Petőfi Népe, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-30 / 75. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek] MAGYAR, SZOCIALISTA M UN KAS PA R/T 0 ACS— KIS K UN MECyEÍ LAPJA XVn. ÉVFOLYAM. 75. SZÁM Ara 60 fillér 1962. MÁRCIUS 30. PÉNTEK A népfrontbizottságok is segítik a szőlővessző begyűjtését Ietktálásának a módiát ismerte­tik a szövetkezeti gazdákkal. Minden bizonnyal ösztönző ha­tással lesz a munka megfelelő elvégzésére, hogy az Ültetvény­tervező Vállalat a helyesen ki­válogatott kadarkavesszőkért da­rabonként 8 fillérrel többet fi­zet, mint az egyéb fajtájú sző­lők vesszőiért. Csütörtökön a Hazafias Nép­front megyei bizottságának székházában a járási és a városi népfrontbizottságok titkárai, va­lamint több termelőszövetkezet elnöke és agronómusa értekez­leten vitatták meg a szőlőtele­pítéssel kapcsolatos feladatokat. Az értekezleten Balogh János, a Budapesti Ültetvénytervező Vállalat szelekciós főosztályá­nak vezetője tartott előadást. Bevezetőjében megyénk szőlő- és gyü­mölcskultúrájának távlati fejlesztési tervéről beszélt, amelynek sikeres megvaló­sítása döntően attól függ, hogy közös gazdaságaink az idén milyen ütemben fognak hozzá a telepítéshez. Megyénkben az idén 5200 hol­don. kell szőlőt telepíteni, s eh­hez nélkülözhetetlen az elegen­dő szaporítóanyag. Termelőszö­vetkezeteink és a szakszövetke­zetek egy része azonban halo­gatja a szölővesszök begyűjté­sét. Ez az oka annak, hogy a szükséges vesszömennvlség még az idei telepítésekhez sincs biz­tosítva. Az előadó kérte a népfrontbizottságo­kat: megfelelő felvilágosí­tással hassanak oda. hogy a hiányzó szőlővesszőt min­denütt idejében összeszed­jék. Ezután a kadarkavessző szak­szerű kiválogatásáról beszélt. Elmondotta, hogy a vállalat és a megyei tanács szervezésében augusztusban tanfolyamok in-. dúlnak a megyében, amelyeken \mint a nagyközségek közül Du- a jó termést hozó kadarka sze- I navecse, Bácsalmás, Kiskőrös, A vállalatnak ezzel a váloga­tással az a célja, hogy a következő telepítési idő­szakban jó termést adó, minőségileg kifogástalan ka­darkavesszőket ültessenek el közös gazdaságaink. Az előadást több hozzászólás követte. Kereskedelmi kö/ponfok kialakításáról tárgyalt a megyei áruforgalmi bizottság Csütörtökön Kecskeméten dr. Varga Jenőnek, a megyei ta­nács vb elnökhelyettesének el­nökletével ülést tartott a me­gyei áruforgalmi bizottság. Az értekezleten részt vettek a Bel­kereskedelmi Minisztérium, a járási és városi tanácsok, vala­mint a megyei kereskedelmi szervek képviselői. A bizottság elé terjesztett jelentés elkészí­tését hosszú és alapos felmérő munka előzte meg. A Belkeres­kedelmi Minisztérium Piacku­tató Intézete, majd a Közgaz­daságtudományi Egyetem keres­kedelmi gazdaságtan tanszéke, a SZÖVOSZ és a Belkereskedelmi Minisztérium .végzett megyénk­ben részvizsgálatokat a bevá­sárlási központok tudományos kialakítására. A jelentés szerint — amely több évszázadra visszamenően elemzi a lakosság áruigényeit — megyénk területén 12 fő bevá­sárlási központ alakult ki. Ezen belül szerepel az öt város, vala­Izsáki, Jánoshalma, Tiszakécske és Kunszentmiklós. Ezeken a helyeken a kereskedelmi háló­zat nemcsak a helyi, hanem a környező községek lakosságának fontosabb árucikkekkel való el­látását is kielégíti. Ily módon a vásárlási szokások, áruválaszté­kok vásárlási körzetenként vál­toznak. A beszámoló megemlíti, hogy a fő bevásárlási központo­kon kívül még mintegy tíz köz­ség van megyénkben, amelyek­nek hatóköre ugyan nem olyan nagy, mint az előző csoportokba tartozó helységeké, de nagyobb körzetet látnak el áruval, mint a saját községük lakossága. A megyei áruforgalmi bizott­ság elhatározta, hogy már a jö­vő évtől kezdve e tudományos kutatásnak megfelelően végzik megyénkben a kereskedelmi há­lózatfejlesztést és az áruelosz­tást. Egyébként országosan el­sőként Bács-Kiskun megyében tárgyaltak először a Belkereske­delmi Minisztérium kezdemé­nyezésére bevásárlási központok kialakításáról. Új gép—magasabb teljesítmény A Bajai Gyapjúszövetgyár vezetősége kutatja a lehetőségeket, miként frissítse fel régi gépparkját, milyen módon szerezzen be új, modern gépeket. A gépek vásárlására biztosított beruházási összeg viszonylag kevés, így hát a vállalat igyekszik könyv jóváírással megszerezni az egyes fontos kulcsgépeket. Nemrégiben az egyik testvér-vállalatuktól könyvióváírással egy félautomata vetülékcsévélőt szereztek. A cseh gyártmányú modern gép már két hete üzemel. Beállításával a fonal szállítási sebességét a régebbi percenkénti 80—120 méterrel szem­ben 400 méterre növelték. Ezen a gépen készítik elő azt a fonalat, amit maid a szövőgépek használnak fel. A gép irányítását Tóth Petemé végzi, aki nyolc éve tagja a gyárnak, 3 jó munkájáért elnyerte a Kiváló dolgozó oklevelet és a jelvényt (Pásztor Zoltán felvétele.! Megkezdte tanácskozását a SZÖVOSZ V. kongresszusa Csütörtökön délelőtt az Épí­tők Kózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdte tanácskozá­sait a Szövetkezetek Országos Szövetségének V. kongresszusa. Megjelent a tanácskozáson Ró­nai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, az ország­gyűlés elnöke, Nyers Rezső pénz­ügyminiszter, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnök- helyettese, dr. Tatár Kiss Lajos, a SZÖVOSZ elnöke, az MSZMP KB póttagja, Nagy József né könnyűipari, Tausz János bel­kereskedelmi és Kisházi Ödön munkaügyi miniszter, továbbá dr. Beresztóczy Miklós, az or­szággyűlés alelnöke, Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, a SZÖVOSZ felügvelóbizottságá- nak elnöke, Erdős József, az OK1SZ elnöke, Nagy László, a KPVDSZ tjtkára és dr. Pesta László, a fővárosi tanács végre­hajtó bizottságának elnökhelyet­tese. A kongresszus részvevői melegen ünnepelték a külföldi szövetk<--etek delegációinak tag­jait, köztük A. P. Klimovot, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága póttagját, a Szovjetunió Fogyasztási Szövet­kezeti Központi Szövetsége, a Centroszojuz igazgatóságának el­nökét. A tanácskozást Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyet­tese nyitotta meg. Megválasztot­ták a kongresszus bizottságait, majd Tatár Kiss Lajos, a SZÖ­VOSZ elnöke terjesztette a kongresszus elé az Országos Földművesszövetkezeti Tanács két kongresszus között végzett munkájáról szóló jelentését. Á katonai puccs után nyugalom uralkodik Szíriában Csütörtökre virradő éjszaka nyugalom uralkodott egész Szí­riában. Az élet már szerdán délután visszatért rendes ke­rékvágásába. A hadsereg szi­lárdan kezében tartja az ellen­őrzést és zavargásokról nem ér­kezett jelentés az ország egy ré­széből sem. Kudzi államelnököt, a kor­mány több tagját és a vezető szerepet betöltő képviselőket le­tartóztatták. A hírösszeköttetés a külfölddel megszakadt. A ha­tóságok éjszakai kijárási tilal­mat rendeltek el, de annak idő­tartamát már szerdán este hét óráról hat órára csökkentették. A Damaszkuszban akkreditált diplomáciai képviseleteknek nyi­latkozatot juttattak el, amely a szerdai államcsínyt kizárólag belpolitikai jellegű eseménynek nevezi. A fordulat nem érinti Szíriának más államokhoz fű­ződő diplomáciai kapcsolatait. Szíria továbbra is semleges, el nem kötelezett politikát kíván folytatni — hangzik a nyilatko­zat. A francia kormány korlátossá a Martinique-i Kommunista Párt tevékenységét Párizs. (TASZSZ) A francia kormány megtiltotta a Marti­nique-i Kommunista Pártnak, hogy részt vegyen az algériai kérdésben rendezendő április 8-i népszavazás előkészítő kam­pányában — közli az Humanité. Ugyanakkor a Martinique-i Kom­munista Pártot megfosztják at­tól a lehetőségétől, hogy fel­használja a rádiót és a népsza­vazás előtti kampányban pla­kátokat ragasszon ki. Az amerikaiak érdekeltek Adoula és Csőmbe tárgyalásainak elnyújtásában New York. (TASZSZ) Amint leopoldville-i jelentésekből kide­rül, az Egyesült Államok vezet­te imperialista körök megpró­bálják arra kényszeríteni Adou­la miniszterelnököt, hogy foly­tassa immár haszontalanná vált beszélgetéseit Csombéval és tar­tózkodjék a katangai szakadá- rok elleni kemény fellépéstől. Gullion amerikai nagyköve' és Gardiner, az ENSZ kongó-' hadműveleteinek vezetője „meg­próbálja rávenni Adoulát, hogy a Csombéval fennálló nézetel­téréseket ne terjessze megvita­tásra a parlament vagy a nép elé’! -- írja a Washington Post And Times Herald tudósítója Adoula meg van győződve ró­la — folytatja a tudósító —, hogy Csombéval folytatott tár­gyalásai kilátástalanok és ez a meggyőződése „kezdi semlegesí­teni azt a befolyást, amelyet az amerikai nagykövet gyakorol a miniszterelnökre”. Megfigyelők szerint az új ame­rikai sakkhúzás célja az, hogy "ehetőséghez képest mennél job­ban elnyújtsák a tárgyalásokat, s ezzel nyomást gyakoroljanak a központi kormányra, miköz­ben az a köztársaság alaptörvé- lyének felülvizsgálására készü­lődik.

Next

/
Thumbnails
Contents