Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-05 / 182. szám
1963. augusztus 5, vasárnap S. 0ÍÍ3Í Á bizalmat vonták meg Öntől — Válasz Szemes Istvánnak — I eveiét, melyben a Petőfi Népe segítségét kéri panasza orvoslásában, megkaptuk. Első olvasára annyi sérelmet tartalmaznak sorai, amelyen minden igazságszerető ember felháborodik. Ügyében mi is részletes vizsgálatot folytattunk. Minél többet tanulmányoztuk azonban a Kiskunmaj- sai Fa- és Építőipari Szövetkezet mérlegbeszámolóit, valamint a KISZÖV ellenőrzéseinek jegyzőkönyveit — úgy foszlott szét az Ön igazsága. Keserűen csendül soraiból, hogy nem méltányolják azt a sok áldozatot, amit a szövetkezet érdekében hozott. Mint alapító tag 1952 novemberében lépett a szövetkezetbe, s tudásához mérten dolgozott. „1956- ban az ellenforradalom alatt fel akarták számolni a közös vagyont. Én azonban a szövetkezet élére állva megmentettem azt. Üj életet kezdtünk, kievic- kéltünk a veszteségből, s 1957. január 19-én a tagság megválasztott elnöknek..írja levelében. Több mint öt éven keresztül töltötte be ön ezt a tisztséget. Kell-e ennél nagyobb megbecsülés és elismerés az áldozat- vállalásért? A jegyzőkönyvek, baráti, majd elvtársi figyelmeztetések, később pádig a fegyelmik is arról tanúskodnak, hogy Szemes István elnök, ahogy az évek múltak, sorra megsértette a szövetkezet érdekeit, eltávolodott a tagságtól, mit sem törődött a közös vagyonnal. Ez vezetett oda, hogy a termelés irányításában a legnagyobb fokú szervezetlenség lett úrrá, a tagság pedig egyre elégedetlenebb lett az ön vezetői ténykedésével. Lehet, hogy már nem emlékszik rá, nekünk viszont többen is elmondották, hogy a szövetkezet tagsága a tavaly őszi tisztújító közgyűlésen már nem akarta megválasztani Szemes Istvánt elnöknek. A KISZÖV vezetősége akkor kiállt ön mellett. Nem volt könnyű meggyőzni a tagságot. A közgyűlés végül is ön mellett szavazott, lehetőséget nyújtva ezzel arra, hogy hibáitól megszabadulva vezessen jobban, mint eddig tette..... És mi volt Szemes István „válasza”. Az események azt igazolták, hogy nem tanult a tör- téntekbőL Még biztosabban érezte magát az elnöki székben. íme, ennek néhány következménye: Az ellenőrzés hiánya oda vezetett, mint ezt a legutóbbi vizsgálatok megállapították, hogy Parádi László műszaki vezető 60 ezer forinttal megkárosította a szövetkezetét. Hiányzik az áttekinthető anyaggazdálkodás, nincs utókalkuláció, nem történik részletes elszámoltatás, nem vizsgálják az egyes munkák gazdaságosságát. A tagok így csak dolgoznak, de a munkákra mindig csak előleget kapnak, ami mindenre ösztönző csak a termelékenységre nem. A szövetkezet egy esztendei munkájának mérlege pedig másra is figyelmeztet. Az elégtelen gazdasági vezetés tavaly 38 ezer forint különböző birság és büntetőkamat fizetésével járt. A tagság elégedetlenségét pedig tovább növelte, hogy a 38 tagú szövetkezet vezetősége 1961-ben 104 ezer forintot számolt el utazás és közlekedési költség címén. Hogy milyen pazarlás ez, arra összehasonlításul elég megemlítenünk, hogy a Bács megyei KISZÖV. melynek apparátusa az egész megye szövetkezeti gazdálkodását ellenőrzi, alig használt fel ezen a címen többet. Felfedett az ellenőrzés más „machinációkat” is. Ezekkel most szándékosan nem foglalkozunk, hiszen ez a rendőrség dolga. Az ön levelének egv-két részlete azonban ide kívánkozik. Mikor a bajokat látva, volt aki a pártbizottságot a történtekre figyelmeztette, arra ön • ezeket írja: „Állandóan a párt- bizottságra jár hízelegni, hogy a szövetkezetben rossz a gazdálkodás. A párttitkár elvtársat félrevezeti ilyen hangokkal és most engem kifúrtak a szövetkezetből ...” Vizsgálódásunk során nem ezt állapítottuk meg: A bizalmat vonták meg öntől. Más szóval, csak leváltották az elnöki funkcióból, de nem dobták el, nem zárták ki a szövetkezetből. Sőt. lehetőséget nyújtottak, hogy mint az asztalos- részleg vezetője működjön nyugdíjba meneteléig. Ahhoz mérten, amilyen kárt okozott két társával a szövetkezetnek, állítjuk, nagvon is humánusan döntött a közgyűlés, önt viszont, Szemes István, most is csak az aggasztja, hogy az új beosztás és alacsonyabb fizetés lerontja majd a nyugdíj átlagát. Köztudott, hogy ezt nem egy év alapján számítják ki, de az sem igaz, hogy kirántották. lába alól a talajt. Méltányolják, hogy hat éve nem végez fizikai munkát. Ezért szavaztak meg önnek, mint részlegvezetőnek, 1600 forint fix fizetést. A műszaki vezető és a főkönyvelő levonták a történtek tanulságát és megváltak a szövetkezettől. A volt elnöktől ezt nem kéri a tagság. Szeretnénk, ha válaszunk segítene önnel megértetni ennek a jelentőségét. Sándor Géza 0 közösség ereje A közelmúltban a Kiskőrösi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága a soltvadkerti szak- szövetkezetek munkáját tűzte ülésének napirendjére. A fejlődésnek számos jeléről, sok eredményről adhattak akkor számot a soltvadkertiek. A közös vagyont a semmiből több mint két és félmillió forintra növelték, bevált az együttes hízónevelés és az értékesítés. Szép eredményt értek el a közös nagyüzemi szőlőtáblák, gyümölcsösök telepítésében. Két évvel ezelőtt a község gazdáinak életében újként költözött a „közös” fogalma. S az összefogás szakszövetkezeti módja azóta a tudatukat is formáló tényezővé vált. Hadd bizonyítsuk ezt a sok közül egyetlen példával. Az említett végrehajtó bizottsági ülésen több meghívott gazda is szót kért és kifogásolták, hogy a szakszövetkezetek egyöntetűen hatforintos órabérrel fizették ki tagjaiknak azt a munkát, amelyet az alapszabályban előírt 4 százalékos szőlőtelepítésen felül végeztek. — Ez nem igazságos — hangoztatták. — Hiszen az egyik gazda ugyanannyi idő alatt esetleg több és minőségileg is jobb munkát végezhet, mint a másik. Ez nemcsak hogy nem ösztönző, de a közösség érdekeit sem szolgálja... — és a bérezés más formájának bevezetését javasolták. Azt mondhatná erre bárki is: mi ebben az új?.Hiszen minden jó gazda hasonlóan gondolkodik. Valóban igaz. Jó gazdára vall ez a gondolkodás- mód. Mégis, helytelen lenne észre nem venni benne a mi- niőségiieg újat. Azt, hogy a soltvadkerti gazdák felismerték: a közösség érdekeinek szem előtt tartása az egyének egyre jobb boldogulását is szolgálja. . P. I. — Gyerünk, emberek! Amott már rakják a másik asztagot. Fönn van minden: a mérleg, a ponyvái Az üres zsákok is? Ezt a vizeshordót se hagyjuk itt, a gép tetején még elfér... A homokmégyi Hunyadi Termelőszövetkezet cséplőcsapatának gazdái, Fekete Sándor csapatvezető „eligazítója” után, a szalmakazalhoz támasztott kerékpárjaikhoz sietnek. — Mennyi őszi árpát is csépeltünk el eddig? — fordul hozzá valamelyik. — Mindjárt megnézem, ötszázhuszonhét mázsát — olvassa a noteszából. Az igazság, a béke szószólói Ezekben a napokban szerte a világon hazánk fővárosára néznek a demokratikus sajtó munkásai, a békéért, a közvélemény becsületes és igazságos tájékoztatásáért, a népek közötti barátság ápolásáért és a kölcsönös nemzetközi megértésért harcoló napilapok és folyóiratok dolgozói. Hétfőn nyílik meg Budapesten a Nemzetközi Üjságíró Szervezet V. kongresszusa. Az augusztus 6-án megnyíló kongresszus an. nak a nemzetközi újságíró szervezetnek a legidőszerűbb problémáit tárgyalja, melyet a második világháború alatt hoztak létre haladó antifasiszta újságírók. A NESZ alapokmánya szerint a szervezet alapvető célja: harc a világ- békéért. az emberiség jobb jövőjéért. E fennkölt és nagyszerű gondolatok jegyében ül össze most az V. kongresszus. A sajtónak mindig, minden időben az volt az egyik igen fontos feladata, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassa a közvéleményt. Van azonban egy hatalmas apparátust megmozgató sajtó, a nyugati imperialista nagyhatalmak által irányított lapok serege, melynek nem ez a célja, hanem éppen ellenkezőleg, elterelni a bel- és külpolitikai problémák iránt érzékenyen érdeklődő embermilliók figyelmét a társadalmi élet valódi mozgató erőiről, s olyan szellemi táplálékot nyújtani számukra, mintegy az igazság pótlékaképpen, amely tompít* ja érzékenységét, ferde irányba tereli tájékozottságát. Mi sem természetesebb, hogy az atomháborús hisztéria légkörében élő nyugati kormányok ma már csak úgy tudták ideig- óráig sajtójukkal csillapítani a békét akaró munkásokat, dolgozókat, ha a nagyszabású atomfegyverkezés árnyékában békeszólamokat, olcsó és hangzatos frázisokat emlegetnek. A második világháború komor és sötét eseményei, a fasizmus emberteleosé'"’in''k évei érlelték meg az elhatározást a mindenfajta rá^e’ma- zás és hazugság ellen, az igazságnak megfelelő és becsületes tájékoztatásért harcoló haladó és antifasiszta újságírók elhatározását egy olyan szervezet létrehozására, am elv nem az emberiség elpusztításának ideológiáját, hanem a világbéke távlatait hangoztatja és az emberiség jobb jövőjéért küzd még a legnehezebb körülmények között is. A sajtó dolgozói világszerte szeretettel és érdeklődéssel figyelnek a Budapesten lezajló nemzetközi újságíró konferenciára. Üdvözöljük ezt a nagyszabású találkozót és kívánjuk, hogy olyan határozatokat hozzanak, melyeknek megvalósítása erősíti a vílágbéke perspektíváit és hozzájárul ah. hoz, hogy enyhüljön a nemzetközi feszültség, kivirágozzanak a kölcsönös megértés és a barátság új kapcsolatai Őtven mázsa kukorica holdanként Az MSZMP VIII. kongresszusa tiszteletére a tassi Petőfi Tsz KISZ-brigádjának fiataljai vállalták, hogy azon a húsz holdnyi területen, amelyet saját maguk művelnek, holdanként 50 mázsa csöves tengerit termesztenek. A korábban 40 centiméter mélyen szántott földbe annak idején 300 mázsa szerves- és háKözben feldübörög a traktor, a cséplőgép is megindul mögötte, lassan, jobb kéz felé kanyarodva, amerre a másik ősziárpa- szérű látszik. Emitt, egy tanyaépülettel szemben, tizenegy lovaskocsi soCséplés rakozik félkörben, az őszi árpa kévéivel megrakva. A „vezér- fogaf’-ról Fekete Ignác adogatja a gabonát az asztagrakó két gazdának. — Ez is megvan? — száll le a kocsiról, miután kisvártatva odább állt. — Reggel óta a tizenhatodik forduló... — Hány kévével szokott fordulni? — Háromszázötvennél kevesebbet még sose pakoltam. Mi, fogatosok, tizenegyen, minden hordásnál behozunk vagy négyezer kévét, csak győzze a gép — feleli. A cséplőcsapat közben megérkezett a szérűre. Fekete Sándornak első dolga, hogy megnézze: tele vannak-e a cementkádak? „Bizony, hiányzik még belőlük néhány hektó” — állapítja meg. — Valaki menjen vízért! — mondja ezután. — Addig nem foghatunk a csépléshez, amíg a cementkádak nincsenek színültig. Oltóvíznek lenni kell! A traktor már itt dübörög. Dinnyés Ferenccel a nyergében pár perc múlva az asztag elé kanyarodik. A gépész a tűző napon együtt izzad a cséplőcsapat húsz tagjával, de fáradságot nem kímélve vesz részt a munkában. Korán kelő ember: hajnali kettőkor ugrasztja ki az ágyból az ébresztőóra ötegcsertöi otthonában. Gyorsan becsomagol valami ennivalót (ma például sonrom mázsa műtrágyát juttattad és minden holdon 20—22 ezer tövet hagytak meg. Nagy gondot fordítottak a fiatalok az időszerű növényápolásra, a kapálásra is. A kukoricát — amelynek vízellátása árasztásos öntözéssel történik — háromszor gyomtalanították. kát, meg mákoskalácsot hozott hazulról), aztán kerékpárjára ül és siet ide, hogy fél négyre, amikor kezdenek, felkészüljön az indításra. Ellenőrzi a traktort és a cséplőgépet, majd megtölti a tartályt üzemanyaggal, aztán máris felbúg a gép... S mire elhangzik az esti harangszó — úgy fél kilenc tájban — Fekete Sándorral együtt nézegeti az aznapi feljegyzést: „Ma is 130 mázsa őszi árpát verettünk el. Ha így haladunk, és jó lesz az idő ezentúl is, akkor a búzával sem várunk már sokáig ...” Üzemzavar eddig még nem hátráltatta a munkát. Török Sándor, a Kalocsai Gépállomás szerelője, naponta kétszer is meglátogatja őket, s ha szükség van rá, segít. Legutóbb például a traktor kiégett izzóját pótolta, azelőtt meg varrószögeket hozott, hogy a szíjakat, ha netán elszakadnak, meg lehessen javítani. Már alkonyodik, amikor a cséplőcsapat vezetője jelt ad az indulásra. „Csih... csih... csih...” s a nagyszíj egyre sebesebben forgatja a cséplőgép dobját, miközben az etető odafönn már nyúl is a kévékért. A csapat többi tagja is munkához lát. Salacz Ferencné és Kapitány Margit a pelyvát hordja. Markó Gergely, az idős szövetkezeti gazda és egy másik társa a zsákokat „kezeli”, ömlik a szép, sárgaszemű őszi árpa, egyszerre kettesével duzzadnak a zsákok, s ha már megteltek, erős férfimarkok billentik őket odább. A betalcarítás verejtékes munkájának utolsó szakasza ez. . Vagy ahogy Fekete Sándor mondja: „A végső erőfeszítés az új gabona születésénél.”'' Kohl Antal
