Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-30 / 75. szám

Í962. március SO. péntek *. oldal Kiborult a társashás-építkezée lehetőiébe Hasznosítsák a tanultakat Községekben is folyósít hitelt az OTP A Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett nemrég lakás­építő aíkcióbizottság alakult, amely célul tűzte ki. hogy se­gíti megyénkben a második öt­éves terv lakásépítési program­jának megvalósítását. Legutóbbi ülésén a bizottság többek kö­zött a társasház-építési akció támogatásáról is tárgyalt. A Kecskeméti Városi Tanács V. B. jelenlevő képviselőivel megál­lapodtak abban, hogy a Bem József utca és a Reiszman Sándor utca sar­kán 24, kellő számú jelent­kező esetén 48 lakásos, há­romemeletes társasház épí­tését szervezik meg. A tanács csupán ahhoz ragasz­kodik, hogy a földszinten üzlet- helyiségek legyenek a kereske­delmi hálózat, bővítése érdeké­ben. A kereskedelmi vállalatok természetesen az üzlethelyisé­gekre eső építési költségeket fe­dezik. Előnye a társasház-éoítésnek a családiház-építéssel szemben: kevesebb házhely, alapozó, tetőfedő és egyéb építő­anyag kell hozzá. A tanács általában a város sű­rűn rakott részein biztosít tel­ket, ezért a közművesítése is olcsóbb. Építésénél már fel- használhatók a korszerű építő­ipari gépek, ugyanakkor maguk az építkezők is részt vehetnek a munkában, ami szintén a ki­adások csökkentését eredmé­nyezi. Most még kedvezőbbé vál­tak a feltételek, ugyanis az OTP 120 ezer forintra emelte a társasházépítési kölcsönre folyósítható össze­get, a törlesztés ideiét pe­dig 25 év helyett 30 évben szabta meg. Előnyei varrnak az ily módon való építkezésnek a csoportos és szövetkezeti lakásépítéssel szemben is. mert a társulok ma­guk dönthetik el, milyen épü­lettervet készíttetnek vagy vá­lasztanak, tehát olyan lakásuk lesz, amilyent elképzeltek ma­guknak. Az OTP-től szerzett értesülé­seink szerint a társasházépítés­ben való részvételre a bérből és fizetésből élők. sőt. újabban ktsz-tagok és szellemi szabad foglalkozásúak (pl. ügyvédi munkaközösségi tagoki is je­lentkezhetnek. A kölcsönön kí­vül kb. 40—50 ezer forintot kell biztosítaniuk az építkezés megkezdéséhez. E költségeket saját munka hoz­zájárulással csökkenteni lehet. (Községi tudósítónktól.) A napokban mérlegismertető közgyűlést tartott a Tompái Ve­gyes- és Építőipari Ktsz, me­lyen Kollár Pál elnök ismertet­te az elmúlt évi eredményeket és a község iparpolitikai tervét. Ez utóbbi jelentősen megnöveli Amennyiben egy hónapon be­lül kellő számban jelentik be igényüket az OTP megyei fiók­jánál, úgy idejében ki tudják jelölni az építőipari vállalatot és még ebben az évben beköl- tözhetővé válik a Bem utcai társasház. Abban az esetben, ha a jelentkezők száma meghalad­ja a 48 főt, más helyen is szer­veznek társasház-építkezést A városi tanács végrehajtó bizott­sága erre a célra a Hunyadi­városban a Kandó Kálmán ut­cai házhelyeket jelölte ki. aho­vá kétemeletes házak építhetők. Végül még egy örvendetes hír: az OTP nemcsak Kecske­méten, hanem megyénk bár­mely városában vagy közsé­gében szervezett, társasház­építésre is folyósít kölcsönt Itt említhetjük meg. hogy a legkisebb társasház négylakásos lehet. A lakásépítő társulások­nak nyújtott újabb kedvezmé­nyek lehetővé teszik, hogy gyor- Isabban enyhítsünk megyénkben a lakáshiány okozta gondokon. Nagy Ottó a Ktsz feladatait is, amelynek megvalósításához több üzlethe­lyiség és műhely átalakítása, korszerűsítése is szükséges. Enél- kül ugyanis nem tudnák a fo­kozott munkavédelmi és egész­ségügyi követelményeket kielé­gíteni, s a termelékenységet nö­velni. E megállapítás után a köz­gyűlésen résztvevő dolgozók vál­lalták, hogy társadalmi munká­val is segítenek az üzletek és műhelyek korszerűsítésében. A jól sikerült közgyűlés utol­só napirendi pontja a nyereség- részesedés kiosztása volt. A szö­vetkezetben a múlt évi tervek túlteljesítése után mintegy 80 ezer forint nyereségrészesedést osztottak ki a tagok között. Múlt évi munkája, illetve teljesítmé­nye alapján a legmagasabb ösz- szegű nyereségrészesedést — 1900 forintot — Ficsor István géplakatos kapta. Simola Lajos Figyelmet érdemlő, hogy párt- szervezeteink ma már nagyon helyesen a gazdasági feladatok megoldásával egyidejűleg kellő figyelmet fordítanak az emberek nevelésére is. Így is van ez rendjén, hiszen az emberek ne­velése, a tudat szocialista át­alakítása visszahat a gazdasági tennivalók ellátására is, ser­kenti a szocialista építőmunkát. Nyilvánvaló azonban, hogy az emberek tudatának formálása hosszantartó, sokoldalú, türel­mes nevelőmunkát kíván a párt- szervezetektől, valamennyi kom­munistától. Mindenekelőtt azok­nak kell fejlődniük, akik ezt a nevelőmunkát irányítják. El kell sajátítaniok a marxizmus—leni- nizmus eszméit, hogy azokat a gyakorlatban tudják alkalmazni. Az űrrakéták korszakában a társadalom gyorsütemű fejlődé­sével csak akkor tudnak lépést tartani, ha állandóan képezik magukat a párttagok. Az az ember, aki hosszabb idő óta nem tanul, az nem érti meg ko­runk kérdéseit, nem tud tájéko­zódni a napi élet bonyolult ese­ményeiben. Pártszervezetünk többsége fel­ismerte a tanulás fontosságát és igen nagy gondot fordított a párttagok és pártonkívüli akti­visták tanulásának megszerve­zésére. Ennek érdekében az 1961—62-es pártoktatási évben tizenhét oktatási formán tanul­mányozzák a hallgatók a mar­xizmus—leninizmus tanításait. A tanulás iránti nagy érdeklő­dést mutatja, hogy a szervezett pártoktatás keretében 15 ezren tanulmányozzák korunk forra­dalmi elméletét, a marxizmust —leninizmus t. A pártoktatás motorjai a pro­pagandisták, azok az elvtársak, akik időt, fáradságot nem kí­mélve hirdetik pártunk politiká­ját, tanítják, magyarázzák a pártoktatási tananyagot. A pro­pagandisták nemes hivatását több mint nyolcszáz elvtárs lát­ja el a megyében. Rajtuk kívül több százan vannak olyan pro­pagandisták is, akik alkalom- adtán tartanak előadásokat kü­lönböző kérdésekről. Ezek kö­zött kimagasló munkát végeztek a téli tanfolyamok vezetői, akik 130 helyen oktatták, nevelték, tájékoztatták az érdeklődőket. A téli tanfolyamok több mint ti­zennégyezer emberrel ismertet­ték meg az SZKP XXII. kong­resszusának legfontosabb taní­tásait. Ebben az oktatási évben sike­rült elérni először, hogy a pro­pagandisták jelentős része szem­léltető eszközöket is alkalma­zott a figyelem, az érdeklődés fokozott felkeltése érdekében. Tapasztalataink szerint a hall­gatók szívesen nézték meg a különböző bemutatott filmeket, tanulmányozták a grafikonokat, amelyek a tananyag egy-egy ré­szének elsajátítását segítették elő. A pártoktatási tanfolyamok többsége most az SZKP XXII. kongresszusa és a szocializmus építése hazánkban című témát dolgozza fel, amelynek tanulmá­nyozásához a legutóbbi megyei propagandista konferencia nyúj­tott segítséget. Ennek a témá­nak feldolgozásával az SZKP XXII. kongresszusa anyagának a pártoktatásban való külön ta­nulmányozása véget ér. A propagandistáknak nagyon fontos feladatuk, hogy a soron következő foglalkozásokat na­gyon gyakorlatiasan, az élettel, a helyi pártmunkával szoros összefüggésben tartsák meg. Az előadások foglalkozzanak a me­gyei pártbizottság november hó 2-i és március 8-i határozatai­ból adódó feladatokkal. Pártszervezeteink fokozzák az ellenőrzés útján nyújtott segít­séget is a tanfolyamon résztve­vőknek. Jelenleg a pártoktatás tanfolyamait mintegy kétszáz elvtárs ellenőrzi, segíti a me­gyében. Az ellenőrző munka fontos feladata, hogy a befeje­zéshez közeledő pártoktatási tan­folyamoknak fokozott segítséget nyújtson, elősegítse a tanfolya­mok együttmaradását és össze­gezze azok eddigi tapasztalatait. Az SZKP XXII. kongresszusa anyagának feldolgozásával a tanfolyamok többségén befeje­ződik a foglalkozás. Pártszerve­zeteink ügyeljenek arra, hogy az utolsó foglalkozások is jól si­kerüljenek és a tananyagot a gyakorlati életben hasznosítsák. Horváth Ignác jó termésátlag — több prémium! Tervlárgyaló közgyűlés a jánoshalmi Új Élet Tsz-ben 80 000 forint nyereségrészesedés Hosszú időbe és sok ember nehéz munkájába, erejének megfeszítésébe került korábban, amíg egy-egy vagon rönk, pa­nel, betonelem stb. rakománya átvándorolt az árut rendeltetési helyére szállító járműre. Ma pedig? — Mint a kecske­méti alsó-pályaudvaron készített képen látható, a vagon mellé áll a kocsi, az irányító fülkében működésbe hozzák az ötezer kiló teherbírású viUany-emelődarut és a rakomány máris a kocsin van. Az új szerkezettel nemcsak rakodási Időben nyer sokat a MÄV, hanem drága emberi erőt és egyúttal időt taka­rít meg a vállalatoknak is. Gólya viszi a fiát! — fedezte fel fotóriporterünk a vágány- építés mellett az érdekességet. Vajon hová tartanak a nagy vagonokon a kicsik? A Kecskeméttől Kiskőrösig, illetve Kis- kunmajsáig húzódó 120 kilométeres kisnyomvonalú vasútra. A MÁV békéscsabai részlegénél szabadultak fel és ma már me­gyénk kisvasút men ti állami gazdaságaiba, termelőszövetkezetei­be szállítják a trágyát, műtrágyát és egyéb hasznos terhet. A több mint másfélezer holdon gazdálkodó jánoshalmi Űj Élet Termelőszövetkezetben nemrégiben tartották meg a tervtárgyaló közgyűlést. Martonosi Ferenc főagronó- mus ismertette a szövetkezet termelési tervét. Ebben szere­pel, hogy a közös gazdaság 360 holdon termeszt búzát. A nagy­hozamú fajtákból holdanként 15, a hagyományos fajtákból 10 mázsa termésátlagot aka-nak elérni. Kukoricát 252 holdon ter­mesztenek, s a holdanként! át­laghozamot — májusi morzsolt- ban értve — 15 mázsára terve­zik. M'nt''OgV a JÓ termésát­lagok elérésének a szorgalmas munka fontos feltétele, a mun­kakedvet a premizálásnak a ta­valyinál szélesebb körben való alkalmazásával fokozzák. A szö­vetkezet gazdái — a terv sze­rinti átlaghozamok elérése ese­tén — a nem szerződésre ter­mesztett növényfélék termésé­nek a 10 százalékát természet­ben megkapják Az ipari növé­nyeknél a 10 százalékot pénz­ben fizeti ki a szövetkezet. Ha a tervezettnél jobb a termés- eredmény, a többlet 40 százalé­ka is őket illeti meg. Jó mun­kával tehát elérhetik, hogy zár­számadáskor prémium címén munkaegységenként 9,23 forin­tot fizet nekik a termelőszövet­kezet. A tsz a közösség érdekei el­len vétőknek nem ad prémiu­mot. Azok például, akik vala­milyen fegyelemsértéssel száz forinton felüli kárt okoznak a közös gazdaságnak, vagy her­dálják a közös vagyont, nem jö­hetnek számításba a premizálás során. Feltétel továbbá az is, hogy minden férfi legalább 120, egy-egy nő pedig 80 egységnyi munkát végezzen. Kecskés Jánosné, megbízott főkönyvelő, a szövetkezet szer­ződésben vállalt kötelezettségei­Tegnap tartotta első zárszá­madási közgyűlését a Baja és Vidéke Vízgazdálkodási Társu­lat. A múlt év őszén alakult társulat tagjai már a tavalyi két­hónapos tevékenyeségüket is gazdag eredményekben összegez­hették. Negyvenhat kilométeres hosz- szúságú csatornát megtisztítot­tak a gaztól és iszapolták. Ezzel lényegében megszüntették a bel­vízveszélyt. A Bajai Vízügyi Igazgatóság segítségével — kö­zel 120 ezer forint értékben — megtisztították az iszaptól a ré­gi Sugovicát és levezették a vi­zet ről beszélt. Elmondta: gazdasá­guk az idén — a többi közt — 300 mázsa búzát, 262 mázsa ro­zsot, 70 mázsa zölddohányt, 600 mázsa burgonyát, 6000 mázsa cukorrépát, 1200 mázsa kendert és 700 mázsa zöldségfélét ad át az állami felvásárlóknak. A szövetkezet gazdái a sokrétű tervet — amelynek el­készítését javaslataikkal ők is segítették — lelkes helyesléssel elfogadták. K. A. Az összefogás kezdeti szép eredményei után az idei év még ’azdagabb munkaprogramját vi­tatta meg a társulat közgyűlése. Íme, néhány a célkitűzéseik kö­rül: Érsekcsanádon a Harabó elne­vezésű lápos terület lecsapódá­sával mintegy 250 holddal gya­rapodik a Búzakalász Tsz mű­velhető területe. A sükösdi Vö­rös Zászló Tsz Sebesfoki csa- ‘omájának megtisztítása és két ■régén zsilipekkel való ellátása cőleg a beltenyésztés megjavítá­sát célozza. A Baja és Vidéke Vízgazdálkodási Társulat zárszámadási közgyűlése Oj

Next

/
Thumbnails
Contents