Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-13 / 265. szám

Névnap — hé rom súlyos sérüléssel Egyik kunszállási tanyán névnapot tartottak, amely tö­megverekedéssel végződött. A verekedés során három súlyos, életveszélyes sérülés történt, s a mentők Büki Pétert, Bu­kovszki Józsefet és Kovács Istvánt késszúrásoktól szárma­zó sérülésekkel szállították a kiskunfélegyházi kórházba. Az ügyben nyomozás folyik. T. M. ápréhirdetések EGY pár férfi bőrkesztyűt találtam nemrégen. Kellő Igazolással átvehe­tő Kovács Mihálynál, Kecskemét, Villám István u. 7. 3787 KAPÁSOKAT keresek 5 hold, Repü­lőtér melletti szőlő betakarítási munkájára. Ugyanott rőzse eladó. Kecskemét, Kölcsey utca 1. 8547 ELADÓ sürgősen házrész, vétel ese­tén elfoglalható, vagy elcserélném másikért, költségmegtérítéssel. Ér­tekezni: Kecskemét, Holló utca 3. Máriaváros. 8548 ELADÓ Kecskemét, Zöldfa utca 10. számú ház külső része. Érdeklődni: Dózsa György utca 9. Sütőüzemben, üzemvezetőnél. 8549 LEMEZJÁTSZÓ lemezekkel együtt eladó. Kecskemét, Alsószéktó VI. ut­ca 18/b. 8550 ELADOK szép hálóbútorok, több­személyes rekamié, sezlon, ágyak, félháló, szekrények, konyhabútor, tükrök kedvezően. Kecskemét, Vak- Bottyán utca 9. Városi mozinál. 8551 ELADÓ Kecskemét, Rendőrfalu Tűz­oltó utca 25. számú villaszerű csa­ládi ház, vagy kisebbért elcserélhe­tő. 8552 AZONNAL elfoglalható kétszobás új ház eladó másfél hold földdel, kü­lön Is. A városhoz 2 km-re, Kecs­kemét, Hegedüsköz 89. Értekezni: kedd, péntek, 3—5-ig. 3786 AZ BM. ««. Építőipari Vállalat Bu­dapestre felvesz kőműveseket, ácsokat, állványozókat, lakatosokat! vasbetonszerelőket! EM-vtzsgával rendelkező könnyflgép-kezelőket; kubikosokat vegyes munkára és férfi segédmunkásokat. Tanácsi Iga­zolás és munkaruha szükséges. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Bpest.- V.j Kossuth t>. tér 13-15. 7*89 KIADÓ betegség miatt város szélén jól kezelt, jól termő szőlő, benne bőtermő fákkal. Lakás nincs. Gyü­mölcsösbe évi munkást felveszek. Cseri Kálmán. Kecskemét; Nagykő­rösi betonúton a Madár közi autó- buszmegállónál. Kőröslhegy 20. sz. 3743 KÁPOSZTA savanyítására alkalmas hordókat; kádakat vesz minden nagyságban hetényegyházl tszcs piaci elárusító. Kecskemét. 3756 BÉLYEGGYOJTEMÉNYT vásárolok. Hiánylistára magyart pecsételve, pe- csételetlenül szállítok. Hiányzó soro­zatait kiegészítem. Utólag fizetendő. Falus bélyegkereskedés, Szeged, Ke­lemen utca. 3749 Baby télikabát 1-es nagyság számonkénti emelkedés 20.— Ft 185.— Ft Leányka télikabát szőrmegallérral, 5-ös nagyság 330.— Ft számonkénti emelkedés 15.— Ft Fiú télikabát, 5-ös nagyság számonkénti emelkedés 20.— Ft 220,— Ft HASZNÁLT világos hálószobabútor eladó. Kecskemét, Simon István ut­ca 19. 8528 B. 57-ES Tátra személygépkocsi jó állapotban eladó. Kecskemét, Kos­suth krt. 24. 3785 250-ES kiskerekű Jawa eladó. Kecs­kemét, Nagykőrösi utca 27. 8537 AZONNALI belépésre fél napra gép­írót keres a TIT megyei szervezete. Feltétel: kifogástalan helyesírás. Gyorsírni tudó előnyben. Jelentke­zés személyesen Kecskemét. Móricz Zslgmond utca 4. alatt. 8531 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ November 13, kedd este 5 óra Mozart: SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL A Szegedi Nemzeti Színház opera-vend ég játéka ELADÓ kétszobás összkomfortos be­költözhető villaépület sok mellék- helyiséggel. Kecskemét, Ybl Miklós utca 15._____________________________3779 MODERN hálószobabútor eladó. Kecskemét. Simon István utca 21. Érdeklődni: délelőtt 11 órától. 3781 KECSKEMÉT, Ba j csy-Zsilinszky út V, számú ház kétharmada eladó. 3782 NYUGDÍJAS nő nagymamahelyet­tesnek ajánlkozik. ;,Megbízható” jel­igére a kiadóba. 3783 (SKODA Colonia eladó. Kecskemét, Kossuth körút 52. 3780 NYUGDÍJAS idős nénit, vagy bá­csit lakásért eltartana gyermektelen házaspár. Kecskemét, Lázárfalu, Eenta utca 10. 3777 KECSKEMÉT, Bethlen körút 56. szá­mú ház eladó, felerészben is. Beköl­tözhető. 8524 ELADÓ félportás házrész kisebb épületekkel. Értekezni lehet: Kecs­kemét, Holló u. 20. sz. Halász. 3739 KÉZIKOCSI eladó. Kecskemét, Dam­janich utca 11. 3731 OPEL Olimpia személygépkocsi jó állapotban eladó. Kecskemét, Kom- szomol tér 1. 3726 350 négyszögöl házhely Helvécián Tanácsháza mellett, 10 000 db vá­lyoggal eladó. Érdeklődni: helyszí­nen, Kovács Károlynénál. 8514 ÜJ kisipari politúros kihúzható asz­tal eladó. Kecskemét, Bánk bán ut­ca 5. Érdeklődni: öt óra után. 8527 ELADÓK szép hálók, pároságyak, párpsszekrények, egyeságyak, egyes­szekrények, kredencek, asztalok ol­csón és állandóan. Kecskemét, Kos­suth körút 23. Volt zsibpiacnál. 8501 WARTBURG kitűnő állapotban el­adó. Dr. Tőrös ügyvéd. Nagykőrös, telefon: 290. 3752 Haszoiwas, idomvas, ESŐ. Finom-, közép- és durvale­mez nagy választékban kapható a Pest—Bács— Nógrád megyei MÉH vállalat telepein, átvevőhelyein. Ugyanott asztalosok, hang­szerkészítők feldolgozásra alkalmas fumirdobokat korlátlan mennyiségben vá­sárolhatnak. 8415 November 13-&n, kedden. Baja Központi: Béklyók, Baja Urá­nia: Tiszta égbolt, Kalocsa: Nagy start előtt, Kecskemét Árpád: Har­mincadik születésnap, Kecskemét Városi: Iván gyermekkora, Kiskő­rös: Lopott boldogság, Kiskunfél­egyháza: Egy év 9 napja, Kiskun­halas: Apát keresünk. A fagykárbiztosításról OOOOOOOGGOGOOOOOOOOOO Eredményesen hirdethet lapunkban OOOOOOOGOGOOOOOOOOOOO A Kalocsavidéki Fűszer- paprika- és Konzervipari Vállalat GÉPLAKATOS. MOTORSZERELŐ, CSŐSZERELŐ, ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat keres állandó jellegű munkára, azonnali belépéssel. Jelent­kezni lehet a műszaki osz­tályon! 8482 A tűz, vihar, Jégverés, állatelhul- lás és árvíz okozta károk esetére termelőszövetkezeteink az általános vagyonbiztosítás keretében már biz­tosítási védelmet kaptak. Ez azon­ban nem foglalta magába a fagy károk okozta veszteségek elleni biz­tosítást, pedig köztudomásúan az őszi, téli és tavaszi fagyok jelentős károkat okozhatnak a mezőgazda Ságban. A statisztikusok számításai szerint — sok évi átlagot figyelem­be véve — a fagy kalászos növé­nyeinkben évente mintegy 250—300 millió forint értékű terméskiesést okoz. E károkkal járó nagy veszte­ségek tették indokolttá, hogy a tér melőszövetkezetek fagykárok eseté­re is biztosítási védelmet kapjanak. A termelőszövetkezetek kívánsága nyomán az Állami Biztosító már ez ősztől bevezette a kalászosnövények A Bács-Kfskan megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kirendeltségei megkezdték a kenyérgabona értékesítési szerződések kötését. Termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti tagok, egyénileg dolgozók, KÉRJÉK KIRENDELTSÉGEINK TÁJÉKOZTATÁSA. ELŐNYÖSEBBEN ÉRTÉKESÍT SZERZŐDÉS ALAPJÁN! R,,f ü ó ü c « o s o Női nylon harisnya, középszálű 60,— Ft ^ Férfi pamut és flór zokni 10,— Ft-tói 30 Ft-ig Félti nyúlszőr kaUpr'k 112,— Ft-tól 200 Ft-ig Női divattáskák 90,— Ft-tól 230 Ft-ig Formatartó „Yester” nőiruha 600,— Ft-tól 850 Ft-lg Férfi pantallók, divatszínekben 220,— Ft-tól 320 Ft-lg Női hécipők 115,50 Ft-tól 140 Ft-ig Gyermek hócipők 50,— Ft-tól 135 Ft-lg Nagypámahuzat 60,— Ft-tól 106 Ft-ig Dunnahuzat 188.— Ft-tól 340 Ft-ig 6300 Közlemény FELHÍVÁS. Városi Tanács Pénz­ügyi Osztálya felhívja a háztulajdo­nosok figyelmét, hogy az 1963. évi házadó kivetéséhez — 1962. novem­ber hő 30-ig — minden magántulaj­donban levő épületről (akár történt változás, akár nem) házbérvallomást ívet kell beadni. Bevallási ívet kell tehát kiállítatni a városi házakról, tanyai épületekről, az Ideiglenesen adómentes épületekről, a 15 évi tel­jes adómentes épületekről, az álla­mosítás alól mentesített házakról, továbbá az OTP útján megvásárolt és 5 évig adómentes házakról, szö­vetkezeti társas házakról és minden egyéb magántulajdonban levő épü­letről. Bevallási Ív beszerezhető az épület fekvése szerint Illetékes adőrészlegnél. Tanácsháza I. em. 34 és 36-os szobában mindennap reggel 8-tól 12 óráig, majd pontosan kitölt­ve, aláírva ugyanide kell benyújta­ni a kiviteltől számított 8 napon belül, de legkésőbb november hó 30-lg. A bevallási Ív beadásakor az 1962, évi adóívet, valamint az épü­letre vonatkozó egyéb okmányokat (házadómentességi határozatot, adás­vételi szerződést, stb.) feltétlenül be kell mutatni. Egyidejűleg csatolni kell a beadott bevallási Ívhez arra vonatkozó Írásbeli bejelentést, hogy az előző évekhez képest történt vál­tozás milyen ok foljdán következett be. A bevallási Ív beadásával és ki­töltésével kapcsolatos problémákra az adócsoport ad felvilágosítást, ífeeskemét, 1962. november hó 8. Városi Tanács Pénzügyi Osztálya. Kecskemét. 8517 fagyblztositását. Ez lehetőséget nyújt a ^ közös gazdaságoknak, hogy to­vább növeljék a gazdálkodás anyagi biztonságát, s ezért bizonyára leg­több termelőszövetkezetünk öröm­mel fogadja, s él is ezzel a lehető­séggel. Az új biztosítási forma az őszi, téli és tavaszi fagy által az őszi és tavaszi búzában, árpában, továbbá rozsban és zabban keletkezett fagy­károkra terjed ki. A kártérítés meg­állapításánál a kikelt vetésben kifa­gyás által keletkezett tőkipusztulást veszik figyelembe. Az Állami Biz­tosító ezen belül a tervezett ter­mésmennyiség és a ténylegesen vár­ható hozam közötti terméscsökke­nés 80 százalékát téríti meg, ha a kalászosok fagykára meghaladja a 15 százalékot. (15 százalékon aluli kalászos fagykárokat ugyanis nem terítenek meg.) Ha például egy ter­melőszövetkezet holdanként 12 má­zsa kalászos-hozamot tervezett, a fagy következtében azonban a vár­ható termés holdanként 6 mázsára csökken, a kártérítés keretében 4 mása 8 kiló gabona árát fizeti meg a biztosító holdanként. A fagybiztosítás célja, hogy a ter­melőszövetkezetek gazdálkodását erő­sen veszélyeztető nagyobb fagyká­rok megtérüljenek. Ha a fagy csak olyan mértékű károsodást okoz. hogy a fagy ellenére a termelőszö­vetkezet eléri a betervezett termés- mennyiséget, akkor kártérítés nem jár. Ugyancsak kizárja a kártérítés lehetőségéből magát az a termelő- szövetkezet, amely a fagykárok ha­tását csökkentő agrotechnikai mód­szerek alkalmazását elmulasztja. Végül tájékoztatásul közöljük, hogy a kalászos növények fagybiztosttá- sát termelőszövetkezeteink az álta­lános vagyonbiztosítás keretében no­vember 20-ig köthetik meg, s a ka­lászos növények fagybiztosftásának díja a termelési terven feltüntetett holdankéntl hozamérték 2 százaléka. Kiskunhalasi anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Bartek Ottilia (any­ja neve: Peeznyik Mária), Farkas Aranka (Török Aranka), Nagy Ta­más (Misányi Margit), Fábián Má­ria (Jenovrei Erzsébet), Felvárí Er­zsébet Katalin (Balogh Erzsébet)! Megyes Zsuzsánna (Lehota Rózsa), Tóth József (Kovács Erzsébet), Da­rányi Katalin (Sütő Katalin), Ko­vács Attila (Szabó Margit), Pap Zsó­fia (Bacsó Zsófia), Deák Tibor (For­gó Ilona), Ágoston László (Dusnoki Éva), Répás Imre (Varga Erzsébet), Lankó Gyöngyi (Kozma Ilona), Agócs János (Szűcs Anna), Vincze Ibolya Erzsébet (Udvardi Erzsébet) Fórizs Valéria (Steinmetz Éva), Pa­lásti Julianna (Balog Julianna), Si- mon-Jójárt Katalin (Lencsés Anna), Melkvl László József (Csatal Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Lakos Sándor és Kocsis Terézia, Garas Benő és Dékány Magdolna, Zsig- mond Károly és Perge Anna, Cser- kó iLukács és J.urinovits Erzsébet. Piszman Benő és Szarka-Kovács Hona, Tlsocki József és Barna-Kal­már Katalin. MEGHALTAK: Gyenizse István 50 éves, Fábián Mária 1 napos, Rúzsa András 73 éves, Szalal János 82 éves, Dudás Jánosné Farkas Mag­dolna 81 éves, Kucsera Imréné Ma­gyar Rozália 42 éves, Mednyánszkl András 56 éves korban. Kisiparosok a lakosság szolgálatában. Bármilyen Javítási-szolgál­tatási munkára van szüksé­ge, forduljon bizalommal a KIOSZ munkaszervezési csoportjához. A kért szak­iparost önhöz küldjük. KIOSZ. Kecskemét! Baj csy- Zsilinszky u. 7. Telefon: 24-40. 85S&

Next

/
Thumbnails
Contents