Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-29 / 176. szám
1962. Július 29, vasárnap Nyugati taktikázás Géniben Forrongó Latin-Amerika Algéria a válság óráiban 5ÖÉ KEZDŐDÖTT a hét, 36 hír járta he a világot: a laoszi válsággal foglalkozó tizennégy hatalmi tanácskozások méltó befejezéseképpen aláírták a Laosz függetlenségét és semlegességét deklaráló okmányokat. Az egé&z világsajtó a jelenlevő szovjet, angol és amerikai külügyminiszter csak megfogalmazásban eltérő nyilatkozatát ismételte; íme, őszinte tárgyalások útján a legnehezebb. legproblematikusabb, legválságosabb nemzetközi kérdésekben is meg lehet egyezni, el lehet űzni a fegyveres konfliktus rémét GENFIJÉN az ENSZ-közgyűlés határozata alapián megalakult tizennyolchatalmi leszerelési bizottság már lényegesen kevesebb eredményt tud felmutatni — jóformán semmit A laoszi okmányok aláírása után az értekezlet keddi plenáris ' lésén a Genfben tartózkodó hat külügyminiszter is megjelent, köztük Gramiko. Rusk és Home. Érdemben azonban még mindig nem tárgyal a konferencia, az ötödik hónapban mindössze annyira jutottak, hogy az értekezlet munkamódszerében egyeztek meg. A nyugatiaknak nyilvánvalóan nem érdekük a leszerelési tárgyalások nyűt felrúgása, ám a haladás sem. Franciaország azonban még ennyire sem zavartatja magát atomütőereje megteremtésén munkálkodik, s meg sem jelenik a tárgyalásokon. Az értekezletek szünetében Rusk és Gromiko többször folytatott külön megbeszélést a legégetőbb nemzetközi kérdésekről. így a nyugatnémet illetve a berlini kérdésről is. de az ellentétes né. zétek most sem kerültek közelebb egymáshoz. Az amerikai fegyverkezési hajsza felfokozott üteme ismételten rákényszerítette a Szovjetuniót, hogy maga is új atomfegyvereket próbáljon kl Az ilyen bejelentések mindig nyugtalanítóan hatnak a világközvéleményre, azonban a — nyugati teóriákból vett kifejezéssel élve — az „erőegyensúly* biztosítása megköveteli ezt a lépést a szovjet kormánytól, hiszen az amerikai kísérletek száma jelenleg mintegy háromszorosa az eddigi szovjet kísérleteknek. A Kennedy-kormány még most sem áll el a további atomkísérle féktől, A Szovjetunió azonban változatlanul odanyújtja nyugati partnereinek a kísérlet eltiltásáról szóló ckmányterveaetét. ha ők készek aláírni, bármelyik nap hajlandó lemondani a most bejelentett áj kísérletekről is. Az ellenőrzés fogab kérdésében eddig elfoglalt szovjet álláspontot — amely szerint nagy távolságokból is teljes biztonsággal ellenőrizhető az atomrobbantás — a héten az angol és amerikai tudósok is beigazolták a francia föld alatti atomrobbantás észleléséről adott jelentéseikkel LATTN-AMEBXKÄB ÖL állandó focKttglsdkait jelentenek a hírügynökségek. Peruban. Argentínában és Brazíliában még mindig zavaros a belpolitikai helyzet, aminek kísérő jelensége az egyre súlyosabbá váló gazdasági nehézségek. Az egykor gazdasági minisztere például a héten kénytelen volt beismerni, hogy országa a tönk szélére került. A perui válság tovább tant, a katonai puccs vezetői „kormányt” alakítottak- és most azt lesik-várjáfc, (a Pentagon nem kis nyomásától kísérve), hogy az eddig még dacoló amerikai külügyminisztérium elismerje Peruban a katonai diktatúrát és újra folyósítsa a „Szövetség a haladásért” elnevezésű segélyprogram pénzét, amellyel ideig-óráig talán késleltetni lehet a dél-amerikai kontinensen a forradalmi robbanás időpontját. ALGÉRIA a polgárháború szélére sodródott, egy második Kongó veszélye fenyegeti az új köztársaságot. A hét első felében még biztató jeleket olvashattunk arról, hogy Ben Khedda és Ben Bella között kompromisszumra kerülhet sor. Szerdán és csütörtökön azonban kimélyült a válság az algériai politikusok között, az ideiglenes kormány voltaképpen szétesett A fővárosban, Algírban már csaik Ben Khedda tartózkodik. Az FLN politikai bizottsága, amelynek megalakulását vasárnap este jelentették be, nyilatkozatában megállapítja, hogy a politikai bizottság kezébe veszi Algéria jövőjének irányítását. A felhívás rámutat, hogy mivel az algériai ideiglenes kormány egyes tagjai önkényesen kivonultak a forradalmi tanács Tripoliban tartott üléséről és ezzel lényegében lábbal tiporták az algériai forradalom legfelső fórumát, az általuk hozott határozatok semmisnek tekinthetők. Ilyen körülmények között törvénytelennek minősül a vezérkari főnökség feloszlatása is. A nyilatkozat elemzi a belpolitikái helyzetet, majd tömörülésre szólítja fel az algériai népet a függetlenség megszilárdítása és a polgári szabadságjogok biztosítása végett. A munkanélküliséggel és az anarchiával küszködő Algériában most mindenki a katonai vezetők állásfoglalására figyel és a katonai körzetekben, a vilajákban alakul M, az egymással szembenálló politikai csoportok erőviszonya is. Láthatóan a hadsereg egyre nagyobb része Ben Bellát és híveit támogatja. A Tunéziából érkezett egységek szerdán Bome-ban és Ganstantine-ban átvették a hatalmat a Ben Kheddával lojális katonai egységektől- Jelenleg Ben Bella Oranban tartózkodik, míg a Ben Kheddát támogató Krím Béikasszem Tizi Ouzouban szervezkedik a harmadik katonai körzet támogatásával. Ben Bella legutolsó nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a felszabadító hadsereg katonái nem fognak egymásra lőni. utasította is az őt támogató körzetek katonai egységeit, hogy ne lépjenek túl körzetük határán. A belpolitikai válság kritikus pillanatához érkezett el és a veszély. amelyre az Algériai Kommunista Párt nyomatékosan felhívta a politikai és katonai vezetők figyelmét, nemcsak a polgárháború kitörésével fenyeget, hanem azzal is, hogy a gyarmatosító francia erők „a francia érdekek védelme” címén beavatkoznak, ami beláthatatlan következményekkel sújtaná az ifjú Algériát. ÉHÉ eMffet a AH Sámánná Pboama tiszteletére Kennedy tfttíSé pénteken ebédet adott a Fehér Házban Souvanna Phouma herceg, laoszi miniszterelnök tiszteletére. Az ebéden mondott beszédében Kennedy hangsúlyozta: „Az Egyesült Államok minden tőle telhetőt el fog követni a Laosz semlegességét biztosító tizennégyhatalmi egyezmény eredményes végrehajtása érdekében. Ha a laoszi egyezmény a gyakorlatban sikeresnek bizonyul — mondotta —4 ez nagymértékben nSvéH a nagyhatalmak közötti békés együttélés esélyeit is.” Souvanna Phouma miniszterelnök válaszbeszédében kijelentette: Ugyancsak mindent el fog követni a genfi egyezmény tiszteletben tartásának biztosítására, mert ezzel egyrészt országának és népének érdekeit szolgálja* másrészt a világbéke (mvét is előmozdítja; A Pentagon „kozmikus stratégiája“ NEW YORK. (TASZSZ) A Saturday Evening Post legutóbbi számában feltűnést keltő cikk jelent meg Stewart Alsop tollából. A cikkíró Mcnamara amerikai hadügyminiszterre, valamint más amerikai katonai vezetőkre és tudósokra hivatkozva részletesen megvilágítja az Egyesült Államok „kozmikus stratégiájának” különböző vonatkozásait. Alsop véleménye szerint a világűr katonai hasznosítása a következő irányokban halad: interkontinentális ballisztikus rakéták felbocsátása, értesülésszerzés kém-műholdak segítségével, ellenséges ballisztikus rakéták és kozmikus repülőtestek megsemmisítése, ellenséges városok és célpontok megsemmisítése kozmikus repülőtestekkel. A Pentagon — mutat rá a cikkíró — olyan kozmikus re-Ülésezett a MÉSZÖV igazgatósága Tegnapi illésén « MÉSZÖV igazgatósága megvitatta a kiskereskedelem és a vendéglátóioar múlt évi költséggazdálkodásét; az 1961, évi bérintézkedések végrehajtását és annak kihatásait. Beszámoló hangzott el a megye zöldség-, gyümölcséé burgonyaell átásáról. Napirenden szerepelt a szakszövetkezetek múlt évi telepítésének értékeléséi valaaaaiat az idd telepítések el ókészítésének tennivalói, Száznegjrveinnyole szemlét tartottak az első félévben a kereskedelmi főosztály dolgozói a fogyasztói árak betartásának, az áru tárolásának, a rend és tisztaság, valamint a dolgozók szakmai felkészültségének ellenőrzésére. Ennek tapasztalatait is megvitatta az igazgatósás. pűlőtestek felbocsátását tervezi, amelyek óriási bombákat vinnének magukkal. Ezeket adott térség fölött nagy magasságban fel lehetne robbantani és ily módon el lehetne pusztítani „egész kontinensek számottevő részét”. Az egyik „hivatalos okmány” azt a gondolatot is felveti, hogy a Holdat rakétatámaszponttá kellene alakítani. A „kozmikus tervek” megvalósítására jelenleg évente ötmilliárd dollárt fordítanak, de hamarosan, mint a cikkíró megjegyzi, ennek két-, sőt háromszorosát fogják hasonló célokra felhasználni. Jellemző, hogy amíg a Pentagon e gyalázatos terveket szövögeti, az amerikai diplomaták arról próbálják meggyőzni a világ közvéleményét, hogy az Egyesült Államok kormánya „kész” együttműködni a világűr békés használatában, sőt „kész” akár ^engedményeket” is tenni az atomfegyver-kísérletek betiltását kimondó egyezmény megkötése érdekében. Az IBUSZ és az MSZBT három turnusban, összesen 90 főnyi csoportot indít az idén megyénkből szovjetunió beli társasutazásra. Az első harminc fős csópórt, amely Kijevét< Harkóvot és Moszkvát tekinti meg, szeptember 26-án indul Budapestről és műmbe* Z-áa tett 1ásasa. A KGST regionális tervezési és városrendezési szekciójának látogatása Kecskeméten A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa regionális tervezési és városrendezési szekciójának tagjai látogattak él szombaton délelőtt Kecskemétre A 48 tagú mérnökcsoport — akik közül 31 szakember a KGST- hez tartozó államokból érkezett hazánkba — a szekció ülésének befejezés után Lux László műegyetemi professzor, a szekció titkárának vezetésével érkezett Kecskemétre. A városi tanács vendégeként érkezett küldöttséget — akik között ott található a KGST- hez nemrégiben csatlakozott Mongólia és megfigyelőként Korea képviselője is — dr. Mező Mihály vb-titkár köszöntötte, majd Juhász István, a város főmérnöke tartott számukra rövid ismertetőt Kecskemét rendezési és fejlesztési terveiről. Ezután az új szállodát, a leninvárosi építkezést és mint mezővárosi települési jellegzetességet, a Csongrádi út környékét tekintették meg. A vendégek útja ezután a Duna— Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet városföldi üzemegységébe vezetett Itt a szociális létesítményeket és a központi lakótelepet szemlélték meg. A KGST regionális tervezési és városrendezési szekciójának tagjai ezután Szegedre folytatták további útjukat ELISMERÉS Látom, szépen fejlődik a háztájija... Garázdálkodnak az OAS-handiták Marseille-hen PÁRIZS. (MTI) A Marseille-be irányított jelentős rendőri erők ellenére is egyre nagyobb mértéket ölt a banditizmus, napirenden vannak a rablások és fosztogatások a városban és környékén. A tettesek, mint Zanetti, a Bouches-du-Rhone megyei rendőrfőnökség vezetője kijelentette, hogy nem a „normális alvilág szakemberei közül kerülnek ki, hanem többségükben algériai hazatelepültek, akik még csak el sem takarják arcukat és habozás nélkül használják fegyverüket”. Ezek a banditák minden elővigyázatosság nélkül, nyíltan dolgoznak, ahogyan ezt az elmúlt hónapokban Algériában csinálták. Ezek az OAS-legények. akik a titkos szervezet véres akcióinak végrehajtói voltak. Ha elfogják őket, cinikusan viselkednek. Marcel Pardieu, bone-i fiatalember, amikor egy meghiúsult rablótámadás után elfogták, azt kiáltotta oda az őt körülvevő tömegnek: Ti akartátok, hogy visszajöjjünk Franciaországba, itt vagyunk hát. Az Algériából érkezettek csak súlyosbítják a túlzsúfolt város amúgyis nehéz helyzetét. A kormányintézkedések még nem hozták meg a kívánt eredményt. A hazatelepültek többsége Marseille-ben maradt, s csak igen kevesen jelentkeznek munkára. Mindez arra mutat, hogy nagy részük az algériai helyzet tisztázódása után rögtön vissza akar költözni Algériába. A jelek szerint, ha a hatóságoknak nem sikerül közülük kiemelni az OAS-banditákat. akkor a marseille-i lakosság ellenszenve az áttelepültek összessége ellen forduL Az algériai vezetők tárgyalásai A belpolitikai helyzet még mindig rendkívül zilált Algériában, megfigyelők azonban bizonyos bíztató jelekre hívják fel a figyelmet. Ilyen például az a tény, hogy Mohamed Khider volt államminiszter és Ben Khedda, az ideiglenes kormány miniszterelnöke pénteken hoszszas megbeszélést folytatott. Ugyancsak lényeges körülmény, hogy mindkét fél kijelentette, algériai nem fog algériai ellen harcolni és nem engedik, hogy a politikai válság polgárháborúvá mélyüljön. Ben Tobbal államminiszter, aki jelen volt Khider és Ben Khedda tanácskozásán, kijelentette: „Személyes véleményem szerint van remény a megegyezésre.*1 Bizonyos mértékig bonyolítja a helyzetet, hogy Tizieuzóuban Budiaf és Belkaszem Krim miniszterelnök-helyettesek vezefrvatoffl megalakult a ,torraAalom védelmének összekötő bizottsága”. A bizottság, amely feltehetően szembenáll az FLN politikai bizottságával, nyilatkozatában bejelentette, hogy célja „az algériai egység védelme, a hat vilaja egyesített parancsnokságának felállítása, a nemzetgyűlési választások előkészítése és a különböző atrocitások megszüntetése”. Art Ahmed államminiszter, aki jelenleg Párizsban tartózkodik. bejelentette, hogy lemond a kormányban és a 72 tagú nemzeti forradalmi tanácsban viselt tisztségéről. Kijelentette, hogy a forradalmi tanács szerinte nem „felelős szerv”. Szzad Dahlab, áki ugyancsak lemondott külügyminiszteri tisztségéről, Párizsból Genfbe utazott. Mohamed Jazid tájékoztatásügyi miniszter viszont Tuniszból Párizsba EGY HÉT A KÜLPOLITIKÁBAN