Petőfi Népe, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-25 / 276. szám
Befejeződött az MSZMP VIII. kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról.) meg. Mindhárom kérdésben azt ajánlom a kongresszusnak, hogy ne foglaljon állást, mert egyik sem olyan, hogy kapásból el lehetne dönteni. Lehet, hogy a három- és négyezer holdas termelőszövetkezetbe megválasztották a vezetőket, rendeződtek, s akkor egy-két esztendő múlva kezdjük megint az átszervezést, az egyesítést. Ugyanígy vagyunk a gépállomások megszüntetésével is. Ezt a kérdést a Központi Bizottság tanulmányozta, megvizsgálta. Kimondtuk határozatilag, benne van az ötéves tervben, hogy a mezőgazdaságban a gépesítési és a gépi munka fő támasza a gépállomás. Törekvéseinket azonban mutatja, hogy a beszerzésre tervezett géppark kisebbik részével erősítjük a gépállomásokat és a nagyobbik részét azoknak a tsz-eknek a rendelkezésére bocsátjuk, ahol megvan a feltétel a gépek jó kihasználására. A mázsában megszabott gabonatervet nem helyesli a Központi Bizottság, nem is ajánljuk, hogy a kongresszus megerősítse. Pártosságot az irodalomban és a művészetben Szeretném még röviden érinteni a művészet és az irodalom kérdéseit. Darvas elvtárs szólott arról, hogy a mi íróink is a nép ügye mellett vannak. Azt hiszem, ezt elfogadhatjuk, ez az igazság, örvendetes, jó dolog ez. Igény és követelmény a határozott állásfoglalás a szocializmus és a nép ügye mellett. Ez helyes és ezt kéri a párt. Darvas elvtárs említette a kísérletezés szabadságát. Erről szólott Major elvtárs is. ö az alkotói felelősségre helyezte a súlypontot, és én azt hiszem, ez a helyesebb. Mert a kísérletezés szabadsága megvan. Amit erősíteni kell, az az alkotói felelősség. Felvetette Darvas elvtárs. hogy az irodalmat ne tekintsük egyszerűen a politika ábrázolásának. Ebben igaza van. Azt nem mondom, hogy az ilyen szemlélet már megszűnt. Van ilyen szemlélet, de nem a Központi Bizottságban. A Központ’ Bizottság nagyon jól tudla hogy az irodalom és a művészet nem eevszerűen a politika ábrázoló eszköze. De egy politikai követelményt azért hangsúlyoznék: a pártosságot, de a jó értelemben, a helyes értelemben. A pártosság nem azt jelenti az irodalomban és a művészetben, hogy az MSZMP valamilyen alapszervezetének az álláspontját védjék vagy támogassák. A pártosságot itt abban az értelemben használjuk, hogy a szocialista és a kapitalista rendszer ütközik össze valamely kérdésben, akkor álljanak a szocialista társadalom mellett. Ha a gyarmatosító hatalom, meg a szabadságáért küzdő nép ütközik össze, akkor legyenek az imperialisták ellen. És ha gyalázatosságot' vagy gaztettet látnak, akkor legyenek az igazság mellett pártosak. Pártunk feladata: a nép hű szolgálata Most a pártmunka kérdéseiről szeretnék szólni. Több felszólaló említette a pártmunka társadalmasítását, azt, hogy ne csak függetlenített emberek végezzenek pártmunkát, hanem társadalmi alapon dolgozó emberek is. Ennek sok előnye van. Mert például ha egy munkásembernek egy másik gépen dolgozó munkásember mondja, hogy ezt olcsóbban és gyorsabban is meg lehet csinálni, annak más a nyomatéka, mbit egy meggyőzésre függetlenített ember szavának. Vagy ha egy alkotó művész magyarázza egy másik művésznek, hogy alkosson kicsit szebbet is, meg jobbat is, az másképp hangzik, mintha egy minisztériumi előadó mondja ugyanezt az alkotó művésznek. Sok területen hasonló a felfogás a közvéleményben és ezért is jó a társadalmi alapon végzett pártmunka. A párt munkastílusának már sok, a köztudatba átment, elfogadott formája van. Ezek közül egyet akarok megemlíteni, az úgynevezett előzetes vitát. Régi igazság, hogy a kommunista pártok annyi ember igazi, teljes és odaadó támogatására számíthatnak, amennyit meggyőznek álláspontjuk helyességéről. Többre nem lehet számítani, mert felsorakoztatással, meg közfelkiáltásokkal bonyolult kérdésekre nem lehet tömegeket mozgatni. Ha előzetesen lefolytatják a vitát, és mindenki tudja, mit kell tennie, akkor végre lehet hajtani a határozatot. Ehhez tehát, mint módszerhez, ragaszkodnunk kell. Sokszor felvetődik az a kérdés is, hogy évek óta folyton a pártonkívülieket dicséri a párt, meg a Központi Bizottság. A kommunistákat is lehetne többször, vagy néha dicsérni, lehetne róluk is elismeréssel szólni. Ez azt hiszem, bem szükséges. A kommunisták a párton- kívüliek megbecsüléséből csinálnak .problémát maguknak, és majd a pártonkívüliek dicsérjék a kommunistákat. Ez így egészségesebb munkamegosztás, mint fordítva. Hencegés nélkül állítható, hogy a párt viszonya a munkás- osztállyal, a dolgozó néppel, a kommunisták közmegbecsülése soha ilyen bensőséges nem volt. A párt tekintélye az országban ilyen nagy sohasem volt. Nagyobb alkalmakkor, kongresszusokon megdicsérhetjük egymást. Akkor is jobb, ha az ülés befejezése után dicsérjük egymást azzal, hogy jó volt ez a három év, gyerünk tovább, lássuk a legközelebbi évek feladatait. (Taps.) A mi pártunk feladata az, hogy népünk hű szolgája legyen. Ez a legfőbb kötelességünk. Ha a dolgozó tömegek úgy ítélik meg a szocializmust, hogy attól várják a jó életet, a szabadságot, a magas kultúrát, a boldogságot, akkor szerintem jól ítélik meg a szocialista társadalmi rend küldetését. Sem a párt, sem a marxista—leninista tudomány sohasem öncél. Mindig az elnyomottak felszabadítása és az emberek boldog, szabad életének megteremtése volt a cél. Ez a kommunizmus rendeltetése és ezt kell szolgálnia a mi pártunknak. Nemzetközi feladatainkról is szeretnék röviden szólni. Azt hiszem, helyes, ha mi, magyar kommunisták, a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai, a magyar munkásosztály, úgy fogjuk fel feladatainkat, hogy internacionalista kötelességünk a nemzetközi életben visszájára fordítani az úgynevezett magyar kérdést. Ezen én azt értem, hogy ezelőtt hat esztendővel testvérpártjainkat a világ minden országában tűz alá vették és minden oldalról támadták a reakció erői a mi problémáink, a mi helyzetünk miatt. Kötelességünk úgy dolgozni, hogy ezt megfordítsuk és ne a reakció kiabálhassa a mi elvtársainknak, ha azt mondják, hogy a kommunizmus, a szocializmus magasabb rendű társadalom, hogy „arról beszéljen, mi van Magyarországon”, hanem a mi elvtársaink mondhassák azt, hogy „gyerünk, beszéljünk arról, mi van Magyar- országon”. (Nagy taps.) Nem nacionalizmus, nem sovinizmus mondatja ezt velünk, hanem úgy érezzük, hogy ez proletár internacionalista kötelességünk. A testvérpártoknak kongresz- szusunkon felszólaló küldöttségei közül a kínai delegáció vezetője, Wu Sziu-cstien elvtárs volt az egyetlen, aki egy kérdésben határozott ellenvéleménnyel élt Központi Bizottságunk, pártunk megállapításaival szemben. Kijelentette, sajnálják, hogy a mi kongresszusunk egyoldalúan elítélte az Albán Munkapárt vezetőit. Mi ezt a megállapítást, mint a kínai elvtársak álláspontját, ebben a kérdésben figyelembe vesszük, a kínai elvtársakat azonban arra kérjük, hogy ugyanebben a kérdésben vegyék figyelembe a mi pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt és az egész nemzetközi kommunista világmozgalom állásfoglalását. (Hosszantartó, nagy taps.) Mi bizonyosok vagyunk abban, hogy az imperialisták minden olyan terve, amely a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista tábor gyengülésére épül, hamis. A nemzetközi kommunista világmozgalom és a szocialista tábor egysége, a marxista—leninista eszme, a kommunista politika, a szocialista társadalom és a béke ügye a jövőben nem gyengül, hanem tovább erősödik az egész világon. Ez szent meggyőződésünk. (Nagy taps.) Említésre méltó, hogy kongresszusunk ülésezésének napjaiban is olyan változások álltak be a nemzetközi helyzetben, amelyek a mi álláspontunk igazságosságát és erejét bizonyítják. Az Egyesült Államok kormánya megszüntette a Karib- tengeren korábban létesített blokádját. Az Egyesült Államok józan lépésére a Szovjetunió szintén demobilizáló intézkedésekkel felelt és harckészültségét feloldotta a szovjet fegyveres erők fontos egységeinél. Ugyancsak ezekben a napokban vettük hírül, hogy a Kínai Népköztársaság, kínai elvtársaink a Kína és India között kialakult határviszályban az összeütközések megszüntetését, tűzszünet megteremtését kezdeményezték. Mi ezt melegen és szívből üdvözítjük, bölcs, helyes és bátor lépésnek tekintjük. Ügy gondoljuk, megfelel a béke ügyének, hogy a vitás kérdések tárgyalások útján rendeződjenek. Kádár János zárszava befejező részében kérte a kongresszust, hogy az előterjesztett két jelentést és az elhangzott választ vegye tudomásul, a benyújtott javaslatokat emelje határozattá. Kádár elvtárs zárszavát hosszantartó, viharos, nagy taps közepette fejezte be. ★ Ezután került sor a határozathozatalra. A kongresszus egyhangúlag elfogadta a Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság beszámolóit, valamint Kádár János elvtársnak az elhangzott felszólalásokra adott válaszát. Ugyancsak egyhangúlag elfogadta a kongresszus a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kongresszusi irányelveit az írásban beterjesztett módosításokkal együtt, továbbá a szervezeti szabályzatot az írásban beterjesztett módosításokkal. Ezzel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kongresszusi irányelvei, továbbá a módosított s/.ervezeti szabályzat határozattá emelkedett. Ezután következett a kongresszus harmadik napirendi pontja: a fellebbviteli bizottság jelentése, amelyet Harmati Sándor, a fellebbviteli bizottság elnöke terjesztett elő. A kongresszus a fellebbviteli bizottság jelentését egyhangúlag elfogadta. — A VIII. kongresszustól 256 fellebbező kérte ügyének újbóli felülvizsgálatát és a pártba való visszavételét. A kongresszus 11 fellebbező kérésének helyt adott, s őket kizárásuk előtti eredeti tagságuk elismerésével visszavette a pártba. Egy fellebbezőt 1956-tól, hármat pedig a kongresszus ülésének lezárása naoiá- tól számított tagsági idővel vett vissza a párttagok sorába. Hetvenhat fellebbező ügyét a kongresszus az új Központi Ellenőrző Bizottság hatáskörébe utalta újabb vizsgálatra, 165 visszavételi kérelmet pedig elutasított. Ezután az elnöklő Biszku Béla bejelentette, hogy a szavazati jogú küldöttek részvételével zárt ülés következik. A zárt ülés után az elnök bejelentette, hogy a negyedik napirendi pont szerint a kongresz- szus megválasztotta a Magyar Szocialista Munkáspárt központi vezető szerveit. Megválasztotta a 81 tagú Központi Bizottságot, a Központi Bizottság 39 tagját, a Központi Bizottság póttagjai közé válaszották többek között Dallos Ferencet és Molnár Frigyest. A Központi Revíziós Bizottságba 15, a Központi Ellenőrző Bizottságba pedig 13 tagot választottak. Az elnöklő Biszku Béla bejelentette, hogy a Központi Bizottság megtartotta első ülését és titkos szavazással megválasztotta a Politikai Bizottság 13 tagját, 6 póttagját, továbbá a Központi Bizottság első titkárát és titkárait. A Politikai Bizottság tagjai: Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kádár János, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Miinnich Ferenc, Nemes Dezső, Hónai Sándor, Somogyi Miklós és Szirmai István. A Politikai Bizottság póttagjai: Altai Miklós, Brutyó János, Czinege Lajos, Cseterki Lajos, Ilku Pál és Nyers Rezső. Ugyancsak megválasztották a Központi Bizottság titkárságát: első titkár: Kádár János. — A titkárság tagjai: Biszku Béla, Nemes Dezső, Németh Károly, Nyers Rezső és Szirmai István. A nagy tapssal fogadott bejelentés után az elnök bejelentette: E változásokkal összefüggésben a Központi Bizottság elhatározta, javaslattal fordul az Elnöki Tanácshoz, hogy Biszku Bélát mentse fel miniszterelnök-helyettesi megbízatása alól és nevezze ki Fehér Lajost miniszterelnök-helyettessé, továbbá Nyers Rezsőt mentse fel pénzügyminiszteri megbízatása alól és Tímár Mátyást nevezze ki pénzügyminiszterré. Bejelentette, hogy a Központi Revíziós Bizottság ülést tartott, amelyen Horváth Andrást a bizottság elnökévé, Csikesz József - nát pedig elnökhelyettesévé választotta. Ugyancsak megtartotta az első ülését a Központi Ellenőrző Bizottság is, amelynek elnökévé Nógrádi Sándort, titkárává pedig Barinkat Oszkárt választották meg. A Központi Bizottság az első ülésen elhatározta, hogy a Központi Bizottság mellett két állandó bizottság működjék, még pedig az államgazdasági bizottság, valamint az agitációs és propaganda bizottság, az államgazdasági bizottság vezetője: Nyers Rezső, tagjai: Ajtai Miklós, Dimény Imre, Fehér Lajos, Fock Jenő. Németh Károly, Párái Imre és Szurdi István. — Az agitációs és propaganda bizottság vezetője: Szirmai István^ tagjai: Darabos Iván, Ilku Pál, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán és Orbán László. A Központi Bizottság elhatározta továbbá, hogy a párt központi lapjának, a Népszabadságnak a főszerkesztője Komócsin Zoltán legyen, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának vezetője Benke Valéria, a Pártélet szerkesztő bizottságának vezetője pedig Lajtai Vera. A Központi Bizottság megerősítette, illetve kinevezte a Központi Bizottság apparátusának osztályvezetőit. Adminisztratív osztály: Rócz Sándor (megbízott vezetőként); agitációs és propaganda osztály: Orbán László, államigazgatási osztály: Párái Imre; ipari osztály: Szurdi István; külügyi osztály: Holtai Imre, mezőgazdasági osztály: Dimény Imre; pártgazdasági osztály: Lakatos Dezső; párt- és tömegszervezetek osztálya: Sándor József; tudományos és kulturális osztály: Darabos Iván. A Központi Bizottság irodájának vezetője: Bar- kóczi Imre; a pártfőiskola igazgatója: Szerényi Sándor; a Párttörténeti Intézet vezetője: Vass Henrik. A Központi Bizottság vezető szerveinek megválasztására és apparátusa vezetőinek megerősítésére, illetve kinevezésére vonatkozó döntése ismertetése után az elnök átadta a szét Kádár János élvtársnak, aki zárszót mondott; Ezzel a Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa pót- befejezte munkáját. ____-j Mä kinen Aili, a Finn Kommunista párt KB tagja, dr. Münnich Ferenc és Hunya István veterán. Dr. Jánossy Lajos akadémikus, a KFKI igazgatója és Kádár János, az MSZMP KB első titkára.
