Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-30 / 282. szám
«. oldal 1981. november 30. csütörtök fiz SZKP programja az élei programja Hruscsov novoszibirszhi beszéde ' MOSZKVA. (TASZSZ) Az elmúlt vasárnap Hruscsov szovjet miniszterelnök beszédet mondott a szibériai mezőgazdasági dolgozók novoszibirszki tanácskozásán. Beszédében ;— amelyet a szerdai Pravda közöl — Hruscsov következetes, önfeláldozó munkára szólította fel a munkásokat, kolhozistákat és az értelmiséget. Mint rámutatott, a haladás gyors ütemének biztosítása a kommunista építés minden frontszakaszán fontos, s különösen jelentős ez a szocialista mezőgazdaságban. — Nekünk, szovjet embereknek. az SZKP programja az élet programja, a nép boldogságáért'vívott küzdelem programja — mondotta Hruscsov. — Sok helyeslő, a szíveik mélyéről jövő szó hangzott el az SZKP új programjáról. Ilyen szavakat hallottunk a testvéri kommunista és munkáspártok vezetőitől, a kapitalista országok munkásaitól, parasztjaitól és haladó értelmiségiéitől. — A szovjet nép hisz a XXII. kongresszus határozataiban és az SZKP programjában. »Az ipar területén kijelölt feladatokat végre fogjuk hajtani, ebben senki sem kételkedik* — hangsúlyozta a szovjet kormányfő. A mezőgazdaságról szólva Hruscsov kijelentette, hogy egyes külföldi vezetők kételkednek a kijelölt tervek végrehajtásában. A mezőgazdaságban dolgozó kommunistáknak meg kell mutatniuk, milyen lehetőségei vannak a Szovjetunió mezőgazdaságának. Hruscsov rámutatott, hogy Szibéria előtt az elkövetkezendő 20 év folyamán mesés távlatok nyílnak. ÍA kapitalista országok itt megforduló közéleti személyiségei méltó elismeréssel adóznak e terület munkásosztályának, parasztságának és tudósainak, akik átalakították ezt az egykor zord, dermesztő vidéket. — Hisszük — jelentette ki Hruscsov —. hogy szovjet rendszerünk győzedelmeskedik a kapitalizmussal folytatott versenyben. Amikor a kapitalista országok államférfiaival beszélgetek, mindig beszélek a leni- nizmus eszméinek diadaláról, a szovjet rendszer győzelméről, mert meggyőződésem, hogy eszméink, a kommunizmus eszméi, győzedelmeskednek; mert / a kommunizmus — a ma, S s a kapitalizmus — a tegnap. ' A burzsoá lapok azt Írják — folytatta beszédét Hruscsov —, hogy a szovjet társadalom haladást eredményez a kultúrában és a tudományban, s ez — mondják — a legfőbb veszély a kommunizmusra nézve, minthogy a felvilágosult társadalom elutasítja a kommunizmust. »Ha önök hisznek ebben, uraim, maradjanak csak meg hitükben — mondotta Hruscsov —, mi bátran fogadjuk ezt a „veszélyt” és minden módon fejleszteni fogjuk a közoktatást, a tudományt és a kultúrát.« Beszédében az SZKP Központi Bizottságának első titkára rámutatott annak fontosságára. hogy a mezőgazdasági termelés gyors növelésére fel kell használni a tartalékokat. Az egyik legfontosabb tartalék a főid helyes kihasználása, a vetésterület olyan rendszerének meghonosítása, amely a szemestermények és takarmányfélék maximumát biztosítja, s következésképpen a hús- és tejhozam maximumát is. Ezért a földművelés rendszerének kérdése jelenleg rendkívül nagy jelentőségű, s nemcsak a mezőgazdaság dolgozóira, hanem az egész szovjet nép számára is. Beszédének jelentős részében bírálta Hruscsov a füves-vetésforgó rendszerét, amelyet még az elhunyt Vaszilij Viljamsz szovjet akadémikus dolgozott ki. Viljamsz akadémikus egyike volt hazánk legtehetségesebb tudósainak — mondotta Hruscsov. — Ö sok újjal járult hozzá a talajtanhoz, a talaiképző- dés folyamatának elméletéhez. Ebben a tekintetben mi elismerjük őt Hanem »ami a füves-vetésforgó rendszerét illeti, ez alapjaiban elhibázottnak bizonyult*. »E rendszer minden területre kiterjedő és sablonos alkalmazása komoly károkat okozott hazánk mezőgazdaságának* — mondotta Hruscsov. Rávilágított, hogy sok millió hektárnyi területet kitevő termékeny földet foglaltak le a kevéssé produktív fűféleségek. Ezek a földek lényegében vetetlenek maradtak. Saját elméletére támaszkodva Viljamsz ténylegesen tagadni kezdte az őszi gabonák jelentőségét Hruscsov elmondotta, hogy csak az 1948-ban. az Ukrán KP Központi Bizottságának kezdeményezésére Kijevben összehívott tanácskozás — amelyen tudósok és szakemberek vettek részt — tudta legyőzni a konzervatív felfogást, és védte meg Ukrajnában a magas terméshozamot biztosító őszi búzát Hruscsov hivatkozott Viljamsz egyik ellenfelére, az elhunyt Dmitrij Prjanyisnyikov akadémikusnak szavaira, aki bátran bírálta Viljamsz hibás tételeit, s bebizonyította, hogy a füvesvetésforgó alkalmazása csökkentheti a szemestermények és a takarmányféleségek termelésének növekedését Hruscsov hangsúlyozta, komoly hibát követett él Viljamsz akkor is, amikor tagadta a trágyázás jelentőségéit A gyakorlatban ez a szervestrágya lebecsüléséhez, az ásványi műtrágyák gyártásának lebecsüléséhez vezetett A szovjet kormányfő rámutatott, hegy az SZKP Központi Egy stuttgarti lap leleplezése a Nyugal-Némeíországban megtűrt jugoszláv fasisztákról Stuttgart. (ADN) A Stuttgarter Nachrichten keddi számában cikket közöl arról, hogy Stuttgartban egy 400 főből álló jugoszláv „ellenállási csoport” működik, amely jobbára az egykori horvát fasiszták pártjának, az Usztasa szervezetnék a tagjaiból áll. A Nyugat-Német- országban élő horvát fasiszta emigránsok rettegésben tartják azokat a stuttgarti jugoszlávokat, akik nem hajlandók támogatni őket. A lap cikkében egyúttal megcáfolja a nyugatnémet kormánynak azt az állítását, hogy a horvát népi ének- és táncegyüttes fellépésekor végrehajtott fasiszta provokáció nem élőre megszervezett cselekmény volt. Stuttgartból származó hírek szerint a provokációban — amelyre egyébként a müncheni jugoszláv főkonzulátus már egy nappal azelőtt figyelmeztetett — nemcsak a Szövetségi Köztársaságban élő emigránsok vették részt, hanem Ausztriából és Franciaországból összecsődített horvát huligánok is. Bizottsága 1954—1955-ben és az azt követő években komolyan és elvi alapokon bírálta a füves-vetésforgó rendszerének hiányosságait. Hruscsov megmagyarázta, hogy most miért bírálják újra a füves-vetésforgó rendszerét »Az a helyzet, hogy e széles körökben alkalmazott rendszer maradványai még koránt sincsenek megszüntetve* — mondotta. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Földművelésügyi Minisztériumának határozott lépést kell tennie az oktatási intézmények tudományos programjának megváltoztatására, minthogy az összes tankönyvek a füves-vetésforgó hibás tételeire épülnék. Hruscsov hangoztatta: »A füves vetésforgóról szóló tételt ki kell rekesz ten i a tudományos programokból,« Gagarin Delhibe repült Moszkva. (TASZSZ) Jurij Gagarin űrhajós pilóta kedden az indiai kormány és az Indiai— Szovjet Társaság meghívására Delhibe repült. Gagarin indiai útja befejeztévél Ceylonba és Afganisztánba is ellátogat. A világhírű űrhajóssal együtt utazott felesége, Kamanyin vezérőrnagy, a Szovjetunió hőse, valamint egy szovjet újságírócsoport Algériai hazafiak a párizsi katonai bíróság előtt Párizs. (MTI) A párizsi katonai bíróság előtt újabb algériai per folyik. A vádlottak padján 19 fiatalember ül francia egyenruhában. Az a vád ellenük, hogy ez év júniusában, amikor Párizs közelében teljesítették kötelező katonai szolgálatúkat részt vettek az úgynevezett har- Idk, a francia zsoldban álló arab segédszoügálaitosok elleni fegyveres akcióban A tárgyalás megkezdésekor a vádlottak az elnök tiltakozása ellenére egyperces néma felállással emlékeztek meg az étiogatásukkor elesett kflene társukról, ezután kijelentették, nem ismerik a francia katonai bíróság illetékességét Erőszakkal sorozták be őket a francia hadseregbe* ők az algériai felszabadító hadsereg tagjainak érzik magúkat Parancsnokuktól kaptak utasítást az áruló bárkik elleni büntetőakcióra. Követelték, hogy kezeljék őket hadifogolyként A per első tanúja, Jacques Landsmann író vallomásában megerősítette. hogy a harkik a leg- kegyetlenebbül kínozták a kezük közé kénül* honfitársaikat A francia költségvetés és a fegyverkezési hajsza PÁRIZS. (TASZSZ) Szerdára virradó éjjel a francia szenátus 123 szavazattal 70 ellenében elfogadta Franciaország 1962. évi állami költségvetését A költségvetés 7fi milliárd új frank Isdadást jelöl meg, a tervezett bevétel pedig körülbelül 69 milliárd új frank. Az előre betervezett hiány összege tehát csaknem hét milliárd frankot tesz ki. Az új francia költségvetés magán viséH a nyolcadik éve húzódó algériai gyarmati háború és a fegyverkezési hajsza bélyegét Az összes kiadások csaknem egynegyedét katonai célokra fordítják majd. Ä költségvetésnek ez a része 456 millió új frankkal nagyobb az ideinél: A közoktatás költségedre ugyanakkor csupán 13 százalék* az egészségvédelemre pedig mindössze 2 százalék jut Franciaország az ENSZ elé viszi a Kairóban letartóztatott franciák ügyét Párizs. (MTI) A francia minisztertanács szerdán foglalkozott a Kairóban kémkedés és Folytatódnak a Kambodzsa etleni provokációk PNOM PENH. (TASZSZ) Mint a kambodzsai sajtó jelenti, Thaiföld és Dél-Vietnam hatóságai folytatják provokációs politikájukat Kambodzsa ellen. E provokációk különböző formákban jelentkeznék: megsértik az ország légiterét, szárazföldi határait és a sajtóban különböző iQOOOOOOOOOOOi A moszkvai jugoszláv nagykövet televíziós beszéde Moszkva. (TASZSZ) Cvijetin Mijatovics, Jugoszlávia moszkvai nagykövete kedden este beszédet mondott a moszkvai televízióban Jugoszlávia nemzeti ünnepe, a Köztársaság napja alkalmából. A nagykövet a jugoszláv nép őszinte üdvözletét tolmácsolta és sok sikert kívánt a Szovjetunió népeinek nemes céljuk megvalósításában — a kommunizmus építésében. Cvijetin Mijatovics kifejezte azt a reményét, hogy Jugoszlávia és a Szovjetunió együttműködése tovább fog fejlődni a békéért és a szocializmusért folyó harc érdekében. Náci revoiveres merénylet az osztrák parlament ellen BÉCS. (MTI) A szerdára virradó éjjel újabb náci provokáció színhelye volt az osztrák főváros. Titkos náci szervezet tagjai egy száguldó autóból revolverlövéseket adták le az osztrák parlament épületére és röpiratokat szórtak szét A revolvergolyók betörték a parlamenti könyvtár ablakait, a nagynémet fekete-vörös-arany színű röpiratok a »német diákegyesületek* hadüzenetét jelentették be. A szélsőjobboldali nagynéniét irányzatú — és érzelmeit fekete-vörös-arany színű zászlóvá’ demonstráló — Olimpia diák- egyesület tagjai közül titkos náci szervezkedés ép plasztik- bomba-merényletek elkövetésének gyanúja miatt többet letartóztattak* hazugságokat terjesztenek kambodzsai csapatösszevcxnásokról a thaiföldi határon. Hivatalos jelentések szerint november 25-én a kambodzsai határt két ízben sértették meg dél-vietnami egységek. Az első határsértés alkalmával 15 délvietnami katona életét vesztette, ezek közül nyolcán Kambodzsa területén maradtak. Kambodzsai részről egy halálos áldozat és három sebesülés történt Az ország hadügyminisztériuma erélyesen visszautasította a thaiföldi minisztériumnak azt a teljesen alaptalan állítását amely szerint a kambodzsai kormány csapatokat vont össze a határ közelében, COOOOOOOOOOOOOOi A Szadáni Köztársaság miniszterelnökének távirata Kádár Jánoshoz Ferik Ibrahim Abbut a Szudán i Köztársaság miniszterelnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, a Minisztertanács elnökének Szudán nemzeti ünnepe alkalmából küldött jókívánságaiért áRameHemes összeesküvés miatt letartóztatott francia állampolgárok ügyével. Kiszávargát* hírek szerint nincs kizárva, hogy a francia kormány az ENSZ elé vteri az ügyet, ha az egyiptomi hatóságok továbbra ja elutasítják a letartóztatott személyek jogi immunitásának elismerését, A szerdai párizsi esti lapok további francia állampolgárok és egyiptomi szemayiségek letartóztatásáról adnak hírt A franciák ellen az a vád, hogy a francia misszió segítségével nagyobb összegeket juttattak külföldre. A Ec Mond® jelentése szerint Abdel Hakim Amer marsall alelnök és hadügyminiszter közvetlen környezetének több tagját ts őrizetbe vették, A letartóztatottak között van Armer kabinetfőnöke is. AAAAAAA«MMMWVWVy^ Újabb amerikai csapaterfisftések érkeztek Európába NEW YORK. (TASZSZ) Kedden 60 F—104 mintájú lőkhaj- tásos amerikai vadászrepülőgép* valamint 1200 katona étkezett Európába. Ezzel véget ért az itt állomásozó amerikai fegyveres erők kiegészítése, amelynek célja, hogy az úgynevezett berlini válsággal összefüggésben szítsa a háborús hisztériát Az UPI tudósítójának jelentése szerint az utóbbi időben az Egyesült Államok mintegy 260 repülőgépet és 11500 katonát küldött Európába. Az idén is vásárolhatnak vágósertést a bérből és fizetésből élő dolgozók Az Élelmezésügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a bérből és fizetésből élő, családfenntartó dolgozók az Idei télen is vásárolhatnak vágás céljára sertést az állatforgalmi vállalatoktól. A sertésvásárlásra vonatkozó igénylőlapokat az üzemekben és hivatalokban a szakszervezeti bizottságok adják ld. a sertésvásárlás Iránti igényt tehát a dolgozóknak itt kell beielente- niök. A bejelentett igényeket az izem! vagy hivatali szakszervezeti bizottság felülbírálja és megfelelő igazolás mellett kiadja a vásárlási utalványt. A vásárlási utalvány alapján — a kijelölt helyen és a megállapított időben — az igénylő az állatforgalmd vállalattól a sertést megvásárolhatja. Az akció keretében eladásra kerülő sertések, a vevő előtt mérlegelve — készpénzfizetés ellenében — kilogrammonként 15,50 Ft, illetve 16 Ft-os eladási áron kerülnek átadásra* attól függően* hogy zsír- vagy húsjellegű sertést adnak-e ki. A sertés elszállításáról a vevőnek kell gondoskodnia. — Ugyancsak a vevőt terheli a jár- latlevél átírásának költsége is. Az állatforgalmi vállalatok az igényelt vágósertéseket — a megfelelően kitöltött, és igazor lássál ellátott utalványok sorrendiében — a hideg idő beálltával, ez év decerpber 18-tól 1962. február 15-ig adják ki.