Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-23 / 225. szám
Veszélyes utca Feldúlt csatatérhez hasonlít már hosszú idő óta Kecskemétem a Nagykőrösi utca. A tény nem elszomorítói hiszen az emeletráépítések folyamatos munkája teszi azzá. Most azonban már kezd túlzott méreteket ölteni ez a felfocndu- lás. Űj lakóház készül az egyik üres telken, vele szemben pe- £ dig nagyméretű belső tataro- 5 zás folyik, sőt az utca elején £ is ennek nyomai láthatók. Az 5 építőanyagok ugyanis ott so- f ralioznak az utca két oldalán, j elfoglalva a járda és a kocsi< út egy részét Ehhez járul még, í hogy az utca egyik oldalán { most fektetik le a kábeleket, } bontják az útburkolatot, s a < gyalogjárók e miatt a kocsija útra szorulnak. Reggel nyolc < óra előtt, amikor «okán mim- ? kába, a gyermekek pedig is- ; kólába vagjj óvodába sietnek, ; valamint a déli és délutáni ' órákbban megtelik a kocsiút ! gyalogosokkal. Fokozódik ez a hefápiaci napokon, amikor az j állomásról jövők hosszú sorI ban igyekeznek a város közepe felé. Közben robognak a motorkerékpárok, cikáznak a kerékpárok, és vágtatnak ez Í autók. Az egyik fára ugyan Irf van tűzve a ..Lassan hajts, építkezés”! feliratú tábla, ezt azon- *; ban nem nagyon veszik figyelembe. E sorok írója szemtanúja volt, amint egy taxi (a I számát is feljegyeztük) sebes- ségcsökkentés nélkül, tülkölés- {sei riasztva el az úton járókat, : robogott végig az említett útszakaszon. De feljegyezhettünk volna több járművet is, akadt ; ilyen szépszámmaL Veszélyessé vált a gyalogosok közíeekdése a Nagykőrösi utcán, segíteni kellene ezen, ' mielőtt még baleset lesz a vé- t geu Javasoljuk, fontolják meg ! as illetékesek esetleg egyirá- ; nyű gép járműközlekedés be- ; vezetését ezen az útvonalon, ideiglenes jeleggéL A forgalmi ! korlátozást pedig ellenőrizzék ; kellő szigorral A* itt kőzle- ; kedö óvodás és iskolás gyerv | mekék szülei s a járókelők > biztosan hálásak lennének > érte. ä r. r. I Mí. sreptember 23, szombat JCéneA MACyAR. SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS - KJSK.UN tvlECyEI LAPJA Fokozatosan iavitfák a mnnkakörülményeket a Kalocsai Fémtömegcikkipari Vállalatnál Terveink teljesítés« érdekében elvárjuk, hogy a vállalatok vezetői biztosítsák a szocialista verseny további szélesítésének, a termelékenyebb munka végzésének minden műszaki és szociális feltételét. — A nemrégen lezajlott ipari pártaktíván ajánlotta e sorokat a megyei pártbizottság az üzemek vezetőinek figyelmébe. E sorok alap jár. tettünk látogatást a Kalocsai Fémtömegcikkipari Vállalatnál, hogy megnézzük: milyenek ma a vállalat szociális viszonyai, és mit tesznek a vezetők, hogy javuljanak a munkakörülmények? Mii tapasztaltunk üzemi körsétánkat a esiszoíö- polírozó műhelyben kezdtük. Több vizsgálat ellenére ma is megoldatlan itt- az egészségre ártalmas por és gáz elszívása. Igaz, a műhely dolgozóinak napi munkaidejét 7 órára csökkentették. Az új munkanormák bevezetésével azonban lényegesen nőtt a termelékenység. Ma már kétszer annyi anyag kerül itt megmunkálásra, mint az év első felében, s ez kétszeresen szennyezi a műhely levegőjét. Egy üzemrésszel arrébb a galvanizálóban a megfelelő védőruhák hiánya a probléma. Fent, az emeleti munkateremben, ahol a fénycsőarmatúra- testeket festik szórópisztollyal, a ködszerű nitrolaikk ugyancsak szennyezi a levegőt, melynek tisztítása nem kielégítő. Ezért kétszeresen is szükséges lenne, hogy az itt dolgozók viseljék munka közben az előirt védő- felszerelést. A gázmaszkokat azonban még a műhelyben sem láttuk. Mi több. még a házilag, gézből és vattából, készített maszkot sent használják. A megoldás útján Ilyen' tapasztalatok után beszélgettünk Pánczél Balázs megbízott igazgatóval: mit tesz a vezetőség az egészséges és biztonságos munkakörülmények megteremtésére? Válaszából a következőket jegyeztük fel: Az új nagycsarnok üzembehelyezésével több munkahely zsúfoltsága rövidesen megszűnik. Máris születtek intézkedések. A különböző lemezáruk és más alkatrészek benzinnel történő zsírtalanítását a robbanás- veszély elkerülése végett különválasztották a nitrolakkal dolgozd) festődétől. Az ónozok nemrégen egész nap izzadtak még a meleg, egészségtelen és szűk kis műhelyben. Ma már tágas teremben, jobb, egészségesebb körülmények között végezhetik munkájukat, hiszen a megfelelő levegőcserét Is sikerült az új helyen biztosítani. A festők nem tartják be a nitromérgezés elleni rendszabályokat. Többet kell velük foglalkozni, hiszen sokan mégnem dolgoztak az iparban, szoktatni kell őket az üzemi fegyelemre. De elmondták azt is, hogy sikeres kísérleteket folytatnak egy házilag készített automata festékszóró berendezéssel, ami végképp megoldja majd ezt a problémát Nem megy minden egyszerre Sok igazság van a csiszolók panaszában is. Rossz körülmények között dolgoznak ma még. De még az idén új műhelyt építenek számukra. Gond volt eddig, hogy a létszámban egyre növekvő vállalat nem tudta már biztosítani a kellő tisztálkodási feltételeket. Most ez van soron. Már elkészült az új női zuhanyozó és öltöző, ahol 200 literes villanyboyler biztosítja a meleg vizet A megyei tanács munkaügyi osztályán pedig arról értesültünk, hogy enyhítenek a vállalat munka- és védőruha gondjain. A végrehajtó bizottság pótkeretet szavazott rpeg részükre, hogy a szükséges köpenyeket, gundcStanákat beszerezhessék. Egyszerre persze nem megy minden, de az intézkedések arról vallanak, hogy a fiatal vállalat fiatal vezetői eredményesen keresik a munkakörülmények javításának lehetőségeit Sándor Géza Színes televíziőkamera panorámikns felvételekhei Szovjet tudósok Lenlngrád- ban új, színei televízió kamerát szerkesztettek panoráma felvételekhez. Az új kamerához 16 milliméteres filmet használnak. Népfront-mozgalom Ás őszä mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos feladatokról és a község egyéves kulturális programjáról tárgyalt legutóbbi ülésén a városföldi népfront- bizottság elnökséget Az e hét végére és a jövő hét elejére tervezett bugaci, crgoványi, lász- lófalvi elnökségi üléseken szintén a mezőgazdaság helyzetéről, valamin* a községfejlesztési tervek végrehajtását segítő népfront-feladatokról tanácskoznak* Koreai vendégek részvételé* vd szeptember 24-én, vasárnap délelőtt 16 órai kezdettel béke- nagygyűlést rendez a községi mozihelyiségben a kiskunmajsai népfront-bizottság. Ugyanezen a napon Lászlófalván és Nyáriő* rincen rendeznék békegyií- Iést a helyi népfront-bizottságok. e Termel őszőve tkezeü fegyelmi bizottsági elnökök részére tart tájékoztatót a kecskeméti népfront-székháziban szeptember Sírén, hétfőn délelőtt dr. Váradi János, a Járási jog! akrfóbizoft- ság elnöke. o A mezőgazdasági szakemberek téli továbbképzéséről tanácskozik szeptember 26-4 ülésén a Hazafias Népfront dunavecsei járási bizottságának mezőgazdasági akcióbizottscga. Hirdetőtábla — mint baleseti forrás A solti dunaföldvárl betonúton az Izsáki, fülöpszállási én szabadszállási útkereszteződésnél hirdeti ez a tábla a Hármas! csárda hideg, meleg ételeit. Ez még rendben lenne, ha neu» olyan helyen helyezik el a hirdetőtáblát, ahol akadályozza aa útkereszteződéshez érő gépkocsivezetőknek látását. így azonban még balesetet is okozhat a forgalmas útkereszteződésnél! Javasoljuk: vigyék előre vagy hátra a betonút mellett ezt a táblát, legalább háromszáz méterre. Dér Ferenc: TiUetc-Utofyiti nyciA. (Naplcféle) \ ________ . Vasgr BIMsirt 2500 forint Jutalom f A Kunpeszéri Általános Iskola 'úttörőcsapata nyerte el az Úttörő Szövetség és a MÉH vasgyűjtési versenyének második helyezését, s így az iskola úttörőcsapata 2500 forint jutalomban részesült. Én, mint az iskola igazgatója, nagy örömmel vettem tudomásul ezt a jó hirt. A pajtásokkal beszélgetve meghallgattam véleményüket. A gyermekek úgy határoztak, hogy ebből az összegből az úttörőcsapat számára társasjátékokat vásárolnak és • kisállattenyésztés megindításához szükséges pénzügyi alapot biztosítják. A vasgyűjtés irányításában különösen kitűnt Halász Antal tanító, úttörőcsapat-vezető és Karászi Kálmán úttörő, aki a legtöbb fémet gyűjtötte. Biztos vagyok abban, hogy a kunpeszéri nevelőtestület, * szülők és az iskola tanulói összefogásukkal még sok szép hasonló eredményt tudnak elérni. Vörös János nrowi MCra A KW!)« 3soetaitrrt* Munkásom Báos-IOSkua megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Matek nai M a szerkesztő bizottság. Veieéfia szerkesztő weither Dániel martjai a MM Népe Lapklartő VHBaM. riérifs kiadó- Mezei Istvánt Szerkesztőség: botmét Széchenyi tér t. mám. Saerteesztőségi teiefonkősponti 38-lf. SS-1*. Méprunnli ii rovat: Ml ■serkesztő bizottsági IMI tDartőhlvatalt KSoMnnét Szabadság Mr tM. Telefon: 1T-M férjem IJ » Magyar Posta. Előfizethető: a btóyl postahivataloknál ée kézbesítőknél. Kő fizetési dl} 1 hőnapra g forint Bőc&-Kiskun megyei Nyomda V. üfctíBkeméti aa STaíelom lé-H, XJ-4S Mindennap elővettem a naplónak kinevezett jegyzetfüzetet, s ami körülöttem, velem történt, amit láttam és hallottam — lejegyeztem. Különleges irodalrnl- ságra és főleg maradandó mü alkotására nem törekedtem: a pillanatokat, a perceket, a gyorsan szálló gondolatokat, a futó benyomásokat vetettem itt papírra. Ügy adom tovább őket, ahogyan megszülettek. 1961. szeptember. Minden ember vágyakozva tekint messzeségek felé — még akkor is, ha nem mondja ki ezt. Ha megnyílnak a határok Kelet felé, Nyugat felé, vagy éppen Északra, Délre, — sebesebben ver a szív. Az ember tele van mélységekkel, magasságokkal — és fáradhatatlan a szintézis-keresésben. És ez a szintézis akkor kezd formálódni, amikor — mondjuk — feldübörögnek az IL 18-as motorjai, s a gép elindul a távoli világok felé. • Nyolcezer méter magasságban, óránként 650 kilométeres sebességgel repülünk Moszkva felé. Olykor apró légi öltések érik a gépet, ilyenkor olyan érzésem támad, mintha a felhők hulláin na síkján pzágnldanánk.,, Azután újra a mélybe tűnnek a fellegek. Nézzük és csodáljuk őket, mint valami óriás égi nyájat, amely békésen legel a napsütésben egy beláthatatlan kerek csupa zöld mezőn. • A stewardess közli: ilyen és ilyen magasságban, ilyen és ilyen sebességgel repülünk; az út három óra hosszáig tart; sajnos, azonban a felhők miatt nem lehet majd látni Kievet. — Eny- nyit mond és nem többet, ezt is inkább egy közepes hivatalnok modorában Egyikünknek sem szimpatikus a hölgy. És már csak ezért is jól esett, hogy amikorra odaértünk, a felhők eloszlottak és teljes pompájában kitárult alattunk a nagy város: Kiev. Tanulság: a stewardess ne bocsátkozzék jóslatokba, mert kinevetik. Hagyja az időjárási előrejelzést a meteorológiai intézetre, — az is elég humoros néha. a Repülő-vacsora. .Nyolcezer méter magasban. Maga a bőség. Mindannyian megesszük; ez az utolsó hazai. Milyen lesz a moszkvai, majd a gagrai étkezés? Non sok elragadtatott véleményt hallottam — néhány specialitás kivételével — az ottani kosztról. Nem Ms probléma ez. Majd meglátjuk. * Váratlanul felmondta a szolgálatot a golyóstollam. Veszem élő a Parkért Csupa tinta minden. Egy cseppig kifolyt. A lég- nyomáskülönbség. .. • Vastag felhőrétegen át landol a gép. Mintha egy mérhetetlen tej tenger-be merülnénk el. Ahogy átsuhanumk egy-egy parányi . tisztáson, akkor érzékeljük igazán a hatalmas sebességet Földközelbe érve távoli fényeket látunk. Lent alattunk száz és ezer apró faház: a moszkvaiak vikendházacskái a Moszkva folyó völgyében. Kicsinyek, színesek. • A seremetyovi repülőtéren.., — Hat magyar érkezett No tak... — Zdrasztvujtyet.. — ennyit ml Is tudunk oroszul. Útlevelek. .. Vámvizsgálat... Két kocsi előáll, beülünk. Megyünk az Ukrajna szállóba. Magától értetődő minden. Otthon vagyunk itt is... • A szállodáig hosszú az út Jobbra, balra fények suhannak el. Mintha a Ferihegyről hajtanánk a Gellérthez. Az ember néz, néz — amerre megyen mindent és valójában semmit sem lát A várakozó izgalom ez. Majd holnap... Az Ukrajna szálló. Több mini ezer szobája van, — valameny- nyi fürdőszobás apartman. Aa épület csúcsa a felhőiket karcolja. Egy barátom meséli: kél hétig lakott itt egyszer, de úgy tudja nincs lépcsőház, csak személyfelvonók és hátul valahol teherliftek működnek. — Kérdezem: mi van akkor, ha elromlanák a liftek? Válasz: Nem romlanak el. — Kérdezem: mi történne akkor, ha tűz ütne ki a szállóban? Válasz: Nem üt ki tűz, a biztonsági berendezések a legtökéletesebbek. Csak nyugalom. — Jó, megnyugszom. • A szálloda hallja./. Bábel. Á földkerekség minden részéből vannak itt emberek, amerikaiak, angolok, lengyelek, indiaiak, héberek, arabok, franciák, németek. És teimészetesen ml is itt vagyunk A büfében magyar gyártmányú kávéfőzőgép, sajnos azonban nem magyar kávéfőzőnő kezeli... Mondom a gvevuskának, engedje meg, majd én megmutatom, hogyan kell „magyar” feketét főzni. Szívesen átadja a helyét 8 amíg készül a „csöpögtetett” kávé, mosolyogva néz. Határozottan jó kávét sikerült főznöm. Megkóstolja: erős. — „Ezt itt nem szokták meg” — mondja, s továbbfőzi a kávét (Folytatása következik^