Petőfi Népe, 1961. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-22 / 275. szám

4 oldal 1981. november 22, szerda BálESET Mindenki kezébe a megfelelő könyvet „Halálos gázolás történt a szajoli országúton. C. J., a szajoli béryazdaság ispánja, egyjogatú kocsijával haladt Szolnokról Szajol jelé. Az országúton előtte ment egy na­gyobb munkáscsoport, amelynek tagjai a' kocsi elől az út szélére tértek le. Egy munkáslánynak, Balogh Piroskának, már nem sikerült elugrania a gyorsan haladó kocsi elől, s a kerekek halálra gázolták... A szolnoki törvényszék 100 pengő büntetésre ítélte C. J.-t... Az elhalt lány szülei el­mondották, hogy az elhalt lány volt egyetlen támaszuk.” (Nemzeti Jövőnk, 1939. december 23.) \rakító reggel volt. Friss, ' vastag, szűzi hó takarta a néma, sík vidéket. Az ispán úr megelégedetten fogta a gyep­lőszárat. Időnként súlyos böffe- nések indultak bensőjében, fel­idézve a tegnapi vacsora jó izét. Szépen, szabályosan futott a ló, romantikusan hatott fehér kön­tösében a táj, s olyan szent ábitattal süvegelték meg a szembejövő parasztok, hogy bát­ran képzelhetett glóriát a feje köré. — Áldott ez az ország — gon­dolta —, amely ilyen gyönyö­rű, ahol ilyen alázatos, tiszte­lettudó a nép, s ahol ilyen mennyei dáridók teremnek! A Tisza-szálló különtermében egész éjjel neki húzta a cigány, s hajnaltájt a szőke Lola is olyan ill úzlótkel tőén adta oda magát, mintha nem is rongyos húsz pengőért vásárolta volna... Kedvesek ezek a lokál-macs­kák .. A z intéző úr évtizedes 1 prakszisában egy sem akadt, aki ne lett volna bűbá­josán tündéri. Az intéző úr sze­relmeit általában az uradalom­ban perfektuálta, s ha időnként beruccant Szolnokra — mely számára az Álmok Városát je­lentette —, a Gólya-kocsma női olyan felsőbbrendű lényekként lebegtek ködös szemei előtt, hogy akár a velszi herceg is bátran követhetett volna el ve­lük mezaliánszot! Ezek után elképzelhető, milyen nábobnak érezte magát ezen a havas de­cemberi reggelen, a cséza ké­nyelmes ülésén, ahol a ló koco­gásának ringató ütemétől bóbis­kolva, kellő mennyiségben be­vételezett féldecik mámorával a fejében, s az élet derűs szép­ségeit kellőképpen értékelve.; Zengett a világ, dallamok in-! dúltak felé az útmenti távíró­póznákról; az elsuhanó vonat zakatolása is melódiákat keltett benne. Csoda hát, hogy az in­téző úr maga is dalolni kezdett? A nótában benne dohosodott az éjszakai muri, a rá következő fizetett ölelés, és ez az egész kánaános, nemzeti egységes, csodás ország, amelynek, úgy érezte, mindjárt kirúgja az ol­dalát. Caruso most silány vá­sári énekes az ő ihletett zengésű tenorjához képest, melyet Hédi és Baba már annak idején az Arizonában is korszakalkotónak minősített! Szállt a részeg nóta. mint ahogy sötét varjak raja száll a róna fölött. Az intéző úr ostort ragadott, mert lassúnak vélte az iramot. Rohanni, száguldani sze­retett volna, tikkadt gégéjét; újfent meglocsolni, de egyetlen kocsma sincs ezen az egész ro­hadt környéken! — Gyerünk, Csillag, az; anyád... Futott a nógatott pára, s az intéző úr már kigombolta a mellényét is, mert fűtötték az élmények, s a saját nagyságá­nak tudata. Az út végén, mesz- sze, sötétlett valami. Parasztok, nyilván. Munkába mennek, ke­nyér után. Milyen marhák,; miért nem menték intézőnek — röhögött, s keserű nyálat kő-! pött az árokpart szikrázó ha­vába. J ó fajta, erős fajta — mé­lázott tovább —. bírja a munkát és az ölelést. S eszébe, jutott egy lány. Egy a sok ki-; erőszakolt ölelés közül. Mert; erőszak kellett ezeknek a Iá-; nyoknak, marok«zed ők n ek. ura­sáéi cselédeknek; nem adták' R ETTEMlŐ írta: B ■ Horváth József J fíODRIGUEZ Keserű volt a szája íze. Azt természetesnek tartotta, hogy a csoporttal az emberek­kel Imre bécsi rendelkezik, és felesleges volna minden alka­lommal kikérniük az ő hozzá­járulását. Abban sem talált semmi különöset, hogy Imre bá­csi és a csoport máris igen ott­honosan mozog, szervezkedik a spanyol házban. De Imre bácsi bizalmatlansága fájt neki. Reggel, amikor felébredt, már csak mint tovatűnő epizódra emlékezett vissza az előző esti leckéztetésre. Elhatározta, nem rágódik azon, mit is jelent Imre bácsi különös formulája: ugyan­azért, amiért a párttagnak bün­tetés jár, a nem kommunista akár dicséretet is kaphat... De most megint furcsa érzéseik lep­ték meg. A felső villába igyekezett, de amint oldalt pillantott, a lugas­nál Annát fedezte fél. ösztönö­sen arra irányította lépteit — Jó reggelt! — köszöntötte őt messziről .a lány. Géza egy pillanatig teljesen belefeledkezett Anna üde szép­ségébe. Tekintete megpihent a lány arcának bájos vonásain, s megmártózott szeme tükrének csillámaiban. De ez a szerelmi varázslat csak egy pillanatig tartott. Gézát ismét hatalmába kerítették kesernyés indulatai. Eszébe ötlött, hogy Anna min­denben egy követ fúj Imre bá­Tavaly nyáron történt, Ti- szakécskén Akkor még a leg­lelkesebb könyvterjesztők sem hitték volna, hogy egy év múl­va a tiszakécskei példa nyomán országszerte megrendezik a fa­lusi házról házra való árusítás­sal egybekötött könyvbarát moz­galmat Mert így történt Úttörők, fiatalok, földműves­szövetkezeti könyvterjesztők egy jól sikerült író—olvasó talál­kozó után nagy csomó könyvvel a kezükben járták a házakat, vitték a házakhoz a kultúrát. Inkognitóban, írói kíváncsiság­ból velük tartottak az író—ol­vasó találkozó előadói: Bihari Klára és Szabó Pál is. (Ki tudja, talán egy új regényben látjuk viszont a művelődő falu eme legújabb megnyilatkozását: a házról házra könyvárusítás si­kerét.) A* otletadla vállalkozás nem remélt eredménnyel zárult: egyetlen napon nyolcezer forint értékű könyv vándorolt az egy­szerű, dolgozó emberek gyara­podó magánkönyvtárába. A Szövetkezetek Országos Sző. vétségé a tiszakécskei példa nyomán az idén már minden megyében megrendezte az őszi megyei könyvheteket A mozga­lom legnagyobb érdeme az, hogy a »-megfelelő könyvet a megfe­lelő kézbe« jelszóval azok szá­mára ad segítséget akik az anyagi lehetőség megteremtése után most jutottak el ahhoz, hogy könyvet Is vásárolhassa­nak. Néhány év alatt többszörösére emelkedett a földművesszövet­kezeti könyvtárak forgalma. Ez igazolja, hogy a mozgalomra szükség van. A mezőgazdasági szakirodalom mellett egyre több szépirodalmi kötetet vásárolnak a falusi dolgozóki Megyénkben az idén is több író—olvasó találkozót ren­dezett a MÉSZÖV az őszi me­gyei könyvhetek során. Októ­ber 28-án Lajosmizsón Bihari Klára a szabad idő okos fel- használásáról, Baráth Endre —- élményei alapján — a szíriai és az egyiptomi asszonyok életéről beszéli Darvas József, az író- szövetség elnöke, a bácsalmási járásban találkozott olvasóival november 12-án. Berkesi András november 23-án Kiskőrösre lá­togat Simán ríy József és Kórody András Kecskeméten Kivételes jelentőségű zenei eseményre kerül sor november 27-én, hétfőn este a Katona Jó­zsef Színházban, Az Országos Filharmónia és a városi tanács nagyzenekari sorozata keretében a Debreceni MÁV Szimfonikus Zenékar Kó­rody András vezényletével be­mutatja Beethoven L és IX. szimfóniáját A Bécsi Operaháziban 1800. április 2-án bemutatott I. (c-dűr) szimfónia >*életteljes mozgal­masságával, a felszabadult al­kotóerő mámoros boldogságával, a muzsika elementáris áradásá­val« már egy nagy szellem je­lentkezését tanúsítja. A IX. szimfónia «mien elan- gel ói erőfeszítés, prófétai gesz­tus a felsőbbrendű öröm fe'é« — írja egyik méltatója. Minden végletes, minden hang izzó, minden Indulat a végsőkig fe­szített benne. Minden tételében más és más zenekari apparátust használ, sőt a hatalmas mon­danivaló szétroppantja a szim­fóniák instrumentális keretei t, igénybe veszi az emberi hangot is. A Kecskeméten már Jól is­mert zenekar, az európai hírű karnagy, a Szegedi Zenebarátok Kórusa, a remek szólisták: Si- mándy József, Moldován Stefá­nia, Veress Gyula, Horváth Edit bizonyára méltó előadás­ban mutatják be ezt a ma már az egész emberiség közkincsévé vált alkotást eslval, aki ím, máris milyen ki­csire nézi őt... — Mi van magával? — kér­dezte aggodalmasan Anna. — Csak nem beteg Géza? A tanár összerezzent Először hallotta a lány szájából a tu­lajdon keresztnevét És milyen lágyan ejtette ki. j. Géza bosszúsan legyintett — Különben, jó hogy talál­koztunk, Anna. Nekem ugyanis nincs kinek panaszkodnom, ha csak maga meg nem hallgat,. i — Panaszkodni akar? — kér­dezte komolykodva a lány. — Nos, szívesen megtartom a ki­hallgatást — Sajnos, ez nem játék, An­nácska. Nézze — mondta hir­telen — ón szívesen félre is állhatok. Megígérhetem, hogy ez a ház mindenestül a rendelke­zésükre áll ezután Is, én majd a házőrzőjük leszek. Bennem nincs becsvágy, Anna, és ma­guk úgy dolgozhatnak, amint jónak látják. Anna most már komolyra for­dította a szót: — Géza, nem szabad így mon­dania: »én« és “-maguk«. Csak így szabad: «mi«. Igen, mi most már életre-halálra együtt va­gyunk. Géza kételkedve ingatta a fe­jét de nem válaszolt. |— És még valamit — tette hozzá Anna. — Azt mondta az imént hogy magában nincs becsvágy. Valóban nem ismerné önmagát? A fiatalemer felkapta a fejét és paprikás hangulatban 'vála­szolt: — Ügy? Maga tehát azt hi­szi, hogy én ... én karriert aka­rok csinálni? Azért segítek ma­guknak ..| Sietve a földalatti mozgalomnak, hogy egyszer majd kürtszó és zászlók lengése közben átvegyek egy díszes em­léklapot? — Csacsiság — torkolta 1« Anna a felhevült Gézát — De azt be kell ismernie; hogy né­melykor túlzott egyéni becsvágy fűti. Ezért nem tartotta be teg­nap Imre bácsi utasítását sem. Én is azt mondom, Géza, nem jó az ilyesmi, mert manapság könnyen rajtaveszíthet bárki, aki kicsit is könnyelmű. Hát nem vette észre, hogy Imre bácsi elsősorban magát félti.? — Nem! — vágta rá meggon­dolatlanul Géza. — Először is, én nem vagyok gyerek. Értem nem szükséges drukkolni. Én rakoncátlan sem vagyak, aho­gyan azt maguk elképzelik. — Géza..« •“» Rosszul fejeztem M ma­gam. Bocsánat. De mi történt ma reggel? Imre bácsi nem merte rám bízni a többi hét elvtárs behozatalát, másokat je­lölt ki erre, akik pedig, igenis kockázattal járkálnak a város­ban. Aztán be kell ide hozni egy csomó robbanószert. Kézen­fekvő, hogy ezzel engem kellett volna megbízni. De nem. evé­gett is másik két embert küldött ki a városba. És ha elfogják! őket? És ha lelepleződünk? Re­mélem, nem képzeli, hogy éa a saját bőrömet féltem. De igen­is féltem azokat a remek lehe­tőségeket, amelyek a mi mos­tani helyzetünkből fakadnak! És minden, de minden felbo­rul a bizalmatlanságnak ebben az átkozott légkörében! (Folytatása következik.) szép, szo-ke szeretőm!... no, még egy kicsit jobbra a gyeplő­szárat! — Hó, Csillag! A cséza megáll Sikolyok, ká­romkodás, sírás. Az úton egy szőke lány, vérben. Az intéző leugrik, fejéhez kap: — Borzasztó!... Emberek, lát­ták, hogy véletlen volt. hiszen félrekaptam a szárat Szegény, | miért nem vigyázott miért nem rántották el? Ki ez a szeren­csétlen lány? — Hisz ismeri a nagyságos intéző úr, Balogh Piroska az uradalomból. — A Piroska? ... Szegény . ■. ■ Emlékszem már. 1a Gyűlölködő szemek. Forr az indulat. Itt a nép — amott a hatalom. S a hatalom embere most riadtan lapul, mint egy megszorított patkány. — Emberek, ugye tanúskod­nak mellettem, ha arra kerül a sor? ... Tegyék föl szegényt a kocsimra. Üjra elindul a Csillag. Vén paraszt szánó karján rázódik a halálba csapzott szőke fej az országút könyörtelen kátyúinál. Az égszínkék szempár a havas tájra tágul, de már nem látja a szerte félénken gubbasztó ta­nyákat, a határ szennyes-szürke végtelenjét. | | árny robot senwesztette ezt a szoborszép testet, hány pillantás környékezte, míg egy unalmas délután az» intéző úr magához hívatta, hogy kedvét töltse! Az évek nyűgétől mart két öreg hogy bízott ezekben a kezekben, s most sárgán, tehe­tetlenül koppannak meg a szal­mával hintett deszkán. A ha­lottistápoló vén arca barázdáit ziláltra mossa a könny. Az in­téző úr gondolata máshol jár. Émelyeg. Duzzadt száia sarkába tolja a Levente-cigarettat. — Holnap beverek egy tükröt a Nemzetiben! — motyogja be­felé. A szomszéd faluban harangszó kondul. S az égnek szánt han­gok hidegen hullámzanak a szomorú menet, a gyilkos és az áldozat felett. Jóba Tibor meg magukat egykönnyen. De hát az intéző mégis csak intéző. Ez a világ rendje, így van ez jól. — Piroska __ hehe... — a ny ála csordult ki. A nyáron történt. Takarítani rendelte fel a szobájába Balogh Piroskát. Sudár, szőke lány, olyan mel­lekkel, mint a kőszikla. Dula­kodni kellett vele, a karjába harapott, mikor az ágyra teper­tő; aranyhaja ki bomlott, és olyan észtveszejtő pír futott szét az arcán, hogy szinte megsaj­nálta. De csak egy pillanatra, aztán annál vadabbul bomlott ki benne a dacos, férfi csak- azórtis. És annál édesebb volt Piroska. Aztán úgy sírt, olyan keservesen, hüppögve. Kis csa­csi, majd rájön, hogy inkább egy úr, egy intéző, mint egy koszos parasztlegény. Legalább lesz a lány életében egy nagy élmény, amire még az unokái körében is büszkén emlékezhet! Az intéző úr szeretője voltam? Nem mindenki mondhatja ezt el! Most már odaért a csoport­hoz. Parasztok voltak. vagy tízen. S köztük egy szőke lány. Ejnye, nem Piroska ez? Ha igaz, már előrehaladott állapot­ban lehet. Mi lenne, ha most... Csak egy parányi, véletlen moz­dulat kellene... Senki se jön­ne rá ... Boncolás sincs; vilá­gos, hogy baleset történt... Büntetés? Eh ... az alispán úr­ral együtt mulattunk múlt hé­ten a Tiszában ... Száz pengő, kétszáz pengő?... A rendszer gáláns az ő embereivel szem­ben ... Bele a tömegbe! Ugrik a nagyja. Piroska még ott ballag az út közepén. Édes, 43 — Béláék? Mi van velük? — érdeklődött Géza, aikinek ekkor már tüske volt a hátában. — Béla, meg Pokomy, tudja, az a hosszú, fiatal élvtárs, kora reggel elmentek a Várkanyi ut­cába. Ezek összegyűjtöttek ott valami negyven kiló robbanó anyagot, és nyolc robbantó szer­kezetet. Emlékszik arra a fé­szerre a hátsó udvarban? Na­hát. mindez ott van elásva. Meg­egyeztünk velük, hogy ezt az egész mindenséget behozzák ide. Tizenegy órakor kell beérkez­niük. Imre bácsi kerősen fi­gyelte Gézát és tüstént észrevet­te a fiatalember színe változá­sát Géza idegesen beleharapott a szája szélébe. Imre bácsi kis­sé pajkosán kérdezte: — Enyje, látja, igaza van, elv­társ, azért ezt nekünk előremeg kellett volna beszélnünk. De hát ezek olyan korán nekivág­tak az útnak, hogy... Géza félbeszakította Imre bá­csit hangja ingerült volt: — Kérem, kár szabadkoznia. Mit kellett volna megbeszél­nünk, ha egyszer az egész ügy­ben nekem semmiféle szerepem sincsen? Imre bácsi úgy látta, jobb, ha ez a mérges diskurzus abbama­rad. Valami ürüggyel megint Gulyással kezdett beszélgetni. Géza élt az alkalommal és ki­ment a lakásból.

Next

/
Thumbnails
Contents