Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-11 / 160. szám

LAPJA A MAGYAR SZOCIALISTA M UN KAS PA R.T 0ÁC5-KISKUN XVn. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM Ara 60 fillér ,c< 1962. JÚLIUS 11, SZERDA Világ proletárjai, egyesüljetek! 17/ ipartelepek — gyors ütemű fejlődés, 37 sxáxalékkal több áru, mint tavaly Ülést tartott a megyei párt-végrehajtóbizottság 210 millió forint értéket termelt fél év alatt a tanácsi könnyűipar X gyors ütemű fejlődés je­gyében kezdték idén munkáju­kat a megyei tanács könnyű­iparának üzemei. S most, hogy magunk mögött hagytuk az év első hat hónapját, elkészült az első számvetés is. A megyei tanács ipari osztályára befutot­tak az első jelentések. Az ösz­­szesítés pedig jól érzékelteti, hogy a kilenc iparág vállalatai közül ki milyen sikerrel oldot­ta meg termelési feladatát. Legtöbbet mond az állami helyi ipar munkájának össze­sítése. Üzemeink hat hónap alatt 210 millió forint értékű árut adtak a népgazdaság­nak. Ez a mennyiség 1961 első félévéhez viszonyítva 37 százalékkal több. Vagyis a gyors ütemű fejlődés az idén 55 millió fo­rint árú termelésnövekedést eredményezett. Leggyorsabban a vas- és fémtömegcikkipari vállalatok fejlődtek. Termelé­sük hat hónap alatt elérte a 90 millió forintot. Dicséret illeti azonban a többi iparág minden tevékeny dolgo­zóját és vezetőjét azért a szor­galomért, lelkes szervező és jobb irányító munkáért, ami az első félév eredményeiben sok­rétűen mérhető. Elsősorban a kilenc iparág műszaki dolgozóira gondo­lunk, akik az elmúlt évinél sokkal jobban biztosították a folyamatos munka felté­teleit. Ez teremtett alapot a VIII. pártkongresszus tiszteletére in­dult szocialista munkaverseny széleskörű kibontakozásához. Vasipari üzemeink termelését számos nagy sorozatban gyár­tott közszükségleti és fémtö­megcikk — fénycső-armatúra, épületlakatosipari alkatrészek, háztartási kisgépek — mellett főként az egyedi gépek és berendezések ké­szítése jellemezte. Készült továbbá több mint 2 millió forint értékű füstcső, nagy mennyiségű fémbútor, villamosipari cikk, a hatéko­nyabb növényvédelem érdeké­ben pedig 4 ezer darab perme­tező- és porozógép. Tőzegbányászaink, mint az első jelentések mutatják, job­ban éltek a termelés adta le­hetőségekkel, mint az elmúlt évben. Tíz millió forint értékben 73 ezer tonna tőzeget, dú­sított tőzeget és más szer­ves alapú trágyát adtak a nagyüzemi mezőgazdaság­nak. Dicsérendő itt, hogy ez a meny­­nyiség 20 ezer tonnával haladta meg a tavalyi első félév ered­ményeit. Ládaiparunk pedig mintegy 1500 köbméter bolgár almásládával és más típusú göngyöleggel segítette gyümölcs termésünk jobb szállítását. Építőanyagipaíi jállalataink 7 millió darb téglával, ezer tonna égetett mésszel, 130 ezer mozaik- és cementlappal, to­vábbá mintegy 6 ezer tonna előregyártott elemmel, vegyes betonáruval és 25 ezer négyzet­­méter bazalt járdalap készíté­sével segítették az építők, kisla­kásépítők igényeinek kielé­gítését, valamint város- és községfejlesztési terveink végrehajtását. Bútoriparunk és faipari vál­lalataink termelése meghaladta a 38 millió forintot. -Nyolc mil­lió forint értékben készült kár­pitozott bútor. Mellette 1200 darab szekrényt, 1700 darab asztalt és 400 garnitúra kony­habútort kapott a kereskede­lem. Parkettából 25 ezer négy­zetmétert, ajtólapból, ablaktok­ból pedig 12 500 négyzetmétert gyártottunk. Műanyagiparunk tömegcik­keinek értéke meghaladta a 13 millió forintot. Textilfeldolgozó vállalataink 21 millió forint értékű konfekcióáruval segítet­tek bővíteni a kereskedelem áruválasztékát. Kiskun Cipőüze­münkben 145 ezer pár gyer­mekcipő és női cipő készült. Nyomdavállalatunknál pedig a könyvek, újságok és vegyes nyomtatványok súlya elérte a 230 tonnát. A tanácsi könnyűiparban az év első felében öt ve­gyes és szolgáltató vállalat alakult. Kecelen. Majsán, Kalocsán, Lajosmizsén, Bácsalmáson és Dunapatajon pedig új ipartele­peket helyeztek üzembe. Sándor Géza A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága július hó 10-én, kedden délelőtt ülést tartott, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének 1961—62. évi munkájáról szóló jelentést tárgyalta meg. A napirend meg­vitatásán részt vett és felszólalt Varró József, a TIT országos titkára. A végrehajtó bizottság az előterjesztést elfogadta és egyben elismerését fejezte ki a TIT megyei szervezete vezetői­nek és azoknak az értelmiségieknek, akik lelkes munkával részt vettek a tudományos ismeretterjesztésben. A végrehajtó bizottság az aratási és nyári növényápolási munkálatok állásáról szóló tájékoztató jelentés elfogadása után személyi és folyó ügyeket tárgyalt. Több mint száz mezőgazdasági szakmunkás vizsgázott megyénkben * Megyénkben nemrégiben vizsgáztak a mezőgazdasági szakmunkások. A kisfái kerté­szeti szakiskolában 36 kertész — köztük 11 leány — és 16 dísznövényes, a Kiskunfélegyhá­zi Mezőgazdasági Technikumban 45 szántóföldi növénytermesztési Kétmenetes aratűs Vágja, s hosszú rendekbe rakja az őszi árpát a két szovjet gyártmányú rendrearató­­gép a kunszentmiklósi Kiskunság Termelőszövetkezet földjén. A helybeli gépállomás trakto­rosai, Dömök Gábor és Molnár Sándor vezetik a gépeket. gépész, két gyümölcstermesztő, hat juhász, egy-egy sertés- és szarvasmarha-tenyésztő szak­munkás tett bizonyságot alapos felkészüléséről. Rajtuk kívül a Kalocsai Mezőgazdasági Techni­kumban a tsz-ek tizenöt felnőtt állattenyésztő szakmunkása kap­ta meg a bizonyítványt-Több — más megyében levő — szövetkezeti gazdasághoz ha­sonlóan a kisszállási Szabadság Tsz közgyűlése a Kiskunhalasi Járási Tanács V. B. javaslatára példamutató határozatot hozott: a szakmunkások 10 százalékkal nagyobb jövedelemben részesül­nek. A szakmunkások képzé­sének ügyét az eddiginél jobban kell támogatniok a termelőszö­vetkezetek vezetőinek. Az anya­gi kiadáson kívül — amelyet egyébként a negyedévenként be­nyújtott költségjegyzék alapján államunk visszatérít a tsz-eknek — biztosítani kell, hogy a szak­munkások a saját termelési ága­zatukban dolgozzanak. Nem sza­bad olyan esetnek előfordulnia, mint például az egyik közös gaz­daságunkban történt, hogy a nö­vénytermesztési gépésztanulót gyakorlati idejének túlnyomó ré­szében az építő-brigádban fog­lalkoztatták. A felsőbb szervek rendelkezé­se alapján különben az idén 420 tanulóval kell közös gazdasága­inknak szerződést kötniök. Je­lenleg a megye hét járásának mindegyikében átlag 20 mező­­gazdasági tanuló szerződtetésére van kilátás. Nincs tehát akadá­lya még a pótszerződtetésnek- A tsz-ekbe jelentkezők szerződését a járási tanácsnál, az állami gazdasági szakmunkás­jelöltekét pedig az állami gaz­daságok megyei igazgatóságá­nál, a tanuló és szüleinek, más­részt a nagyüzem képviselőjé­nek a jelenlétében kell megköt­ni. Feltétel az általános iskolai bizonyítvány, a felső korhatár 17 év. Messzemenő kedvezmé­nyekben részesülnek a tanulók: tanulmányi eredményüktől füg­gően ösztöndíjat, teljes kollégiu­mi ellátást, munka- vagy védőru­hát, s évente egy havi fizetett szabadságot kapnak. Az idén több tanuló nyári jutalomüdül­tetésben is részesül. A három évig tartó tanulmányi idő alatt évente három hónapot elméleti oktatáson, nyolc hónapot pedig gyakorlati munkán vesznelg részt a tanulók. t Néhány nappal később a ren­den beért gabonát a vágószer­kezetétől megszabaditott SZK— 3-as kombájn — óránként 20 kilométeres sebességgel haladva — felszedi. Képünk Bebők Andrást és Kálomista Jánost, a két gépál­lomási kombájnost ábrázolja, amint a fúvóesövön át ömlesz­­tik a kicsépelt szemet a ter­melőszövetkezet Zetorjának pótkocsijába. Holdanként 15 mázsát fizet a takarmánygabo­na, s kétharmad hold termésé­nek az elveretése után megte­lik a kombájn tartálya. (Pász­tor Zoltán felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents