Petőfi Népe, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-11 / 8. szám
1962. .Január 11. csütörtök 1. «MaJ Jó tanulással háláljuk meg államunk gondoskodását Decemberben utaztunk Szabadszállásra, hogy mi is elvégezzük az itteni Mezőgazdasági Gépészképzö Szakiskolát. Már érkezésünkkor kedvesen fogadtak bennünlzet. Ugyanaz nap ünnepélyes megnyitó volt, amelyen Struba Imre igazgató . ..elmondotta: mindent elkövetnek, hogy a tanfolyam idején valamennyi hallgató otthon érezze mayát, amellett hogy az államtól jelentős anyagi támogatást is kapnak. Örömmel tapasztaltuk azt is, hogy a szakiskolán magasfokú elméleti és gyakorlati tudással rendelkező előadók és szakemberek vannak, akik fáradhatatlan szorgalommal igyekeznek megtanítani bennünket a gépek bonyolult szerkezetének ismeretére. Mi szorgalmas tanulással háláljuk meg államunk gondoskodását, hogy a termelő munkában, mint traktorosok majd minél megfelelőbb eredményeket érhessünk el. Balogh Sándor és Boda Imre hallgatók Szovjet repülogepterveiők a jovo repu.ogepeirol Moszkva. (TASZSZ) Artyem Mikojan. repülőgéptervező a Krasznaja Zvézda keddi számában a jövő repülőgépeiről és repüléstechnikájáról írt cikket. — Megállapítja, hogy már a közeljövőben létrejön a repülés és rakétatechnika szoros összekapcsolódása. Az ember — írja Artyem Mikojan — egyrészt a repülés oldaláról, szuperszonikus repülőgépekkel, másrészt űrrakétákkal nagy távolságú.. repülésekre készített szuperszonikus űrhajók révén „támadja” a sebességet. Mikojan <a repülés és rakétatechnika közbeeső megoldásának a földkörüli repülésekre szerkesztett űrrepülőgépet tekinti, amely a ballisztikus rakéta és a repülőgép kombinációja, Az űrrepülőgép a Földtől 100—200 kilométerre fog repülni, kezdő sebessége körülbelül egyenlő lesz az első kozmikus sebességgel. Áz űrrepülőgépet többféle rendszerrel lehet röppályájára téríteni, irányítása sokban emlékeztet a szuperszonikus repülőgépek irányítására. Mikojan úgy véli, hogy az űrrepülőgép a mai repülőgépre fog hasonlítani, s lesznek benne az űrhajókból ismert elemek. A cikkíró hangsúlyozza,' hogy a Vosztok—1 és Vosztok—2 űrhajókat a szovjet rakéta- és reInjekciós tű he'yefl — karkötő Moszkva. (MTI)'Szovjet tudósok megoldották az -orvostudomány egyik régi problémáját: a bőr alá adott befecskendezések iránt érzékeny pácienseik immunizálását. Ismerefes, hogy sok ember rendkívül érzékeny az injekciós tű iránt. Az ilyen betegeknél igen súlyos tüneteket képes okozni a legegyszerűbb befecskendezés is. A szovjet szakemberek most különleges karkötőkkel, gyűrűkkel és klipszekkel oldották meg a problémát. Az ékszer belső részéhez fél centiméter széles, három milliméter vastag, előzőleg oltóanyaggal átitatott lyukacsos gumiszalagot ragasztanak, majd a beteg körülbelül két hétig hordja a karkötőt, illetve a gyűrűt. Az ékszer semmilyen nyomot nem hagy, .semmiféle szövődményt nem Idéz elő, viszont tökéletesen átadja a szervezetnek az oltóanyagot Minthogy a tű iránt érzékenv betegek.nagy része a nők közül kerül ki. az elegáns ékszer viselésére nem is nehéz rábeszélni a pácienseket ... puléstechnika összekapcsolódásának eredményeként alkották meg. Kijelenti, hogy a közeli bolygókra olyan eszközzel fogunk majd eljutni, amely egyesíti a mai űrhajók, szuperszonikus repülőgépek és űrrepülőgépek továbbfejlesztésének típusait. Vasúti ba’eset a borsihalmi állomásnál Január 7-én a hajnali vonatra akart felszállni Borsihalomnál Ben esik Pál 52 éves tiszasasi lakos, aki rokonainál volt disznóölésen. A szerencsétlen ember a második lépcsőről lecsúszott, s a közben elinduló vonat kerekei a jobb lábfejét ösz- szeroncsolták. A vonat személyzete nem vette észre a szerencsétlenséget, a sérült embernek azonban még volt annyi ereje, hogy besántikáljon a vasúti őr lakásáig, onnan értesítették a fél egyházi mentőket, akik kórházba szállították. Lábát nem lehetett megmenteni, térden alul amputálni kellett. A nyomozás a baleset okainak kiderítésére megindult. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA január 11, csütörtök este 7 óra Németh Amadé— Herényi Kálmán: SIMONÉI ÓBESTER Nagyoperett 3 felvonásban Bérletszünet. Január 11, csütörtök: Baja Központi: Az Írnok és az Írógép. — Baja Uránia: Julius Caesar. Kalocsa: Az esőcsináló, Kecskemét Árpád: Vágyakozás. Kecskemét Városi: En és a tábornok. Kiskörös: Szép lnkeri. Kiskunfélegyháza: Es- terina. Kiskunhalas: Jó utat, autóbusz. Apróhirdetések NÉMET fordítást vállalok. Xfj. Budit z Pál, Miskolc, Tass u. 15. 5059 BEJÁRÓNŐT felveszek. Kecskemét, Rákóczi út 6. I. emelet 4. Wesselényi utcáról. 4414 Víz-, gáz- és fűtészerelőket, Valamint szerelősegítőket budapesti munkára felveszünk. Munkásszállás van. É. M. Épületszerelő Vállalat. Budapest, Vili. kér., Kisfaludy utca 11. szóm. Munkaügyi osztály.. ' 5050 * I. HÁLÓSZOBA, szekrény nélkül, matracokkal eladó. Kecskemét, Reptér. I. ép. I. em. 15/a. 4409 ÁTERESZTŐ GYALUGÉPET (használt) vásárolunk azonnali átvétellel. Kecskeméti KÁDÁR KTSZ. 4413 KECSKEMÉTI VÍZMŰ gépész-, ?agy mélyépítő technikust keres felvételre. Cím: Kecskemét, Arany János utca 3, 5061 VALAMI MINDIG KIMARAD — Elhoztam az ajtót, amit elfelejtettek feltenni! — Hozza fel! — Nem tudom, mert nincs lépcsőházi... Elkészültek a római gladiátoriskola feltárási munkálatai Kómában a karácsony előtti napokban fejezték be a Ludus Magnus, a legnagyobb régi romai gladiátor-iskola feltárási munkálatait. . Az iskola rendkívül szigorú, katonai jellegű intézet volt, ahol gladiátorokat képeztek ki, hogy öljenek és megöljék őket a közeli Colosseum 30 ezer főnyi közönségének szórakoztatására FIGYELEM! FIGYELEM! Pénzügyi dolgozóink latija a Figyelő Megjelenik mindett héten szerdán. Vásárolja az újságárusnál, fizesse elő a postán. Negyedévi előfizetési díj 19,80 Ft Belföldi és világgazdasági eseményeit Az érdeke« leletre úgy bukkantak rá, hogy egy új adóhivatali épület alapjait készültek megásni. Régészeti .szakértők gyakran mondogatják, hogy Rómában szinte nem lehet az ásót a földbe nyomni áriéin kül. hogy ne találnának valamilyen antik leletre.. Ez a körülmény időnként súlyos problémákat okoz a modern építkezés számára. Az építészeti vállalat, amely az új római adóhivatalt építi meg, saját költségére végeztette el a Ludus Magnus feltárási munkálatait. Nem maradtak fenn pontos számadatok arról, hogy a Colosseum arénájában i. u. 80riók — amikor Titus császár felavat 4a a* amfiteátrumot, — i. u 404-ig — amikor egy császári paranccsal betiltották a gladiátor! játékokat, — hány gladiátor holttestét vitték, ki a „Halál kapuján*’. Egy nemrégiben megtalált kézirat szerint Traianus császár uralkodása idején egy 117 napig tartó sorc&atos gladiátort" viadal al kalmával nem kevesebb, mint 9882 ríadríter mérte oam tESlélk NAPTÄR 1962. január 11, csütörtök Névnap: Ágota. Napkelte: 7 óra S0 pere. Napnyugta: 16 óra 14 perc. • —• A Magyar Közlöny legújabb száma közli annak a kormányrendeletnek a végrehajtási utasítását, amely több tekintetben megváltoztatja a gépjármű-ügyek intézését. Az adót a jövőben nem negyedévenként, hanem félévenként kell fizetni, mégpedig március 31-ig, illetve szeptember 30-ig, Akik a régi szabályok szerint az első negyedévi adót már befizették, a második . negyedévre futó részt március 31-ig kötelesek ' megfizetni.— AZ IDEI TÉLEN csaknem 200 ezer sertést Vágnak megyénk falusi és városi háztartásaiban. Eszerint a megyében minden harmadik lakosra több mint egy hízott sertés jut, — 42 ezer pedagógus véleménye, javaslata alapján állítják össze az új általános iskolai tantervet. Megkezdték az új. középiskolai tanterv javaslat kidolgozását is. A Művelődésügyi iVIi- nisztérium alsófékú oktatási főosztályán készülnek a tantervi utasítások, . a Tankönyvkiadó Vállalat pedig már íratja az új általános iskolai tankönyveket. — Vaskúton január 15-én nyitják meg a bajai járás községeit ellátó cukrászüzemet. Az ellátó cukrászda egyelőre 120 ezer forint értékű árut termel havonta. Kapacitása egyébként 300 ezer forint értékű áru havonként. — Német vadászcsoport érkezik a hét végén a Dunaártéri Erdőgazdaság területére. A külföldi vendégek apróvadakra vadásznak. Az erdőgazdaságnak évente mintegy 250 ezer forint nyereséget jelent a- külföldi vadászok részvétele. — A FALUSI színjátszó csoportok idei nyári fesztiválját Bács, Pest, Szolnok, Fejér, Békés és Csongrád megye részvételével á SZÖVOSZ védnöksége mellett májusban és júniusban rendezi meg a KISZ Bács-Kis- kun megyei bizottsága és a megyei tanács művelődési osztálya. — Fácáncsapdákat állítottak fel a Dunaártéri Erdőgazdaság területén. Száz kakast fognak be élve, melyeket a Szolnoki Erdőgazdasággal fácántyúkokra cserélnek. — A KISKUNHALASI Vörös Szikra Termelőszövetkezetben a tsz-akadémia keretében ma, csütörtökön délután a gyümölcs- termesztés gazdaságosságáról tart előadást Iván István tanár. — VADMACSKA irtotta a hajósi erdő apróvad-állományát. A veszedelmes ragadozó 8 kilós néldinya azonban rövidesen puskavégre került, bőrét kiprepa- rálták és az iskola szertárának adták ál. PETŐFI NÉPE A Magyar''Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács. lapja. ?elelős szerkesztő: Weither Dániel. ' kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. Belpolitika^ rovat: 11-22. Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér i/a Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díl 1 hónapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V« ■tHakSPáí. g rcleíoas Ua£s — MOLNÁR FRIGYES,am® gyei pártbizottság első titkára,, tegnap, szerdán délután a Szov- jetuhió Kommunista Pártjá XXII. kongresszusának jelentőségéről nagyszámú részvevő jelenlétében pártnapot tartott n Kiskunfélegyházi < Bányászat' Berendezések Gyárában. ;— Az idén elkészül a Kecskeméti Reszelőgyár, s így a Budapesten rossz körülmények között működő reszelőüzem' Végleg megszűnik. Érdehe» Gyári ráayitás 600 km-ről A Kijevi Számító Központ fiatal munkatársai kíséri étképpen 48 óráig a távolból. 630 kilométerről elektronikus számológéppel irányították a Szlavjanszki Vegyiművek egyik gépegységét. A matematikusok 12 impu Latort szereltek a gépegységre Ezeken keresztül érkeztek az állandó jelzések a gyárban felállított elektronikus szerkezeire,, ámely géptáviró útján továbbította észleletéit Kijevbe. Itt újabb számdló; gép értékelte az adatokat. é,s adta ki utasításait, amely: két a gépegység azonnal vég rehajtotl. Az eredmény: a távolból irányított gépegység sokkal jobban működött, mint a többi; ugrásszerűen emelkedett termelékenysége ugyanis az elektronikus nép igen sok olyan apró árnya latra is felfigyelt, ami elkerüli a gépkezelő emberek fi gyeimét, — ÖTSZÁZFÉLE fazonban készülnek a divatos női ruhák Sopronban, összesen 900 000 női ruhát gyártanak az idén.. Selyemből, kartonból, flanellből, műszállal kevert pamutanyagból. nylonból és perionból mindenféle színben mintegy ötszázféle fazonban készítenek női ,rü hákat. Mindegyik fajta ruhábó’ csak kis tételeket bocsa la: •' forgalomba, s így nem kell ,tartani az uniformisszer.ű öHö*W> déstőL v Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Horváth Marii (anyja neve: Faragó Etelka), Bárány Éva (Salamon Mária), Nemes Zsuzsanna (Kovács Erzsébet), Szabó Erzsébet (Szabó Julianna), Tormási Márta (Farkas Terézia), Horváth Márta (Valii Erzsébet), Panik Zoltán (Halász Ilona), Mészáros András (Nagy Mária), Csonka Imre (Pintér Rozália). MEGHALTAK: Győri Jenő 74 éves, Puliusz Józsefné Ny Urai Terézia 72 éves, Hering Pál ; 75 éves, Panik Zoltán egynapos, Pasek Lajosné Bessenyei Julianna 53 éves, Kovács Pét érné Bíró Ilona 55 éves. Énekes Sándorné Tiráczki Erzsébet 75 éves, Ádáni László 40 éves és Bodogh M i - .hályné Kalmár Veronika, it'.é'- korában. /DofÁm Várható időjárás csütörtök estik:- A hőmérséklet emelkedik, felhőátvonulások, több helyen havazás, ómos eső, eső. Élénk, helyenként erős délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtököm plusz 4, plusz 8 fok között* északkeletem 4 fcfc