Petőfi Népe, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-13 / 10. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! KISKUN MEGYEI LAPJA A MAGYAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS XVII. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM Ara 60 fillér 1962. JAN. 13, SZOMBAT Hz ifjúság második ötéves termésadatairól tárgyalt a KISZ megyei bizottsága jjf m ' . ti M Sv A Kommunista Ifjúsági Szövetség Bács-Kiskun megyei bizottsága január 12-én Kecskeméten, a megyei tanács kultúrtermében mintegy 120 résztvevővel kibővített ülést tartott. A kibővített megyei bizottsági ülés elnökségében foglalt helyet Pullai Árpád, a KISZ Közponi Bizottságának első titkára, Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság első titkára, Borszéki Lajos, a KISZ megyei bizottságának titkára, Madarász László, a megyei tanács v. b. elnökhelyettese, Gera Sándor, a KISZ megyei bizottságának osztályvezetője, Szabó Margit mezőgazdász, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet KISZ alapszervezetének titkára és Ottrok Darinka, a szalk- szentmártoni Petőfi Tsz KISZ alapszervezetónek titkára. Az értekezleten Gera Sándor megnyitó szavai után Borszéki Lajos elvtárs terjesztette elő a végrehajtó bizottság beszámolóját Vázolta megyénk ötéves tervét, szólt a fiatalok idei feladatairól, majd a KISZ megyei bizottságának 1962. évi programját ismertette. Borszéki Lajos beszámolója Borszéki elvtárs az előterjesztés bevezetőjében elemezte a KISZ-szervezetek és a megye fiatalságának részvételét a hároméves terv sikeres megvalósításában. Ezután a megyei párt- bizottság által már jóváhagyott második ötéves terv főbb megyei célkitűzéseiről beszélt és többek között hangsúlyozta: •mm Ahogyan dolgozunk, ahogyan valóra váltjuk terveinket, Úgy érjük el célkitűzéseinket is. Ifjúságunknak ezért tudása és tehetsége legjavát adva harcolni kell a második ötéves terv megvalósításáért. Minden fiatal becsületbeli ügyének érezze, hogy minél nagyobb részt vállaljon a szocialista építő munkából. Éppen ezért — hangsúlyozta — most az a feladat, hogy a párt- szervezetek irányításával a KISZ-szervezetek céltudatosan segítsék a termelést, a gazdálkodás tennivalóit, s fejlesszék a szocialista termelőerőket. A második ötéves terv megvalósításához adva vannak a feltételek. Nagyon örvendetes, hogy az elmúlt évben a közel 13 ezer ifjúmunkás 90 százaléka részt Vett a szocialista munkaversenyben. A szocialista munka ifjú brigádja címért 102 csoport versenyzett és ebből 18 brigád nyerte el a megtisztelő címet. Ezeken túl számos fiata'. szakmunkás, mérnök és technikus kezdeményezései, újításai. ésszerűsítései segítették az. üzemek gazdaságos termelését, a termelékenység emelését Az iparban dolgozó fiatalok feladataival , kapcsolatosan a beszámoló a következőket határozta meg: S Széleskörű mozgalom bontakozzon ki a fiatalok általános és szakmai műveltségének emelésére. Az üzemi K1SZ- szervezetek gondoskodianak A szakma ifjú mestere mozgalom megszervezéséről és ebben a fiatalok tömegei vegyenek részt. A KISZ-szervezeteknek az ed- ■ digieknél hatékonyabban kell ■ foglalkozni a megyében levő mintegy 5200 ipari tanulóval. í 21 Mivel az újításoknak és ‘ “ 1 ésszerűsítéseknek jelentős szerepük van a munkatermelékenység emelésében, helyes jelentősebb üzemekben létrehozni az újítók és ésszerűsítek ifjúsági csoportját. Ami minden bizonnyal nagy hasznára lesz az üzemek még gazdaságosabb termelésének. A KISZ-szervezetek legyenek kezdeményezők a munkamódszerek átadásában és a legjobb munkatapasztalatok el- t érj esztésében. I « I Fontos feladat az ifjúság " 1 körében tovább fejleszteni a hagyományossá vált termelési mozgalmakat Növelni kell a mozgalmakban résztvevők számát és konkrét célkitűzéseket kell számukra megjelölni. Fontos, hogy minél több brigád küzdjön a, szocialista címért. Nem kevésbé lényeges az exporttervek teljesítésénél az ifjúmunkások figyelmét a minőségre és a határidők betartására összpontosítani. 1 .1 Mivel megyénkben sok ■ ‘ fiatal dolgozik az építő-, az épületanyagipari üzemekben, a KISZ-nek különös gonddal kell segíteni az itt dolgozó fiatalok munkáját. A gépek és a munkaidő jobb kihasználásával, a műanyagok fokozottabb felhasználásával, az építőipari termelés szervezési színvonalának emelésével sok olvan tartalék van, amelyek hozzájárulhatnak az építési időtartamok és a költségek csökkentéséhez. 0 Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése érdekében fontos, hogy a fiatalok részt vegyenek a termelési tanácskozásokon és hallassák szarukat. Itt tegyék meg észrevételeiket, mondják el javaslatukat a munkával, a munkafegyelemmel és az üzemben észlelt lazaságokkal kapcsolatosan. A beszámoló az ifjúság, a mezőgazdaság fejlesztésében szükséges tennivalóit többek között a következőkben jelölte meg. A KISZ-tagok és a szervezeten kívüli fiatalok a termelőszövetkezetekben, az állami gazdaságokban és a gépállomásokon fokozzák erőfeszítéseiket azért, hogy növekedjenek a termésátlagok, az állattenyésztésben a hozamok, s ezeket a célkitűzéseket segítsék a munka termelékenységének növelésével, a szigorú takarékossággal, a közös tulajdon védelmével és gyarapításával. Minden fiatal tudja, hogy megyénknek mezőgazdasági jellegéből adódóan népgazdaságunkban nagyon fontos szerepe van. Különösen kiemelkedő megyénk szerepe a szelő-, gyümölcs- és zöldség- termelésben. A második ötéves terv során a kertészeti -kultúrák ugrásszerűen fognak fejlődni. A megyei párt- bizottság a mezőgazdasági tervek . elkészítésénél figyelembe vette a megye sokrétűségét, s a megye tájadottságainak megfelelően három .tájkörzetre (Homokhátság, Duna melléke, bácskai területi osztva határozta meg a feladatokat. Fontos, hogy ml is ennek megfelelően határozzuk meg saját tennivalóinkat és ezzel a lehető legnagyobb segítséget biztosítsuk a megyéi pártbizottság határozatai végrehajtásának. Mivel megyénkben öt év alatt mintegy 70 ezer kh nagyüzemi szőlőt és gyümölcsöst fogunk telepíteni, nagyon fontos, hogy az ifjúság körében mozgalom induljon a korszerű homoki gazdálkodás legfontosabb szakismereteinek elsajátításáért. '1 • Éppen ezért a termelőszövetkezetek s az állami gazdaságok minél több fiatalt küldjenek ösztöndíjjal a kertészeti technikumokba és a főiskolára. A KISZ-szervezetek kezdeményezzék, hogy a szőlő-, gyümölcsös a zöldségtermesztéssel foglalkozó termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban a fiatalok számára szervezzenek szaktanfolyamokat A szőlő- és gyümölestelepítés nagy munkájában a gazdasági vezetők nagy segítséget várnak a KISZ-től és a fiataloktól. A telepítés alá szükséges mélyforgatási munkában ió szolgálatokat tehetnek a gépeken dolgozó fiatalok. Sokat segíthetnek a szaporítóanyag begyűjtésében. Éppen ezért javasoljuk, hogy a KISZ-szervezetek ebben az évben 15 millió szőlő- vessző begyűjtését vállalják, A járási és városi KISZ-bizottságok konkrétan határozzák meg, mennyit vállalnak a járás és a város fiataliai a telepítési munkálatokból. Nagyon helyes, hogy ha a fiatalok fásítási munkában szerzett tapasztalatait a gyümölcstelepítésben is hasznosítjuk. A takarmánytermelés növelése érdekében az immár hagyományossá vált ifjúsági kukoricatermesztő brigádok és munkacsapatok mozgalmának to(Folytatás a 2, oldalon.) Nagy a figyelem a hallgatóság soraiban.