Petőfi Népe, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-07 / 81. szám
ti «»la! 1362. április 7. szombat A* OAS-tterroristák napjai meg vannak számláivá A nyugaUiriáni szabadságharcosok győzelme iz angol kormány újabb lépései a haladé szervezetek ellen Az amerikai és brazil elnök tanácskozásai MEGKEZDTE működését Rocher Noir-ban a francia—algériai fegyverszüneti bizottság. A bizottság tagjaival való tárgyalás után csütörtökön visszatért Párizsba Messmer francia hadügyminiszter is, hogy beszámoljon a minisztertanács ülésén az algériai katonai helyzetről. Ezen a minisztertanácsi ülésen hagyják jóvá az algériai ideiglenes végrehajtó szerv feladatkörének elosztását is. Francia részről szombaton je. terük meg az erről szóló rendelet. Ezután kezd- heti meg tényleges működését az ideiglenes végrehajtó szerv. Egyik legfőbb feladata a helyi karhatalom létrehozása. A közlések szerint mint- égy 15 000 főnyi katona áll a rendelkezésre. SOROZATOS GYŐZELMET aratnak a dja- kartai rádió jelentései szerint a holland köz- igazgatás alatt álló Waigeo- és Gag-szigeteken a túlnyomórészt helyi lakosokból alakult önkéntes felszabadító partizán egységek. Gag-szigetén még folynak a harcok, de a felszabadítók helyzete kedvezőbb, mint valaha. A holland minisztertanács a hét végén ül össze, hogy tanulmányozza U Thant ügyvezető ENSZ-főtitkárnak a nyugat-iriáni kérdés megoldását célzó javaslatát. Eszerint a holland közigazgatás alatt álló Nyu- gat-Iriánt fokozatosan indonéz közigazgatás alá helyeznék, a terület élére ENSZ-főmegbízottat neveznének ki, és a Hollandod kivonulása után két éven át a világszervezet kormányozná Nyu- gat-Iriánt. Ezután kerülne sor a terület végleges státusát rendező népszavazásra. AZ ANGOL KORMÁNY fokozni kívánja megtorló intézkedéseit a kommunista párt a szakszervezetek. a békéért küzdő szervezetek és más haladó csoportosulások ellem. Az ezzel foglalkozó külön kormánybizottság jelentése arról számol be, hogy rövidesen javaslatot dolgoznak ki az »állam biztonságának megőrzését. szavatoló intézkedésekre«, azaz a haladó szervezetek elleni frontális támadásra. Nagy-Britanniá Kommunista Pártja e könnyen végzetessé válható lépéssel kapcsolatban nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozat kijelenti, hogy ez a tervezett akció a maccarthyzmus uralomra jutását jelenti az angol közéletben. Az angol nép visszautasítja a reakciós és ostoba próbálkozásokat, amelyeknek célja nem az állam biztonságának előmozdítása, hanem annak biztosítása, hogy a haladó szervezetek, a szakszervezetek, a kormány szargalelkű támogatóivá váljanak. Ékre természetesen nem kerül sor. AZ ARGENTÍNÁBAN LEZAJLOTT reakciós megmozdulással egy időben folytak le Goullart brazíliai és Kennedy amerikai elnök washingtoni tanácskozásai. A megbeszéléseket mindkét fél igen nagy jelentőségűnek tartja, mert közismert dolog, hogy Kuba és Argentína mellett Brazília Latin-Amerikának egyik kulcsállama. A megbeszéléseken amerikai részről el akarják fogadtatni Brazíliával a »Szövetség a haladásért« elnevezésű amerikai programot, és azt szeretnék, ha Brazília elősegítené a program megvalósítását. Részletesen megvitatták az argentin helyzetet, amellett hogy szóba került Brazíliának a Kubával kapcsolatos magatartása is. Ismeretes, hogy Punta del Este-ben Brazília ellenezte a Kuba-ellenes szankciókat. Most a brazil kormány ugyanilyen aggodalmait fejezte ki az argentínai fejlemények miatt is, és utasította nagykövetét, hogy egyelőre semmiféle hivatalos érintkezést ne keressen az argentin kormánnyal. A tárgyalások lényege azonban pénzügyi kérdések köré csoportosul Brazíliának — amelyet infláció veszélye fenyeget = nagy segélyösszegekre lenne szükségei EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Amerikai imperialisták a vádlottak padján Havanna. (TASZSZ) A havannai forradalmi törvényszék befejezte a múlt év áprilisában elfogott kubai eHenforradalmá- rok ügyének tárgyalását. Az ítélet kihirdetését a közeli napokra várják. Az inváziós kísérlet idején elfogott 1179 ellenforradaimár perét az imperialista propaganda Újabb fékevesztett Kuba-ellenes rágalomhadjáratra használja fél. Akik egy évvel ezelőtt rabolni és gyilkolni küldték bérenceiket Kubába, most „emberségről” és „emberi jogokról” szónokolnak. Az amerikai propaganda mos* elsősorban azt igyekszik leplezni a népek, mindenekelőtt a latin-amerikai népek előtt, hogy a vádlottak padján az eHenfor- radalmár bandával együtt láthatatlanul ott ülnek a Kuba elleni támadás szervezői — az amerikai imperialisták is. Santiago Cuba ügyész kijelel»-; tette, hogy a kubai törvények értelmében a vádlottakra minimum húsz évig terjedő börtönbüntetés, sőt az egyáltalán kiszabható legsúlyosabb büntetés vár. Áz angol gyarmatosítók akadályozzák Zanzibar függetlenné válását London. (TASZSZ) Londonban közel két hete folyik a Zanzibár jövőjéről tárgyaló értekezlet A zanzibári politikai pártok képviselői azt követelték az értekezleten, hogy már 1962-ben adják meg a függetlenséget ennék az angol gyarmatnak. A gyarmattartók a londoni értekezleten hagyományos taktikájukhoz folyamodtak és kihasználták a zanzibári pártok ellentéteit, amelyeknek alapja a gyarmattartók által szított faji és nemzeti gyűlölködés. Az értekezlet csütörtöki ülésén Maudling angol gyarmat- ügyi minszter közölte a zanzd- báii képviselőkkel, hogy mivel a politikai pártok képviselői nem tudták megoldani ellentéteiket, az angol kormány nem jelöli meg azt az időpontot, amikor Zanzibár akár belső önkormányzatra, akár teljes függetlenségre tehetne szert Angolai emigráns kormány alakult Leopoldville-ben Leopoldvttle. (MTI) Az AP tájékoztatása szerint Holden Roberto, az Angolai Népi Szövetség vezetője bejelentette, hogy pártjának, valamint az Angolai Demokrata Pártnak képviselőéből emigráns kormányt alakított, A hírügynökség hozzáfűz^ hogy a kormány az afrikai országok úgynevezett monrovial csoportjának irányvonalát kBA NATO-iagállamok elutasítják az atomfegyvermentes övezeteket Kew York. (TASZSZ) A NATO tagállamainak, elsősorban az Egyesült Államoknak és Nyu- gat-Németországnak a magatartása akadályozza, hogy meggátolják a nukleáris fegyverek további elterjedését és atomfegy- vermentes övezetek létesítését. Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára terjesztett be az ENSZ-közgyűlés 1961. december 4-i határozatával kapcsolatban. E határozat — mint ismeretes — felhatalmazta az ügyvezető főtitkárt, tisztázza az ENSZ tagállamainak álláspontját a nukleáris fegyverek további el- terjedéséneek megakadályozására és atomfegyvermentes övezetek létesítésére vonatkozólag. A határozat értelmében az ügyvezető főtitkárnak április 1-ig jelentést kellett terjesztenie az ENSZ leszerelési bizottsága elé. A határozat végrehajtása céljából U Thant 1962. január 2-án levélben körkérdést intézett az ENSZ-tagállamok kormányaihoz, Az ügyvezető főtitkár most nyilvánosságra hozott jelentése 44 ENSZ-tagállam, valamint az NDK kormányának válaszát tartalmazza. A 45 ország közül 22, vagyis lakosságát tekintve az emberiség többsége válaszában kifejezte készségét olyan nemzetközi kötelezettségek vállaló- sara, hogy nem állít elő, nem szerez nukleáris fegyvereket és nem engedi meg, hogy ilyen fegyvereket helyezzenek el területén. A 22 ország között szerepelnek a szocialista országok, továbbá Ausztria, Afganisztán Burma, Ciprus, Chile, Finnország, India, Kambodzsa, Nigéria Sierra Leone, Svédország és mások. A NATO-tagállamok és szövetségeseik kormányaitól érkezett válaszok kereken elutasítják aZ atomfegyvermentes övezetek létesítését. Ezek a kormányok nem hajlandók kötelezettséget vállalni arra sem. hogy nem engedik meg területükön nukleáris fegyverek elhelyezését. Álláspontjukat azzal indokolják, hogy „fokozniok kell védelmüket”. Ugyanakkor azt hangoztatják, hogy „az általános és teljes leszerelésre törekednek.” Huszonkét halott, tizenöt sebesült az OAS terror-akcióinak egy napi mérlege Algir. (MTI) Algírban péntekre virradó éjszaka 20 plasztikbomba robbant. — Csütörtökön egyébként az OAS merényleted következtében 22 személy vesztette életét, 15-an pedig megsebesültek. Folytatódnak a rablások is. Az OAS-banditák több mint egymillió új frankot zsákmányoltak különböző helyekről. Az algíri haditörvényszék 20 évi börtönre ítélt egy 24 éves európait egy arab meggyilkolásáért. A sorozatos gyilkosságok és merényletek ellenére ez mindössze a második eset, hogy a francia bíróság elítéli az OAS egy tagját. veti. A kormány megalakulásai más angolai vezetők, elsősorban Edouardo dós Santos, valamink Mario de Andrade, a népi felszabadító mozgalom két irányítója az angolai nép megosztásira irányuló mesterkedésnek bélyegezte meg. Mario de Andrade hangoztatta, hogy Roberto „ideiglenes angolai kormánya” teljesen elszigetelődött a néptől és az afrikai forradalmi mozgalomtól. Felszólította az afrikai országok államfőit, ne ismerjék el ezt a kormányt. rr ALGÉRIA STRATÉGIAI JELENTŐSÉGE Az arab Nyugatnak (a Maghreb- nek) Marokkó és Tunézia között fekvő középső országa a 2,3 millió négyzetkilométer nagyságú és 11 millió lakosú Algéria a francia ml- litarizmus számára gazdasági és katonai szempontból nagyfontosságú terület. Gazdasági vonatkozásokban Algéria ásványi kincsei közül a hassi- messaoudi * és edjelei kőolajmezők, valamint a Hassi P’Mell-i földgázA mers-el-kebihT TÁMASZP0NTREN0.SZCR asjf CH francia repülőtér Algériában flotta-i /T\ USA bilis h\\£i tégibaifs pakétakise'rletítelep # radarállomás r NATO la pillán kőolajmező kőolajmeteh ft föld gázmező g= fSIdtjázirezelék %atotnkisér/eti ü-J telep 2 (TTTm 3 mezők terméke! — melyek csövese* tékeken jutnak el Bougie, Skhirraj illetőleg Oran és Algír kikötőihez Franciaország energiamérlegében egyre nagyobb szerepet játszanak, Katonai szempontokból a francia militaristák számára igen fontos a Földközi-tenger nyugati medencéjét biztosító flottatámaszpont-háromszög melynek tagjai a legnagyobb délfranciaországi hadikikötő, Toulons a nyugat-algériai Mers-el-Kebir, illetőleg az észak-tunéziai Bizerta melletti francia haditengerészeti bázisok. Mers-el-Kebir — Bizertához hasonlóan — nem csupán kizárólagosan hadikikötő (térképét lásd balra lent)» hanem komplex támaszpontrendszer. Az eviani fegyverszüneti szerződés — mint ismeretes — Mers-el- Kebir használatát Franciaország részére 15 évig biztosítja, de egyúttal elismeri az Algériai Köztársaság szuverenitását valamennyi felsorolt terület felett. Franciaország részére nagyjelentö- ségűek továbbá az Algéria dél- és nyugat-Szahara! területein kiépített kísérleti telepek is, így a Colömb—# Bechar—Hamaguir körzetében elhelyezett rakéta- és atomkísérleti berendezések összessége, a regganel és in-ekkeri atomrobbantási terepek és technikai berendezések. A fegyverszüneti szerződés értelmében Franciaország további 5 évig felhasználhatja a berendezéseket. Algériának északi (térképünkön pontozott) része, mint Franciaország tengerentúli „szerves része” a NATO (az imperiálisták által létrehozott agresszív katonai szövetség) egyetlen olyan területe volt, mely az afrikai kontinensre kiterjedt. A független Algériai Köztársaság létrejöttével, melynek következtében Észak-Algéria tovább már nem Franciaország „szerves része”, Jelentős csapást mér a NATO-vezérkarnak a Földközi-tenger nyugat! medencéjére kidolgozott stratégia!! terveire. JELMAGYARÄZAT: 1. A NATO egyetlen volt afrikai területe; 2. Spanyolország (a NATO-nak nem tagja« de katonai szövetségben az USA- val) és gyarmatai; 3. Egyéb afrOuf és európai országok, Terra *s