Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-07 / 211. szám
1961. szeptember 7. csfitörtSk óid,. Sokat javult a földművesszövetkezetek vagyonvédelme Ülést tartott a MÉSZÖV igazgatósága Szerdán ülést tartott a MÉSZÖV igazgatósága. Az ülést Brachna János elvtárs, a MÉSZÖV elnöke nyitotta meg, majd rátértek a földművesszövetkezetek első félévi munkájának tárgyalására. Megállapították, hogy megyénk töldművesszövetkezetei komoly erőfeszítéseket tettek feladataik teljesítésére, tevékenységük némely területén mégis lemaradtak az előirányzott tervektől. A kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzemagak például nem teljesítették forgalmi tervüket. Lemaradásukat elsősorban a közületi forgalom nagymértékű csökkenése okozta, a tsz-ek ugyanis szükségletük nagy részét a nagykereskedelmi vállalatoktól szerezték be. A rosszul gazdálkodó földművesszövetkezetek tevékenységét az igazgatóság határozata alapján a közeljövőben felülvizsgálják. Lényegesen szervezettebb volt a felvásárlás most, mint az előző év hasonló időszakában. Tervét 147 százalékra teljesítette a felvásárlási üzemág. Majdnem másfélszer annyi árut vettek meg a felvásárlók, mint a múlt év első felében. Hasonló szép eredmények születtek a hálózat- fejlesztés terén is: a félév végére 50 községben fejezték be az üzlethálózat rendezését. Az első félévi gazdálkodás megvitatása után az igazgatóság a földművesszövetkezetek egészéves tervét tárgyalta, majd a készletellenőrzési osztály munkáját értékelte. Megállapították, hogy sokat javult a vagyonvédelem, amióta hozzáértő szakemberek leltározzák a boltok készletét. A hiányok összege mintegy 170 ezer forinttal csökkent. Hiba azonban, hogy több mint kétmillió forint értékű elfekvő és értékcsökkent árut tárolnak boltjaikban megyénk földművesszövetkezetei. Az ilyen áruk forgalombahozatalára azt javasolták az igazgatósági tagok, hogy ezután sűrűbben rendezzenek árubörzét, az olyan árut pedig, amely még leértékelve sem talál gazdára, egy külön e célra létrehozott vásározórészleg értékesítse. madikban pedig 1 milliméter eső esett. A csapadék havi ösz- szege 3 milliméter, az átlagos 48 milliméternél 94 százalékkal kevesebb volt! A legerősebb felmelegedés 11- én volt, amikor 36,8 fokot ért el a hőség. A napsütéses órák száma 317 volt. — 16 százalékkal több az átlagosnál A megyed tanács v. b. művelődésügyi osztálya az 1961—62-es oktatási évben három olyan diákotthont javasol kollégiummá, amely elérte a kívánt feltételeket. Most 967 tanuló részesül diákotthoni nevelésben, ebből 255 kollégista. A három új kollégium 220 fiatallal növeli a magasabb képzésben tanulók számát. A DIÁKOTTHONOKBAN és kollégiumokban tehát mindjobban előtérbe kerül az ifjúság szocialista szellemben trténő nevelése. 0-0-00000000000000000000' Eredményesen hirdethet (apunkban OO-O-O-O-OO-O-O-O-O-O-O-O-O-OO-O-OO-O O Felveszünk vizsgázott kazánfűtőket Kalocsavidéki FűszerpaprikaMozik Műsora Szeptember 7-én, csütörtökön: Baja Központi: A vak muzsikus: Baja Uránia: Nem nősülök, Bácsalmás: Félbe szakadt dal, Dunavecse: Felismerés: Izsák: Házasodni akarunk, Jánoshalma: Ember a Holdon, Kalocsa: A góllövő zenész, Kecel: Megmérgez a családom, Kecskemét Árpád: Űjra reggel van, Kecskemét Városi: Vigyázz, nagymama, Kiskőrös: Csutak és a szürke ló, Kiskunfélegyháza: Kihívás: Kiskunhalas: Hazatérés, Kiskunmajsa: Bambi, Mélykút: A városi asszony, Szabadszállás: Sztyeppék csendjében, Tisza- kécske Petőfi: Elloptak egy villamost, Tiszakécske Tisza: Az élet titka. Apróhirdetések KISIPARI, mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Csokonai u. 3—5. szám. 4276 ETC ADÓ ház, 2 szoba, konyha beköltözhető, 246 literes boroshordó, szekrények, ágyak. Kecskemét, Munkácsy utca 22. 4279 2—3 ÉVTÖD kisgyermekek gondozását vállalom. Cím: Kecskemét, Fehér utca 19. 4282 FIATAL asszony betegápolást, házimunkát vállal, ,.Főzni tud” jeligére címet a kiadóba kér. ___________3123 HÁ ZTARTÁSI alkalmazottat keresek. Kecskemét, Lestár tér 1., fogorvos. ' 3118 ELADÓ Kecskemét, Zsinór utca 108. számú ház. ______________________3122 EL ADÓ Kecskemét, Üj utca 1. sz. ház. Értekezni lehet Dankó utca 60.. J uhás zékn ál. ____________3116 GÉ PÍRÁST és német fordítást vállalok. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. szám. 4268 SZEGEDI vagy egri két szoba, összkomfortos, belvárosi lakásomat elcserélném kecskeméti hasonlóra. — Érdeklődni levélben: Kecskemét. MÉSZÖV, Holló. 3088 A KEREKEGYHÁZI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET azonnali felvételre keres SZAKKÉPZETT CUKRÁSZT, agronómust és kereskedő boltvezetőt. — Jelentkezés: a Földszöv irodában. 4277 A BÄCS-KISKUN MEGYEI FINOMMECHANIKAI VÁLLALAT KISKUNMAJSÄN vas- és fémipari tömegcikküzemet létesít. — Keresünk kiskunmajsai lakosú műszerész, villamossági és mindenféle vasipari szakmunkáso- , kát, technikusokat és adminisztratív munkaerőket. — Ezenkívül asztalos, kőműves, vízvezetékszerelő karbantartókat, továbbá férfi és női segédmunkásokat. — Az üzem előreláthatólag ez év vége felé fog megindulni, így ezen hirdetésre való jelentkezés csak tájékoztató jellegű a munkaerő felmérése szempontjából. Jelentkezés szeptember 10-én, vasárnap 9—1 óráig a Halasi úti malom irodahelyiségében, vagy levélben: Finom- mechanikai Vállalat, Kecskemét, postafiók: 139. 4278 NAPTÄR 1961. szeptember 7, csütörtök. Névnap: Regina. Napkelte: 5 óra 11 perc. Napnyugta: 18 óra 13 perc. * — A „KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ” kitüntetést adományozta a művelődésügyi miniszter eredményes népművelői és könyvtári munkássága elismeréséül Mar- tonosi Pálnak, a Kiskunhalasi Járási Könyvtár vezetőjének. A kitüntetést a parlament Mun- kácsy-termében Aczél György, a művelődésügyi miniszter helyettese adta át. Martonosi Pálnak, lapunk levelezőjének ezúton gratulálunk kitüntetéséhez. (H. G.) — Másfélezer vendégnek adtak szobát ebben az évben a Bajai Béke Szállóban. Közülük 55-en Csehszlovákiából, Lengyelországból, a Néncet Szövetségi Köztársaságból, Guineából és az Egyesült Államokból jöttek. — A Magyar Eszperantó Szövetség szeptember 16-án és 17- én Pécsett rendezi meg ezévi országos találkozóját. — A SZABADSZÁLLÁSI helyőrség KISZ-szervezete sokat segít a dunavecsei járás úttörőcsapatainak. Legdlóbb 23 fiatal honvéd a kunadacsi úttörőcsapat otthonába láto- gotott el, s a régi iskolaépület folyosójának lebontásában segített. A bontási anyagból a pajtásoknak egy új, tágas úttörőszobát építenek. (K. S. leveléből.) — Tizenhat vagon baromfit értékesítenek ebben az évben a kalocsai járás termelőszövetkezetei. Ez a mennyiség 7,3 vagonnal több a múlt évihez képest. — BALLADA-ESTET rendezett a Kiskunhalasi Járási Könyvtár és a helyőrségi tiszti klub Török Erzsi Kossuth-díjas, Jancsó Adrienne és Győri Ernő előadóművészek közreműködésével. A műsoros esten résztvevő vendégeknek maradandó élményben volt részük — írja Le- hóczki György levelezőnk. — A Borotai Földművesszövetkezet tartalékalapja ebben az évben már elérte az 1 422 000 forintot. A szövetkezeti tagság három év alatt 88 ezer forint értékű részjegyet vásárolt. — A Hungarofilm vendégeként hazánkban tartózkodott Saul Yelin, a Kubai Filmintézet igazgatója. Saul Yelin megtekintett az elmúlt években készült számos filmet, s a Kubai Filmintézet számára megvásárolta hét játékfilm és számos rövidfilm vetítési jogát. — KATONA JÓZSEF születésének 170. évfordulója alkalmából a róla elnevezett kecskeméti gimnázium tanulói az író nagyközönség előtt ismeretlen drámáit adják elő. Például: „Ziska, a táboriták vezére”, „A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között”. — Egy patkóalakú pénztárcát, narancsszínű női kardigánt, fekete női kabátot és egy férfi pénztárcát találtak Kecskeméten. Tulajdonosaik elhagyott tárgyaikat a Kecskeméti Rendőrkapitányságon átvehetik. Több éves szakmai gyakorlattal rendelkező géplakatos szakmunkásokat felvételre keres a Kecskeméti Hűtőipari Vállalat. Rárőczi város 20. sz. 4266 — Dr. Dallos Ferenc, a megyei tanács v. b. elnöke, a Magyar Űjságírők Országos Szövetségének meghívására szeptember 7-én, csütörtökön délelőtt a Magyar Sajtó Házában előadást tart a megye mezőgazdaságának jelenlegi helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről. — A takarékossági versenyben elért eredményeikért a megyei tanács végrehajtó bizottsága elismerő oklevelet adományozott Jakabszállás, Kunba- racs és Tiszakécske községeknek, valamint a Kecskemét melletti Városföldnek, ahol a népfront-bizottságok tevékenyen részt vesznek a takaré- koossági versenym.ozgalomban. — Délután 5 és 7 óra között történik a legtöbb baleset a Kecskeméti Gépjárműveket Ellenőrző Csoport működési területén. Ezért a rendőrség felhívja a munkahelyükről lakásukra igyekvő járókelőket, hogy ebben az időben óvatosabban és körültekintőbben közlekedjenek — Kétnapos tanácskozáson értékelték a dunavecsei járás úttörőcsapatainak vezetői az 1960—61-es iskolai év úttörőmunkájának eredményeit. Az értekezlet tapasztalatai nagy segítséget nyújtanak a csapat- vezetők úttörőmunkájához, — írja Kovács Sándor levelezőnk — Részegen vezette motorkerékpárját 1961. június 14-én Módos János, a Bajai 44-es sz AKÖV telepvezetője. A motorost — aki az említett napon egyik ismerősét szállította a pótülésen — a Bajai Járásbíróság élet és testi épség veszélyeztetésének bűntette miatt négyhónapi felfüggesztett börtönre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Tóth Mária (anyja neve: Kovács Eszter), Fazekas Tiborc (Kovács Erzsébet), Trecskó János (Fodor Erzsébet), Szíjjártó Zoltán (Tóth Eszter), Hőfös-Horváth Erzsébet (Kovács Anna), Nagy Antal (Szegedi Margit), Fetrovics Mihály (Rusznyák Katalin), Radics Éva (Danyi Julianna). MEGHALTAK: Bari Vencel 7. hónapos, Szegő Istvánná Palotás Veronika 75 éves és Szabó Lajosné Gál Terézia 58 éves karában. Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, többfelé eső, zivatar. Időnként élénk délnyugati, nyugati szél. A nappal: felmelegedés az ország középső és keleti részein is gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22—2fl fok között. A keleti megyékben néhány helyen még 26 fok felett. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dánia’ Kiadja: a Petőfi Népe Lapkiadó Vállalati Felelős kiadó: Mezei Istváni Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1. szám Szerkesztőségi telefonközpont! 26-19. 25-16. Belpolitikai rovat: 11-2S. Szerkesztő Bizottság: 10-38. Kiadóhivatal: Kecskemét Szabadság tér VB Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyt posta hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefoni 15-29. 27-42 »vwvtőwwwwwvwwwvwww Az ideinél szárazabb augusztus ebben az évszázadban Kecskeméten még nem volt! Az Országos Meteorológiai Intézet kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatóriuma •adatai szerint az ideinél szárazabb augusztus Kecskeméten még ebben az évszázadban nem volt, s ilyen száraz is csak mindösz- sze egyszer: 1943-ban. A hónap első tizedében nem hullott csapadék, a másodikban 2, a harSzocialista ifjűságneveíés a kollégiumokban AZ UTÓBBI öt esztendőben megyénkben is megkülönböztetett gondot fordítanak a diákotthonokban és kollégiumokban élő középiskolások nevelésére. 1957. óta nagymértékben emelkedett a tanulmányi színvonal, előbbre léptek a világnézeti, politikai és erkölcsi nevelés terén. A tanulmányi eredményt tekintve az elmúlt oktatási évben — a diákotthonos és kollégiumi tanulók — 3,59 százalékot értek el, s a bukottak száma 2,8 százaidra csökkent. E két tényezőt figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy megyénk diákotthonaiban és kollégiumaiban a pedagógusok oktató-nevelő munkája jól hasznosul a tanulmányi színvonal emelkedésében. A diákotthonokban és kollégiumokban a kitűnő, jeles és jórendű tanulók száma elérte az 56 százalékot. A MEGYEI TANÁCS v. b. művelődésügyi osztályú programba vette, hogy a diáktanács is csatlakozzék a KISZ-hez. Szakvomalon ez azt jelenti, hogy a diákotthonok önkormányzata a KISZ K. B. határozata alapján az illetékes KISZ-szervék irányításával dolgozik. Az említett program behatóan foglalkozik a szocialista csoportok életével. Eddig megyénkben hét ilyen csoport működik eredményesen. JELENLEG 18 középiskolai diákotthon munkálkodik az ifjúság szocialista szellemben történő nevelésén, melyből négy már kollégiumként szerepel. Különbség a diákotthonok és kollégiumok között az, hogy a kollégiumban a diákönkormányzat behatóan foglalkozik a tanulók életének, célkitűzéseinek megszervezésével, örvendetes, hogy az iskolai KISZ- szervezetek csúcsvezetőségének és osztályvezetőségének többsége ma már kollégistákból adódik. ipari vállalat. Kalocsa. 4247 A Bajai Ruházati Ktsz telephelyét áthelyezte Baja, Eötvös u. 2. szám alól Baja, Roosevelt tér 1. alá. Női és férfi rendelt szabóságaink korszerűen átalakítva Baja, Szabadság út 2. szám alatt nyíltak meg. — Szövetkezetünk vállalja minden szabóipari szakmába vágó munkák leggyorsabb elvégzését.— Rendelt részlegeink a legutolsó divat követelményeinek megfelelően, megrendelőink kívánságait szigorúan szem előtt tartva állnak a t. közönség rendelkezésére. 4159 i