Petőfi Népe, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-24 / 119. szám

1962. május 24. csütörtök f. oMaí Védekezzünk a burgonyabogár ellen Az áttelelt borgonyabogarak már megkezdték károkozásukat a burgo­nya lombozatán és elkezdődött a tojásrakás is. Számos helyen lehet találni olyan tojásokat, amelyekből rövidesen kikelnek a lárvák. Jelen leg az áttelelt burgonyabogarak el­len kell védekeznünk, a következő védekezést mindig akkor végezzük el, amikor a fiatal lárvák megje­lennek. A burgonyabogár ellen DDT tar­talmú szereket használjunk. Ezekre különösen az első és a második fejlődési fokozatú lárvák érzéke­nyek. Az idősebb, a harmadik és negyedik fejlődési fokozatú lárvák testükben jelentős mennyiségű zsírt halmoztak fel, amely feloldja a szer­vezetükbe jutott DDT-t, és így az nem tudja kifejteni mérgező hatá­sát. A fiatal bábokból kibújt boga­rak szintén érzékenyebbek a DDT- re, mint az idősebbek. A védekezést porozással vagy per Találkoznak megyénk írói A megyei Kulturális Bizott­ság megyénk irodalmi életének rendezése, a legfontosabb tenni­valók megbeszélése végett író- találkozót hívott össze május 31-éré, csütörtökre. A találko­zót Kecskeméten, a TIT helyi­ségében rendezik. A bizottság nevében Mada­rász László, a megyei tanács vb elnökhelyettese tájékoztatja az írókat megyénk irodalmi éle­tének helyzetéről és a legköze­lebbi jövő feladatairól. metczéssel végezhetjük el. Az utób­bi minden esetben jobb hatófokú, ha azonban nem áll módunkban permetezéssel védekezni, porozással is kielégítő eredményt érhetünk el. A permetezőszerek közül főleg a Dieldrint alkalmazzuk, amelyből 17— „20 dkg-ot juttassunk egy holdra (a Dieldrin csak késői érésű burgonya­fajtáknál alkalmazható. Petrnitből 1,5—1,7 kg-ot, az 50 százalékos DDT- ből 1—1,2 kg-ot, Hungária DL 40- ből 1,4—1,6 kg-os, Holló 10-ből 5—6 kg-ot adjunk holdanként 400 liter vízben oldva. A Holló 10-et csak a burgonya virágzása után szabad használni. A permetező-szereknél ügyeljünk arra, hogy a Dieldrinnel négy, a Hungária DL 40-nel három, a többi DDT tartalmú permetező-szerrel pe- tíik két héttel a betakarítás előtt permetezzünk utoljára. Ellenkező esetben a mérgező hatásukat még el nem veszteit védőszerek az ét­kezésre felhasznált burgonyán ke­resztül súlyos mérgezéseket okoz­hatnak. A porozószerek közül a Hun­gária DL 5-ből 15—20 kg-ot, az 5 százalékos DDT porozóból 25—30 kg-ot, a Nikéről D 10-böl 15—20 kg-ot, a Nikéről D 20-ból 5—8 kg-ot használjunk holdanként. jarfas József KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Május 24, csütörtök este 7 óra Feydeau: osztrigas mici Zenés vígjáték 3 felvonásban Blaha Lujza-bérlet Május S4-én, csütörtökön; Baja Központi: A lelkiismeret láza­dása, I. Baja Uránia: A -világ min­den aranya. Kalocsa: Pesti háztetők. Kecskemét Árpád: Útközben, I. — Kecskemét Városi: Ilyen hosszú tá­voliét. Kiskőrös: Megszökött lalu. Kiskunfélegyháza: Mindenki ártat­lan. Kiskunhalas: Meglepetés a cir­kuszban. „Óriások” lesznek-e utódaink? Századunkban év­tizedenként kerek egy centiméterrel emelkedett az átla­gos testmagasság. Feltűnő jelenség ez — gondolkodásra és kutatásra készteti minden ország tu­dósait. Sokam haj­landók egyetlen ok­kal magyarázni, de valószínűbb, hogy a tényezők egész sora közrejátszik a test- magasság feltűnő növekedésében. így többek között: a nagyobb húsfo­gyasztás, a fiúknál- lányoknál egyaránt korábban fellépő pubertás (nemi érettség), a széles tömegekre kiterje­dő, rendszeres spor­tolás (illetve tested­zés, a turisztikát is beleértve), a foko­zott fényhatás (sok­kal több időt töl­tünk lényegesen na­gyobb fényben, mint 50 évvel ezelőtt), gyorsabb a mozgás, helyváltoztatás le­hetősége (a közleke­dés fejlődése). A növekedés okai­ról tovább folyik a tudományos vita, de hatásáról sem mondhatjuk, hogy megegyeznek a vé­lemények. Egyik ér­dekes nézet ezerint magasabb generá­cióknál nagyobb kézügyesség figyel­hető meg, de csök­kent az idegen nyelvek elsajátítá­sának készsége. Má­sok azt állítják, hogy a testmagas­ság • növekedésével nagyobb idegrend­szeri érzékenység ugyanakkor a kép­zelőerő hanyatlása jár együtt Mindezt nyugod­tan . a nem ellen­őrizhető, vagy leg­alább is bizonyítás­ra szoruló feltevé­sek közé sorolhat­juk. Egy bizonyos, s ebben megegyez­nek a kutatók: az emberiség átlagos testmagasságának növekedése nem tarthat „a végtelen­ségig”. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az emberiség törté­netében nem nagy idő, 500 év múlva két méternél, 1000 év múlva pedig há­rom méternél jóval magasabb emberek népesítenék be a földet. S újabb ezer és tízezer év múlva? Tessék ki­számítani ... Nos, erre nem ke­rülhet sor. Az em­beri szervezet fel­építése, funkcióinak kölcsönhatása és egyensúlya mintegy 1,8—2 méteres ha­tárt szab az átlagos testmagasságnak. Hozzátehetjük: mai ismereteink szerint. Több ezer, vagy több tízezer év múl­va nem Lesz-e más­képpen — ez már nem a tudomány, hanem a fantázia birodamába tartozó kérdés.., Gp. I. A kecskeméti vasútállomáson is automatizálják a forgalomirányítást A telefongyár évek óta ké­szíti exportra korszerű automa­tikus vasútbiztosító berendezé­seit. A MÁV fejlődése, forgal­mának növekedése azonban már nálunk is megköveteli a forgalomirányítás automatizálá­sát. A telefongyár ebben az év­ben mintegy 30 millió forint, 1965-ig pedig évenként 60—70 millió forint értékű biztosító berendezést gyárt* illetve Ä! át a MÁV-nak. Az első két állo­más, Angyalföld és Vámosgyörk automatáit az idén előrelátha­tóan fel is szereli!:. Ugyancsak ebben az évben adja át az üzem Füzesabony és Celldö- mölk, s elkészíti Békéscsaba, valamint Kecskemét vasútállo­másainak forgalomirányító biz­tosító berendezéseit. Korszerű raktárak épülnek országszerte Az idén tovább folytatódik a nyíregyházi almatároló építése, melynek építésére az idén több mint 32 millió forintot költenek. Az ország három fontos ipari megyéjének központjában, Tata­bányán, Veszprémben és Pécsett már az elmúlt évben megkez­dődött egy-egy korszerű zöldség- gyümölcsraktár építése. Mind­három az idén készül el. A kö­zelmúltban újabb öt helyen, Kecskeméten, Dunaújvárosban, Cegléden, Tiszakécsikén és Gyu­lán kezdték meg egy-egy na­gyobb raktár-, illetve felvásárló telep építését. A kecskeméti raktár évi 3000 —4000 vagon zöldség, gyümölcs forgalmát bonyolítja majd le. A ceglédi építkezéssel az ezen a vidéken felvásárlásra kerülő mintegy 1000 vagon zöldáru kor­szerű kezelése oldódik meg. A tiszakécskei telep a Tisza menti gyümölcsösök ugyancsak mint­egy 1000 vagomnyi áruját veszi át és továbbítja. A raktárak nagyobb része — így például a pécsi, a kecske­méti, a dunaújvárosi és a veszp­rémi — olyan korszerű lesz, amilyennel felvásárló kereske­delmünk mindeddig nem ren­delkezett. ;r »OOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCCOOOOOOOO Visszaváltják a kiégett televízió-képcsöveket Ä Váci Képcsőgyár az idén 220 000 televízió képcsövet állít elő. Az ehhez szükséges üveg- búra nagy részét imoortból fe­dezi, drága valutáért szerzi be. Ezért megszervezték a már ki­égett képcsövek úgynevezett re­generálását. Ennek a munká­nak a hasznát bizonyítja egyéb­ként, hogy külföldön külön kis üzemeket hoztak létre ilyen céllal. A televízió képcsőben, illetve az üvegbúrában a több ezer órás használat semmiféle káros Szerkesztői üzenet Elkeseredett Ipari tanulónak üzen­jük, hogy az iskola csak az első két évben biztosit munkaruhát, az­után ez az üzem kötelessége, de csak akkor* ha a végzett munka természete megkívánja (pl. lakatos). Az érvényben levő rendelkezések szerint az ipari tanulónak nyere­ségrészesedés nem jár. A UUiai .Jtuchdís" 3. -ndr Érdekes, hogy az első kozmo- gónlai mítosz ezen teljességgel Optimista világszemléletével szemben a második elbeszélés következetesen pesszimista hangvételű. Ez jut kifejezésre a következő mozzanatokban: 1. Itt az ember teremtése nem csúcspontja, betetőzése az is­tenség művének, hanem csak egy mellékes aktusa: 2. Benne az ember nem a világ ura, ha­nem a föld szolgája, feladata, hogy azt művelte: 3. Tilos a jó és gonosz tudás faláról en­nie. s mivel a parancsot meg­szegi. halállal, kínos robottal bűnhődik. Lényeges megjegyez­ni, hogy a bűneset mítosza csak a második kozmogómiai elbe­széléssel függ össze, azzal szer­vesen összefonódik és vele egy kerek egészet alkot. Még hátra van annak a kér­désnek a megválaszolása, hogy ha egyszer ezek a mítoszok ellentmondanak egymásnak, le­rontják egymás hitelét és kide­rül róluk, hogy nem tartalmaz­nak igazságot nem a világ va­lóságos keletkezését írják le, akkor hogyan születtek meg, milyen körülménvek között és milyen nép optimizmusa, illetve pesszimizmusa ölt bennük ala­kot? Az első mítosz optimizmusa onnét van. hogy egy nomád pásztor nép elképzelései jutnak benne kifejeződéssé a világ állí­tólagos isteni teremtését ille­tően. Ahogy a nomád pásztor ura állatainak, elégedett a vi­lágban elfoglalt helyzetével, ugyanúgy kozmogóniai elkép­zeléseiben. is optimista világ­szemléletű., Hogy az első bibliai teremtés-elbeszélés pásztor nép alkotása, már abból is valószí­nűnek látszik, hogy nem esik szó benne egyáltalán földmű­velésről és ugyanakkor sze­rinte az emberek elsősorban az állatvilág uraiul »rendeltei­nek«. De van még egy dolog, ami­vel bizonyítani lehet a mítosz nomád pásztor eredetét. S ez a következő. Furcsa módon Elo- him istenséget a biblia nem úgy szerepelteti, mint aki a világos napszak alatt teremt, hanem éjszaka hozatja vele lét­re a világot. Ez nyilvánvaló a Genezis első fejezetéből, ahol a hat teremtési aktus után min­dig ezt olvassuk: lön este és lön reggel: első nap; lön este és lön reggel: második nap stb. Azaz az istenség a biblia szerint es­tétől reggelig, vagyis éjszaka teremtett. Ha a világos nap­szak alatt végezte volna mun­káját, akkor a2t olvasnánk a Genezis első fejezetében, hogy lön reggel és lón este: első nap stb. Mivel azonban minden kétséget kizáróan e mítoszban az istenséget az ezt megalkotó nép éjszaka dolgoztatja, nyil­vánvaló, hogy a kozmogóniai elbeszélés éjszakai életmódot folytató néptől származik. Ilyen életmódot viszont csak a no­mád pásztornéoek folytattak egykor a Földközi-tenger ke­leti partvidékétől keletre eső területeken. A nagv meleg miatt csak éjszaka legeltethették, hajthatták új legelőre állataikat, s ezen éjszakai életmód követ­keztében természetesnek tartot­ták, hogy a világ létrejöttéről szőtt elképzeléseikben a terem­tő istent is éjszaka dolgoz­tassák. A második bibliai teremtés- mítosz viszont földművelő, va­lószínűleg kertgazdálkodással foglalkozó néptől maradt ránk; Emellett bizonyít, hogy benne a kertgazdálkodás (Éden kertje) szerepel, s az is, hogy vele szo­rosan összefonódott »-eredendő bűn« mítosza szerint az ember a gyümölcsevés vétke miatt fá­radságos munkával kell, hogy megéljen a föld műveléséből. Felmerül a kérdés: miért és hogyan fakad a földművelés­ből a második mítosz pesszi­mizmusa? Ennek több oka van. Egyrészt, hogy kezdetben a földművelést primitív eszközökkel' végzik, ke­vés az eredmény, ezt is állan­dóan fenyegeti a nagy száraz­ság. Ezért gyakran találkozunk bibl.ai »személyek «-kel (Ábra­hám. Jákob) kapcsolatban olyan említésekkel; hogy nagy volt Palesztinában az éhínség. De van még egy újabb társadalmi motívum is* amely a földmű­veléssel összefüggésben a pesz- szimizmust eredményezi. Ez az, hogy a földművelésre való át­térés magával hozza a magán- tulajdon kialakulását és az ez­zel együtt járó kizsákmányolást is. Ekkor a fáradságos munka gyümölcsét már elsősorban a gazdagok élvezik és nem azok, akik előállították. Ezért érzi az ember a második teremtés-mí­toszban és a »bűneset« történe­tében büntetésnek a földműve­lést és a földművelésre való át­térést ezért kíséri valamiféle bűntudat. Azt hiszik az embe­rek, rosszat tettek a föld mű­velésével és ezért sújtják őket a társadalmi kizsákmányolás gyötrelmei. A Genezis könyvében az em­lített első és második fejezetek nyilvánvaló ellentmondásokat tartalmaznak a világ állítólagos teremtéséről; Még a hívők is kénytelenek ezt belátni, s azt is, hogy nincs szó itt semmiféle isteni kinyilatkoztatásról és a világ természetfeletti létrehozá­sáról, hanem a bibliai szöve­gek pusztán csak azt rögzítet­ték meg az utókor számára, hogy miként vélekedtek bizo­nyos fejlettségi fokon álló né­pek egykor a régi időkben. Ha aztán emberi alkotásoknak, mí­toszoknak tekinti ük a bibliai teremtés-elbeszéléseket. akkor sok érdekeset lehet kideríteni arról, hogyan éltek az ezeket megalkotó emberek. Fals István elváltozást nem idéz elő. így az igen egyszerűen újra használ­hatóvá tehető. Az Egyesült Izzó egyelőre a* Orion és a Székesfehérvári TV Gyár szervizüzemeivel állapo­dott meg abban, hogy az elöre­gedett, kiégett vagy bármilyen más okból elromlott ■— egyéb­ként sértetlen, emvőiű — 90 és 110 fokos képcsöveket 40 fo­rintért visszaváltják. (MTI) Apróhirdetések VILLATELKEK eladók; kedvsző fel­tételekkel. Kecskemét, Hunyadiváros 27. Marton. «553 CSALÁDI ház eladó; beköltözhető, Kecskemét; Szélmalom otca 24/b szám. r,li Jó állapotban levő Dann via eladó. Kecskemét, Széchenyi körit 40. sz ­földszint 4. Délután 5-től. 1313 A BUDAPESTI 34. bz. Építőipari­tanuló Intézetben szeptember hó el­sejével új tanév indul a kőműves szakmában. A tanulóidő S év; Je­lentkezhetnek kőműves tanulónak az iskola címére (Budapest; Vili., Üllői út 76.) azok a 14—16 éve3 fiúk, akik az általános iskola VITT. osz­tályát sikerrel elvégezték. Csatolni kell a kérelemhez: VIII. o. évvégi vagy félévi iskolai bizonyítványt, szül. anyakönyvi kivonatot és tbc. orvosi igazolást. 6362 KITŰNŐ állapotban levő B/57 Tátra személykocsi sürgősen eladó. Lajos- mizse, Széchenyi utca 10.; vagy Há- ziiparnál, Sápi; 6371 KÉTFELÉ nyíló üvegezett ajtó, 25 és 15 hl-es tölgyfakádak; szőlőda­ráló, Vermorel permetező, egy ló után szántóeke, lisztesládák, kis jégszekrény, kétajtós fehér szek­rény, kétajtós mahagóni fekete szek­rény, csillárok, barokk asztal, négy párnázott székkel; kis asztalok rá­dióhoz, televízióhoz eladók. Kra­kauer Vilmosnál, Jánoshalmán. 6370 NAGYMÉRETŰ szobámat elcserél­ném kisebb szoba-konyháért. Kecs­kemét, Váczi János utca 3.; délutáni órákban. 1072 TELJES hálószobabútor, masszív, nehéz; minőségi, eladó. Baja; jó­zsefvárosi plébánia. 6302 DKW Furgon személyautó olcsóért eladó, motort beszámítok. Fülöp Jó­zsef bérfűrészelő, Orgovány. 1027 FÜRÉSZPORT vidékre vagontételben szállít a Bútorlap és Faáru Kisipari Termelőszövetkezet. Bp.; IV.; Tavasz utca 39-41. 6350 ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, hogy boltunkban f. hő 24-től beve­zetjük az antikvárkönyvek vételét és eladását. Szabad válogatás alap­ján sok értékes könyvvel gyarapít­hatja könyvtárát. Egyes könyvekre előjegyzést felveszünk. ~ Felesleges könyveit készpénzért megvásároljuk. Könyvesbolt; Kecskemét; Szabadság tér 1. 629S ‘ Azonnal felveszünk dukkozó szakmunkást. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosí­tunk. Tanácsi igazolás szükséges* Ütiköltséget csak alkalmaztatás ese­tén térítünk meg. ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat; Kecske­mét. Rákóczi város 23. száiö, ^ Í2S# *

Next

/
Thumbnails
Contents