Petőfi Népe, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-24 / 226. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek5ÁW MUNKÁSPÁRT 8ACS - KISKUN MEGYEI LAPJA A MAGYAR. SZOCIALISTA XVI. ÉVFOLYAM, 226. SZÁM Ára 60 fillér 1961. SZETT 24. VASÄRWP IFJÚSÁGI BRIGÁDOK Hattagú az ifjúsági brigád a ZIM Kecskeméti Gyáregységének gépműhelyében. A jókedélyű ifjúmunkások — Dunai Ferenc brigádvezető, Fábián Lajos, Kiss László, Felföldi Albert, D. Papp László és Nép László — az Egyiptomba szállítandó Niagara vízöblítő festését, szerelését végzik nagy hozzáértéssel és szorgalommal. Teljesítményük a műszaki normák bevezetése után is 103—105 között váltakozik. A brigád ez év augusztus 20-án nyerte el a szocialista címet. A kitüntetés mellé személyenként 250—300 forint jutalmat is kaptak. Egyöntetűen vallják: megszerzik a szocialista brigádnak járó oklevelet is. Kecskemét, Leninváros építésénél szorgoskodik Vad Sándor hattagú ácsbrigádja, akik április 4-én nyerték el a szocialista brigád címet. A jórészt fiatalokból álló, ahogy itt mondják „reg- ruta-brigád” — átlagos életkoruk 21 év — nem válogat a munkában. Ha kevés az ácsmunka, akkor más munkaterületen hasznosítják tudásukat. A brigád tagjai közül P. Sörös József, Vad Sándor, Szobosz- lai Károly, a kiváló dolgozó cím birtokosai. A kollektíva teljesítménye 135—140 százalék között váltakozik. Jelenleg a szocialista brigádnak járó oklevél megszerzésén fáradoznak. Dunai Mária brigádja a szocialista cím elnyeréséért küzu a Kecskeméti Konzervgyár II-s telepének konzervkonyháján. Teljesítményük meghaladja az előírt normát, selejtjük igen minimális. A fiatalokból álló brigád vállalásában többek között szerepel az is, hogy rendszeresen továbbképzik magukat, eljárnak az üzemben megrendezésre kerülő szabadakadémiai előadássorozatra. {Fényképezte: Pásztor Zoltán.) 4* am er thai manőverek kudarcát Napirendre tűzték a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságát Az ENSZ közgyűlésében pénteken reggel megkezdődött az általános politikád vita, a figyelem azonban ezen a napon is a közgyűlési termen kívül történő események felé fordult A társalgókban és a folyosókon legtöbbet arról a csapásról esett szó, amely az Egyesült Államoknak a Kínai Népköztársasággal kapcsolatos terveit érte csütörtökön az általános ügyrendi bizottságban. A bizottság összetétele ebben az évben kedvezőtlen a szocialista országokra nézve, mivel a Szovjetunió, Csehszlovákia és Bulgária képviselőin kívül úgyszólván csak Ghana képviselőinek szavazatára lehetett számítani. Ilyen körülmények között amerikai részről számítottak rá, hogy az általános ügyrendi bizottság elfogadja az újzélandi javaslatot, amelynek célja az volt, hogy terméketlen vitába fullassza a Kihal Népköztársaság ENSZ- tagságának helyreállítását. Az elképzelések szerint ugyanis az az újzélandi javaslat legfeljebb olyan határozatot eredményezett volna, amely szerint egy bizottság megvizsgálná a kérdést, de csak a jövő évi közgyűlésen tenne jelentést A Szovjetunió e terv meghiúsítására benyújtott egy javaslatot, ezzel a címmel: A Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítása az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Nyugati részről ezt a szovjet javaslatot azzal az érveléssel igyekeztek elhárítani, hogy az újzélandi javaslat is elegendő alkalmat ad a probléma megvitatására. Zorin erélyes fellépése azonban azt eredményezte, hogy a nyugateurópai államok többsége — beleértve a nyugati hatalmakat — tartózkodott a szavazástól, nehogy szembekerüljön a szovjet álláspont elfogadására hajló ázsiai és afrikai országokkal Így sikerült 7:1 arányban 10 tartózkodással elérni azt, hogy az ügyrendi bizottság javasolja a szovjet indítvány napirendre tűzését. Erre a vereségre az Egyesült Államok pénteken más fronton kezdett támadással válaszolni. Ez a front a megüresedett főtitkári tisztség kérdése. Rusk amerikai külügyminiszter pénteken egy ebéden, amelyet az ENSZ-hez akkreditált tudósítók adtak tiszteletére, beszédet mondott. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok véle* ménye szerint akcióba kell kezdeni, hogy a főtitkári hivatal működése ne szűnjön meg és hogy egy ideiglenes főtitkár megkezdhesse a tevékenységét, -Ebből a célból — mondotta Rusk — egy kiváló politikust Eddig majdnem 800 vagon burgonyát vett át a MÉK DCöztL tízig ti annyi eiziharaek, mint tavaly. A burgonya és a késed zöldségfélék jelenlegi felvásárlási helyezettről érdeklődtünk a Szövetkezetek Bács-Kiskun megyei Értékesítő Központjától. Az értékesítési osztályon elmondották, hogy megyénkben ebben az évben közel 25 ezer holdon ültettek burgonyát a közös gazdaságok. A M ÉK a' harmadik negyedévben 771 vagon burgonyát vásárolt fel. A burgonyaszállítás jelenleg is tart és még 700 vagon átvételére számítanak. Az évi burgonyatermésünk nagy- része megyénkben marad, a többit pedig belföldi fogyasztásra szállítják. A kései zöldségek — fejeskáposzta, karfiol, karalábé, gyökér, sárgarépa — felvásárlása lényegében most kezdődik. Sajnos, a gyökér és a répa eléggé rossz termést ígér a nagy nyári szárazság miatt. Már majdnem teljes ütemben tart a szőlő exportja és ugyancsak szállítják külföldre az almát is. Szőlőből eddig 77, almából 35 vagon árut küldött a ülik a baráti és a nyugati országokba. Az idei harmadik negyedévi felvásárlási mérleg a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva jelentős növekedésről tanúskodik. Tavaly a harmadik negyedévben 4315, az idén pedig már 5420 vagon árut vásárolt fel a MÉK. Növekedett kivitelünk is. Amíg 1960. harmadik negyedévében 1362, addig a mostani esztendő azonos időszakában 1541 vagon áru ment külföldre Bács-Kiskun megyéből. A felvásárolt burgonya meny- nyisége a tavalyi 227 vagonról ez év harmadik negyedében 771 vagonra emelkedett, paradicsomból viszont 17 vagonnal kevesebb került felvásárlásra. Almából a tavalyi 216 helyett most 411 vagonnal adtak át a MÉK-nek közös gazdaságaink. Különösen nagy terméstöbblet mutatkozik őszibarackból. Az elmúlt év harmadik negyedének 879 mázsájával szemben az idén 7927 mázsát szállítottak a MÉK-telepeire szövetkezeti gazdaságaink, tehát majdnem tízszeresét a tavalyinak. Ebből 2071 mázsát exportáltak. Ez a jelentős növekedés azt bizonyítja, hogy nagyon szépen fejlődik ennek az igen keresett, értékes gyümölcsnek a termesztése is. kell azonnal kinevezni, hogy lássa el ideiglenesen a főtitkár teendőit egy meghatározott időszakra, mindaddig, amíg a végleges megoldást meg nem találjuk.« Rusk hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a közgyűlésnek teljes joga van egy ilyen ideiglenes kinevezésre. Sok név van forgalomban, így Monzsi Szlim, a közgyűlés elnöke, Boland ír delegátus, az előző közgyűlés elnöke, U Thant burmai küldött és mások. Amerika azt reméli hogy ebben a kérdésben megszerzi a kétharmados többséget a közgyűlésen. Az MTI New York-i tudósítója Rusik New Yonk-i nyilatkozatának elhangzása után megkérdezte Zorint, mi a Szovjetunió álláspontja az amerikai külügyminiszter kijelentéseiről ” Zorin azt mondta, hogy az Egyesült Államok most megkísérli, hogy a közgyűlés elé vigyen egy olyan kérdést, amely a Biztonsági Tanács elé tartozik. A Szovjetunió ellenzi ezt a megoldást és határozottan elutasítja, lemondotta. Zorinnak ez a nyilatkozata különösen abból a szempontból jelentős, hogy eddig mindazok a jelöltek, akiknek neve | szóba került, kijelentették, hogy I nem lesznek hajlandók elÍ fogadni az ideiglenes fótit- j kán megbízatást a Szovjet- ' unió hozzájárulása nélkül. Ilyen értelemben nyilatkozott Monzsi Szlim, Boland és U Thant ia New York. (MTI) Pénteken délután — magyar idő szerint 20.30 órakor — ismét összeült az ENSZ-közgyűlés plénuma s folytatta az általános politikai vitát. A _ közgyűlés plenáris ülését ezután hétfőn — magyar idő szerint —15.30 órára napolták el. Újabb szovjet rakétakisérlet Moszkva. (TASZSZ) Szeptember 21-én a Szovjetunió a Csendes-óceán központi részének térségében sikeresen végrehajtotta soronlevő hordozórakéta felbocsátási kísérletét. A kilövés célja az volt, hogy ellenőrizzék az új hordozórakéta megbízhatóságát, irányító szerkezetének pontosságát és kidolgozzák az automatizált mérőkomplexum és a távközlési berendezések együttműködését a jövendő szputnyik-űrhajók felbocsátása céljából. A rakéta utolsó lépcsőjének makettje, amely alkalmas a légkör sűrű rciefeibcn való áthatolásra, elérte az óceán felszínét és viszonylagosan igen nafiy pontossággal '■eihp taáéb.