Petőfi Népe, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-27 / 226. szám

XVII. ÉVFOLYAM, 526. SZÄM Ara 60 fillér 1962. SZEPT. TI, CSÜTÖRTÖK Mi újság a határban? Meggyirsilt az őszi mezőgazdasági munka Helyzetkép három járásból Az elmúlt héten megyeszerte lehullott csapadék jelentés len­egyűtt a teljesítmények is emel­kedtek. Megyénkben kielégítően halad a silózással párhuzamo­san az őszi vetőszántás, a vetés és a mélyszántás. Szükség van azonban a még jobb munkaszer­vezésre. az erők ésszerű össz­pontosítására, hogy legkésőbb november közepéig valamennyi őszi munka befejezést nyerhes­sen. A dunavecsei járás közös gaz­daságaiban a múlt hét elején kezdték meg a napraforgó beta­karítását. A 3154 holdnyi vetés- területnek eddig mintegy a IC százalékáról vágták le a termést. Az 1843 holdon termett burgo­nya egyharmad részét is felszed­ték már. A betakarításnál a jövedelem- elosztás különféle formáit alkal­mazzák. Így a járás 13 terme­lőszövetkezetében a százalékos művelésnek megfelelően kapják a részesedést, 11 tsz-ben pedig a munkaegységen felül prémium­ban részesülnek a betakarítás részvevői. Az őszi árpából 1000, a rozs­ból 600, az őszi takarmányke­verékből pedig 100 holdnyit ve­tettek el e hét elejéig. Ami a talajelőkészítést illeti, néhány termelőszövetkezet — így a kunszerttmiklósi Hunyadi is — pusztán a saját géppark­jára számítva, nem vette igénybe a gépál­lomás segítségét, s emiatt igen elmaradt a magágy el­készítésével. Még mindig nem késő — újabb szerződés megkötésével — pó­tolni mulasztásukat. A gépeik kettős műszakban való üzemeltetésével kapcsolat­ban még sok a kívánnivaló. A gépállomások szakemberhiány­nyal küzdenek. Jelenleg 33 ter­melőszövetkezeti és 6 gépállo­más! gép dolgozik két műszak­ban. A járás szőlőiben jó közepes — 13—14 mázsás — átlagtermés mutatkozik. A szüretet a nagy­üzemi gazdaságokban előrelát­hatólag e hét végén kezdik meg. ötezerszáz holdról szedik majd a járásban a termést, A kalocsai járás egyes terme­lőszövetkezeteiben a silózás töltőgép hiánya miatt nem halad a kellő ütemben, bár a kalocsai Jszkrábam a terv­be vett 4000 köbméterből már 3800 köbméter takarmányt tar­tósítottak. Azok a szövetkezeti gazdaságok, amelyek e munkát inár elvégezték, gépeikkel segí­tik az elmaradt tsz-eket. A fájsz; Dunagyöngye Tsz a helybeli Vö­rös Csillag Tsz segítségével egy állvasdlózó géppel és egy Orkán­nal 1350 köbméter silót készí­tett eddig. Az öregcsertői Új Élet Tsz-ben kazalközi silózást végeznek, a dusnoki Munkás- Paraszt Szövetség Tsz-ben pedig föld feletti silókazlakat készíte­nek, amelyeknek pelyvával be­szórt tetejére — a már több he­lyen alkalmazott eljárással — árpát veinek. A járásban a terv szerinti 39 000 köbméter takar­mánynak az egyharmadát tartó­sították. Jól halad a járásban a kettős műszak megszervezése. Kalocsa város ipari vállala­tainak dolgozói közül eddig tízen jelentkeztek, hogy részt vegyenek az őszi szántóföldi munkák kettős műszakban való végzésében. A gépállomások és a termelő- szövetkezetek 58 erőgépe dolgo­zik kettős műszakban, de ez a szám a traktoros képzettségű dolgozók jelentkezésével napról napra növekszik. A terület 40 százalékán — mintegy 9000 holdon — elvégez­ték a járásban a vetőszántást, s e héten fokozott lendülettel foly­tatják a rozs, az őszi árpa és az őszi takarmánykeverék vetését. A dunapataji Üj Élet Tsz gaz­dái 1450 holdból már 1300 hol­don készítették elő a talajt ve­tésre, az uszódi Dózsa Tsz-ben pedig a 420 holdból 350 holdon. Igen jó a homakmégyi tsz-ek eredménye is. Lassan halad vi­szont a munka a géderlaki Győ­zelem Tsz-ben, ahol 300 holdból csak 40 holdon, s a szakmári Űj Élet Tsz-ben, ahol a területnek csak a tizedrészén végezték el a vetőszántást. A dusnoki Mun­kás-Paraszt Szövetség Tsz-ben — ahol az 1600 hold felén már készen áll a vetőszántás — 4r0 holdon az őszi árpát is elvetet­ték, Az uszódi Egyetértés Tsz- ben is 150 holdon földbe kerü’t az őszi árpa. Azok a közös gaz­daságok, amelyek e munkán már túljutottak, segítségére van­nak gépeikkel az elmaradottaK- nak. A kukoricát a lassúbb beérés miatt eddig csak 330 holdról ta­karították be a járás közös gaz­daságai. Jól halad viszont a bur­gonya és a napraforgó betakarí­tása, a paprika első szedését pe­dig e héten befejezik. A kiskőrösi járásban a terü­letnek közel a 30 százalékán vé­gezték el a vetőszántást, s meg­kezdték az őszi árpa. a rozs, és a takarmánykeverék vetését. A tervezett 322 holdból 210- ről takarították be a burgonyát, s a silókukorica termésének a kétharmadát vágták le. Eddig 750 köbméter silótakarmányt ké­szítettek. Ebben a járásban a gépállo­mások és a termelőszövetkeze­tek 45 erőgépe keittős, 25 pedig nyújtott műszakban dolgozik. A kiskunhalasi járásban az őszi talajművelés és a vetés mel­lett kielégítő ütemben halad a betakarítás is. Silókukoricából eddig közel 15 000 köbméternyit vágtak le a termelőszövetkezetek. A múlt hónap eleje óta folyamatosan végzik a burgonya szedését is: a kétezer hold termésének csak. nek a felét takarították be. A cukorrépát közel 100 holdról szedték fel. A járás homokos területein megkezdték a kukorica törését is. Eddig mintegy félezer holdon végezték el ezt a munkát. A legjobb terméseredményről ed­dig a mélykúti termelőszövet­kezetekből kaptunk hírt, ame­lyekben átlagosan 30 mázsa csö­veskukorica termett holdanként, sőt, az Űj Élet Tsz-ben az egyik tábla holdanként 40 mázsát fize­tett düietet adott az időszerű mező­gazdasági munkáknak, s ezzel A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kis­kunfélegyházi üzemegységében az átalakított SZK—3-as kom­bájnnal 350 holdról takarítják be a napraforgót. Az Oláh Ferenc vezette gép naponta nyolc holdon végzi el az olajos növény vágását és cséplését. Alsó képünkön törik a 800 holdon termett kukoricát a kecskeméti Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Dómján István üzemegységvezető a holdanként! 30 mázsát is elérő termés mi­nőségét vizsgálgatja.

Next

/
Thumbnails
Contents