Petőfi Népe, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-02 / 284. szám
!. olcla 1961. december 2, raomhAz Egyesült Államok főtitkárának New York. (PAP) Mint arról már beszámoltunk, Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára nyilatkozatot adott a PAP New York-i tudósítójának. Hall egyebek között a következőket mondotta: Új és igen kritikus szakaszba érkezett el hosszú harcunk, melyet azért vívunk, hogy továbbra is törvényes politikai pártként működhessünk. A Mccarran-, és Smith-törvények irányvonala és közvetlen célja, miként Hitler és Mussolini egykori fasiszta törvényeinek és rendeletéinek mintájára készített számos más kommunista- ellenes, antidemokratikus törvényé is, az, hogy megsemmisítse az Egyesült Államok Kommunista Pártját. A támadás további célja azonban ennél sokkal messzemenőbb. A cél az, hogy elnémítsanak az imperializmus és a háború politákája ellen szót emelő minden hangot. Lehetetlenné tegyenek minden ellenállást, vagy tiltakozást az iparban mutatkozó egyre nagyobb hajsza és kizsákmányolás politikájával szemben. A kommunista párt világosan tudtul adta, hogy nem regisztráltatja magát ezen szörnyűséges törvény rendelkezéseinek megfelelően. A párt ilyen értelmű döntését az amerikai nép széles tömegei igen kedvezően fogadták és soha nem látott erők Algériai, aki megszokott a börtönből Henri Alleg neve október elején bejárta az egész világot. Világszerte feltűnést keltett ugyanis az a hír, hogy a kommunista harcos algériai újságíró, az Alger Republicain című lap volt igazgatója, aki francia börtönben sínylődött már évek óta, megszökött börtönéből. Alleg lapját még 1955-ben betiltották, mert bátran helyet adott az algériai demokratikus közvélemény hangjának. Alig két évre rá — a közben illegalitásban tartózkodó — Alleget .letartóztatták és egy hónapon át tartó kínvallatásnak vetették alá. Erről a lidérces, szadista kínzásokkal teli négy hétről írta meg ez a törhetetlen szellemű és megtört testű tollforgató a Vallatás című könyvét. Soraid sikerült kicsempészni a rácsokon és a könyv rövidesen eljutott az emberek ezreihez. Ezután hadbíróság elé állították és tíz évi börtönre ítélték. Ennek vetett véget a szökés, amely a börtönben sínylődő algériai hazafiak összefogásának nagyszerű eredménye volt Henri Alleg jelenleg Csehszlovákiában tartózkodik, s a szocialista ország vendégszeretetét élvezi. Munkája most is ■— mint korábban — arra irányul, hogy az írás, a szellem fegyverével harcoljon hazája felszabadításáért Képünkön Henri Alleget mutatjuk be olvasóinknak. Kommunista Pártja nyilatkozata mozdultak meg a kommunista párt védelmében. Bízunk benne, hogy e harcban győzelmet aratunk. A haladás hangját a béke hangját a szocializmus és a kommunizmus hangját nem lehet törvényen kívül helyezni vagy bebörtönözni Igen hlálásák vagyunk azért a meleg és harcos támogatásért és megértésért, melyben az egész haladó emberiség részesít bennünket Ismét felszínen a bizertai kérdés Tunisz. (MTI) Az Afrique Presse tunéziai hírügynökség csütörtökön közölte párizsi tudósítójának jelentését a Bizerta kérdésével foglalkozó tunéziai— francia tárgyalások folytatásának lehetőségérői „A jelek arra utalnak — hangzik a jelentés —, hogy mind a tunéziai, mind a francia kormánynak meggyőződése, Bizerta kérdésében szükséges a közvetlen érintkezés felvétele.’ Az érintkezés Rómában történnék meg a jövő hét folyamán. A Szovjetunió megvétózta Kuwait felvételét az ENSZ-be NEW YORK. (MTI) Mint már jelentettük, csütörtökön délelőtt összeült a Biztonsági Tanács, hogy foglalkozzék Kuwait tag- felvételi kérelmével. Az elnöklő Zorin rövid bejelentése, majd Lutfi az EAK képviselője és Pacsacsí iraki küldött felszólalása után Nagy- Britannia. Libéria, az Egyesült Államok, Ceylon. Franciaország, Törökország, Ecuador és Chile képviselői fejtették ki álláspontjukat. Valamennyien támoA Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma SZÓFIA. (TASZSZ) A BTA hírügynökség jelentése szerint november 28-án és 29-én tartották meg a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának plénumát A plénum munkájában részt vettek a párt központi bizottságának tagjai és póttagjai, valamint a központi revíziós bizottság tagjai. Todor Zsivkov, a párt központi bizottságának első titkára, az SZKP XXII. kongresszusán részt vett bolgár küldöttség vezetője beszámolót tartott a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusáról. A plénum egyöntetűen üdvözölte a Szovjetunió Kommunista Pártjának történelmi jelentőségű XXII, kongresszusát és annak határozatait, jóváhagyta Todor Zsivkov beszámolóját a kongresszusról és a Bolgár Kommunista Párt tevékenységére vonatkozó következtetésekről. végül határozatot fogadott éL A plénum megállapította, hogy a Párt központi bizottságának 1956 áprilisában megtartott plénuma történelmi jelentőségű volt a párt és az ország fejlődése szempontjából. A központi bizottság tagjai felszólalásaikban megalapozott és elvszerű bírálatnak vetették alá Vlko Cservenkov hibás és káros módszereit a személyi kultusz uralkodásának időszakában, valamint 1956 áorilisa után tanúsított magatartását A plénum megállapította, hogy V. Cservenkov nem vonta le a szükséges következtetéseket saját tevékenységére vonatkozólag a személyi kultusz felszámolásából, és mint a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, nem járult hozzá a személyi kultusz ártalmas következményeinek teljes megszüntetéséhez.- A plénum úgy határozott. hogy V. Cservenkovot kizárja a központi bizottság politikai bizottsága tagjainak sorából. Sztanko Todorovot és Mitko Grigorovot a politikai bizottság tagjaivá választották. A. Canevet, V. Boevet, I. Prmovot. L. Avramovot és Sz. Sztojanovot a központi bizottság póttagjait, a központi bizottság rendes tagjává választották. A plénum saját kérésére felmentette N. Popovot a központi bizottság ellenőrző bizottságában végzett munkája alól. Helyére Sz, Abadzsijevet választották. A központi bizottság plénuma úgy határozott, hogy 1962. augusztus 30-ra összehívja a Bolgár Kommunista Párt soron következő, nyolcadik kongresz- szusát. gatták Kuwait tagfelvételi kérelmét Ezután Zorin külgyminiszter- helyettea, a Szovjetunió képviselője mondott beszédet A szovjet küldött hangsúlyozta. Kuwait nem tekinthető valóban független országnak, és emlékeztetett rá, hogy Nagy- Britannia nemrégen csapatokat küldött Kuwaitba és bármikor újból megteheti ezt ha a ku- waiti uralkodó erre felkéri. Más- szóval Kuwait kormánya közvetlenül az Egyesült Királyság kormányától függ, s ezt a teljes politikai függőséget még csak súlyosbítja az angol és az amerikai olajérdeikektől való teljes függőség. A Reuter és az AFP jelentése szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtök esti ülésén a Szovjetunió vétót emelt ama határozati javaslat elleni amely azt indítványozta, hogy Kuwaitot vegyék fel az Egyesül* Nemzetek Szervezetébe. Erősödik a spanyolországi sztrájkmozgalom PÁRIZS. (MTI) Mint az Humanité jelenti Madridból, Beat- Saintben, a Baszk tartományban levő vasművek munkásainak és mérnökeinek sztrájkja egyre szélesebb méreteket ölt. Kedd óta mintegy háromezer dolgozó sztrájkol. Tegnap este a rendőrség az ülősztrájkot folytató munkásokat el akarta távolítani az üzemből. Ennek során összeütközésre került sor. Ä rendőrség fegyverét használta és több munkást megsebesített, egyet pedig megölt A Baszk vasműi dolgozók sztrájkjával több közeli ipari üzem dolgozói is szolidaritást vállaltak és ugyancsak beszüntették a munkát. Az egész környéken rendkívül feszült a helyzet. Forrponton a dominikai helyzef Washington „nyugalomra* inti Dominika népét SANTO DOMINGO. (MTI) — Mint már jelentettük, csütörtökön este heves tüntetésekre került sor a dominikai fővárosban. A szabadságot és demokratikus jogokat követelő tömeg és a rendőrség, valamint a katonaság összetűzései után az ellenzék vezetői felkeresték az elnöki palotát és előterjesztették javaslatukat a helyzet rendezésére. Indítványoztál!, hogy állítsanak fel öt-hét tagú ideiglenes kormányzótanácsot, amely egyszerű szótöbbséggel választaná Csőmbe mérgezett nyilakat és dárdákat készíttet Az ENSZ képviselője tiltakozik Leopoldville. (MTI) Az ENSZ kongói képviseletének szóvivője csütörtökön közölte, hogy Sture Linner, az ENSZ kongói képviseletének vezetője levelet intézett Csőmbe katangai diktátorhoz, amelyben a leghatározottabban tiltakozott a Csőm beiéi e csendőrség keddi és szerdai garázdálkodása ellen. Sture Linner levelében megállapítja, hogy Csőmbe „súlyosan felelőtlen” kijelentéseket tett legutóbbi beszédében, amikor a katangaiakat az ENSZ ellen lázította és felhívta, hogy készítsenek mérgezett nyilakat és dárdákat az ENSZ-katonákkal szemben felveendő harchoz. „A katangai hatóságokra hárul tehát a választás az együttműködés vagy az erőszak alkalmazása között” — hangoztatja Sture Linner a levélben. Elisabethville-i jelentések szerint csütörtökön estig sem került elő az az indiai ENSZ-őr- nagy, akit Csőmbe-csendőrök elhurcoltak. Az AFP jelenti, hogy az elisabethville-i repülőtér ENSZ- őrsége csütörtökön megakadályozta Csombéék egyik — fegyverekkel megrakott — katonai repülőgépének felszállását. Az ENSZ-hatóságok csak a fegyverek kirakása után adtak engedélyt arra, hogy a gép Kongóiéba induljon, ahol — korábban ismertetett hírek szerint — a kongói központi kormány csapatai tűzharcban állanak Csőmbe zsoldosaival. Manuel Rodriguez portugál kommunista vezető élete veszélyben van PÁRIZS. (MTD Az Humanité jelenti, hogy Manuel Rodriguez, a Portugál Kommunista Párt egyik vezetője börtönben agyvérzést kapott. Ennek ellenére a portugál hatóságok nem engedélyezték kórházba szállítását. Rodriguez összesen 21 éve sínylődik Salazar börtöneiben. Bár büntetése 1958-ban letelt, nem bocsátották szabadon. Az FKP lapja felszólítja a francia demokratikus közvéleményt, indítson mozgalmat Rodriguez megmentésére. meg elnökét. Balaguer a tanácsban nem vehetne részt. Az elnök és a hadsereg vezetői ezt a javaslatot nem fogadták eL Nem sókkal ezután a hadsereg képviselői keresték fel az elnököt a tüntető tömeg által körülvett elnöki palotában. Azt indítványoztál!, hogy Balaguer vezetésével és a katolikus egyház egy vezető személyiségének részvételével alakítsanak héttagú juntát, amely a választások megtartásáig irányítaná az ország életét A javaslat értelmében az elnök lényegében mindenben a hadseregre támaszkodna, sőt halála esetén a fegyveres erők minisztere venné át az elnöki hatalmat Jóllehet, korábbi nyilatkozataiban Balaguer januárra ígérte a választásokat, a hadsereg indítványa szerint -az általános választásokat két éven belül kell megtartani. és az új kormány nem lehet kommunista*. Balaguer kijelentette, hogy ez a terv -az alkotmányos rend helyreállítását* segíti elő. Az ellenzéki pártok — elsősorban a nemzeti polgári unió — a tervet azonnal visszautasították, hangsúlyozva, hegy ez csak újabb diktatúrához vezethet. Alig hangzott el a rádióban Balaguer beszéde, közzétették a fegyveres erők miniszterének közleményét, amely bejelenti, Dean visszautazott New Yorkba GENF. (MTI) Arthur Dean, a genfi atomtárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője pénteken délelőtt visszaindult New Yorkba. Elutazása előtt a repülőtéren kijelentette, hogy beszámol majd Kennedy elnöknek a genfi tárgyalások újrakezdése óta történt fejleményekről. Lehetséges — mondotta —, hogy az ENSZ-ben Zorin szovjet küldöttel is találkozik és megvitatja vele az atomfegyver-kísérletek kérdését. hogy a hadsereg le fogja tSrnf az általános sztrájkot, és -h# szükséges, az erőszaktól sem riad vissza*. Egyelőre még nem lehet tudni, hogyan döntenek ebben a helyzetben az ellenzéki pártoki Egyes hírek szerint javasolták, hogy követőik ne vegyenek részt a tüntetésekben, később azonban a nemzeti polgári unió hivatalosan közölté, hogy állás* foglal az általános sztrájk további folytatása mellett. Mindkét részről elhangzott tehát az -utolsónak* .nevezett javaslat A helyzet válságos. Az amerikai külügyminisztérium jónak látta, hogy -mérsékletre intse* Dominika népét A külügyminisztérium szóvivője kijelentette. hogy az amerikai kormányt -mélyen nyugtalanítja* a dominikai helyzet Az Egyesült Államok —* hangoztatja a -jóakaratéin telem — elítélte Tnijillo diktatórikus rendszerét és támogat a dominikai demokratikus kormány megalakítására irányuló minden -megfelelő« intézkedést És eközben amerikai hadihajók cirkálnak a dominikai partok közelében. Gagarin körútra indult Indiában DELHI. (TASZSZ) I. A- ?«- negyiktov, a Szovjetunió indiai nagykövete, csütörtök este fogadást adott a Delhiben tartózkodó Jurij Gagarin szovjet űrhajós-pilóta tiszteletére. A fogadáson megjelent Nehm indiai miniszterelnök és lánya Indira Gandhi, Krisna Menőn hadügyminiszter, valamint ismert politikai személyiségek, az indiai társadalom képviselői. Gagarin őrnagy pénteken reggel Benegyiktov szovjet nagykövet és mások kíséretében körútra indult Indiában. Ennek során ellátogat Lakhnauba. Bombayba. Calcuttába és Rvde- rabadba.