Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-26 / 225. szám
Nein törvényszerű jelenség a közlekedési balesetek számának emelkedése Mit tehetünk a kedvezőtlen statisztika megváltoztatására ból eredő balesetek 40 százaA világ le gkisebb Eíí G-készüléke A világ legkisebb EKG-készülékét Katona Sándor, az Elektromos Készülékek és Anyagok Gyárának munkatársa állította össze. A két zseblámpaelemmel működő készülék súlya — tokkal és tartozékokkal együtt — 1 kiló 00 deka, mérete 18x16x9 centiméter, s elemcsere nélkül 250—300 szívvizsgálatra alkalmas. JtlvqhitteM, üttntplhjeseit Alig van olyan nap, hogy a megyei sajtóban egy-egy — néha sajnos több is — közlekedési balesetről szóló híradás meg ne jelenne. Az esetek többsége — a szerencsés véletlen folytán — nem halálos kimenetelű ugyan, de nagyon sok köztük a súlyos következményekkel és utóhatásokkal járó baleset. Szomorú „rekordok“ Világjelenség — halljuk mostanában, amikor a közlekedési balesetekről esik 6zó. Valóban, világszerte rohamos emelkedést mutat a grafikon (Ausztriában például kétszer annyi volt 1960- han a halálos közúti balesetek 6záma. mint 1953-ban, s egy év alatt 1918 ember vesztette életét), de ez egyáltalán nem lehet vigasztaló a számunkra. Annál is inkább, mert a hazai számadatok még így is szinte •„rekordnak” számítanak világ- viszonylatban. Míg Angliában az elmúlt évben 10 ezer járműre kilenc, Franciaországban 11 baleset jutott, addig nálunk ez a szám 17-re emelkedett. Az ilyen „rekordokat” természetesen szívesen átengednénk másoknak. de ha már a tények ezt mutatják, nem hunyhatunk szemet fölöttük. Az országos és a megyei számadatok is sok-sok tanulságot rejtenek magukban és érdemes egy kicsit jobban szem- ügyre venni őket. Milliók és milltárdok Az elmúlt esztendőben országosan 9898 közúti baleset történt — amelyek közül 666 volt halálos kimenetelű. Ez a nagyszámú baleset 19,3 millió forint értékű, a járművekben bekövetkező, anyagi kárt is okozott. Ha pedig az emberi munkakiesést, a gyógykezelési és SOKAN talán nem is tudják, hogy amikor a mozi pénztáránál kiteszik a „Csak 18 éven felülieknek” feliratú táblát — ezzel egy rendeletnek próbál érvényt szerezni a filmszínház igazgatója. Persze, ez legtöbbször nem megy túl a tábla megjelenésén. Néhány alkalommal megfigyeltem, hogy az ilyen filmekre csak az a 18 éven aluli nem megy el. aki komolyan veszi az intelmet. A francia nő és a szerelem című ugyancsak i8 éven felülieknek való filmet minden további nélkül megnézhette a fiatalkorú, ha kíváncsi volt rá. Így van ez a többi filmekkel is. De ha mégis „akadékoskodnának” vele például a kecskeméti Városi mozinál, akkor sem keseredik el, mert az Építők Művelődési Otthonának mozijában nyugodtan megnézheti majd. Ebben a moziban nemrégen játszották a Folytassa nővér című angol filmet. A plakátra nagybetűkkel kiírták, hogy csak 18 éven felüliek tekinthetik meg. Ettől függetlenül legalább negyven gyerek nézte meg a filmet, akik közül a legidősebb talán elérte a 15. évet. Az 1/1959. (I. hó 10.) M. M. ez. rendelet pedig egyértelműen egyéb költségeket is figyelembe vesszük, ez az összeg megközelíti az évi három milliárd forintot. Annak felmérése pedig szinte lehetetlen, hogy a balesetek tartós utóhatása — kezelés, rokkanttá válás stb. — milyen összegekkel terheli az egyéneket és a népgazdaságot. S hogy a fentiek érzékeny veszteséget jelentenek a mi megyénk dolgozói számára is. azt bizonyítja az alábbi, elmúlt évi kis statisztika: Egy esztendő alatt 451 közúti baleset fordult elő a megyében. A balesetek következtében meghalt 60, súlyosan megsérült 284, könnyebben sérült 189 személy, ami azt mutatja, hogy a baleseteknek nem csupán egy-egy sérülés volt a következménye. Kimutatta a statisztika azt is, hogy a 451 balesetből mindössze 78 volt olyan, amely nem járt sérüléssel. A fentiek a rendőrség által nyilvántartott — tehát a személyi sérülésekkel, vagy az 500 forintot meghaladó károkkal járó — eseteket tartalmazzák. Ezenfelül országosan még mintegy 10 ezer balesettel lehet számolni évente. Legfőbb oki az ittasság Amíg a fővárosban minden harmadik baleset az áthaladási elsőbbség meg nem adásából származik, addig a vidéki járművezetők a gondatlan vezetés mellett (a balesetek 22,7 százaléka), különösen az ittasságban (22 százalék) viszik el a „pálmát”. Igen magas a gyorshajtásból ; — a fiatal és tapasztalatlan gépjárművezetők „gyermekbetegségéből” — eredő balesetek száma is. amely meghaladja a 14 százalékot, s a szabálytalan előzésé, amely kereken tíz százalék volt az elmúlt évben. Tegyük hozzá, hogy a gyonshajtásés világosan kimondja, hogy azoknak; a filmeknek a bemutatásán, amelyeket a Filmátvételi Bizottság 18 éven felülieknek minősített a 13 éven aluliak felnőttek kíséretében sem vehetnek részt. Ennek a tilalomnak érvényesülését a rendőri szervek is ellenőrizni kötelesek.” Ezekután nem tudjuk, hogy az említett mozi vezetősége mit tart fontosabbnak, a fiatalkorúak egészséges szellemi fejlődését, vagy pedig azt, hogy „kasszasiker” legyen. A SZÖBANFORGÖ rendelet 4. §. 2. bekezdése azt is kimondja, hogy aki az 1. § a) pontjának hatálya alá tartozó film megtekintését 18 éven aluliak részére megengedi, fegyelmi úton felelősségre kell vonni. javasoljuk: ellenőrizzék hatóságaink a fentiek betartását. Tudjuk, nem könnyű feladat, mert nem lehet minden ’egyke- zelő mellé egy-egy rendőrt állítani, de a társadalmi ellenőrzés megszigorítása is sokat segítene. A RENDELET csak az alapot teremti meg a helyes intézkedésekhez, ez azonban önmagában még kevés, mert hiába a legjobb rendelet, ha nem élnek vele... G. S. lékát a motorosok okozták. Tegyük közüggyé A fentiek is mutatják, nagyon 6ok a tennivaló a közúti balesetek elhárítása érdekében. Nem akarunk kitérni ezúttal a hatóságok szerepére, ami vitathatatlanul döntő tényező. Csupán megemlítjük, hogy például besötétedés után Kecskemét környékén, de másutt is a megyében, számtalan kerékpáros közlekedik kivilágítatlan járműved, s igen sok a ki nem világított kocsik, szekerek száma is. Hatékonyabb ellenőrzéssel, azonnali bírságolással nem ártana elvenni a kedvét a felelőtlenül közlekedőknek az ilyen és ehhez hasonló szabálytalanságoktól. Döntőnek tartjuk a megelőző propagandát, a közlekedési szabályok általános és széleskörű oktatását iskolás kortól a felnőttekig. Figyelmeztet erre a gyermekbalesetek túlon túl nagy száma is. (Szomorú példákat nem akarunk most itt idézni Kecskemétről, vagy a megye más területéről.) Szülők és nevelők, állami és társadalmi szervezetek egyaránt valamennyien felelősek az új közlekedési morál és fegyelem kialakításáért. Nem kis dolog és nem lebecsülendő feladat ez. Hiszen emberéletekről van szó! Befejezéshez közeledik az 1037-ben felépült kijevi Szófia székesegyház falfestményeinek restaurálása. Több mint 2000 négyzetméternyi értékes régi freskót és 156 négyzetméternyi mozaikat állítottak helyre. A restaurátoroknak későbbi ráfesté- sek alól kellett kiszabadítaniok a freskókat. A kijevi szakértők első ízben alkalmaztak szerves oldóanyagokat, s elsőknek használtak műgyanta alapú vízmenA szocialista társadalmi rend új, a szocialista humanizmustól áthatott életforma kialakítását is jelenti. Ennek jegyében változik, alakul, s telítődik új tartalommal számos régi szokásunk, s válnak közös örömmé, ünneppé egyes sorsfordulót jelző családi események is. Napjainkban egyre többen igénylik, hogy amjkor életük jelentős fordulópontjához érkezik — családot alapítanak, gyermekük születik, vagy haláleset fordul ele a családban — az új, szocialista tartalomnak megfelelően váljanak ezek a családi események meghitten ünnepélyes, bensőséges társadalmi eseménnyé. Az igények nyomán sok helyi kezdeményezés született már csaknem minden községben — és helyesen, azoknak a közöstes vegyületeket a régi stukatúra alapjának megerősítésére• A szakemberek véleménye szerint különösen az oltár és a kupola restaurált mozaikjai, Aranyszájú Szent János portréja és az Kvangélhim-treskók képviselnek nagy értéket. A Szófia székesegyház restaurált mozaikjainak és freskóinak fényképfelvételeit be fogják mutatni a londoni kiállításon. ségeknek az összefogásával, akik között az ember él, dolgozik. A családi ünnepek új módon való megszervezésében tanácsaink, KISZ- és nőcanácsi szervezeteink már eddig is szép eredményeket értek el. A kiskőrösi járásban például eddig mintegy kétszáz esetben gondoskodtak arról, hogy a családi ünnepek — házasságkötések, névadások — külsőségeikben és tartalmukban is egész emberi közösségek örvendetes ünnepi, társadalmi eseményeivé váljanak. Tanácsaink közel félmillió forintot fordítottak az ünnepélyes, meghitt hangulatú anyakönyvi termek létrehozására, s legtöbb községünkben Wagner Lohengrinje, vagy Mendelssohn Nászindulója köszönti az esküvőre érkező vendégeket, névadáskor pedig Schubert örökszép, kedves altatódala csendül. Kiskőrösön legtöbbször a MÁV úttörő-zenekara, vagy a földművesszövetkezet szimfonikus zenekara is közreműkö- d k az új párok, vagy a névadáson kicsinyükkel megjelenő szülők, névadószülők és népes vendégsereg tiszteletére. Minden ilyen ünnepi alkalommal vörösnyakkendős úttörők és KISZ-fiatalok virágcsokrokkal köszöntik a családi események résztvevőit. És legtöbbször nem marad el az elismerés és a köszönet sem részükről. A hajdan szűkebbkörű családi események így válnak együvé tartozó közösségek örökre emlékezetes meghitt ünnepeivé s kovácsolják tagjait még- egvségesebbé, összetartóbbá egymás iránt felelősséggel élő orr berekké. Tanácsainknak és társadalmi szerveinknek hálás feladata tehát, hogy még szélesebb körben terjesszék el a családi ese- oények megünneplésének új, szocialista formáit. Dr. Király István PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bárs-Ktskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Weither Dániel. Kiadja! a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat ’’elelős kiadó: Mezei István Igazgató. Sz»rkesztő«ég! Kecskemét ^z^-hrnvi agám. Szerkesztőssel *■*:„fkőzoon t' 2*-19. ZS-1« Szerkesztő bizottság! 1C-S8. Belpolitikai rovat: n-42. Kiadóhivatal! Kecskemét «zabalsíg tér 17». Telefon: 11-09. Terjeszti a Msevar Posta Előfizethető! 9 helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Ifi ■ hónapra 11 forint. Bacs-Kiskua megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-8S, Napközben Amit nem vesznek komolyan T. P. Telefonhívásos virágküldés Budapesten, a VI RÁGÉRT telefonhívásos virágszolgálatot létesített és a 185—315-ös számon kapott rendeléseket elszállítja a megadott címre. A távbeszélő virágszolgálat sikerét bizonyít- ;a, hogy már az első lsét napon 150—200 rendelést bonyolítottak le. Képünkön: telefonhívásra megérkezik a gépkocsi és csinos, egyenruhás kislárjy hozza a virágot a címzettnek. Restaurálják a kijevi Szófia székesegyház falfestményeit