Petőfi Népe, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-13 / 110. szám
1962. május 13, vasárnap 3. oldat KANAÁN LESZ A HOMOKON Mészáros Bélával, a négyezer holdas gazdával, csak futólag tudok beszélni, valami sürgős dolga akadt a községi tanács pénzügyi osztályán. Ö a Tiszagyöngye elnöke és Tisza- kécskén joggal titulálják az előbb említett jelzővel, hiszen kereken ennyit tesz ki a közös gazdaság területe. A jelző természetesen nemcsak az elnököt, hanem az egész közösséget illeti, mert büszkén vallja valamennyi gazda magáénak a szövetkezet összes javait, földjét, állatait. Az »-enyém« helyett inkább a »-mienk« uralkodik immár ebben a fiatal termelőszövetkezetben, amit az is bizonyít, hogy a gazdák apraja- nagyja jelenleg is kinn szorgoskodik a földeken. Mészáros Béla rövid beszélgetésünk alatt elmondja, hogy a vetést befejezték, a növény- ápoláshoz is hozzákezdtek, 50 hold borsót már megkapáltak, most a palánta ki ültetése folyik. — Sajnos, a Tisza mintegy ezer holdat elöntött — panaszkodik. — Ebből 230 hold gabonával és takarmánnyal bevetett terület. Másfél millió forintra becsüljük az okozott kárt. Általános biztosításunk van, úgyhogy az Állami Biztosító megtéríti az összeg jelentős részét, meg aztán tartalékoltunk mintegy 800 ezer forint értékű terményt és terméket. Ez utóbbit már bizakodással mondja. — Bizony, a tartalékolás okos előrelátás — erősítem az elnök szavait. — Egyéni gazda korunkban is tartalékoltunk, ezért én helyesnek tartom, ha a közös gazdálkodásnál is számolunk a még elkerülhetetlen elemi csapásokkal. Emlékszem rá. édesapám több mint fél évszázadon át jegyezgelte az időjárási viszonyokat és számolgatta a perió- dusszerűen visszatérő fagykárokat. ö is mindig tartalékolt. Igaz, az egyéni gazdálkodásnál sokkal súlyosabban hat az elemi csapás, mint a közösségben. Mi az idén is jelentős tartalékot akarunk képezni, mert ez elősegíti baj esetén a zökkenő- mentes gazdálkodást. A szövetkezel földjei Óbögön vannak. Kint először Kelemen Béla főagronómussal akadok össze. — De kellene egy kis eső — sóhajtja. — Nem öntöznek? — kérdezem. Válaszul a műúttól mintegy 100 méterre beljebb fekvő szőlőiskolára mutat, amelyre ezüstsugárként bocsátják a szórófejek a Tisza vizét. — 450 holdat öntözünk a folyóból — magyarázza. — Főként zöldségféléket, de takarmányt is, többek között kukoricát. Zöldségtermesztő munkacsapataink között verseny alakult ki. A cél, hogy egy holdról minél nagyobb értéket termeljünk. A legjobb munkacsapatok részére a vezetőség célprémiumot tűz ki. A családi művelést alkalmazzák, a termény bizonyos százaléka — ez növényféleségenként változó — a gazdáé, ezenkívül több termés esetén bizonyos százalék illeti meg prémiumként. A premizálást az állattenyésztésben is bevezették. Közben megérkezik Sikala János párttitkár és vele együtt vágunk neki a határnak. A puha homokban süllyed a talpunk. — Ilyen homok ez a mi területünk zöme — világosít fel a rokonszenves fiatalember —, de egy-két év múlva megváltozik itt minden. Aztán elkezdi sorolni: — Szőlő, gyümölcs és zöldség. Ez lesz a mi profilunk és természetesen, mint kiegészítő üzemág, az állattenyésztés, mert a talajerő-utánpótlásra is szükség van. Az elmúlt ősszel és az idén tavasszal 100 hold szőlőt és 50 hold gyümölcsöst telepítettünk. A következő két évben még 300 hold szőlőt telepítünk, és hogy mennyi gyümölcsöst. azt meg sem mondom, mert úgyis túlteljesítjük terveinket. . Nevet hozzá. — Igyekszünk eltérni elgondolásainktól — de fölfelé. — Tíz hold szőlőgyökereztető iskola helyett majdnem tizenötöt telepítettünk. 40 forintos munkaegységérték helvett 45-öt értünk el az elmúlt évben, és sorolhatnám tovább. Bevezettük a rendszeres előlegosztást. Az idén előlegként, valamint prémiumként már kereken 1 millió 200 ezer forintot fizettünk ki. Mindenki húsz forintot kap havonta a teljesített munkaegységek után. Közben közel érünk a szőlőiskolához, ahol ifjú Kerekes Imre szőlészeti munkacsapatvezető büszkén mutatja a vesz- szők kis zöld hajtásait, amelyek erélyesen törnek fölfelé. — Szinte valamennyi vesz- szőnk megered az öntözés nyomán — bizonygatja. Azután meglátogatjuk Cseh Jánost és társait, akik a 27 holdas gyümölcsösben permeteznek, a mészkénlét maguk főzik. Beszélgetünk a palántaiiltetők- kel, akik bizonygatják, hogy 150 mázsa paradicsomot termesztenek holdanként. A bizakodással, lelkes munka légkörével találkozunk mindenütt. Ez árad a párttitkár szavaiból is, aki búcsúzóul ezt mondja: — Engedelmeskedik nekünk a homok, meglátja, néhány év múlva Kánaán lesz itt... Ez olyan jövendölés, amelynek reális alapjait most rakják le az óbögi szövetkezeti gazdák. Kereskedő Sándor Már egyelik a cukorrépát Már megkezdték a cukorrépa egyelését megyénk termelő- szövetkezeteiben. Eddig mintegy 4500 holdon sarabolták meg a répát, ugyanakkor hozzáláttak a napraforgó kapálásához is. IFJÚMUNKÁS Csille Antalt a szakma ígéreteként tartják számon a Reszelőgyár Kecskeméti Gyáregységében. Jó munkájáért kétszer tüntették ki Kiváló dolgozó oklevéllel. Az ifjúsági brigádban dolgozik és átlagban 120 százalékot teljesít, ami azt jelenti, hogy nyolc óra alatt 600—650 műhelyreszelő kerül ki keze alól. Az éjszaka csendjében messzi re hallik a gépek zaja a Minisztertanács és SZOT vörös vándorzászlajával kitüntetett ZIM Kecskeméti Gyáregysége üzemrészeiből. Félmeztelenre vetkőzött, ma- szatos arcú, izzadó homlokú kérgestenyerű emberek keze nyomán formálódik a fiomokból a világszerte ismert és kedvelt fürdőkád, egészségügyi berendezés és egyéb fontos öntvény. Két brigád, két eredmény Brigádok, egyéni versenyzők mérik össze tudásukat, szorgoskodnak a VIII. pártkongresszus tiszteletére tett vállalások teljesítésén. Az éjszakai műszakban egymás mellett dolgozik Lédeczi Mututzís Benedek Gábor a könyvelésben kezdte pályafutását. Nyomban a közgazdasági technikumi érettségi után került a vállalathoz, s hetek múltán már jól eligazodott a különböző számlák és rubrikák között. Mivel érdeklődött a kereskedelem gyakorlati kérdései iránt, nemsokára az áruforgalmi osztályra került, ahol egyre többet bíztak rá. Szeréhyen, csendben dolgozott. Igyekvésének nem az volt a célja, hogy kiemelkedjen a többi közül, rangot szerezzen magának. Nem, a jó munka számára szükséglet és a nyugodt lelkiismeret táplálója volt. Munkatársai szerették, ő is szerette az embereket, s józan ítélőképessége lehetővé tette, hogy fiatal kora ellenére egyre többet adjanak véleményére. Ahogyan teltek az esztendők, Benedek úgy érett teljes értékű emberré és tavaly már osztályvezető-helyettessé lépett elő. Mindenki helyénvalónak találta Benedek rangosodását. Persze voltak néhá- nyan olyanok, akik az új megbízatást a kö- nyökölés eredményének minősítették. Pedig Benedek, vagy ahogy a népszerű fiatalembert hívták: Gabi, „csak” felelősséggel dolgozott és jól látta el a szakszervezeti munkaversenyfelelősi tisztet. Ogy élt, mint bárki más. Ha olykor tehette, az ebédszünetben ping-pongozott, vagy a munka utáni órák csendjében a klubszoba hanglemezjátszóján felcsendülő klasszikus zenében gyönyörködött és közben szerény álmokat szőtt saját jövőjéről. A hetek, hónapok megszokott ritmusban meneteltek a múltba. Izgalmat, feszültséget inkább csak a tervek készítése, vagy azok teljesítése és a reklamációk feletti vita okozott. Egyik napon aztán Nándor, az osztályvezető — ahogyan az várható is volt — nyugdíjba ment. Nehéz volt megválni a tapasztalt és minden helyzetben a legokosabb megoldást meglelő főnöktől. De hát ez az élet rendje. Benedek nem kapott semmiféle külön megbízást az osztály ügyeinek további intézésére, csinálta úgy, ahogy tette Nándor szabadsága, vagy más jellegű távolléte esetén. Nyugodtan dolgozott és várta, vajon ki lesz az új osztályvezető. Magában azért sokszor elgondolkodott ezen. Sorrendbe szedte a vállalatnál az erre alkalmas embereket, de sehogy sem jutott eredményre, mert mint gondolta: a pártnak olyan katonája és egyben kitűnő szakember, mint Nándor nincs másik. Arra legmerészebb álmában sem gondolt volna, ami az egyik szombati napon bekövetkezett. Névreszóló levelet kapott pénteken a megye- székhelyi igazgatóságtól, hogy másnap jelentkezzék a főhatóság vezetőjénél. Benedek többször végigondolta: vajon mit ronthatott el az utóbbi hónapokban. Ám lelkiismerete szerint semmi főbenjárót nem követett el. Így nyugodtan ült fel másnap reggel az autóbuszra. A főigazgató sokat ^jtető kedvességgel fogadta, amiből Benedek még semmire sem gondolt, legfeljebb arra, hogy valami komoly dolgot akar vele megbeszélni. Vállalati ügy, nyugtázta a fogadtatást. — Benedek elvtárs. Komoly dologban hívattam. Mint tudja, vállalatuknál nincs áruforgalmi osztályvezető... — Igen... — felelte bizonytalanul. — A poszt nem maradhat sokáig betöltetlenül. Segítsen nekünk ezt a gondot megoldani. — Az én véleményemen azt hiszem nem sok múlik, válaszolta pirultan, a szerénység eme leplezetlen jelével. En kérem csak egy osztályvezető-helyettes vagyok ... Tessék megkérdezni a vállalat igazgatóját, vagy a pártszervezetet ... — Megkérdeztem őket is — mosolyog bátorítóan a főigazgató, és egybehangzóan az a véleményük, hogy az új osztályvezető, igen az új osztályvezető Benedek elvtárs legyen. ■ Benedek a meglepő- döttségtől pillanatokig szóhoz sem jutott, mígnem lasan magához térve kérdéssel válaszolt: — Tudja az elvtárs, hogy én ..., hogy én ... pártonkívüli vagyok? — Tudom, Benedek elvtárs, nagyon jól tu- dem. De lehet ennek valami köze az ön osztályvezetői kinevezéséhez? Évek óta jól dolgozik és ezzel előlépésének a legfontosabb feltételét teremtette meg. Kérem, dolgozzon úgy mint eddig. Benedek felállt és férfias kézszorítással, de égő arccal megköszönte felettese bizalmát. Hogy miként jutott ki az utcára, nem tudja. Az elismerés és a bizalom annyira felemelte és megfogta a lelkét, hogy szinte repült a lépcsőkön és csak az utcán ballagó tavaszi szellő térítette magához. Aztán ő. a pártonkívüli hazafelé vette útját, hogy még felelősebben váltsa be a kis áruforgalmi osztály nagy terveit. Weither Dániel érik — summázza a beszélgetést a főművezető. A „nagymenők1' A tisztítóműhelyben Váczi Mihály 24 tagú, szocialista címet elnyert brigádja dolgozik a legjobban. A zománcozóban a három legjobb brigád, vagy ahogy itt mondják, a „nagymenők”: Károly Imre, Csemus Béla és Faragó Sándor vetélkednek egymással. Károly Imrétől kérdem: — Ki most az első? — Csemusék. Minőségben 0,2 százalékkal megelőztek. A púdermegtakarításban pedig mi hagytuk el őket. — Olyan ez a verseny, mint a hullámzó Balaton. Egyszer ők, máskor meg mi vagyunk az elsők — avatkozik a beszédbe Varga János. — Megígértük, hogy év végéig minden száz kádból 84 exportminőségű lesz. Eddig sikerült teljesíteni felajánlásunkat — mondja Tóth Ferenc, a brigád tagja. Nem sokkal később a főmérnöki irodában időzöm. Szabó Lajos, a gyár főmérnöke egy kimutatás tanulmányozásába avat be. — Egy új összetételű púdert próbáltunk ki. Az eddig elért eredmények biztatóak. Két nap alatt a zománcozóból 90 százalékban első osztályú kád került ki. Célravezető módszer Választ kaptam arra is, hogy miért élő, eleven a verseny minden üzemrészben. — Az év elején minden brigáddal megbeszéltük, mennyi árut, mit és milyen értékben kell előállítani — mondja Szabó Lajos főmérnök. S hogy ez a módszer mennyire célravezető és eredményes, azt néhány sokatmondó számmal bizonyítom: Áprilisban a kádselejt a tavalyi 7,69 százalékról az első negyedévben 6.89- re. a szürke öntvényselejt 7,78- ról 5,9 százalékra csökkent. Az alsó negyedévben a fürdőkád- gyártásnál 21 710, áprilisban pedig 10 800 kilogramm vasat takarítottak meg. Ebből a tekintélyes mennyiségből 308 kádat lehet előállítani, yeness Károly Jenő és Jobbágy Károly kádas brigádja. — Lédecziék az ügyesebbek. Száz kádjukból áprilisban 43,6 százalék volt exportképes. Selejtjük 3,9 százalék — mondja Pogány Károly az öntöde főművezetője. — Van olyan nap, amikor az exportkádak mennyisége eléri a 60—70%-ot — szól büszkeséggel a hangjában a brigádvezető. Jobbágy Károly viszont bevallja, hogy eddigi eredményeik közepesek: — A régi kádminta zavarta munkánkat, ezért kicserélését kértük. Ez megtörtént. Ügy gondoljuk, az új minta segítségével rövidesen feltomász- szuk magunkat odáig, hogy kádjaink 55—60 százaléka export- minőségű lesz. — Ha nagyon akarják, el is TAVASZI VETÉLKEDŐ
