Petőfi Népe, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-05 / 182. szám

t oldat

1963. augusztus 5, vasárnap

T izermyolcéves * voltam azon a

nyáron. A munika úgy égett a kezem alatt mint olaj a tűzön. Nem fogott ki rajtam semmi. Érettségi után beléptem a tsz-be és úgy beszéltek rólam, hogy ez a Bokor Ági megbolondult. A kényelmes iroda helyett a „kapanyelet” választotta. Anyám két hétig sírt. Apám nem szólt semmit, de hallgatásából éreztem, hogy ő is értetlenül áll velem szemben, s úgy érzi, hogy becsaptam. Voltak, akik nem hitték el, hogy sikerült az érettségim. Anyám is azzal kezdte, hogy elkérte a bizonyítványomat.

Nagyon szerettem dolgozni, próbára tenni képességeimet, versenyezni másokkal — ki tud többet, jobban. Az irodai életet utáltam. Ki a szabadba, ahol hámnak feszülő lovak, mormogó. de mégis szelíd gépek, és a szél udvarlásától szédülten bólogató fák világa fogad.

Akkor cséplőgépnél dolgoztam. de mint lánvt a pelyvahordáshoz tettek. Kun Rózsival, ezzel a nagydarab, szelíd lánynyal. Jó messze voltunk a falutól. Fülemet betöltötte a gép hullámzó zúgása, de néha, ha pár pillanatra megálltam, mesz- sze néztem, s magamban Petőfit idéztem: „Lenn az Alföld tengersík vidékén ..

Ilyenkor Rózsi rámszólt:

— Mit bámulsz már megint? Gvere, mert szaporodik a pel- va — így mondta, hogy pelva.

ft Jgoztunk! A munka úgy

” kellett fiatal testemnek, mint tikkadt tájnak a zengő, daloló záporok. De éjszakánként egvre követelőbben éreztem eev másik nagy szomjúságot. Ezt az érzést egy macskához tudnám hasonlítani,

SZOMjOSÁQ

melynek hízelkedő simogatása áradatként zúgott keresztül testem belső tájain. Szerelmes voltam. De nem valakibe, hanem csak úgy.

Sokáig tartott ez. Egészen addig, míg az öreg Solymár egy délután ájultan zuhant le az asztagról.

Helyette a fia jött ki. Ismertem azelőtt is, de sokat nem adtam rá. Istvánnak hívták, egyetemre járt. Nem volt erős ember, de ahogy később bebizonyosodott, szívós. És okos. Hallgatagon, a fáradtság minden jele nélkül dolgozott. Ontotta a kévéket az etetőknek. Egy hét alatt olyan barna lett, mint a búza.

Azon fogtam magam, hogy egyre sűrűbben nézek fel az asztagra. De ő észre sem vett. Annál inkább Rózsi, aki többször rám szólt: — Ági, mi van veled, mit bámulod úgy azt a Solymár-gyereket?

— Azt nézem, hogy mikor esik le ez is, mint az apja — hazudtam —, hiszen nem szokta a cigány a szántást.

— Ne féltsd te azt — bátorított Rózsi. — Hamarabb kidőlsz te, mint ő.

De a munkát én is bírtam, sőt élveztem.

P ista — magamban csak ' így szólítottam — hamar összebarátkozott az emberekkel. Délben előadásokat tartott nekik Afrikáról, Kubáról és az Északi-sark meghódításának hőseiről. Volt, amikor vicceket mesélt. Ezeken kivétel nélkül nevettem. Sokszor észrevettem, hogy mindenkinek feltűnt ostoba viselkedésem., Eavszer esett az eső. Mi behúzódtunk a közeli tanyába. Pista

Lengyel művészegyüttes megyénkben

E héten Szabadszálláson. Kiskunfélegyházán és pénteken Kecskeméten vendégszerepei a Lengyel Néphadsereg Ének- és Táncegyüttese. Amikor köszönt- jük a megyénkbe érkező lengyel vendégművészeket, szívesen ragadjuk meg az alkalmat, hogy röviden ismertessük csaknem két évtizedes pályafutásukat.

A Lengyel Néphadsereg Énekés Táncegyüttese együtt született a lengyel nép szabadságával és a lengyel hadsereggel. Bemutatkozó előadását 1943 decemberében tartatta. Ezután sűrűn felléptek nemcsak a lengyel alakulatok, hanem a szövetséges szovjet hadsereg katonái, sőt a polgári lakosság előtt is. A színpadot nem egyszer erdei tisztásokon, fák között állították fel, gyakran pedig még színpad felállítására sem volt idő.

A felszabadult Lengyelországban az együttes nagyjelentőségű eszmei nevelőmunkát végzett. Segített az új szocialista kultúra propagálásában mindenütt, ahová csak hívták, szólították.

Első külföldi szereplésére 1949- ben került sor Csehszlovákiában, Ezzel új feladatkör kezdődött az együttes számára: a lengyel táncot és dalt megismertetni a külfölddel. A második külföldi út Magyarországra vezetett 195í-ben. amikor 18 előadáson 175 ezer ember tekintette meg műsorát.

Azóta az együttes Európa és Ázsia igen sok országát bejárta. Szerepelt még Koreában és Kínában is. 1954 októberében a lengyel hadsereg ünnepén megkapta a Munka Zászlaja ÉrdemLIPCSE - 2

Német építészek, szovjet szakértő csoporttal együttműködve, elkészítették egy második Lipcse tervét A Lipcse—2-nek nevezett várost kb. 20 kilométerre építik fel Lipcsétől és gyorsvonatokkal oldják meg a két város közötti közlekedést. Lipcse 1—2-nek először 35 000 lakosa

rend II. fokozatát.

Második magyarországi vendégszereplésére most 160 művésszel érkezik az együttes. Tizenöt előadást tart hazánk városaiban, közöttük hármat megyénkben. Mindenütt nagv várakozás előzi meg a testvéri lengyel nép katonaművészeinek fellépését.

Kecskeméten már igen sok jegy elkelt elővételben az üzemi közönségszervezőknél és a tiszti klubban.

s— A csillagok világa egészen csodálatos. Nem is tudjuk felfogni, milyen messze vannak innen, és hány olyan van, amit még meg se találtunk.

— Miért nem a földön keresi. Itt hamarább megtalálná — vetettem közbe, anélkül, hogy tudtam volna, mit beszélek.

Mindenki rámnézett, de én csak az ő nagy szemét láttam, mely hűvös és mély volt, mint a tenger, és számomra éppen olyan titokzatos, mint a zizegő csillagok beláthatatlan birodalma.

Nagyon elszégyelltem magam. Felugrottam és rohantam, ki a szabadba. Az eső már elállt, s a szivárvány hatalmas íve mint titáni diadalkapu feszült az ázott táj felett.

Másnap korán kezdtünk. Olyan friss voltam, hogy kiáltani szerettem volna. Pista még szótlanabb volt, mint eddig, de éreztem, hogy néha megnéz engem. Magamban ezt úgy könyveltem el, hogy gyönyörködik bennem. Ekkora vidámság, jókedv még soha nem fogott el.

Este hét óra lehetett, amikor valaki elkiáltotta magát:

— Tűz van, emberek!

Fölnéztem, s láttam, hogy a

szalmakazal tetején mérgesen rázza hatalmas üstökét a láng. A két kazalrakó úgy ugrott le, mintha süllyedő hajón lettek volna. Percek alatt félreverték a harangot, s a faluból veder- és kocsicsörömpölés között rohantak segítségünkre. Mi már javában oltottuk, amikor kiértek. Eloltani persze nem tudtuk. de megmentettük a gépet, a búzát és a félbemaradt aszta- got. Csuoa korom voltam. Gyönyörködtem a hatalmas lángoszlopban, álltam a többiek között, s egyszer éreztem, hogy egy kérges kéz enyhén a vál- 1 a mhoz ért. Tudtam, hogy Pista. Még sokáig álltunk így, amikor megszólalt:

— Látod, Ági! Ekkora fényesség kellett ahhoz, hogy a fS,J"j? csillagot találjak.

ú

gv éreztem, fönn állunk egy roppant csúcson, közel az éghez, s előttünk lobogva, sisteregve száll a tengerbe a nap.

Most már tudom, hogy a szalmakazal tüze parányi volt ahhoz a lánghoz képest, amely bennünk akkor este fellobbant.

Gál Sándor

U uJLcLHCÍ Cl

A második űrhajós földi útjai

mán Sztyepanovics Tyitov őrnagy, a Föld—Hold-távolság kétszeresének megfelelő 700 ezer kilométeres utat a második számú űrhajós rendkívüli gyorsasággal, mindössze 25 óra és néhány perc alatt tette meg. S ez alatt a 25 óra és néhány perc alatt a becsületes emberek világszerte örülhettek a szovjet tudomány újabb győzelmének (hiszen a szovjet űrhajósokkal az egész emberiség érkezett el az új, az űrkorszak küszöbére). Tyitov még a Föld körül keringett, amikor már özönlöttek címére a népek és kormányok meghívásai: látogasson el hozzájuk a világűr új hőse.

Sok ilyen meghívás érkezett. S ezek mind olyan szívélyesek voltak, hogy German Sztyepanovics nem tudott nemet mondani. s már röviddel ünnepélyes moszkvai fogadtatása után az NDK fővárosa: Berlin várta a második szovjet űrhajóst

Tyitov föld körüli útja után — világ körüli útra Indult, immár idelent, s több mint 100 ezer kilométert tett meg. Utjának állomásai: az NDK után Mongólia, Románia, Indonézia, Vietnam, Burma, az Egyesült

déseivel foglalkozó nemzetközi bizottság ülésére: útját ötnaposra tervezte, de csaknem két hét lett belőle. Közvetlenül első televíziófellépése. majd a Biztonsági Tanács épületében elmondott felszólalások után (ahol ismét arról beszélt hogyan harcolnak a szovjet emberek a békéért), több meghívást kapott: keresse fel Pittsburgh-őt. Seatt- le-t, San Franciscoit s még több más amerikai várost Amerika egyszerű emberei, akik látták Tyitovot a televízióban, vagy hallották a rádióban, hálás, meleghangú üdvözletekkel árasztották eL A chicagói Benjamin Chapman például így irt: ».Mi, egyszerű amerikaiak, nem akarunk háborút Békét akarunk, s köszönjük önnek. amit a béke érdekében tesz.” De idézhetnénk más levélből is. „Kívánjuk, hogy jé benyomásokkal térjen majd haza ebből az országból, a ezek a jó benyomások vezessenek a jobb megértéshez, országaink és minden ország között pedig tartós barátsághoz és egységhez.’* Éppen ezt az ügyet: a békét a népek közötti barátságot szolgálja German Tyitov minden utazása.

robogott A szél szembe fújt de a hatalmas erejű gép fel se vette. Pedig a szél fokozatosan erősödött. Vékony homokpor emelkedett a levegőbe, s ködfelhőként vonta be a látóhatárt

— A vihar már nagyon közel van! *>« szólalt meg Kámov.

S mintegy szavainak igazolására egy erős szélroham egész homokfelhőt kapott a magasba s az ablaküveghez vágta. Újból kattant a rádió: — Kelet félő! óriási homokfal közeledik az űrhajóhoz — mondotta Belopolszkij. — Félő, hogy nem érnek idejében haza. Egy kilométerre van tőlünk. Iszonyatos gyorsasággal közeledik. Az ablakból már semmit sem látni. Teljesen besötétedett

Nem válaszoltak. A látóhatáron, teljes szélességében, óriási homokfal emelkedett a magasba. A szól kavarta fel és óriási sebességgel röpítette a terepjáró fölé. Néhány másodperc és összecsap vele. Gyorson közeledett Előtte fékevesztetten kavargóit a homoktölcsér.

E pillanatban a borzalmas erejű vihar rázúdult a terepjáróra. Áthatolhatatlan sötétség vette körül őket. Súlyos homoktömeg csapott az ablakba. A gép sebessége felére csökkent.

— Kérje a rádióirányítást! =— szólt Kámov.

Mintha csak meghallották volna szavait, mert a műszer- táblán felgyulladt a halványzöld karika, közepén a fekete

csíkkal. Most már csak pontosan tartsák be az irányt A többi a motor és az esős karosszéria dolga.

Tombolt a vihar. Mintha a

Mars természete amiatt dühön gene, hogy nem tud megbirkózni a pimasz kis géppel» amely messzi Földről érkezett és most makacsul tör előre a viharon át Szurokfekete éjszaka ölelte körül őket A halványkéken fénylő műszertábla volt az egyetlen szemet nyugtató pont ebben az idegekre menő vaksötétségben.

Fél óra telt el. Előttük a fekete sötétségben hirtelen fénypont gyulladt ki. — A fényszóró! — mondta Kámov. — Tehát otthonunk közelében vagyunk.

Melnyiftov bekapcsolta a mikrofont: — Látom a fényszórót!

=* Nagyszerű! — felelte Belopolszkij. — Tizenöt perccel ezelőtt gyújtottuk meg. Egészen közel járhatnak,

A gép lassított. Az űrhajó valahol a közelben volt. A fényszóró élénk fényében homályosan látszottak az ablak előtt kavargó homokszemcsék. A vihar egyre dühödtebben tombolt. De már nem jelentett veszélyt. Közeledtek az űrhajóhoz. A fénysugár kitaointhatat- lan szállal kötötte őket össze a barátokkal, akik türelmetlenül vá’•»koztak a rakéta szilárd felai között

(Folytatjuk^

a csillagokról mesélt.

Mindenki úgy hallgatta, mint a gyerekek a

m ipctfairn rvn .

nagy lepecsételt borítékot tett a vezérlőpultra. Jegyzőkönyv volt benne. Az amerikaiak Marsra érkezéséről és Hapgood parancsnok haláláról szólt. Ká- mov írta orosz és angol nyelven, s ő is, Bison is aláírta.

Megkereste az amerikai zászlót, amelyről Bison beszélt. Egy fémládikába beletette Hapgood maradványait, s a csillagos lobogóba csavart „koporsót” leeresztette a gödörbe. El- hantolta. Déli egy óra volt, amikor elfoglalta helyét a terepjáró kormányrúd jánáL

Melnyikov észrevette, hogy a tó felszíne elsötétül s erősen fodrozódni kezd. — Szél kerekedik — mondotta.

Az ég most is sötétjeit volt, itt-ott csillagok ragyogtak rajta. Egyetlen felhő sem látszott.

Kattant a hangszóró, s megszólalt Belopolszkij:

— Hol vannak most?

— Az amerikai űrhajónál.

— Milyen ott az időjárás?

— Kis szellő támadt

— Jöjjenek minél gyorsabban! Homokvihar van készülőben!

A terepjáró teljes sebességgel

28.

Kámov figyelmesen körülnézett. Első benyomása az volt, hogy a két nap alatt semmi sem változott. Az űrhajó ajtaja csukva volt. De amint jobban körülnézett, számos nyomot fedezett fel a homokban. De még többet az űrhajó szárnyán, amely nagyon össze volt karcolva.

— Vadállatok jártak itt — jegyezte meg a parancsnok. — Legyünk óvatosak! Valahol itt rejtőzködhetnek. Nagyon veszedelmesek. A gépben maradunk s úgy indulunk Hapgood testrészeinek a felkutatására. Az ablakot leeresztjük. Fegyverét tartsa készenlétben. Milyen golyóval van töltve?

— Robbanóval.

— Akkor minden rendben. Indulás!

Egy óra alatt gondosan átfésülték a környéket. Köröskörül nyugalom. Egyetlen fenevad sem mutatkozott. Jóllehet a homokban gyakran találkoztak nyomaikkal.

Eredménytelenül tértek visz- sza az űrhajóhoz. Sietniük kellett. Kámov összeszedte az óramaradványokat és a lámpát. Felment az űrhajóra, s egy

Fordítottat SárkOal Gyula

Államok. Különösen meleg fogadtatásban részesítette Tyito- vot Indonézia, Burma és Vietnam ifjúsága;

Idén májusban German Tyi- tov Amerikába látogatott. Eredetileg dolgozni ment: a világűr békés felhasználásának kér1961. augusztus 6-án, egy esztendővel ezelőtt ismerte meg a világ a kozmikus korszak második hősének nevét. Annak a nevét, aki az emlékezetes április 12-e után másodiknak hatolt be a világűrbe. S ez is. akárcsak az első, szovjet ember volt: Ger-