Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-14 / 217. szám
1961, szept. 14, csütörtőfi 3. oldii-i. Kétezer hóid gyümölcsös! telepítenek az ősszel megyénk termelőszövetkezetei Bravúros gyorsaság Megyénk tennelőszövetfcezetel az ötéves tervidőszak során 15 ezer holdon telepítenek gyümölcsöst. Ezt a munkát az idén két-, a következő három évben három-három-, s az ötödik esztendőben négyezer holdon végzik el. A mostani őszi telepítésekhez megtörténtek az előkészületek. Kijelölték a területeket, s az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet, valamint öt Bács-Kiskun megyei gépállomáson működő laboratórium elvégezte a szükséges talajvizsgálatokat. Több helyütt hozzáfogtak már a talaj forgatáshoz is, melynek munkájában csaknem mindegyik — SZ—80-as, vagy SZ— 100-as erőgéppel rendelkező — gépállomás részt vesz. A telepítéseket mindenütt nagyüzemi módon — 40—50 holdnál nagyobb parcellákon — végzik. Ennél kisebb területekre kivételesen csak ott adtak engedélyt, ahol a meglevő gyümölcsösök bővítéséről van szó. A idén legnagyobbrészt almát (főként jonathánt, starkingot) és kajszit telepítenek közös gazdaságaink, de számottevő területeken történik a meggy, valamint a szamóca telepítése is. A SZÖLFA közreműködésével beszerzett facsemtéket a szabad- szállási Alkotmány, Lenin, Ma- thiász János, a városföldi Petőfi, a kecskeméti Béke és a Vörös Csillag Tsz-ben 100—100, a kiskunhalasi Vörös Októberben 90, a tiszaújfalusi Alkotmányban 80, a borotai Piros Alma Tsz-ben 70 holdon ültetik el. A kunszállási Alkotmány Tsz — saját anyagából — 30 holdon létesít új telepítésű szamócást. T. I. A kecskeméti, valamint a kiskunfélegyházi járási és városi pártbizottságok ágit. prop. osztályainak vezetői szeptember 13-án, a megyei pártbizottság agitációs és propaganda osztályán tartott tájértekezleten az agitáció, a pártoktatás, továbbá a kulturális munka helyzetéről, feladatairól tanácskoztak; A pártbizottság agitációs és propaganda osztályainak vezetői beszámoltak tapasztalataikról, az agitációs munkáról, a pártoktatás előkészítéséről, valamint a kulturális tevékenységről, majd a megyei pártbizottság agitációs és propaganda osztálya vezetőjének, Szabó Lajos ebttársnak tájékoztatója alapján megvitatták a tennivalókat. Elhatározták — többek között Jól sikerűit pártnap az Óvónőképzőben Szeptember 13-án, szerdán Kecskeméten a Felsőfokú Óvónőképző Intézetben Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára tartott pártnapot Ismertette a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit hangsúlyozta a német békeszerződés megkötésének fontosságát és méltatta a Szovjetunió Kommunista Pártja új programtervezetének jelentőségét —*, hogy tovább javítják a lakosság tájékoztatását, a párt- szervezetek még sokoldalúbban ismertetik a nemzetközi helyzet eseményeit, az SZKP XXII. kongresszusa előkészületeit, valamint 37- SZKP új programtervezetét, továbbá az ipar és a mezőgazdaság feladatait. Elősegítik a pártkiadványok terjesztését is. Megállapodtak abban, hogy a pártkiadványok előfizetőinek gyarapítására megszervezik a felvilágosító munkát, azonkívül figyelemmel kísérik a pártoktatás előkészítését, a hallgatók kiválogatását és a tananyagok határidőben történő megrendelését. A párt-, oktatási évet a városokban október 15-én, a községeikben, falvakban pedig november 1-én kezdik meg. Csütörtökön, szeptember 14-én Kiskőrösön, szombaton pedig Baján rendezik meg az ágit. prop. osztályvezetők tájértekezletét. Mind a két tanácskozáson résztvesz Glied Károly elvtárs, a megyei pártbizottság titkára is. Az elmúlt szombat reggelén egy hatalmas épületnek a földből alig kilátszó alapozását vehették szemügyre a kíváncsiak a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet homokgyőri majorjában, — s hétfőn százférőhelyes növendékmarha istállónak már készen álltak a falai. Csupán a tető hiányzott, de az előregyártott elemekből rövid idő alatt elkészül az is, s az építés kezdetétől számított egy hét múlva be lehet kötni az állatokat. Csoda történt talán? Nem, de valószínű, a hasonló létesítmények építési idejét tekintve, országos rekordot értek el a kalocsaiak. Valójában sokkal többről van szó, mint bravúros kőműves teljesítményről, amiben egyébként szántén nem volt hiány. A fejlődésnek idén nekiindult két és félezer holdas közös gazaságban elhatározták a szóban levő istálló építését. A tégla nem volt gond, mived a tsz saját szénporos égetőkemencével rendelkezik, amelynek üzemeltetésével eddig — az erőd éti egészéves terv szerinti félmillió helyett — 800 ezer téglát “-gyártottak«, s ebben az évben ösz- szesen egymillió darabot nyernek. A tervezés és a munkadíj költsége azonban gondolkodóba ejtette a pénzt, egyéb beruházásokra fordított szövetkezet vezetőit, gazdáit Az MSZMP városi bizottsága és a városi tanács végjrehajtó- bizottsága szervezésének, a kommunista népnevelők szavának köszönhetően viszont megszűnt ez a gond is. Az üzemi párt- szervezetekben elmondták, hogy segítem kellene az Iszkrán, — s így történt hogy az említett nap reggelén a Kalocsa vidéki Fűszerpaprikaipari Vállalat, a Város- és Községgazdálkodási Vállalat, s a tanács saját *-re- zsis brigádjának« kőművesei és segédmunkásai, összesen hatvannégyen hozzáfogtak az építéshez. Ingyen — társadalmi munkában. A szövetkezet gazdái közül Kovács József és Kiss József kőműves, valamint szintén hatvannégyen társultak hozzájuk, anélkül hogy munkaegység jóváírására igényt tartanák. Az istálló Tamás György, a városi tanács műszaki osztálya mérnökének minden ellenszolgáltatás nélkül elkészített terve szerint épül — s a munkákat is a fiatal műszaki értelmiségi irányította. Szívet melengetőén felemelő látványt nyújtott, ahogy a társadalmi munkások szombaton és vasárnap is egymással versenyezve dolgoztak. Volt olyan kőműves csoport is, amelyik — a norma szerinti négy helyett — hat köbméter téglát rakott óránként a falba. A termelőszövetkezetnek így alig valamivel több mint hat és félszázezer forintjába került az istálló, — no, meg mind a két nap bőséges és ízletes ebéddel megvendégelte a százharminc építőt. Az már nem az építéshez tartozik, de a követendő példás megmozdulás »másik oldalához« igen, hogy az Iszkra ebben az évben 1040 hízott sertést ad — közel ötszázat már át is adott —1 a közfogyasztásnak, tehát azoknak a munkásoknak is, A vezetőségválaszfásróí tanácskoztak a párttitkárok Szerdán, szeptember 13-án Kiskunfélegyházán a városi párt- bizottságon titkári értekezletet tartottak. Az értekezleten Hegedűs Ferenc elvtárs, a városi pártbizottság osztályvezetője a vezetőségválasztás tennivalóiról tájékoztatta a pártalapszervezetek vezetőit, ismertette a városi párt-végrehajtóbizottság erre vonatkozó határozatát. Az értekezlet részvevői megállapodtak abban, hogy a vezetőségválasztó taggyűléseket október 16-a és december 9-e közötti időben rendezik meg a városban. Ha a figyelmeztetés nem elég... A pártalapszervezetek is akik olyan lelkesen segítették. T. I Tájértehezlet a megyei pártbizottságon Jól halad az eszi munka a bajai járás szövetkezeteiben élnek a pártfegyelmi eszközével A bajai járás 39 termelőszövetkezetében a tervezett 18 500 hold kenyérgabona-területen elkezdték a vetést. A múlt hét végéig mintegy 400 holdon juttatták földbe a rozsot. Tervbe vették, hogy a bőven termő intenzív búzafajtákat 10 ezer holdon — a kenyérgabona vetésterületének az 54 százalékán — termesztik. A vetőszántás is teljes erővel folyik — a 12 ezer hold nyári mélyszántást pedig már be is fejezték. A silózás és az aprómagcsép- lés is jó ütemben halad. Közel 800 hold lucerna és vörös here termését csépelték el eddig. Az utolsó két hét alatt mintegy ezer holdról takarították le a siló- kukoricát. Kábát. (Reuter) Az Air France Párizs—casablancai légijáratának Beam elnevezésű, menetrendszerű utasszállító repülőgépe kedd este Rabattól mintegy öt kilométerre lezuhant és kigyulladt. A gép 71 főnyi utasa és hat főnyi legénysége életét vesztette. Rabat környékére kedd este rendkívül, sűrű köd ereszkedett és a repülőgép a rabati repülőtér felé tartva kénytelen volt igen alacsonyan repülni. Eközben egy mély vízmosás sziklás, meredek partjáask ütközött. A A dávodi Rákóczi és az Augusztus 20, a garai Vörös Csillag, s a nagybaracskai Űj Tavasz Tsz-ben szeptember 2-án a cukorrépa szedését is megkezdték. Ezt a munkát meghatározott ütemterv alapján végzik, hogy a szállítás folyamatos és zökkenőmentes legyen. Átlag 130 mázsa cukorrépa várható egy-egy holdról. A betakarítást nagyrészt gépi erővel végzik, amihez segítséget nyújtanak a gépállomások. Folynak a szüreti előkészületek is. A szükséges felszerelés — kádak, edények — egy részét az előzetes megállapodások értelmében az Alföldi Állami Pincegazdaság biztosítja. A szövetkeztek egyébként 8000 hektoliter must átadására kötöttek szerződést a pincegazdasággal. mentők csak félóra múlva tudtak eljutni a szerencsétlenség színhelyére. A repülőgép roncsai még éjfélkor is égtek. A köd csali hajnalban kezdett osztani és akkor indulhatott meg az áldozatok felismerhetetlensé- gig szétroncsolt és összeégett holttestének felkutatása. Ez már a második nagy repülőszerencsétlenség - ebben az évben Marokkóban. Július 11-én 27 utasával szintén lezuhant egy gép Casablanca köbeiéöaö. A kommunistáik nevelésének egyik eszköze a bírálat és az önbírálát, az eredmények elismerése és megbecsülése mellett a hibák, fogyatékosságok számbavétele, leküzdése. Mindenekelőtt ilyen nevelési célokat szolgál a pártfegyelmi eljárás is, olyan eseteikben, amikor a .mulasztások súlyosak, amikor a figyelmeztetés nem használ, vagy nem elegendő. Dolgozó népünk bízik a pártban, elismert vezetőjének tekinti és joggal számit arra, hogy a párt tagjai minden körülmények között kommunistához méltóan élnek és cselekszenek. A különböző mértékű fegyelmi büntetéseknek éppen az a célja, hogy megvédje pártunk helyes politikáját, jó tömegkapcsolatait, erősítse a párt egységét és óvja tisztaságát. Hogyan teljesítik ezt a hivatásukat a pártalapszervezetek, milyen módon intézik a pártfegyelmi ügyeket? Tapasztalataink szerint a pártalapszervezetek fokozatos megerősödésének egyik örvendetes velejárója és bizonyítéka, hogy megjavul, sokoldalúbbá, céltudatosabbá válik a párttagok nevelése, és a pártalapszer- vezeték is következetesebben küzdenek a hibák, mulasztások és a fegyelmezetlenség ellen. Azelőtt elég ritkán fordult elő, hogy a pártalapszervezetek fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztek. Az utóbbi időben viszont egyre több pártalapszer- vezet teljesíti ezt a kötelességét, nem várja tétlenül, hogy a járási, vagy a városi pártbizottság intézkedjen helyette. Nagyon helyesen járt el a közelmúltban a kerekegyházi Dózsa Termelőszövetkezet párt- alapszervezete és a Kiskunsági Erdőgazdaság bugaci erdészetének pártalapszervezete is, amikor a pártmegbízatást szándékosan elhanyagoló, illetve nem teljesítő párttagokat fegyelmi büntetésben részesítette. Hasonló öntevékenységet tapasztaltunk Lakiteleken is, ahol az idejében kiszabott pártfegyelmi után mind a két párttag kijavította hibáját. Sajnos, nem mondhatjuk el azonban, hogy már valamennyi pártalapszervezet él ezzel a jogával. Nem egy helyen előfordul még, hogy hónapokig is közbelépés nélkül szemlélik egyes párttagok mulasztásait, mintha csak arra várnának, hogy azok minél jobban felhalmozódjanak. Az ilyen késlekedés rendszerint megbosz- szulja magát és amikor intézkedésre kerül a sor, akkor már súlyosabb büntetésre vau szükség. Orgoványon például T. K.-t, Ágasegyházán pedig T. J.-t csak akkor állították pártfegyelmi elé, amikor italozásaikkal olyan botrányokat okoztak, hogy nem volt más választás, mint a pártból való kizárásuk. Jóllehet, ha idejében figyelmeztették volna őket, talán megakadályozták volna rossz útra térésüket. Fülöpszálláson az egyik pártalapszervezet helyett a községi pártvezetőség lépett fel a hibát elkövetőkkel szemben. Nyilvánvaló azonban, hogy a vezetőségnek ez a tevékenysége csak szükségmegoldás volt és akkor lesz igazán eredményes a kommunisták nevelése, ha a pártalapszervezetek sem hagyják szó nélkül a pártfegyelem megsértését. A fegyelmi munkában tapasztalt hiányosságok közé tartozik, hogy néhány helyen a vállalati, vagy hivatali eljárásokat utánozzák és olyan fokozatokat jelölnek meg fegyelmi büntetésként, ami ellentétes a Szervezeti Szabályzat előírásaival. Fülöpszálláson hallottuk, hogy nem is olyan régen a pártbün* tetősek írásos és szóbeli változatát különböztették meg. A párt Szervezeti Szabályzatában nincs ilyen megkülönböztetés. A helyes gyakorlat az. hogy a pártbüntetést az alapszervezet nyilvántartja, de arról semmiféle írásos „bizonyítványt” nem ad a párttagnak. Erre nincs is szükség, mert a pártfegyelmit a párttag meghallgatása után mondják ki és azt vele szóban is közlik. A pártvezetőségnek és a taggyűlésnek sohasem az a célja, hogy a fegyelemsértőnek hibájáról, mulasztásáról „bizonyítványt” állítson ki, hanem az, hogy a hibát vétő magatartása megváltozzon. Értesülésünk szerint több pártalapszervezet vezetősége a közel jövőben napirendre tűzi a fegyelmi .munka megtárgyalását. Helyesnek tartjuk, ha az ilyen példát mások is követik és a jövőben szükség szerint felhasználják a pártfegyelmit is a kommunisták nevelésére, a párt erősítésére. Természetesen a pártfegyelmit mindig idejében, megfontoltan,, emberségesen, segítő szándékkal kell alkalmazni. Borzalmas repülőszerencsétlenség Babainál Hetvenhét halott köd miatt a tűzoltóság és a Nagy JusueJ