Petőfi Népe, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-27 / 174. szám

19®S. MH us 21, péntek «. A MÉSZÖV és a KISZÖV együttes ülése tevékenységről a szolgáltató A MÉSZÖV igazgatósága és a KISZÖV vezetősége közös értekezleten vitatta meg a fa­lusi lakosság ellátását célzó szolgáltató tevékenység meg­szervezésének problémáit. Meg­jelent az értekezleten Simon Lajos, az OKISZ elnökhelyet­tese és Végh Pal, a KPVDSZ megyei bizottságának titkára is. A földművesszövetkezetek és a kisipari szövetkezeteik ez ideig 58 szerződést kötöttek a szol­gáltató tevékenység megvalósí­tására. Ennek eredményeként sok helyen már bevezették, vagy a közeljövőben megvaló­sítják a bútorjavításokat, elekt­romos cikkek garanciális javí­tását, háztartási kisgépek köl­csönzését és javítását, vegytisz­tító, kelmefestő szolgáltatásit. A lakosság ellátásának ezen újabb szolgálata a megvalósu­lás kezdeti szakaszában van. A továbbiakban a helyi taná­csokkal való kapcsolatot kell javítani és a propagandát szé­lesíteni. Erre hozott határoza­tot az együttes ülés. A o r ó h i r ELADÖ 56 álla pótban levfi Wart­burg személygépkocsi. Megtekinthe­tő: Kalocsa, Fő utcai központi cuk­rászda előtt, vasárnap 11 órától dél­után 4 óráig._____________________1094 TERMELŐ S Zö VETKEZETI (könyve­lő állást változtatna. Leveleket „Ga­lambos!:' jeligére Kecskeméti Ma­­gyar Hirdetőbe,__________________1095 ELADÖ beköltözhető villa, Kecske­mét, Semmelweis Ignác u. 9, Este 6-tóL Vasárnap egész nap._______1097 EGYEDÜLÁLLÓ férfi Kecskeméten, bútorozott szobát keres. Leveleket „Rendes flzfetö” jeligére Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 7098 ELADÖ beköltözhető fél házrész, kedvezményes fizetéssel. Kecske­­mét. Árok u. 3. szám alatt. 7099 MELY gyermekkocsi eladó. Kecske­mét, Táncsics Mihály utca 14. szám. 7103 ÚJONNAN generálozott, ezüsttan­­kos Csepel motorkerékpár éladó. Kecskemét, Mária-hegy 72. Gogolák. 7104 KISGYERMEK nappali gondozását vállalom. Kecskemét. Kőhíd u. 22. Ugyanott tűzhely eladó. 7105 ZÖLDSÉGES kert 3 hold eladó. Be­tonút mellett, buszmegállónál, villa­szerű épülettel, Kecskemét, Wesse­lényi u. 7:________________________7105 OTP-vel épülő társasház építkezés­hez még társakat keresek. Kecske­mét, Wesselényi u. 7. 7107 R.EKAMIÉK, fotelok, székek, ágybe­tétek, sezflonok készítése, javítása. Kecskemét, Széchenyi tér 21. 2158 KOMBINÁLT szekrény Igényesnek eladó. Kecskemét, Széchenyi krt. 47/a,__________ 2155 ALIG használt szép cseh-háló eladó. Kecskemét. Zimay László utca 3. Németh._______ 2156 VT.ADÓ használt tégla, Kecskemét, Csáktornya! u, 47. 2154 GÖNGYÖLBGELLAtO Vállalat tél­­vesz meghatározatlan időre fűrész­gép szakmunkásokat. Jelentkezés: Kecskemét, Rákóczlváros 8. 2153 MEGYEI vállalat keres építészmér­nököt; beruházási és műszaki elő­adói teendők ellátására. Jelentke­zéskor kérünk részletes önéletraj­zot, mélyben közli előző munkahe­lyeit is. ^Gépészmérnök’: jeligére a kiadóba; 2082 dőlések ELADÖ Kecskeméti Volkertelep VH., u. 1. számú ház;_________________7080 EGY üres helyiséget keresek, költ­ségmegtérítéssel. Kecskemét, Rá­kóczi úti virágüzleti BabincM Ilo­na,____________________________7081 ELADÓ kisipari gyermeksportkocsi. Kecskemét, Cédulaház u. 15. 7032 4000 im-t futott piros Danúvia kifo­gástalan állapotban eladó. Cím: Hel­vécia MAV-állomás. 7083 KÉT szoba, konyhás családi ház el­költözés végett sürgősen eladó. Kecskemét, Takács György utca 5. 2034 ELADÖ 7 éves gyengefias tehén. Szabó István Orrét 84, katonatelepi Iskolától jobbra, Koncz-tanya. 2085 HANOMÁG-Kurler kis személygép­kocsi alkalmi áron eladó. Kecske­mét. Reissmann S. u. 23. (Vasárnap 8—12-ig.)___________________________2087 HORDOZHATÓ cserépkályha,, fürdő­kád, tűzhely és különféle bútorok eladók. Kecskemét, Mikes utca 6. _____________________________________2091 ELCSERÉLNÉM háromszobás háza­mat, őszibarackos kerttel, örökáron, központi 2' szoba összkomfortosért, vagy eladó. Kecskemét, Hegedűs köz 55, Baranyi. Telefon: 11—13. 2086 FEKETE Pannónia motor eladó. Kecskemét, Kisfaludy u. 10; 2088 HASZNÁLT pianino jutányos áron eladó.- Érdeklődni lehet munkana­pokon du. 5—7-ig. Kecskemét, III., Ütt'örő u. 7; 2089 KESZTYŰS szakmára fölveszünk fiú tanulókat általános iskolát vég­zett, vagy érettségizett fiatalokat. Jelentkezés: Kecskeméti Vegyes Ktsz irodájában, Nagykőrösi utca 9. szám. 2090 KISKUNHALASON eladó Czuczor ut­ca 21. sz. kertes 2 szobás lakóház mellékhelységekkel beköltözhetően. Szalai Sándor öregszőlők 124., vagy a helyszínen; 7068 TELJESEN generálozott Pllmauth de Luxe 5 személyes gépkocsi eladó. Motort beszámítok. Kecskemét, vm. kerület, Üjerdó tu 18. 7074 ELADÓ Kecskemét, Csáktornya n. 71. számú ház. Szoba, konyha, mel­­lékhelyiség elfoglalható;_________7072 ELADÖ azonnal beköltözhető 2 szo­­ba-kpnyhás családi ház mellékhelyi­ségekkel, Kecskemét, Hona utca 9. 2080 GONDVISELÉSRE elvállal lakással rendelkező nyugdíjas özvegy asz­­szony egyedülálló nyugdíjas férfit. Házasság lehetséges. „Ketten egy­másért” jeligére a kiadóba. 2151 250-ES Jawa príma állapotban el­adó. Kecskemét, Dankó u. 46. 2152 GARANTALT, üzemképes, klsfo­­gyasztásű 950-es 4 személyes gépko­csi betegség miatt eladó, Kecske­mét, Simonyl utca 7;____________2095 KONYHABÚTOR eladó. Kecskemét. Horváth Döme utca 16; 2094 FRANCIA háló és ebédlőbútor ol­csón éladó. Kecskemét, Buday De­­zső fasor 1/a I-, 3.______________2099 14 MÉTERES cseréptető eladó. Ér­deklődni lehet 5 óra után, Kecske­mét, Zöldfa utca 21._____________2100 TELJES ellátással lakást adok egy rendes férfinek. Cím: Kecskemét, Csányi utca 5. sz; 2097 ELCSERÉLNÉM központon levő nagy szoba, konyha, speizos laká­somat Félegyházán hasonlóért. Kecs­kemét, Csányi u. 5. 2098 FIŰT tanulónak felveszek. 2 colos, a,50 colos szivattyúk eladók. Kecs­kemét, Kovács Jenő, vízvezetéksze­relő, Kaszap utcai műhely. 2096 R. 51-ES 500-as BMW eladó oldalko­­csivaL Jawat beszámítok; Kiskun­­halas Mártírok útja 9.___________7085 TRABANT Combi eladó,. Kecskemét, Arany János utca h_____________2092 JAWA 250 köboentis motorkerékpár extra állapotban eladó. Megtekint­hető egész nap. Kecskemét, Szilé d y Károly u. 3. szám alatt.________7077 ELADÖ egy rövid, márkás zongora 6500-ért. Kecskemét, Budai Dezső fasor, új tiszti ház, H„ lépcső, I. emelet 7. 7079 EGY 170 kg-os hízott sertés eladó. Kecskemét, Farkas Sándor u. 12. (Volt Szalag u.) Délelőtti órákban. __________________7079 KESZTYŰS szakmára felveszünk fiú tanulókat általános iskolát vég­zett, vagy érettségizett fiatalokat. Jelentkezés: Kecskeméti Vegyes Ktsz irodájában, Nagykőrösi utca 9. oAm; 2090 PERFEKT gyors- és gépírónőt ke­res a Nyomda Vállalat. Kecskemét, Kéttemplom köz. 7067 AZ ÉM. 44. sz. AH. Építőipari Váll lalat (Bp. V.; Kossuth L. ér 13—15; budapesti munkahelyekre azonnal, belépésre felvesz kubikosokat ve­gyes munkára; kőműveseket, ácso­kat és állványozókat. Tanácsigazo­lás és munkaruha szükséges. Mun­kásszállást biztosítunk. 6791 JÖ állapotban levő 1102-es Skoda rádióval eladó. Megtekinthető: He­tényegyháza; . Italbolt.__________ 2079 Acs és aszfaltozó szakmunkásokat; valamint aszfalto­zó betanított segédmunkásokat azon­nal felveszünk. Szállást és ebédet térítés ellenében biztosítunk. Ta­nácsigazolás szükséges. Útiköltséget csak alkalmaztatás esetén térítünk. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat; munkaügyi osztály; Kecs­kemét, Rákóczlváros 23. 7048 Magas- és mélyépítőipart technikust, művezetőt, kalkulátort ás beruházási előadót keresünk mi­előbbi belépésre. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat; Kecske­mét^____________7041 FELHÍVÁS. A KPM Autóközlekedési Tanintézete hivatásos és nem hiva­tásos gépjárművezetői tanfolyamot szervez. Jelentkezni lehet: Baja, Táncsics u. 35. Irodában. 6936 BEKÖLTÖZHETŐ 4—5 szobás utcai ház eladó. Kecskemét; Zimay utca 10, szám.___________________________I960 ELADOK beköltözhető házrészek. Kecskemét, VH„ ötvös utca 4. 7061 ÖRAJAVfTAST, vésést olcsón válla­­pár András u. 4. 2038 ELADÓ azonnal beköltözhető, Kecs­kemét, Füzes u. 3. számú ház. 7064 ELADÖ azonnal beköltözhető, Kecs­kemét. Vágó u. 11. száma ház. 7065 ELADÖ Kecskemét, Sarkantyú utca 7. számú ház egészben, vagy rész­ben is. Elfoglalható. 2069 EMELETET építhet villánkra. Kecs­kemét; Mathiász u. 2. Honvédkórnáz előtt. S975 Méltó emléket állítanak Ismeretes, hogy a Szenthá­­; romság temetőből rövidesen az új köztemetőbe telepítik át ! Kecskemét város két nagy ha­lottjának: Katona Józsefnek és Mathiász Jánosnak a sírját. A Hazafias Népfront városi tit­­! kársága elhatározta, hogy a vár ! ros két nagy halottját ünnepé­­; lyes külsőségek között szállít­tatja új nyngovóheiyére. E cél­­■ bél összehívott megbeszélésen ! megállapodás született, amely szerint a városi tanács adja az építőanyagot az új sírhelyek kialakításához, a 9-es AKÖV ! vállalta az építőanyag elszállí­tását, a város kisiparosai az új díszsírhelyek alapjának meg­építését, a kiskereskedők az ' építéssel kapcsolatos segédmun­­: kát, az Építőipari Ktsz pedig a ; régi síremlékek lebontásának és újból történő felépítésének ’ szakirányítását. Az ünnepi te­metés megszervezéséről a Nép­front városi titkársága gondos­kodik, s meghívja erre mind­azokat az intézményeket, melyek a város két nagy szülöttjének nevét viselik. A sírok áthelyezésével kap­csolatos munkák augusztus ele­jén kezdődnek. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ BAJAI VENDÉGJÁTÉKA Július 21, péntek este fél 8 órakor Kálmán Imre: CSÄRDÄSKIRÄLYNÖ B-bérlet A gyermek- is ifjúságvédelem helyzetit Ma net a gyámügyi előadók megyei értekezlete Ä megyei tanács vb igazga­tási osztálya a járási-városi gyámügyi előadókat csütörtökön délelőtt szakmai értekezletre hívta össze. Az értekezlet na­pirendjén a gyermek- és ifjú­ságvédelmi munka jelenlegi helyzete, feladatai, különösen az új Btk-val kapcsolatos ren­delkezések végrehajtása szere­pelt. Az értekezleten megje­lentek a járási és városi gyám­ügyi előadók, a fiatalkorúak bírája, dr. Horváth Istvánná, a fiatalkorúak ügyésze; dr. Babai Imre és Bódogh Gyula, a me­gyei rendőrfőkapitányság gyer­mekvédelmi főelőadója. Az értekezletet SzolooB Gyu­la, a megyei tanács vb igazga­tási osztályának vezetője nyi­totta meg; majd dr. Bánó Magda megyed gyámügyi fő­előadó tartott beszámolót. A beszámolót vita követte, melyen a jelenlevők szakterületüknek megfelelően kifejtették az ifjú­ságvédelem időszerű kérdéséit. Az alpári Búzakalász Termelőszövetkezetben is felkészültek a cséplésre Július 27-én, pénteken: Baja Uránia: Carmen Jones. Kalo­csa: A Noszty fiú esete Tóth Mari­val. Kecskemét Árpád: A nagy olimpia. Kecskemét Városi: Kísér­­tetkastély Spessartban. Kiskunfél­egyháza: Tamangö. Kiskunhalas: A rendőr. ooooooooooooooccoooooooooooooooooooooooooe ELADÖ * lóerős; 8 lóerős Diesel­motor és nagyteljesítményű vízszi­vattyú. Budapest, XTTT. kér.. Hege­dűs Gyula u. 95. 2071 Kürtösi Andrást, az alpári Bű­­zakalász Termelőszövetkezet fő­­agronómusát kértük meg, hogy tájékoztasson a közös gazdasá­gukban folyó aratási-cséplési munkákról. — Az aratást 1050 hold gabo­naterületünkön — húsz hold ta­vaszi árpa kivételével — szom­baton teljesen befejeztük. A munkában 150 aratópár vett részt. Ami a másodvetést illeti, a tervezett száz,, höld helyett két­száz holdon vetünk silókukori­cát és csalamádét, mivel közös gazdaságainkban a tömégtakar­­mányból hiány mutatkozik. Szá­mosállatonként nyolc-“-tíz köb­méter silótakarmányt kívánunk biztosítani. A learatott gabonaterület öt­száz holdjának nyári mélyszán­tására kötöttünk szerződést a gépállomással. A munkát július 25-én kezdik. A cséplésre jól felkészültünk. Hétfőn már rakodtunk. A gabo­na nyolcvan százalékát közvet­lenül a tarlóról hordják majd a gépbe, a fennmaradó-részt pe­dig biztonsági asztagként rak­ják be. Szombaton valamennyi cséplőcsapat-tag tűz- és baleset­­védelmi oktatást kapott. Egy fecskendővel ellátott lajtfogakrt, a rakodásnál pedig minden asz­­taghoz egy négyszáz literes ce­mentkádat és a szükséges egyéb tűzvédelmi eszközöket biztosítot­tuk. A termelőszövetkezét két sa­ját — egyenként 21 főből álló — munkacsapata vesz részt a cséplésben. A gabonából mázsán­ként 5,5 százalékos részesedést, azonkívül ebédet kapnak a csa­pattagok. A gépnél egyébként 90 személyre főznek napjában. Az Izsáki Földművesszö­vetkezet elad: 1 db 12 ka­lapácsos darálót és hozzá­­-4 való 1 db villanymotort * üzemképes állapotban. A Zománcipar! Művek 4 Kecskeméti Gyáregysége (volt Kecskeméti Gépgyár) VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT FELVESZ. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán. 1096 Kiskunfélegyházi apróhirdetések OROSZ, német; francia nyelvre ta­nít, fordítást, levelezést vállal általá­nos iskolai tanulókat bármely tárgy­ból oktat; okleveles tanár. Címe a kiadóban. 2068 GYERMEKGONDOZÁST (3 évestől) vállalok. Megbeszélés 17 órától. — Kecskemét, Dózsa György út 19.1. 3. 7056 SZABÁS-VARRÁS tanfolyamot Indít a Szakszervezetek Művelődési Ott­hona, kezdők és haladók részére 1962. augusztus 1-én. Jelentkezni le­het július 15-től mindennap délelőtt 9—1 óráig a Művelődési Otthon iro­dájában, Kecskemét, Szilády Károly utca 6. szám alatt. 6967 SZOBA, konyha* kamrás lakást ke­resek, költségmegtérítéssel. Kecske­mét, Bem utca 4.? műszerész. 1932 AZONNAL beköltözhető ház eladó. Kecskemét, Dankó utca 29. Érdek­lődni: 16 óra után. 2076 A kisköröd Gépállomás SZ—80-as LÁNCOK szét- és összepréselését rö­vid határidőre vállalja. 7011 AGROKER Vállalat Kecskemét, Matkól út 3. felhívja vásárlóinak figyel­mét, hogy 1962. aug. 1-től az árukiadás mindennap reggel 7 órától 14.30 óráig. Szombati napon az áru­­kiadás szünetek 7075 BIKAHEGYBEN 1917 négyszögöl föld lakóházzal eladó. Érdeklődni: Fisch Emil utca 25. alatt. 778 ÜJ állapotban levő hordozható cse­répkályha és egy magnetofon el­adó. Felszabadulás útja 50. 820 ROMHÁNYI János utca 68. számú ház belső része beköltözhetően el­adó. Érdeklődni lehet ugyanott. 821 BEKÖLTÖZHETŐ szoba, konyhás házrész eladó. Érdeklődni Márton ffi utca 4, az emeleten, Tarjányi Mi­­hálynénáL 822 125—ÖS D. Csepel újszerű állapot­ban eladó. Klapka utca 21. 823 ALIG használt piros Pannónia mo­torkerékpár eladó. Balassa utca 12. 824 KÜLÖNBEJÁRATÜ bútoroz« szoba két tanulónak kiadói Damjanich utca 24. 827 ELADÓ egy zöld Pannónia. Érdek­lődni lehet Kazinczy utca 28/a. 826 KÖLCSEY utca 11. szám alatt ház­rész eladó 21 OCO-ért. 828 JÓKAI utca 48. számú ház belső fe­le eladó. Beköltözhető. 829 KÖLCSEY utca 6. szám alatt szoba kiadó dolgozó részére. 830 DUNAÜJVÄROSI egyszobás, kom­fortos lakásomat, elcserélném kis­kunfélegyházi egyszoba, konyhás speizos lakásért. Érdeklődni Kis­kunfélegyházán, Attila utca 61. 831 ELADÓ egy 125-ös Csepel motorke­rékpár és egy 120-as tangóharmo­nika. Batthyány utca 10. 832 KÉT személynek bútorozott sfcoba kiadó. Cím a nyomdában; 616 TANYA Kecskeméti útban sürgősen és olcsón eladó. Érdeklődni lehet Palásti Rozáliánál, L kér.* 203. szám alatt. 817 PANNI motorkerékpár eladó Arany János utca 51. szám alatt. 818 DANÜVIA motorkerékpár eladó At­tila utca 12. szám alatt. 819 Jó állapotban levő zöld Pannónia eladó. Kilián György utca 72. 810 PÉTERI útban hetes kilométernél szép, jó tanya kedvezményesen el­adó, Baloghnéj 809 DESSEWFFY utca 31; számú házhely sürgősen eladó. Érdeklődni 3L ke­­rület 3. vasúti fűtőház. mellett; 811 KECSKEMÉTI szoba-konyhás laká­somat elcserélném hasonló félegy­háziért. Cím: Kiskunfélegyháza Arany János utca 55. ___________813 ELADÓ kisebb kertes ház. Beköl­tözhető. Ságvári Endre u. 19. Ér­­deklődni délután 5 órátóL_______814 ROMHÁNYI János utca 78. számú ház sürgősen eladó. Érdeklődni Arany János utca 62. (Csak vasár­nap.) 840 JÁSZ utca 45. számú különportás ház eladói Azonnal beköltözhető, 834 ELADÖ Petőfi utca 12/a számú ház utcai része; Érdeklődni Petőfi utca 35. 835 KÉTSZEMÉLYES rekamiét megvé­telre keresek. Címet a nyomdába kérek. 836 SZARVAS utca 15. számú ház utcai része eladó. Érdeklődni 17 óra után, 837 MARKAS acéltőkés zongora eladó, Kilián György utca 19. 838 FÉL hold fás telek lakható épüle­­tekkel eladó. XI. kér., 6, Halesz. 841 FÉRFI és női fordászsegédet felve­szek. Tóth András, Kiskunfélegyhá­­■ za, Bercsényi utca 43. S42 ELHELYEZKEDNÉK sertésgondoző­­nak Kecskemét környékére hon­védséghez. Farkas László, Kiskun­félegyháza V; kér.) Tanya 671; 833 Értesítjük kedves vendégeteket, hogy Kiskunfél egyházán; a Pe­tőfi téren levő fodrászüzletünket átalakítjuk; teljesen korszerűsít­jük, új bútorokkal és toteaere­­léssel látjuk eL Az átalakítás alatt kedves vendégeinket az ár­kádok alatt, a voK maradékbolt helyén várjuk. A FÉKFTFOnnAWT KTSZ sis vezetősége.

Next

/
Thumbnails
Contents