Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-23 / 276. szám
4. oldal Iflfl1. november 23, csütörtök Három o!dal a százból Két félidő a pokolban Magyar film LFTÜNT KOROK ÉLETÉNEK, szokásainak szinte kimeríthetetlen kincsestárát rejti egy-egy levéltár. A hatalmas fó’iársok, a komor táblákba kötött irományok évszázadok porát őrzik, s évszázadok porrá vált embereinek gondolatait, érzéseit, életét, küszködését, prö- tnét, vígságát. Dr. Szabó Kálmán, a kecskeméti Katona József Múzeum nagytekintélyű tudós, nyugdíjas igazgatója, aki még most is fiatalos lelkesedéssel és hévvel szolgá1 ja a művelődéstudomány nagy ügyét, nagyon érdekes és gazdaságtörténeti szempontból ritka levéltári gyűjtést folytatott évek óta. Ennek a kiterjedt gyűjtőmunkának az eredménye itt fekszik előttünk. Száz gépelt oldalon foglalja össze a kecskeméti állattenyésztés szókincsét és szólás-mondásait. Ügy hírlik, a kész művet vagy a Néprajzi Múzeum, vagy a Mezőgazdasági Múzeum adja ki. Még nem dőlt el, melyik országos kulturális szervünk gondozásában lát napvilágot a munka. Az újságíró legszívesebben mindent beleírna ebbe a rövid tájékoztatóba, amit a szerzőtől megtudott évszázadokkal ezelőtti kecskeméti gazdasági viszonyokról, a hírneves, s az ország határain túl is megbecsült kecskeméti állattenyésztésről, s a korabeli szokásokról. AZ EMBPR SZINTE mosolyog ma már azon, milyen különös társadalmi szokásokat alakított ki a sajátos kecskeméti állattenyésztés. A korabeli ember egyébként baromnak titulálta a marhát, s az 1700-as évek végéről származó jegyzőkönyvek, tanácsi iratok színes és érdekes szókincset őriznek, mely a marhatenyésztéssel függ össze. Különös részletességgel írta le egy-egy állat külső jegyeit a korabeli jegyző. Huszonhét különböző szó jelölte például Kecskeméten a kékesszürke, régi magyar marhafajta szőrének szín változatait. A szőke színű ^barom” árnyalatait 24 különböző jelző fejezte ki. Általában a kecskeméti tanácsi anyagban 146 féle jelző találtatott a barom színéről, 186 féle jelző és megállapítás a marha szarvállására vonatkozóan. Az oka ennek a szinte kínosnak ható pontosságnak a leírás tekintetében az volt, hogy akkoriban itt is, mint más nagy mezővárosainkban. igen sok értékes rideg marha bitangolt el, s ezeket a kóbor állatokat a tanácsoknak volt kötelességük közös istállóban őrizni, amíg a gazdájuk értük nem jött. Elbitangolt marhák kutatását szolgáló levelezése 6zinte elképzelhetetlenül nagy volt a kecskeméti tanácsnak is. Rendkívül körülményes módon juthatott hozzá igazolt tulajdonosa az állathoz. Volt rá eset, hogy messze földről ide Kétszerannyl gobelint készít exportra a negyedik negyedévben, mint az azt megelőző évnegyedben, a Kecskeméti Háziipari Szövetkezet. Mintegy 70 ezer forint értékű gobelin szemüvegtokot, kézitáskát, gombot és selyem-gobelint szállítanak nyugati országokba. Szovjet zsebrádiók A leningrádi szakemberek ►Sztárt« ►Mecsta« és ►Topáz« néven új tranzisztoros zsebrádiókat hoztak ki Az új modellek nem maradnak el a világon legjobbnak elismert japán tranzisztoros készülékek mögött. A szovjet zsebrádiók bőrtokban levő cigarettatárcára emlékeztetnek. Minden készülékben 7 germánium-félvezető van. Az új készülékek hosszú- és rövidhullámon sugárzott adások vételére alkalmasak. lovagolt bojtárt visszaküldték, mert a magával hozott tanácsi írásban nem volt pontosan feljegyezve a keresett állatok minden előírásosan lényeges külle- mi jegye. Ugyanilyen gondosan keresték az elkóborolt lovakat is. Ma már nem igen gondolunk rá, milyen fontos és szeretett háziállata, szinte egyetlen közlekedési alkalmatossága volt az egy-két évszázaddal ezelőtti magyar embernek a ló. Nem csoda, ha így becézték kedves lovaikat: „Kincsem”, „Drágám”, „Gyöngyöm”. A csikót gyermeklónak, vagy löfinak ,tisztelték”, mintegy párhuzamot vonva a lovak és gazdáik családi élete között. S hogy milyen sokféleképpen használták fel a lovat, erre néhány jeülemő szó a tanú: hátas, nyerges, hámos, kocsis, szekeres, rtülas, lógós, gyeplűs, igás, parádés, malomhúzó, vízhordó, nyomtató, taligás, mál- hás, kisefás lovakat tartottak számon. Az is szinte szokás-törvény által volt szabályozva, hogy milyen távolságokra, milyen mennyiségű abrakot kellett az utazónak a kocsira tenni. Becsbe igyekvőknek például 11 véka zab volt az előírás. S hogy milyen sok lovas ember fordult meg Kecskeméten egy-egy napon, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a két kecskeméti vendégfogadóban 200—200 hely- lyel rendelkező istállót szolgáltak ki nap nap után. S ebben gyakran nem is lehetett már üres helyet találni. FŐLEG HÁTASLÖNAK használták kedvenc paripáikat ezek a régi emberek, s erre tudott Szabó Kálmán példát mondani. Az 1780-as években például a kecskeméti városi tanács által bérelt Vacsi pusztáról az ott termett széna elszállítását 2276 ökörrel, s mindössze csak 36 lóval végezték el. Nagy becsben tartották hát a lovat, s a kimerítőbb munkát inkább igás barmokkal végeztették. S egy másik érdekesség, mely a másfél évszázaddal ezelőtt élt kecskeméti emberek gondolkodásmódjára jellemző: a műveltség lényeges eleme volt a biblia ismerete. S mivel sem az arab kelet néped, sem a zsidóság nem szerette, nem ette a disznóhúst, e műveltség hatására a kecskeméti tanácson sem volt szabad kimondani a sertésnek még a nevét senx Ezt a szót, hogy disznó, illetlenség volt használni, de még leírni is. Valamiféleképpen azért mégis csak fel kellett jegyezni az akkori sertéstenyésztés adatait és a forgalmával kapcsolatos dolgokat, így aztán az a szokás alakult ki, hogy ha valaJki a sertéseiről akart írásbeli megállapítást tenni, ezt a szót, hogy disznó, záróielbe téve két betűvel helyettesítették imigyen: (s. v.). A két betű a közönséges házi sertés latin neveinek kezdőbetűje (sus vulgaris). Amit eddig dr. Szabó Kálmán elmondott művéről, alig több mint három gépelt oldal. Sajnos nem beszélhetünk hely hiányában a még fennmaradt 97 oldalról. Reméljük, nemsokára nyomtatásban is forgathatjuk ezt az érdekes művet, az idős kutató-tudós legújabb alkotását. Csáky Lajos \ezz majd utánam ... Ilyen lesz az a tél is, nem lesz semmivel másabb, a fény lesz talán tompább, mit majd a búcsúzás ad. Felhő se gyűl az égen, az ég se hullat könnyet, a tűnő napok helyett majd újabb napok jönnek. S akkor mad elindul tétován, botlón, lábam, húzd félre majd a függönyt, és nézz hosszan utánam... Antalfy István ►Öh, Európa hány határ, — minden határban gyilkosok« — ezekkel a József Attila-i sorokkal, illetve képpé változott megfelelőikkel indul a film. A története — a világ jelentős filmjeihez hasonlóan — egyszerű. 1944 tavaszán Ukrajnában egy német tisztnek egy valamivel korábbi sportújság olvastán bizarr passzió jut az eszébe. Egy magyar büntetőszázad dolgozik alakulatai közelében, amelynek a többi között tagja Ónody II., a dédelgetett magyar válogatott labdarúgó »Dió«. Kész az idea: Valamivel ugyanis meg kell ünnepelni a Führer közelgő születésnapját, olyan sok szórakoztató szenzáció közt az adott körülmények mellett nem válogathatnak — hát egy nemzetközi futballmeccs nem is lenne rossz. A film: a magyar csapat tagjaiul kiválasztott 11 története. — A meccset „lefújó” gépfegy- vertűzig, amely nemcsak a mérkőzést, hanem a tragikus „válogatott«, a magyar csapat tagjaink életét is lezárja. A 11 ember különös epizódja messzemenően jelképes — egy Kicsit mindany- nyiunkról szól. Emberi magatartásokról és tőlük elválaszthatatlan sorsokról, magas művészi megfogalmazásban. Az alkotók nemcsak annak a töménytelen gyalázatnak és emberi megaláztatásnak a tanulságát, gondolati és érzelmi lényegét sűrítették a filmbe, amely egy 1944-es büntetőszázad létében és életében felgyülemlett Tovább mentek ennél, mind művészi, mind általános emberi vonatkozásban: a kibontakozó drámai helyzetek és némán adódó következtetések érvényesek a a egész életre. A meg nem nevezett költő ugyan csak mellékszereplő, nevezetesen kapus ebben a tragikus válogatottban, de nagy emberségének légköre, s ki nem mondva még jóslata is jelen van a moziban: -Az új falak tövében felhangzik majd a szavam...« (Radnóti.) Az új magyar filmet FábrJ Zoltán rendezta .Rettentő Irta: W M Horváth József J 1€odriguez K — Géza, hogy mondhat ilyet? — magyarázta szelíden Anna. — Ha Imre bácsi bizalmatlan volna, akkor az első éjszaka megszökött volna innét, a maga védőszárnyai alól, sőt engem sem hagyott volna itt. ö az ilyesmiben nem ismer tréfát. Ö mindnyájunkért felelős a pártnak. De látja, úgy döntött, hogy ide gyűjti Ö6sze a maga segítségével azt a tizennégy elvtársat, akiket a fasiszták régóta kutatnak, űzőbe vettek, és akik egyben a pártnak nagyon fontos emberei. Imre bácsi a maga védő őrizetére bízza őket Hát nem érti, mekkora bizalom ez? Géza keserűsége most iróniává változott: \ — Ügy látom, Annácska, magának most ez a mozgalmi feladata, hogy belém lelket öntsön. De kérem, ne fáradjon, vannak most itt sokkal fontosabb tennivalók is. Anna most olyan szigorú, szinte megrovó tekintettel mérte végig Gézát, hogy a fiatalember nem tehetett egyebet: leszegte a nyakát és hallgatott. Lélekben tulajdonképpen örömest hitt Annának, bár a lány igazát nem tudta nyíltan befogadni. Lehetséges, hogy ő valóban félreértette Imre bácsi gesztusait? — Hát jó — szólalt meg végül Géza — majd gondolkozom ezeken a dolgokon. Mindenesetre égek a vágytól, hogy alkalmasint bebizonyíthassam magának is, Imre bácsinak is, hogy... mit tudom én... egy- ben-másban rám is nyugodtan lehet számítani! Még mielőtt Anna megfelelhetett volna neki, élviharzott. A sétányon Gulyás bácsival találkozott. Az öreg a konyhára igyekezett, hogy előkészítse a „főzőbrigád” részére az élelmiszereket. Az öreg Gulyás látható jó kedve fanyar mosolyra késztette Gézát: — Hát mi újság, Jani bácsi? Mennek a dolgok? — Ügy ám, Gézuka. Idehallgasson, micsoda derék ember ez az Imre elvtárs! De nemcsak ő, mind a többiek. Ilyenekből kéne sok, mindjárt másképp alakulna a világ folyása! Jóízű, cinkos mosoly közepette, valamivel halkabban folytatta: — Mennyire szereti és becsüli magát ez az ember, Gézuka, hát azt hallani kellett volna, ahogyan az előbb magáról beszélt a többieknek. Éppen ott sündörögtem, na, mondom, jól kinyitom a fülemet, hadd hallom, mit tart a gazdám felől. — Hogyan? — ráncolta a homlokát Géza. — Amint mondom, azt ma« gyarázta a barátainak, hogy,.. várjon csak, hogy is mondta... Igen, hogy a maga jóvoltából, Gézuka, nagyon előnyös helyzetbe jutottak. Meg hogy maga nemcsak házigazda ám, hanem egy nagyszerű, harcos ember és bátor, amilyen ritkaság! Meg aztán, hogy maguk ugyanazt akarják, már mint Gézuka is, meg az Imre elvtársék is. Ja igen, még azt is mondta aztán, hogy Gézukában tökéletesen megbízhatnak és mindenben számíthatnak magára. Valaki akkor azt kérdezte: hát párttag a Géza elvtárs? Azt mondja Imre bácsi, nem, még nem párttag, de ő úgy hiszi, hogy egyszer majd az lesz. Ahogyan a szavukból kivettem, az valami nagy tisztesség lehet ám, Gézuka! Géza fülig vörösödött. Erre nem számított. Egy kicsit zavarban volt, egy kicsit szégyell- te magát. És ebben a pillanatban rádöbbent, hogy Imre bácsinak joga van megkövetelni utasításai pontos betartását. — Na, de én megyek, mert mindjárt jön ám a „főző brigád”. Az ám, aikartam valamit kérdezni, Gézuka. Az Imre elvtárs azt mondta nekem, hogy a csoportnak nagyon takarékosan és egyféle ételt kell főzetnem. De magának főzzek külön úgy, amint eddig megszokta. — Erről szó sem lehet — tiltakozott határozottan Géza. — Ezt az utasítást ne hajtsa végre. így akarom! — Tudtam úgy is — hunyorgott ravaszul az öreg —, hogy ebbe aztán maga nem fog belemenni. Na, sietek. Géza mélyen elgondolkozva bandukolt a kis épület felé. Csak akkor vette észre Imre bácsit, amikor már majdnem belé botlott. Zavarában nem jutott egyéb eszébe, mint hogy megkérdezze tőle: — Azon töprengek éppen, hogy ezek a Béláék hogyan szállítják ide a robbanószert? — Ügy beszélték meg, hogy valami kézikocsival. — Csak úgy, végig a városon? — Ezt egészen rájuk bíztam — felelte Imre bácsi. — Az ilyen műveleteknek nincs külön konspirációs szabályuk. Csupán három dolog kell az ilyesmihez: lelményesség. óvatosság. no meg kurázsi. De ezeket a gyerekeket nem féltem. A karórájára pillantott: — Ha minden jól megy, negyedóra múlva itt kell lenniük. Én most oda is készülök a kapuhoz. Az öreg Gulyás adott nekem egy kulcsot, remélem, maga is belegyezik, hogy magamnál tartsam. — Természetesen. Nos, akkor hát várjuk be őket együtt Elhelyezkedtek a száraz bejáró alatt. De szinte ugyanabban a pillanatban erősödő dübörgés hallatszott kívülről. Géza kidugta a fejét a kapun. Béla és Pokomy lóhalálában futva közeledtek a spanyol ház felé. Béla húzta, Pokomy pedig tolta a kézikocsit, amely ugyancsak meg volt pakolva különféle kacatokkal. Géza nyomban felismerte, mire jó ez az „ószeres rakomány”: a sok cókmóte alatt rejtették el a robbanóanyagot, meg a szerkezeteket De miért jönnek rohanvásí felfelé a meredek utcában? Nem volt idő okoskodásra. Géza tüstént felrántotta a kapu egyik szárnyát, s készenlétben várakozott. Néhány másodperc múlva a fiúk odaérkeztek, és anélkül, hogy futásukat meglassították volna, beviharzottak a kézikocsival a kapun. Imre bácsi gyorsan helyére illesztette a tölgyfakapu kitárt szárnyát és rá tolta a reteszt a kapura. Géza ezalatt macskaugrásokkal Béla és Pokorny elébe került, széles taglejtéssel vezényelte őket: — Ide, ide, gyorsan! A kis épület oldala mögé irányította a fiúkat és a kézikocsit. Ez a szöglet láthatatlan volt a kapuhejáró környékéről. Géza csak most vette észre, hogy a két fiatalember se eleven, se holt. Ügy zihálnak, mint egy begyulladt kazán, és vastag erekben folyik rőtek a verejték. (Folytatjuk.)
