Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-30 / 75. szám
t «Mal 1982. március 30. péntek Az DAS további harcra szólítja fel híveit 4 francia kormány tudatosan mérgezi a nemzetközi légkört A Biztonsági Tanács a Szíriái—izraeli panaszt tárgyalja Algériában az év eleje éta szerdán volt az év »legnyugodtabb napja*. Éjfélig kilenc EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN jure elismerte az Algériai Köztársaságot Csodálkozni lehet rajta, hogy a francia kormány BUENOS AIRES. (MTI) Az argentin fővárosból érkező jelentések szerint a hadsereg csütörtökre virradó éjszaka Fron- dizi elnököt gyakorlatilag félreállította és az ország ellenőrzését végérvényesen a kezébe vette. Minden jel arra mutat — hangoztatják a hírügynökségek s-, hogy Frondizi. aki eddig harmincöt válságot vészelt át, ezúttal távozni kénytelen. Az argentin hadsereg három fegyvernemének vezetői az éjszaka személyesen keresték fel Frondizit és ismét felszólították, hogy mondjon le. Az elnök a követelést' ismét visszautasította. A hadsereg vezetői később közleményt adtak ki. amely hangoztatja, hogy Frondizi ezzel súlyos felelősséget vett magára. Frondizi a hadsereg vezetőjel tartott ötperces tanácskozá- a után kimerült és feldúlt állapotban távozott a kormányzósági palotából, szárnysegéde lövésre kész pisztollyal kísérte őt haza. Hazaérkezése után Frondizi újabb közleményt bocsátott ki, amely kijelenti, »továbbra is hivatalában marad és folytatja elnöki teendőit«, Az elnök szárnysegéde ugyanakkor beismerte: »Mindennek vége, a helyzet kilátástalan.« Közben a szárazföldi hadsereg alakulatai elfoglalták m kormányzósági palotát Az elnöki testőrséget távozásra szólították fel, s az vonakodás nélkül teljesítette az utasítást és visszavonult laktanyáiba. A katonai alakulatok a kormányzósági palotából kiutasítottak minden polgári személyt és az épület teljes sötétségbe borult« A hírügynökségek szerint a hadsereg ugyanakkor elfoglalta a főváros valamennyi fontosabb középületét és az országban most már teljes mértékben a katonaság a helyzet ura. Foggi tábornok, az argentin hadsereg főparancsnoka közleményt adott ki, amely bejelenti, hogy Frondizit félreállították. »Az ország elnökét leváltották. A helyzet tisztázódott« — mondja a közlemény. Az argentin hadsereg három fő fegyvernemének vezetői azt js közölték, hogy kijelölték Frondizi leváltott elnök utódját. Az új elnök Jose Mario Guido lett, a szenátus eddigi elnöke. Mario Guido csütörtökön átvette az elnöki tisztséget Az argentin katonatisztek letartóztatták Frondizit Az argentin hadsereg vezetői csütörtökön pontot tettek államcsínyükre. Mint a Reuter és az AP jelenti, a katonatisztek délGENFI PREMIER ÜTÄN Gromiko: — Ne törődjön » i sikere vanl kritikusokkal, a közönségnél ben őrizetbe vették Frondizi elnököt. Frondizit a haditengerészet egyik magasrangú tisztje tartóztatta le és szigorú őrizettel a főváros repülőterére szállította. Ügy hírlik, Frondizit a Martin Garda szigeten levő katonai táborba viszik, ahol annak idején Peront őrizték A külügyminiszterek meghatározták a tárgyalások fő irányát Gromiko nyilatkoxata a genfi repülőtéren Genf. (MTI) Gromiko szovjet külügyminiszter, aki csütörtökön reggel elutazott Géniből, indulása előtt a repülőtéren a következő nyilatkozatot adta a sajtó képviselőinek: A tizennyolchatalmi leszerelési bizottságban megindultak a tárgyalások. A külügyminiszterek, akik a bizottság munkájában részt vettek, megállapodtak abban, hogy a munka fő tartalma a továbbiakban az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés előkészítése legyen. A szovjet kormány, amelynek az a kívánsága, hogy a bizottság konkrét munkát végezzen, szerződéstervezetet terjesztett elő a szigorú nemzetköri ellenőrzés mellett végrehajtandó általános és teljes leszerelésről. Ez a szerződéstervezet jó alap a bizottság egész munkájához, fő feladatának teljesítéséhez. A külügyminiszterek megállapodtak abban is, hogy e fő feladat teljesítése mellett megegyeznek olyan intézkedésekben, amelyek még az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés megkötése előtt lehetővé tennék a nemzetköri feszültség enyhítését és kedvezőbb feltételek megteremtését az általános és teljes leszerelés végrehajtásához. Genfben több hasznos találkozónk volt Rusk amerikai külügyminiszterrel. A német béke- rendezésnek és a nyugat-berlini helyzet ilyen alapom történő rendezésének a kérdése, amelyet vele megvitattunk, olyan kérdés, amelyet maga az élet vetett fel, és amelynek megoldása* elől nem lehet kitérni Találkozóinkon bizonyos haladást értünk él azoknak a területeknek kiderítésében, amelyekben megegyezés van, valamint azoknak a területeknek tisztázásában, ahol nézeteink eltérnek egymástól. Mint önök tudják, a két hatalom képvisel« továbbra is kapcsolatban állnak majd egymással. Engedjék meg, hogy köszönni temet nyílvánítsam Svájc szövetségi kormányának, a genfi kanton és Genf városa hatóságainak az irántunk tanúsított vendégszeretetért LORD RÜSSEL ÉS A »SZAZAK« AZ ATOMHALA& ELLEN A lord Russel vezette Százak Bizottsága következetesem, harcol az angol területen felállított amerikai támaszpontok eUen. A tömegek mozgósításával igyekszik az angol kormányt az atom- felfegyverkezés politikájától eltéríteni, (MTI Külföldi Képszolgálat, Forgács Marcél felv.) Holland csapaterosítések indultak JSyugat-Irián ba Amszterdam. (MTI) Az AP amszterdami tudósítása szerint Hollandia légihidat létesített Nyugat-Irián és az „anyaország” között további csapaterősítések szállítására. Az első, 138 tengerészgyalogosból álló csoport szerdán indult útnak. A katonák civil ruhában utaznak és fegyvereiket állomáshelyükön kapják meg. Az amerikai hír- ügynökség további jelentései arról számolnak be, hogy Cura- caóbói, a Holland-Antillákről is tengerészgyalogosok indultak repülőgépen Nyugat-Irián felé. Hongkongból egy 1800 tonnás hajó igyekszik fegyverrakománnyal nyugat-iriáni vizekre, A japán szénbányászok harcolnak jogaikért Tokió. (TASZSZ) Japánban a kapitalista monopóliumok racionalizálása következtében a legutóbbi két év alatt nyolcvan- ezer Ménbányászt bocsátottak el munkahelyéről. Elbocsátás veszélye fenyeget még hatvanezer bányászt. A japán bányászok napról napra mind határozottabban védelmezik a munkához és az élethez való jogukat Száznegyvenezer szénipari dolgozó szerdán 24 órás sztrájkba lépett, csütörtökön pedig törne-- gesem érkeztek Tokióba a bányászok. A szénipari munkások szak- szervezeti szövetsége ugyanis rendkívüli kongresszusán úgy határozott, hogy az elkövetkező napokban százezer szénbányászt fog Tokióba irányítani. A bányászok az állandó munka biztosításáról, a garantált bérminimum megállapításáról, a kormány szénipari politikájának megváltoztatásáról, a munka- és az életkörülmények gyökeres megjavításáról szóló követeléseik alátámasztására tömeges megmozdulásokon fognak részt ven- pi a fővárosban. Mexikóból pedig két holland tengeralattjáró futott ki „ismeretlen rendeltetési helyre”. • A holland magatartás miatt félbeszakadt washingtoni tárgyalások nyomán indonéz részről borúlátóan ítélik meg az indonéz—holland viszály rendezésének lehetőségét. Tizenhárom bombamerénylet Párizsban PÁRIZS. (MTI) Az OAS egyhetes szünet után üiabb me- rényletsorozatat követett ej Párizsban. A Franci» Kommunista Párt két tagja ellen intézett gyilkos támadást szerdáról csütörtökre virradó éjjel 13 bombamerénylet követte » város különböző pontjain. A fasiszták újabb orvtámadása hatalmas felháborodást váltott ki Párizsban. Szerdán este több ezer főnyi tömeg tüntetett a Francia Kommunista párt 18. kerületi helyisége előtti ■'hol az OAS banditái hajnalban a párt egyik tagját meg- -vilkolták. Több párizsi üzem- ’^fen a dolgozók megszakították a munkát. Tiltakozó gyűlésükön az OAS megsemmisítését, a közismert fasiszta politikusok látajtóztatását követelték e jószándékú lépésre a moszkvai francia nagykövet visszahívásával válaszolt Ennek következtében lehetetlenné vált a két állam közötti kapcsolatok nagyköveti szinten való fenntartása. A hagyományos szovjet—francia viszonynak árt ez a nyilvánvalóan barátságtalan lépés, amely mindenekelőtt a szovjet nép ellen irányul. Most Franciaország egyes magasrangú személyiségei rágalmazó kijelentéseket tesznek azzal a céllal, hogy igazolják a francia kormány régebbi gyarmati politikáját és lejárassák az algériai nép szabadságának és függetlenségének következetes híveit A francia hatóságok ezzel csak tovább bonyolítják a nemzetközi helyzetet. Ezért a felelősség teljes mértékben a francia kormányt terhein Hasonlóan nyilatkoznak erről a kérdésről a haladó szellemű nyugati lapók is. SZERDÁN MEGKEZDTE a Biztonsági Tanács a szíriai—izraeli pjyiasz megvitatását Mint ismeretes, március 17-ére virradó éjszaka izraeli katonák támadást hajtottak végre, s ez a merénylet gondosan előkészített agresszió első lépését jelentette. Izraelnek az voxt a törekvése, hogy elfoglalja a Genezáret-tó egész keleti partvidékét A vita első részében több delegátus felszólalt a Biztonsági Tanács ülésén. Morozov, a Szovjetunió képviselője például kifejtette, hogy nem ellenzi azt az amerikai javaslatot, hogy hívják meg a Biztonsági Tanács ülésére az ENSZ Palesztinái nemzetközi bizottságának vezetőjét is. Morozov rámutatott hogy az így nyert adatok további bizonyítékokat adhatnak Izrael agressziós szándékaihoz. Ebben a megvilágításban az is nyilvánvalóvá válik, hogy amikor Izrael panasszal fordult a világszervezethez, egyúttal kétszínű, félrevezető lépésre szánta él magát hiszen az agressziót nem Szíria, hanem a panaszt tevő Izrael követte el. Állást foglalt Szíria mellett az Egyesült Arab Köztársaság képviselője is. merényletről erkezett jelentés, melynek hét halálos és három sebesült áldozata volt. A rendfenntartó erők egyébként szerdán nagyarányú tisztogatási akciókat hajtottak végre Oránban. Hat órán keresztül folytak a házkutatások az európai negyedben, s közben nagy mennyiségű fegyvert koboztak el. Megkezdte működését Algírban a rögtönítélő bíróság is. A kevéssé eseménydús szerdai napot újabb intézkedések követték francia részről. A hatóságok csütörtök hajnalban már megszüntették az ostromállapotot a Bab-el-Oued-ban. az OAS algíri fellegvárában. A város többi részében is csökkentették a karhatalmi erőket, bár az európai lakosság nagy része nem titkolja, hogy változatlanul kitart az OAS mellett. Az OAS legújabb röplapjában fel is szólította híveit, hogy rendezkedjenek be a francia fegyveres erők elleni gerillaharcra. Érdekes intézkedésnek tekinthető az, hogy Algírban a hatóságok lefegyverezték a rendőröket és bezárták a rendőrőrszobákat, mert a rendfenntartó erők egy része az összeesküvők fégyverszállítójának bizonyult Gyakran előfordult, hogy az OAS tömegesen »kobozta el-« a rendőr-egyenruhákat és játszi könnyedséggel- vitte el a fegyvereket A francia lapok jelentése szerint az. algériai arab városnegyedekben továbbra is szigorúan tartja magát a c/in« .lakosság az FLN utasításaihoz, nagy fegyelem uralkodik, ugyanakkor azonban riasztó hírek érkeztek a katonaság által körülzárt negyedek élelmezési helyzetéről. Az arab lakosság nagy része éhezik. FRANCIAORSZÄGRÖIj egyébként nemcsak az algériai események tükrében van szó mostanában nemzetközi fórumok előtt A Pravda a szovjet—francia viszony kérdéseiről írva megállapítja, hogy a francia kormánykörök az algériai kérdést, más nemzetközi problémákkal együtt, ismét nem a nemzetközi helyzet megjavítására, hanem megrontására igyekeznek felhasználni A Szovjetunió, mint ismeretes, de Íz argentin hadsereg félreállitotta Frondizit