holdjára: a felét nyomban kitavaszodáskor, a többit pedig a szárbaindulás előtt. Nemcsak a kalászosokat mű­trágyázták, annak haszna a ku­korica terméseredményeiben is megmutatkozott. E kapásnövény egy-egy holdján alaptrágyaként 150 kilogramm szuperfoszfátot és 50 kilogramm káli sót juttat­tak a talajba, s a 600 holdat kitevő vetésterületből 91 hol­don 50—50 kilogramm nitrogén műtrágyával fejtrágyáztak is. A fejtrágyázott területről hol­danként 53 mázsa csöveskuko- toooooooooooooo A legfretiebb ghanai A napokban hunyt el Opanin Kwaku Nipa-awi, Ghana egyik legidősebb lakosa, aki 130 évig élt, s 400 gyermeke és uno­kája volt. Opanin Nipa-awi ta­pasztalt vadász volt és élete során több mint 300 elefántot ejtett eL ricát takarítottak be, míg a többi táblák átlaga alig halad­ta meg a 34 mázsát. A mostani őszi vetések is kap­tak másfél mázsa vegyes mű­trágyát, s a tavasziak alá is kiszórtak 100 kilogramm szuper­foszfátot. Mivel a fejtrágyázás termés­fokozó hatásáról jó tapasztala­tokat szereztek, minden lehető­séget megadnak a műtrágya­szükséglet biztosítására. Az AG- ROKER-rel például tárolási szerződést kötöttek, amelynek értelmében a tavasszal felhasz­nálásra kerülő 18 vagon mű­trágyából 10 vagonnyit már a tsz raktárában tárolnak. Termelési módszereik és az általuk elért eredmények meg­szívlelendő például szolgálnak. J. T. FVafanérhetetlesn kincsesbá­nya — így jellemezték egyik községünkben azokat a javas­latokat, amelyeket a közel­múltban megtartott jelölő gyűléseken jegyezhettek fel és gyűjtöttek össze. Valóban, majd mindenütt szinte ke­resztmetszetét adják az el­hangzott észrevételek a hely­ség. a körzet életének, lakói gondolatvilágának, örömeinek, gondjainak. — Beépítjük a községfej­lesztési tervünkbe! — hallot­tuk a tanácsvezetők vélemé­nyét egy másik községben, ahol éppen a közérdekű ja­vaslatokat tanulmányozták. Mi tagadás, bőségesen on­tották a választópolgárok a kívánságokat, sőt a megoldásra váró panaszokat is, de még­sem ez uralta a gyűléseket. A legtöbb helyen azt is hozzá­fűzték a körzet, az utca la­kóinak közös óhajához: ha napirendre tűzi a tanács, ak­kor mi is segítünk! Utak por­talanítása, csatornázás, vízve­zeték, a külterületek jobb áruellátása;.. ki tudná fel­sorolni mindazt, amiről a né­pes találkozókon szó esett. De a feljegyzéseket őrzik a je­löltek, a tanács vezet®, s fel­használják a tervek készítésé­nél, keresik a megoldást a jo­gos kérések teljesítésére. Közügy vagy magánügy? Szinte nehéz határvonalat húzni az észrevételek között. „Zöldség- és gyümölcsboltot kérünk?” — mondták Kecske­méten a 21. számú mári a váro­si körzetben. „Játszóteret!*1 — hangzott a követelés általáno­san. „Kocsma helyett inkább húsüzletet?” — így véleked­tek az asszonyok a 143-as kör­zetben. „Elkelne már nálunk is az orvosi rendelő?" — ez volt az egyöntetű vélemény Katonatelepen. Közügyek ezek? Ige«! Ma­gánügyek? Igen! Szinte el­választhatatlanul közűgyek és magánügyek, mert egyénileg is érintik a lakosság külön­böző rétegeit. Természetes te­hát, hogy megoldásuk a leg­sürgetőbb feladat, s ezekre kell mielőbb választ adniuk a megválasztásra kerülő ta­nácstagoknak, tanácsi vezetők­nek. Hangzottak el azonban — látszólag nem nagy számban — egészen egyéni jellegű pa­ftCoXÍM jJ^oSc ffBf naszok is. Úgy mondták el ezeket is az emberek, mint ahogy a családban elmondják az öröm mellett a bánatot is: egyrészt mert jólesik kimon­dani, másrészt hátha könnyelv ben születik rá' megoldás. Ä bizalom szülte és szüli ezt s így is kell fogadni azokat özvegy Farkas Józsefné, Kecs­kemét, Puskin utcai lakos például úgy adta tudtára a közösségnek a maga baját a jelölő gyűlésen, hogy senki sem érezte azt feleslegesem el­hangzó szónak. A férje meg­halt négy hónappal a nyug­díj határ elérése előtt, a fia közlekedési baleset áldozata lett. Tragikus csapása ez a sorsnak, nehéz anyagi hely­zetben van. segítség kellene.’ Mindenki a jelöltre, Bállá Im­rére nézett, aki szorgalmasan jegyzett, s azóta már továbbí­totta a kérést az illetékesek­hez: éljenek az emberséges kivétel jogával, járuljanak hozzá Farkas néni nyugdíjá­hoz. .. Földrendezési panaszok, la­kásgondok, hivatali sérelmek, legtöbbször jogos, olykor csak vélt hibák kerültek felszínre. Magánügyek? Fordíthatjuk meg az előbbi kérdést: látszó­lag azok. De annyiban mégis közügyek, hogy egyeseknek pillanatnyilag talán megélhe­tési vagy más sdlyos problé­mát okoznak, amely kihat a munkájára, életkedvére egy­aránt. Minden panasz mögött az ember, társadalmunk legfőbb értéke rejlik — tehát az, akiért minden létezik, épül,' születő: ebben az országban. S ezt kell nézni kérésükben Is legyen az bármilyen jel- fegé. Kis céihft&cafiék. gondosan bekötött füzetek őrzik a ta- nácsh árakon a széhascftb nép­rétegeket értető büztrdekfl felszólalásokat, a mellettflH szerényen meghúzódva és köz­tük elvegyülve a talán cse­kély számé egyéni panaszokat is. Maradhat-e ezek közül csak egy is válasz nélkül, s ha jogos, eJtetéaetlentn? Aa eddig elmondottak során mái a felelet is megadtuk rá. S adják naponta mindazeÜ, akiknek a nép szolgálata lesz a hivatása újabb négy eszten­dőn át. F. Tóth Fffl Az MSZBT megyei elnökségének ünnepi ülése ünnepi elnökségi ülést tart február 16-án délelőtt 10 órai kezdettel a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság megyei elnöksége, a magyar—szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási mény aláírásának 15. évíordul®. ja alkalmából. Az ülésen Wei­ther Dániel, az MSZBT »»gyei elnöke mond beszédet. A várót szélén, a Sugovica holtágában egész kit hajórajnyi román, cseh, jugoszláv, magyar jelzésű uszály és vontató várja a jégpáncél felengedését. A te­lelő hajóraj Duna felőli részén három nagyobb és kisebb kar­csú testű hajó horgonyoz: — Jég­törő — olvasom a feliratot. A hármas számú hajó kabin­ablakaiból világosság szüremlik ki. Nem sokkal később benyi­tok a kárpitozott bútorokkal berendezett és központi fűtéssel ellátott kabinba. Hatan ülik kö­rül az asztalt: a „házigazda”, Kecskés József hajóparancsnok, Herczeg József elsőkormányos, Boncz László gépüzemvezető. A vendégek: Harrer József, Szalma Béla a jégtörők parancs­nokai, valamint Bauer János, a segédjégtörő kapitánya. A szó ez utóbbié, aki 1915 óta megszakítás nélkül „mászkál” a Duna hömpölygő hullámain, Regensburgtól Tulceáig. Emlékeiből, élményeiből adott elő, hozzáfűzve azt, hogy nincs szebb a hajóséletnél. A hangulatos bevezető után hol komoly, máskor meg derűs tör­ténetek váltottak egymást, tré­Jégtörők fálkozással fűszerezve. A sok jóízű történet hallatára én is tréfára fogtam a szót: — Mi­csoda világ! A nagyobb jég­törőket a fiatalabbak irányít­ják, ön pedig — fordulok a 65 éves kapitány felé — segédjég­törőn parancsnokol __ Ha llgat, majd mosolyra húzó­dik a szája, miközben szeme fiatalosan villan. Kisvártatva így kezdi: — Ha jégtorlaszt bontunk, akkor a kisebb hajó jár elöl, kezdi a munkát, utána jönnek a 260 tonnásak. Kecskés József házigazda pe­dig ezt mondja: — Időközön­ként fellazítjuk a Sugovica je­gét, hogy a jégzajlás megindu­lásakor legyen szabad utunk a Dunához. Sokan azt hiszik, hogy fené­kig tejfel a hajósélet, pedig a vizen egybefolynak a hétközna­pok a vasár- és ünnepnapok­kal, s a hosszú távollétiéi. En­nek kapcsán Szalma Béla meg­jegyzi: — December óta nem láttuk a családot, azóta készen­létben vagyunk... Ezt a gondolatot folytatva váratlanul előbukkan a béke. — A ki ma háborút akar, annak azt kívánom, hogy egyszer ak­kor utazzon hajóval a Dunán, amikor az aknákkal van tele­rakva, majd megtudja, mit je­lent a béke. Én már átéltem ezeket a kritikus perceket a második világháborúban. Boncz László hozzáfűzi: — A technika vívmányait úgy kel­lene "hogy mi tesszük az árvízvédelemben. A jégtorlaszok felderítéséhez se­gítségül hívjuk a repülőket, a pusztító erejű robbanóanyagok­kal pedig a jégdugókat bont­juk meg. Még bészélgettünk, az óra mutatója nagyot ugrott előre. Megköszönve a derűs perceket, elköszöntem a „kerekasztal kon­ferencia” tagjaitól. Útközben hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon van-e a városban valaki, aki meleg szeretettel gondol a jégtörőkre, akik távol családjuktól készen állnak ar­ra, hogy munkájuk nyomán a szállító hajók mielőbb kifuthass sanak a Duna széles „ország» útjára”. < Táti Sánde*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents