Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-27 / 174. szám
Jól szerepeltek a Félegyházi Honvéd sportolói a magyar néphadsereg sportbajnokságain A magyar néphadsereg sportbajnokságain a Kiskunfélegyházi Honvéd versenyzői az erős mezőnyben is megálltak helyüket. A legklasszikusabb katonai számban, a háromtusában például az előkelő második helyen végeztek. Vágó Imre könnyűsúlyú birkózásban nyert bajnokságot. A félegyházi fiúk második. helyezést értek el atlétikában, a 4x400-as váltóban és a 200 m-es síkfutásban. Kecskeméti János is második lett a légsúlyú birkózásban. A gyöngyösiek mögött ugyancsak második helyen végzett a Honvéd ökölvívó csapata is. ökölvívásban második lett Szolnoki Mihály, André László, Szakmán György és Hertel Mihály. Miklós István magasugrásban, Takács Mihály gerelyvetésben, Zsemberi Endre 10 kilométeres gyaloglásban lett a harmadik. A Honvéd-sportolók újabb erőpróba előtt állnak: a szeptember 29-i néphadsereg napjának sportversenyére ké- i szülnek. Befejeződött az edző- és játékvezető-képző tanfolyam Baján Baján a KISZ-vezetőképző táborban befejeződött a megyei testnevelési és sporttanács által szervezett társadalmi edző- és játékvezető-képző tanfolyam. Megyénk falusi és termelőszövetkezeti sportköreiből 54-en vettek részt a tanfolyamon, amelyet röplabda, kézilabda és labdarúgás sportágakból rendeztek. A megyei TST által kezdeményezett tanfolyam nagyban elősegíti majd a három sportág fejlődését községeinkben, és szakképzett vezetőket biztosít az ősszel kezdődő körzeti bajnokságokban részt vevő falusi csapatoknak. Nagy Kiskunfélegyházi fölény a városok közötti úszőversenyen Szombaton és vasárnap Kiskunfélegyházán rendezték meg Baja, Kecskemét, Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza városok úszóversenyét. A kétnapos vetélkedés nagy félegyházi fölénnyel ért véget, 128 ponttal előzték meg a második helyen végző bajai versenyzőket. Sajnálatos, hogy Kecskemét ismét kevés versenyzőt indított, s mindössze 120 pontot gyűjtött össze a két nap alatt. Szombati jobb eredmények: 50 m gyermek leány mell: 1. Patyi (Kiskunfélegyháza) 60 6. 50 gyermek fiú gyors: 1. Alács II. (F) 42, 50 m újonc fiú gyors: 1. Rádi (F) 34. 100 m férfi gyors: 1. Fekete (F) 1:17,8, ?. Fazekas Kecskemét 1:14. 4C0 m női gyors: 1. Weidinger Baja) 6:38, 50 m új. fiú mell: 1. Tóth (F) 46,6, 2. Rádi (F) 46.6, 50 m újonc leány mell: 1. Mórocz (B) 47,4, 200 m férfi mell: 1. Puskás (Halas) 3:17,8, 2. Rozsnyói (B) 3:18,2, 3. Pomázi (F) 3.18,8. lúo m női pillangó: 1. Weidingen (B) 1:43,2, 2. Karbuczlki (B) 1:45. 50 m gyermek fiú mell: 1 Alács II. (F) 53,1. 100 m férfi hátúszás: 1. Nagykálóczi (H) 1:26,4, 2. Knézi (H) 1:27,6, 200 m rői mell: 1. Bényi (B) 3:30,8, 4x50 m férfi vegyesúszás: 1. Komlósi (B) 3:22,2, 2. Rozsnyói (B) 3:25,5, 3. Kiss (K) 3:28,4, Szombaton és vasárnap Kecskeméten rendezik a falusi dolgozók spartakiádjának döntőjét Megyeszékhelyünkön szombaton és vasárnap kerül sor a 3ti. falusi dolgozók nyári spartakiádjának megyei döntőjére. A városi sporttelepen 500 falusi fiatal vetélkedik az elsőségért az augusztus 19—20-i pécsi országos döntőbe való jutásért. A versenyek szombaton délelőtt fél 11-kor atlétikai, kosárlabda, röplabda és teke sportágakban kezdődnek. A délután 3 órai ünnepélyes megnyitó után folytatódnak a selejtezők. Az atlétika, kézilabda, röplabda és teke döntői vasárnap reggel 8 órakor kezdődnek. A kerékpár csapatdöntőket a solti betonúton rendezik. Az országos bajnokság színhelye A Magyar Vadászok Országos Szövetsége augusztus elején Kiskunfélegyházán rendezi a vadászok országos koronglövő bajnokságát, 19 megye versenyzőinek részvételével. A kiskunfélegyházi koronglövő pálya, amely nagyarányú társadalmi összefogással készült — nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas. Felvételeink a modern koronglövő pályán készültek. A skeet- és koronglövőpálya kezdeményezője és megvalósítója, Zalay Géza, a Félegyházi Mezőgazdasági Technikum igazgatója verseny közben. 4x50 újonc leány gyors váltó: 1. Félegyháza (Patyi, Fekéte Margit, Konkoly, Fekete Márta) 4,30, 4x50 m újonc fiú vegyesváltó: 1. Félegyháza (Rádi, Alács II., Alács I., Tóth) 3:04,9, 2. Halas (Lajkó, Csányi, Farkas, Donáth) 3:10, 4x50 női gyorsváltó: 1. Félegyháza 2:44,9, 2. Baja 2:45,8, 4x50 m férfi vegyesváltó: 1. Halas 2:29,6, 2. Baja 2:35,2. Vasárnapi érdekesebb eredmények: 50 m újonc fiú pillangó: 1. Rádi (F) 42,9, 2. Gyurákovics (B) 45. 100 m női gyors: 1. Weidinger (B) 1:21,1, 2. Solymosi (F) 1:26,3, 100 m férfi pillangó: 1. Puskás (H) 1:27,4, 2. Kiss (K) 1:33,6, 50 m leány gyors: 1. Palotai (B) 48,5, 400 m férfi gyors: 1. Pomázi (F) 6:12, 100 m női gyorsúszás: 1. Bényi (B) 1:41,6, 2. Karbuczki (B) 1:43,2, 50 m gyermek hát: 1. Alács II. (F) 56,8, 50 m újonc fiú hát: 1. Rádi (F) 47,5, 2. Alács I. (F) 47,8, 100 m női hátúszás: 1. Weidinger (B) 1:41,6, 100 m férfi mell: 1. Puskás (H) 1:28,8, 2. Szél (K) 1:30,7, 4x50 női vegyes: 1. Weidinger (B) 3:32,5. 4x50 újonc fiú gyorsváltó: 1. Félegyháza 2:39,9, 2. Halas 2:46, 4x50 m fiú gyorsváltó: 1. Félegyháza 2:35, 2. Halas 2:54, 4x50 m női vegyesváltó: 1. Baja 3:03, 2. Félegyháza. 3:07,8, 3. Kecskemét 3:31,5, 4x50 m férfi gyorsváltó: 1. Félegyháza 2:13,8, 2. Baja 2:15,1, 3. Kecskemét 2:20. A pontverseny végeredménye: 1. Kiskunfélegyháza 509, 2. Baja 381, 3. Kiskunhalas 341, 4. Kecskemét 120 ponttal. fWWNA/VWWWWWW Győzőt! a Dózsa A Kecskeméti Dózsa NB II-s labdarúgó-csapata szerdán Szegeden játszott elői'észületi mérkőzést a SZEAC-cal. A Kecskeméti Dózsa 1:0-ra győzött. Brazília titka? A skeet-pálya. Talán a copacabanai álompart. Igen, mikor a nap lemegy a milliomosok tizenkét emeletes hotelcsodái mögött, egyszerre benépesül az aranyszínű, langyos homok. Fiatal fiúk százai tódulnak oda és nézők ezrei is, kis búfelejtőre, kétórás bódulatra, rögtönzött, bámulatos futball-parádéra. A pálya a homokpart, a taccsvonal egyfelől a tenger, másfelől az Avenida Atlantica nyüzsgő útvonala. Mezítláb játszanak, gumilabdával. S ami szép a brazil futballban, az fantasztikus revü formájában elevenedik itt meg. Zsonglőrtrükkök, virtuóz cselsorozatok, káprázatos ötletek. Játszanak, belefeledkezve, áhítatosan, ahogyan csak a gyerekek tudnak. A homok csalóka, nem sima, nem egyenletes, hát a levegőben tartják a labdát. A homok mély, megakasztja az átadásokat, hát az egyéni játékot művelik, hogy ne kelljen megválniuk a labdától. *— Csapatunk kiöregedőfélben van — mondta Mauro, a 32 éves kapitány a santiagói eredményhirdetés után. — Lehet, hogy ebből a csa- Datból már senki sem jut el a következő VB-re. Fs én méeis tudom, 1966 favoritja is — Brazília. A Copacabana majd gondoskodik erről. H ék es fsai* é ta ÉSZAKON, a távoli országban vasárnap a világ minden részéből összesereglett fiatal ajkán csendül fel a békedal és kezdetét veszi a hatalmas seregszemle. a Világig ús ági Találkozó. Helsinki. Valamennyien a finn főváros felé tekintünk ezekben a napokban, s gondolatban ott vagyunk mi is a VIII. VIT-en. Küldötteink elvitték üzenetünket: Bókét a világnak, soha többé háborút! Békében akarunk élni. dolgozni, építeni a szebb, boldogabb jövőnket AKIK itthon maradtunk szintén ünnepelünk. Megyénk fiataljai különböző kulturális és sporttalálkozókat rendeznek a VIT tiszteletére. Vasárnap — békevágyunk kifejezéseként — VI'T- staféta indul Bajáról két útvonalon megyeszékhely ünkre. Az egyik csoport Kalocsa, Dunavecse; a másik Bácsalmás. Kiskunhalas. Kiskunfélegyháza felől érkezik Kecskemétre — 50 községet érintve. A VIT-stafétát a Szabadság téren délután fél hatkor Szvorényi János, a megyei KISZ végrehajtó bizottságának tagja fogadja. HELSINKI. VIT. . : Világ ifjúsága: hallassátok békehangunkat és legyen találkozótok örömteli, eredményekben gazdag ... M. J. Lengyel is nemzetközi mester A Haág—Honfi játszma még mindig foglalkoztatja a nemzetközi sakkverseny hűséges nézőseregét. Majd a verseny utáni beható elemzés mond végleges Ítéletet a befejező lépések helyességéről. Közöljük a játszmát, hogy rovatunk olvasói Is tanulmányozhassák a bonyolult helyzetet. Haág—Honfi: 1. Hf3, d5 2. b3, c5 3. Fb2, fG i. e3, eS 5. Fb5t, Fd7 6. Fd7:f, Vd7: 7. 0—0, Hc6 8. d3, FdG 9. C4, Hge7 10. cd:, Hd5: 11. HC3, Hc3: 12. Fc3:, 0—0 13. a3, Kh8 14. Ba2, Bad8 15. Bd2, Ve7 16. Val, 15 17. Bfdl, a5 18. d4, cd: 19. ed:, e4 20. He5, Fa3: 21. Hc4, Fd6 22. d5, Hb4 23. HdG:, Bd6: 24. Va5:, Hd3 Itt kezdődnek a bonyodalmak. Világos minőséget áldoz, amit látszatra könnyen visszanyer. 25. Bd3:, ed: 26. Fb4 Három tisztet támad a fűtő, de nem tudja ütni egyiket sem. 26. —, Ve2 27. Bel, Ba6! Erre nem számítottak a nézők. 28. VC5, Be8 29. ÍS, Utólagos elemzések szerint 29. h3 döntetlen-esélyeket adott volna világosnak. 29. —, Vel:t 30. Fel:, Bal 31. Vd4, Bael:t 32. Kf2, B8e2t Világos feladta. Sima menetű volt a Portis'ch— Pietzsch közötti játszma. Portlsch nyerés esetén utolérhette volna Honfit, de ellenfele igen gondosan játszott, egyszerűsítésre törekedett és a döntetlen nem volt elkerülhető. Portisch—Pietzsch: 1. d4, d5 2. c4, e6 3. Hc3, Fe7 4. Hf3, Hf6 5. Fg5, 0—0 6. e3, Hbd7 7. Bel, c5 8. cd:, Hd5: 9. Fe7:, He7: 10. Fd3, cd: 11. Hd4:, Hf6 12. 0—0, 65 13. Hb3, Fg4 14. Fe2, Vdl: 15. Fdl:, Fdl: 16. Bfdl:, Bfd8 17. Hb5, Hfd5 18. g3, Kf8 19. e4, Hb4 20. Hc5, Ha2: 21. Bd8:, Bd8: 22. Bal, a6 23. Hb7:, Bb8 24. Ba2:, Bb7: 25. Ba6:, g6 26. Hd6, Bb2 27. Ba8í. Kg7 28. He8t, Kf8 és döntetlen. (24. Ba2: helyett 24. H5d6 nyerési esélyeket adott volna világosnak.) Csütörtökön délelőtt Robatsch megnyerte függő játszmáját Paoli ellen. A másik játszma — Holmov—Kolarov — továbbra Is függőben maradt. A délutáni XIV. fordulón az érdeklődés központjában a Szabó— Portisch és Pietzsch—Holmov játszmák állanak. Pénteken délelőtt lebonyolítják a függő játszmákat és szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik az utolsó forduló. A díjkiosztás délután hat órakor lesz a megyei tanács társalgójában. A csütörtöki fordulő első befejezet' játszmájában Lengyel döntetlent ért el Haág ellen, Így már 7,5 ponti* van, ami a nemzetközi mesteri norma teljesítését jelenti. Lapzártáig még a Pietzsch—Holmov játszmát fejezték be Holm • győzelmével’ és a Robatsch—Pof viel játszmát döntetlen eredménn. Az élmezőny: Honfi 10 ponti Szabó 9,5, Portisch 9,5, Holmov ponttal. Mind a négyüknek egy függőjátszmájuk Is van. (T. L.) Már az őszi nemzetközi feladatokra készülnek az ifjúsá-i labdarúgó válogatott keret tagjai A tatai táborban töltött kéthetes közös edzést jókedvűen, lelkesen végezték a fiatalok. Áz őszi feladatokra készülnek Egy kis téboly Enyhén szólva Is őrületes „világcsúcsot” ért el Nairobiban egy Sayed Navad nevű sportember. Egy jótékonycélú ünnepségen a távkerékpározás világrekordját javította meg ez a szorgalmas legény Az eredmény ? Tessék jól megkapaszkodni: 103 orät biciklizett egyfolytában. Bár ez a szó, hogy „biciklizett”... talán egy kis túlzás. Mondjuk úgy 108 órát ült a nyeregben. Persze, ez sem akármilyen teljesítmény. A viagcsucs után négy ember támogatta Sayed mestert az orvoshoz. De nem ám a fülészhez,, ^