Petőfi Népe, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-02 / 230. szám
1 ftíív nktöSer % kejfä 1. «Mal Két halálos és négy súlyos sérülést okozott Ismét a figyelmetlenség és szabálytalanság Fajnos, az elmúlt hét ismét bővelkedett közúti balesetekben, s mint általában mindig, most is a gondatlanság, az ittasság és és a közlekedési szabályok betartásának elmulasztása okozott nem egy esetben jóvátehetetlen szerencsétlenséget. Szeptember 28-án. reggé! har lálos végű közúti baleset történt a Kecskemétről Csongrád felé vezető makadám úton Kuni ez István, a városföldi Dózsa termelőszövetkezet még levizs- gázatlan pótkocsis vontatóján igyekezett Csongrádra és közben a rőtkocsin szállította Hegedűi ITéter városföldi lakost. Hegedűs Peter — aki ittas állapotban ült fel a kocsira — menet közben elaludt és a járműről az úttestre esett. Súlyos sérüléseibe még a helyszínen belehalt. A balesetet követő helyszíni vizsgálat kiderítette, hogy nemcsak a pótkocsi utasa, de vezetője: Kurúcz István is ittasan t— bevallása szerint is fél deci Hubertus elfogyasztása után — ült járművére. Csütörtökön este nyolc órakor Kiskőrösön egy kivilágítatlanu! ácsorgó lovaskocsi okozott balesetet. A Panni robogójával közlekedő Temesi József kiskőrösi lakos késón vette észre Hegyi József kivilágítatlan lovaskocsi- (ját és összeütközött vele. Temesi Józsefet nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel szállították kórházba. Vitathatatlan a tanulsága annak a balesetnek is, amely Kecskemét belterületén pénteken este fél kilenckor történt. Horváth Imre. alsószéktói lakos kerékpárjával felszállás közben el- Vágódott az úttesten és egy mögötte haladó motorkerékpár elütötte. A baleset következtében Horváth Imre bal válla megsé- J ült. a motorkerékpár vezetője Papp Gyula — ugyancsak kecskeméti lakos — pedig kisebe ba.'isolásos sérüléseket szenvedett A balesetért elsősorban a kerékpár vezetőjét terheli a felelősség, mert a helyszíni vizsgálat- megállapítása szerint ittason próbált kerékpározni. De felelős á motorkerékpár vezetője is aki a rossz közvilágítási viszonyok ellenére 40—50 kilóméi eres sebességgel közlekedett. S;eptember ?9-én, este fél hétkor Nagv Ervin kecskeméti lakos figye’met,lenül motorozva a kecskeméti Bethlen körúton nem vette észre, hogy az úttest egy része javítás miatt le van zárva M otorkerékpárjával nekiütközött egv földhányásnak, s a baleset következtében csuklótörést szenvedeti. Nem a véletlen, hanem a kirívó szabálytalanság az oka, hogy a múlt hét baleseti statisztikája vasárnap este nyolc órakor halálos végű szerencsétlenséggel zárult. Kecskeméten, az 52-es számú műúton Böröcz Sándor -— hunyadívárosi lakos — motorkerékpárjával a szembe !övő forgalom ellenére igyekezett megelőzni az előtte haladó helyi járatú autóbuszt, miközben nekiütközött a vele szemben szabályos helyen és kivilágítva közlekedő lovaskocsinak. Az összeütközés során a motorkerékpár vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy még a helyszínen meghalt, a motorkerékpár pótutasa pedig életveszélyesen megsebesült. Mint már annyiszor — e szomorú hét végi összegezés után is csak azt hangsúlyozhatjuk: nagyobb felelősséggel, gonddal és óvatossággal irányítsuk járműveinket, és józanabbul vigyázzunk önmagunk és embertársaink testi épségére a közúti forgalomban is! OKTÖBEB 2, KEDD Baja Központi: Ord&Kcsapda, Baja Uránia: Mai lányok, Kalocsa: Feltámadás I—n., Kecskemét Városi: Halál a cukorszigeten, Kecskemét Árpád: Gerolstein! kaland, Kiskunfélegyháza: Carmen Jones, Kiskunhalas: Viharok bolygója, Kiskőrös: A fekete Orfeusz. IS gyOmöfcstermeszés fejlesztése Bulgáriánál! A negyedik ötéves terv előirányzata szerint Bulgáriában ] 9fi5-ig 44 ezer hektárral növelik a gyümölcsösök területét. Az országnak 1965-ben 180 ezer hektár gyümölcsöse lesz. Az utolsó 12 év folyamán a barackosok területe 48-szorosára, az epreseké 2,8-szorosára, a körte termesztési területe 17-szeresére nőtt... A KGST döntő szerepet szánt Bulgáriának a szocialista országok friss és feldolgozott gyümölcs- és zöldségellátásában. A bolgár ötéves terv előirányozza, hogy a munkaigényes kertészeti munkák gépesítését 1965-ig az 1960. évihez képest 66 százalékkal növeljék. Kecskeméten i« indul közgazdász-továbbképző tanfolyam A fokozott érdeklődés jegyében kezdődnek meg újból oifetó- berben a közgazdász-továbbképző tanfolyamok. Az elmúlt félévben öt tanfolyamot szerveztek. amelyeken ezeregyszáz hallgató vett részt: háromnegyed- részben olyanok, akiknek többéves gyakorlatuk alapján megfelelő előképzettségük van. Legutóbb csupán a fővárosban voltak tanfolyamok, most intézkedtek, hogy a vidéki közgazdászok is bekapcsolódhassanak a szervezett továbbképzésbe. Így Miskolcon indul tanfolyam, s Keskeméten a megyei tanács kérésére és támogatásával szintén rendeznek továbbképző előadássorozatot. Nagyhírű filmeket szinkronizálnak, feliratoznak a Pannónia Filmstúdióban Apr óh ír dőlések A Pannónia Filmstúdió műtermeiben számos nagyhírű külföldi film szinkronizálásán, feliratozásán dolgoznak. Készül a Velencében nagydíjat nyert Iván gyermekkora című szovjet alkotás magyarul beszélő változata. A szinkron rendezője Vas János. Ugyanő irányítja a Visszavárlak című szovjet film szinkron munkálatait is. Készül a Csak ketten játszhatták című szellemes angol film magyarul beszélő változata. A stúdióban ezenkívül rövidesen elkészül a szovjet filmhéten bemutatásra kerülő Hátha Korszerűsítik Kiskőrös közvilágítását mégis szerelem című újdonság, valamint a Sámson című lengyel, a Bing-Bing fegyház foglya c. román és a Főidről jött ember című csehszlovák film magyar felirata^ Készül az amerikai alvilág szakszótára Az Egyesült Allamok-beli Lexington börtönében készül az amerikai alvilág nyelvének szakszótára. A tanácsadó bizottság tagjai kizárólag tíz éven felül börtönbüntetéssel sújtott bűnözők lehetnek. A szerkesztő bizottság elnökének kijelentése szerint „E nehéz feladat elvégzésébe kizárólag a rabok elitje vonható be.’,» KÉT fiatal értelmiségi férfi albérleti szobát keres 500-ig. Érdeklődés a Petőfi Népe kiadóhivatalában. 7990 200 NÉGYSZÖGÖL telken szoba, konyha, és kamrás lakás eladó. Kecskemét, Puskin utca 9. Kelő. 3009 2 DIÁKLÁNY részére bútorozott szoba kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Hosszú utca 9. Juhászéknál. 7919 OPEL Rekord eladó. Kecskemét. Nagykőrösi utca 23. 7950 ELADÓ beköltözhető fél ház utcai része, 3 szoba, fürdőszoba, mellék- helyiséggel. Kecskemét, Csongrádi utca 40. 3013 KÉT db kézi borszívópumpa eladó. Kecskemét, Kazinczy u. 3. 7977 KONYHABÚTOR eladó. Kecskemét, Horváth Döme utca. 16. szám. 7932 KERTES HÄZ eladó. Kecskemét, Kőrösihegy 90. Daróezi közben. — Gyapjas Pál. 7983 EGYSZOBÁS, konyhás lakást keresek költségmegtéritéssel. Kecskemét, Belső-Szegedi út 1. Sándor József. 7984 ELADÓ bordó Skoda Octavia. Kecskemét. Erzsébet krt. 44. 3100 HORDÓ bérbe kiadó. Kecskemét. Árok utca 2. 3103 BOROSHORDÖ 750 literes príma, eladó. Kecskemét, Küküllő u. 13. Csíklék. 7958 TRABANT Combi újszerű állapotban sürgősen eladó. Budapest, 130- 960 este. 3050 ELADÓ 7 db egyéves ártá.oy mangalica. Benkovics János, Kecskemét, Ürrét 176. sz. 3045 TRABANT eladó. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Sétatér utöa 32. sz. 3041 A BÄCS-KISKUN megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat felvételre keres molnár-szakképzettséggel rendelkező szakmunkásokat a megye területén működő malomüzemekhez. Jelentkezés a bajai bácsalmási, kalocsai, kecskeméti, kiskőrösi, kiskunfélegyházi, kiskun- halasi, kunszentmiklősl, szabadszállási, tiszakécskei malomüzemek vezetőinél, valamint a soltvadkertl takarmánykeverő-üzem vezetőjénél. 7966 családi ház beköltözhetően eladó. Baja. Hunyadi János ’i. 45. 7913 AZ ÉM. 44. Építőipari Vállalat Budapestre felvesz kőműveseket, ácsokat, állványozókat, lakatosokat, vasbetonszerelőket, ÉM-vizsgával rendelkező körmyűgép-kezelőket, kubikosokat vegyes munkára ás férfi segédmunkásokat. Tanácsi igazolás és munkaruha szükséges. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Bpest, V. Kossuth L. tér 13-15. 7689 AZONNAL FELVESZÜNK kőműves, ács, szobafestő, vasbeton- szerelő, parkettázó és épületasztalos szakmunkásokat, valamint 18 éven felüli férfi segédmunkásokat és kubikosokat. Tanácsigazolás szükséges. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Azok a dolgozók. akik Bács-Klskun megyében vagy Pest megye déli részén laknak. de nem itt dolgoznak, azok a „keresztbe utazás” csökkentésére vonatkozó ÉM. határozatra hivatkozva kérhetik áthelyezésüket vállalatunkhoz — népgazdasági érdekből. ÉM. Bács njegyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Rákóczivá ros 23. 7877 KISIPARI gyermekágy eladó. Kecskemét, Szűk utca 5/a. Érdeklődni 2 után. 7995 ELADOK kedvezménnyel, modern kétszemélyes rekamié, festett háló, sezlon, hármasszekrény, ágyak, ruhásszekrény, asztal. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. Rákóczi útnál. 7996 NÉHÁNY nappal ezelőtt a bajai DÄV szerelői megkezdték Kiskőrösön a közvilágítás korszerűsítését. A tervek szerint három év alatt a község központjában, parkjaiban és főútvonalain higanygőzlámpákat helyeznek el, amelynek költségeire a tanács 1 600 000 forintot szavazott meg a községfejlesztési alapból. EBBEN az évben- a község központjában levő Petöfi-park és környékének közvilágítását szerelik át igen ízléses kivitelű, álló kandeláberes higanygőz- lámpákkal. Huszonhét kandelábert helyeznek el a tanácsháza, a Petőfi Sándor utca és a Kossuth Lajos utcának a község központi részét érintő szakaszán. A munkát előreláthatólag december- közepéig fejezik be. Az év végéig a Petőfi Sándor utca, valamint a Kossuth Lajos utca újabb szakaszán villany- oszloookra szerelnek fel úttest fölé hajló higanygőzlámpa-testeket. JÖVÖRE a Kossuth Lajos utcán a vasútállomásig, valamint a Petőfi Sándor utca teljes hosszúságában korszerűsítik a közvilágítást. A harmadik ütemben 1964-ben készül el a Dózsa György út, az Erdőtelek! utca, a Szent István utca és az Árpád utca közvilágítási lámpáit cserélik fel az erősfényű higanygőzlámpákkal. KISKÖRÖSÖN egyébként igen nagy gondot fordítanak a köz- világításra a mellékutcákban is. Jelenleg a községben 220 villanyégő szolgálja az utcák esti világítását. Ezek számát még az idén 105 újabb villanyégővel növelik. A község vasútállomáson túli részén még nincs megoldva a közvilágítás. Jövő év elején ezen a részen is megkezdik az utcai villanyégők elhelyezését és a villanyhálózat kibővítését. Kiskőrösön ahhoz, hogy minden lakásba eljusson a villany, még 14 kilométer belső villanyhálózat építésére van szükség. A tanács úgy tervezi, hogy 1965 végéig befejezi a község belső villanyhálózatának kiépítését. A Bács-Kisknn megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kirendeltsége! megkezdték a kenyérgabona értékesítési szerződések kötését. rermelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti tagok, egyénileg dolgozók, KÉRJÉK KIRENDELTSÉGEINK TÁJÉKOZTATASÁ'l ELŐNYÖSEBBEN ÉRTÉKESÍT SZERZŐDÉS ALAPJÁN! gfifó UDVARRA nyflő szobát sürgőssé keresek, költségmegtéritéssel. Kecskemét, Katona József u. 2. 7897 ELADÓ Kecskemét, Zója u. 2 sz. alatti ház összkomfortos, azonnal elfoglalható, és villatelek házhellyel. Tulajdonos Dohi György. 7999 KÉPESÍTETT könyvelő, érettségizett, könyvelői vagy adminisztratív munkakörben Kecskeméten elhelyezkedne. Tsz.-nél is. Varga László- né, Kecskemét, Vacsi-hegy 219. 7998 ELADÓ 400 n.-öl szőlős villatéfek. Kecskemét, Madámközi busz-megállóhoz 5 percre, olcsón sürgősen. Érdeklődni a helyszínen.. Bognár József. BM0 KERESÜNK, idős, nyugdíjas asztalost ládajavításra. Fapírnagyker. Vállalat. Kecskemét, Homyik János U. 2. 8001 KISSZEGEDI cserép eladó. Kecskemét, Kupa utca 29. Érdeklődni: délelőtti órákban. 8002 KOMBINÁLT SZEKRÉNY eladó. Kecskemét, Üttörő u. 1 szám. 8003 MAGÁNOS férfi részére keresek egy főbérleti szobát költségmegtéritéssel. Nyúlná, Kecskemét, Horváth Döme utca 7. 8006 BEKÖLTÖZHETŐ házrész sürgősön eladó. Kecskemét, Sarkantyú u. 73127 ELADÓ 100 literes szőlöprés Bú s Jánosnál. Kecskemét, Ürihegy 99. 3’Sí! 15 HEKTÖS szüretelőkád eladó, kisebb hordók kiadók. Kecskemét. Halmos Lajos u. 4. Reáliskola mögött. 3120 KÉT gyermek nappali gondozásul vállalom 2—3 éves kortól. Kecskemét, Kisfaludy utca 10. 3122 ELVESZETT Kecskeméten vasárnap éjjel egy zöld zakó kabát. Megtaláló 100 forint jutalom ellenében adja le a Honvédkórhaz portáján. 3124 KÜLFÖLDI hálószobabútor igényesnek eladó. Kecskemét, Szélmalom utca 24/b. 3129 61-ES Trabant Combi jó állapotban eladó. Vámos. Csávoly, Szőlő u. 1. Telefon: 3, 7990 BÚTOROZOTT szobába szolid fiúi lakótársnak keresünk. Kecskemét. Szűk u. 4. kaputól az első ajtó. 312,1 SZÖLÖPRÉS és boroshordó eladó, vagy mustért elcserélhető. Kecskemét, Sétatér u. 19. 3121 EGY szoba összkomfortos új ház melléképületekkel eladó. Kecskemét, Alsószéktó II. utca 6/b, 3119 LAKÓTARSNÖT keresek, lehet dlák- lány Is. Kecskemét, Kalap utca 3130 SKODA 1100-as, jő karban levő eladó. Kiskőrös, Arany János u, 20. 7989 AJTÓ tokkal együtt eladó. Kecs kémét, Vak-Bottyán u. 17. 7985 FIATAL házaspár, idős, nyugdíjas asszonyt lakásáért eltartana. Kecskemét, Máriaváros, Kupa u. 9. 7979 ELADÓ Kecskeméten, Szolnokihegyben 1384 négyszögöl szőlő kis lakásai, jutányos áron. Értekezni: Epreskert utca 6. 3043 HALOSZOBABUTOR eladó, olcsón. Cím: Kecskemét, Repülőtér 14-es épület 5. ajtó. 7961 KIADÓ pince. Kecskemét, Klapka utca 2. 3129 ELADOK 50—200 literig jó állapotban levő töltőképes boroshordók, 120 literes szőlőprés, szőlőzúzó, 10 és 12 hektoliteres szedőkád és almásládák. Kecskemét, Kőhíd u. 22. 3126 PRÍMA állapotban levő 1961-es kiadású fekete „Duna” oldalkocsi eladó. Megtekinthető délelőtt Kecskemét, Pacsirta u. 8/b. Bejárat a Kuruc kőrútról. 7982 A SARFEHÉR vendéglőbe szakképzett felszolgálót azonnali belépéssel felveszünk, vendéglővezető-helyettest beosztásba. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Erkölcsi bizonyítvány és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés az Izsáki Földművesszövetkezet központi iro- dájában munkaidő alatt. 7993 TÖK, kukorícaszár eladó. Ürrét 170. .iskola- 3131 JÓ KARBAN levő fekete Pannónia eladó. Érdeklődni: Kecskéméi, Csongrádi út 45. 7943 ELADOK mindenféle bútorok, állandóan, olcsón. Kecskemét, Kossuth krt. 23, volt zslbplacnál, 7946 ELADÓ 48 kem Viktória Moped. Kecskemét, Bem u. 4. Műszerész- ______________________ 3031 EL ADÓ kis családi ház 200 négyszögöl telekkel. Vétel esetén elfoglalható. Kecskemét, Vacsihegy .59. Szalal. (Délután 4-től) SBS4 Söslemésy Nöszönetnyilvánífás K0sz5■ ?t mondunk mindazon rokonoknak és ismerősöknek, akgf idős Kiss Mihály temetésén megjelentek, sírjára koszorúi virágot helyeztek. A gyásaoSS család. 13)118