Petőfi Népe, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-06 / 30. szám
1963. február 6, szerda 5. oldal trdemes foglalkozni vele Bentlakásos mezőgazdasági szakmunkásképző iskola terve a bajai járásban AMANYHOMOK Barangolás egy antológia körül A MEZŐGAZDASÁGI szakmunkásképzés és a továbbképző iskolák működésének tapasztalatairól rendeztek szőkébb körű vitát a napokban a bajai és környékbeli pedagógusok, mező- gazdasági szakemberek. Elmondották, hogy a januárban újból megnyílt tsz-akadémiák, szak- tanfolyamok sikeres működése ellenére a mezőgazdasági továbbképzés még nem érte el a kívánt színvonalat és különösen az utánpótlás, a 14—16 éves,, serdülő korú falusi fiatalok oktatása nincs kellően megoldva. A falusi továbbképző iskolák tananyaga jó hézagpótló és hasznos elfoglaltságot nyújt a fiataloknak — de nem felel meg a szakmunkásképzés követel- tnényeinek. A politechnikai oktatás pedig jellegéből adódóan nem adhat átfogó szakismereteket. A bajai járás falvaiban az elmúlt esztendőben 300—400 olyan fiatal járt a továbbképző iskolába, aki az általános iskola elvégzése után otthon maradt, és azóta is szüleivel együtt, a termelőszövetkezetben, vagy az állami gazdaságban dolgozik. Ennek a néhány száz fiatalnak a jövőjére is gondoltak ezen az emlékezetes tanácskozáson, ahol megszületett a javaslat: a járás két községében, Sükösdön és Katymáron, szervezzenek bentlakásos mezőgazdasági szakmunkásképző iskolát. A SÜKÖSDI iskola — amely az átalakításra kerülő régi malomépületben kapna helyet — a szőlő- és gyümölcstermesztő szakmát választott fiatalok oktatását szolgálná. A tanulók a szükséges gyakorlatot helyben, a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban megszerezhetnék. A járás másik részében, az úgynevezett feketeföldön, ahol a mezőgazdasági termelés fő iránya a szántóföldi növénytermesztés és az állattenyésztés, ennek megfelelően szakmunkás- képző iskola létesülne. EZEN a környéken Katymáron van erre alkalmas intézmény. A régi szociális otthon, amely lényegesebb átalakítást sem igényel. A szomszédos Bácsalmási Állami Gazdaság szakemberei az elméleti oktatásról gondoskodnának, a gyakorlati munkára pedig a gazdaságban nyílnék lehetőség. Megfelelő anyagi hozzájárulással, és ezeknek az iskoláknak továbbfejlesztésével az intézmények nemcsak a bajai járás, hanem a megye déli részének falusi fiataljai számára Is lehetővé tennék a mezőgazdasági szakismeretek elsajátítását. Várható, hogy a terv találkozik azoknak a fiataloknak érdeklődésével, akik nem szándékoznak tovább tanulni középiskolában vagy iparitanuló-isko- lában, hanem a mezőgazdaságban kívánnak elhelyezkedni az általános iskola elvégzése után. A tizenhat éves korig szóló tankötelezettség következtében ugyanis a továbbképző iskola helyett a bennlakásos szakmunkásképző tanfolyamot végeznék el, a szakképzettség pedig jobb munkaalkalmat és nagyobb keresetet biztosít nekik. Természetesen elsősorban anyagi okokból arra egyelőre nem számíthatunk, hogy a továbbképző iskolák helyét teljesen szakmunkásképző tanfolyammal helyettesíthetjük. A BAJAIAK javaslata megfontolt, életrevaló, érdemes foglalkozni vele. Természetesen számos anyagi akadály áll még a megvalósítás útjában, de a terv lelkes megalkotóival együtt bízunk benne, hogy felkarolják kezdeményezésüket, s megkapják a szükséges erkölcsi és anyagi támogatást. —s —í Örömmel vettük kézbe nemrégiben a Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsának kiadásában megjelent Aranyhomok című antológiát. A megye irodalmi életének fellendülését 1957-ben a Kiskunság néhány száma reprezentálta. A biztató kezdet után azonban hamarosan elcsendesült toll. forgatóink alig-alig megerősödött szava. Még egy nekibuzdulást jelzett 1960-ban a Biztató című antológia, de 1962 nyarára meg kellett szüntetni prózai írások híján lapunk Űj Termés rovatát is. Pedig két irodalmi társaság is van megyénkben. Azt kell mondanunk: van, mert működni csak az egyik működik, a bajai Tóth Kálmán Társaság. A kecskeméti Katona József Társaság tevékenysége abban merül ki, hogy évente egyszer vagy többször újjáalakul. E két irodalmi fórum nincs abban a helyzetben, hogy műveket megjelentessen. A tollforgatók pedig gyakran panaszkodnak. hogy nincs publikálási lehetőségük. Éppen ezért — bár lapunk hasábjai is mindig nyitva állnak a politikai napilap igényeivel számoló művek előtt — örömmel üdvözölünk minden olyan kiadványt, amelv utat nyit a nvilvánosság elé kívánkozó írásoknak. Az Aranyhotnok című antológia megjelenéséért tehát köszönet jár az SZMT-nek. Ügy tudjuk, az első próbálkozást továbbiak követik majd. Éppen ezért a puszta publikáláson kívül kötelességünknek érezzük elmondani véleményünket is, hogy segítsünk a további munka jobbá tételében. A 64 oldalas jó minőségű papírra nyomott füzet több mint harminc cikket, verset és meglehetősen sok képet tartalmaz A szerzők között olyan nevekkel találkozunk, mint Németh László, dr. Mészöly Gyula, Herman Lipót és Kocsis Pál. Figyel, met érdemelnek a helytörténeti írások, közöttük Orosz László tanulmánya Buday Dezsőről, az 1919-es kecskeméti direktórium elnökéről, a Tanácsköztársaság vértanújáról. Érdekesnek találtuk Udvaros Béla „Rendezői gondolatok Az ember tragédiája kecskeméti előadásához” című tanulmányát is. 4® irodalmat a helyi költőit versei képviselik. Hatvani Dániel Homok című szabadversével indul az antológia, s ő írt rövid méltatást Gál Sándor munkásságáról is. A képzőművészetet Bozsó János reprodukciói képviselik. Bőségesen találunk az antológiában a hosszabb lélegzetű írásokon kívül még glosszákat és jegyzeteket. Bármennyire örülünk az Aranyhomok megjelenésének, a szerkesztéssel egyben-másban kénytelenek vagyunk vitába szállni. A szerkesztés elsődleges gondja ugyanis: eldönteni, hogy az antológia tartalmilag milyen alapvető célokat követ, mire törekszik. Az Aranyhomok szerkesztése éppen ezt a legfontosabbat tévesztette szem elől. Ennek következtében az anyagok tematikailag rendezetlenül, egymástól nagyon messze eső területekről kerültek össze, feltehetően azért, mert a szerkesztést a beérkezett anyagok befolyásolták és nem megfordítva. Véleményünk szerint az antológia sokkal jobban betölt- hette volna hézagpótló szerepét, ha egyetlen fővonalat követ. És jobban megfelelt volna a címül választott szónak is, amely a megye hatalmas szőlő- és gyümölcstermesztési programját szimbolizálja. De közelebb jutott volna a megye politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi törekvésedhez is. Az antológiában lehetetlen észté nem venni azt az elégedetlenséget, amely némelyik írásban, de legjobban a „Kátyúban az irodalom szekere Kecskeméten* címűben az irodalmi élet pangását veti az illetékesek szemére. Kétségtelen hogy jogosan beszélhetünk az irodalmi élet állóvizéről megyénkben, ami azonban a felelősséget illeti, kétoldalú dologról van itt szó. Egyrészt az illetékes szervek érdek-1 lődésétől, másrészt azonban az alkotótól függ, hogy vajon megmozdul-e ez az állóvíz. Pillanatnyilag úgy áll a dolog, hogy as időnként megnyilvánuló érdeklődésre sem tudnak alkotással felelni a toll munkásai. És itt nemcsak lapunk jó néhányszor megismételt igényét mondhatjuk el újra a jó művek iránt; az antológia nagyon érzékletesen mutatja irodalmi életünk meddőségét, hiszen — bár a szemrehányások elhangzottak — szépprózai munka nem jutott az összeállításba. Ez a jel — távol áll ugyan tőlünk az irodalmi élet gondjainak ilyenféle leegv- szerösítése — talán mégiscsak mindennél kézzelfoghatóbban bizonyítja. hogy a művek dörömbölnek legkevésbé a megjelenésért. I Hah a fő vonalakkal kívántunk itt vitatkozni. Szőrszálhasogató indulat nélkül is emlegethetnénk ugyan jó néhány olyan ügyetlenséget mint a nagyobbrészt nívótlan vita a Tanácsköztársasági emlékműről, vagy Bertolt Brecht besorolása a megyei írók közé. Célunk azonban éppen asm az akadékoskodás, hanem a segítés. Ismételten hangsúlyozzuk: dicséret illeti mind az SZMT-t, mind a szerkesztőket nemcsak a szándékért, hanem az eredményért is. Bizonyos azonban, hogy céltudatos szerkesztéssel, nagyobb megfontolással többre is futja. Jó tett volt az Aranyhómofe megjelentetése és észrevételeinket azért mondtuk el, hogy jobb legyen a következő, amelyet mi is kíváncsian várunk. Mester László Könyvespolc JUHÁSZ GYULA 1883—19« A kötet Juhász Gyula életére és költészetére vonatkozó írás- gyűjtemény. Magában foglalja a kortársak emlékezéseit, feljegyzéseit, valamint mai frófc cikkeit, tanulmányait. Az újabb keletű értekezések kijelölik a költő irodalomtörténeti helyét, forradalmasító szerepét Ady Endre és József Attila kora között A kötet részletes bibliográfiát és közel TnAgfttl «rá»: képet te tartalmaz. Nacryrédei lakodalom Üj műsorsaimmal lépett közönség elé az Állami Népi Együttes. Képünkön jelenei a „Nagyrédel lakodalom” című táncképből. Likov összeszedte az asztalról a papírokat, betette a páncél- szekrénybe, s kiment a szobájából. A titkárságon ülő tiszt Alektxandr Naszibov regénye IS. M iután feladta a ráxEógra- mert, Likov az egyik, a többitől kissé messzebb álló telefon kagylóját emelte teL — Igen — hallatszott a kagylóban. — Jelenteni szeretnék: Ríbin ezredest és Kerimov őrnagyot visszahívtam. — Rendben van — hangzott a válasz. Majd kis szünet után: — Ha nincs elfoglalva, jöjjön át hozzám. azonnal felállt. — Küldjön a repülőtérre egy kocsit — fordult hozzá Likov. — Ríbin ezredes és Kerimov őrnagy visszajön. — Értettem, tábornok elvtárs. — Én pedig a vezető elvtárshoz megyek be. A tiszt bólintott. Likovot egy hatvan ér körüli, magas, szikár férfi fogadta. Feltűnően nagy szeme, s alig-alig őszült, sűrű, busa fekete haja volt. Egy karosszékre mutatott, amint megállt előtte Likov. Amikor a tábornok leült, közelebb tolta hozzá a cigarettás dobozt. — Köszönöm — mondta Likov, s kivett belőle egy cigarettát. — Kialakult már valamilyen véleménye, Alekszej njics? — Nem... Intézkedtek, hogy Otto Lisst szállítsák ide? — Igen, ahogy a parancs szólt. ' — Rendben van. Holnapra azt hiszem itt lesz az a német katonaszökevény is. — Az előtte fekvő papírra nézett. — Georg Homann. — Bonyolult ügy — mondta elgondolkozva Likov. — Bonyolult. Gondolom, nem ellenzi, ha mind a kettőt Ribin- re és Kerimovra bízzuk? — Nem, nem. Természetesen. — Likov közelebb húzta magához a hamutartót, s óvatosan beleszórta cigarettája végéről a hamut. — Csak azt szeretném... — Mondja csak. — Ügy vélem, Alekszej Iljlcs, alaposan utána kellene néznünk ennek az Otto Lissnek. Vállalkozni inkább mindenre, ami csak elképzelhető. — De hiszen tudja, hogy ez lehetetlen. — Megértem, de .. — Meg aztán aligha lehet minden szavának hitelt adni. Most foglalkozzunk a másikkal. Homannal. — Itt egyetlen kiút van. — Mégpedig? — Utána néztem. Azon a frontszakaszon most csend van. A mi csapataink még vagy két hétig várnak a támadás megindításával. Minden jel arra mutat, hogy a közeli napokban a németek nem terveznek ott semmiféle hadműveletet. Alekszej Iljics elmosolyodott. — Elképesztő — mondta nevetve. — Nem értem. — Azt mondom: elképesztő, hogy néha mennyire azonos gondolatok jutnak különböző emberek eszébe. Még mindig nem érti? Szóval maga azt javasolja, hogy alakítsunk egy különleges csoportot, s dobjuk át a fronton ugyanahhoz a „Teufel” divízióhoz, ahonnan átszökött hozzánk Homann. Nem így van? — A csoportnak — folytatta a gondolatot Alekszej Iljics — foglyokat kell szereznie abból a zászlóaljból, vagy még jobb, ha abból a századból, amelyikben Homann szolgálatot teljesített, így gondolta? Likov ismét bólintott. — És ez arra kell, hogy kihallgassuk a foglyokat és megállapítsuk, miféle szerzet ez a Homann. Jól értettem, amire gondolt. — Pontosan ezt akartam javasolni. — Akkor rendben van. — Alekszej Iljics ravaszkásan hunyorított. — Közölhetem hogy fél órával ezelőtt elküldtük a frontra ezt a megbízatást. — Alekszej Iljics, vissza kellene vonni! — Likov felállt. — Miért? — Az ügy túlságosan bonyolult és kényes ahhoz, hogy a mi megfigyelésünk nélkül... Szóval Kerimov őrnagyot szerettem volna odaküldeni. Alekszej Iljics szintén felállt. —- Ami azt illeti — mondta — igaza van. — Akkor én most megyek a repülőtérre, beszélek vele, mindent megmagyarázok neki, • nyomban útnak indítom. — Menjen. A hadseregparancsnokságnak pedig üzenünk, hogy amíg Kerimov oda nem érkezik, ne kezdjenek hozzá semmihez. (FolytatjukJ
