Petőfi Népe, 1961. július (16. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-02 / 154. szám
) Í961. Július S, vaslrtts® S. oldal Uj pá rfházat avattak Kiskörösön ' Július 1-én, szombaton felavatták a kiskőrösi pártvezetőség új székházát Az épületet közel egymillió forint költséggel építették feL Helyet kap abban a községi párt-alapszerve- zet, a községi és járási KISZ- bizottság. A pártház felépítéséhez a lakosság 60 000 forint értékű társadalmi arankával járult hozzá. Szombaton dr. Tatár Kiss Lajos elnökletével ülést tartott a SZÖVOSZ Igazgatósága. Az ülésen a jövő évi szerződéses termeltetés kérdéseiről tárgyaltak. A földművesszövetkezeti szervek a jövő évben 230 000 holdat meghaladó területű zöldségre, burgonyára, seprőcirokra, mákra és gyógynövényre kötnek termelési szerződést, túlnyomó többségében a szövetkezeti gazdaságokkal. A termésátlag 6—10 százalékos, illetve egyes zöldségféléknél az egy holdról felvásárolt mennyiség 17 százalékos növelését különböző intézkedésekkel segítik elő. Legjelentősebb ezek közül a tájtermelés fejlesztésére vonatkozó intézkedés. Elő kell készíteni és 1963-ban be kell fejezni az olyan növények termelésének termőtáji összpontosítását, amelyek különösebb kertészeti felszerelést és öntözést nem igényelnek. Ezek közé sorolható a zöldborsó, a zöldbab, a görögdinnye, a sárgadinnye, a főzőtök, a sárgarépa, a petrezselyem, a késői káposztafélék, a cékla, a zöld- és vöröshagyma. A vöröshagymatermelés fejlesztésére az ország nyugati, csapadékosabb részein új termőtájak kialakítására kell törekedni. Utolsó lépés a paradicsom, a paprika és az uborka termelésének termőtáji összpontosítása. Dr. Soós Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium növénytermesztési főigazgatóságának vezetője felszólalásában rámutatott, hogy a hazai, zöldségtermelésben fellendülés tapasztalható. A közös gazdaságok előtervei azt mutatják, hogy szívesen foglalkoznak zöldségtermeléssel. — Üzemi vonatkozásban tehát semmi akadálya nincs a tervezett fejlesztésnek. A közös gazdaságok, a jövő évre vonatkozó terveiket — mondotta a továbbiakban — már szeptemberben elkészítik. Így a korábbinál jobb Átadták a MA. internes orvosi és gyógyszerészi kitüntetésesei Hagyomány, bogy JűHus 1-én, Bemmelweása Ignác születésnapján kiváló, illetőleg érdemes orvosi, gyógyszerészi címmel tüntetik ki a magyar egészségügynek azokat a munkásait, akik tudományos munkásságukkal, emberi magatartásukkal, az egészségügy szolgálatában szerzett érdemeikkel, méltóknak bizonyultak államunk elismerésére. A Semmelweiss-teremben szombaton rendezett ünnepségen megjelent dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter. Megnyitójában méltatta Semmelweis® Ignác munkásságát, majd átnyújtotta 31 orvosnak a Kiváló orvos, 70 orvosnak az Érdemes orvos, hat gyógyszerésznek a Kiváló gyógyszerész, 12 gyógyszerésznek az Érdemes gyógyszerész kitüntető jelvényt és oklevelet. Kiváló orvos kitüntetést kapott dr. Hollósy Károly, a kalocsai kórház igazgatóhelyettese, Kiváló gyógyszerész kitüntetést Katona Margit, Kecskemét városi vezető gyógyszeres®, Az új párthelyiség avató ünnepségen részt vett Molnár Frigyes élvtára, a megyei párt- bizottság első titkára, továbbá a Járási pártbizottság és a tanács képviselői. Az ünnepségen Molnár Frigyes mondott rövid beszédet Méltatta a kommunisták hivatását éa szólt a soronlevő tennlvalókróL lehetőség kín átkozik a szerződéskötési tervek és a szövetkezetek üzemtervének egyeztetésére. Egy hónap múlva, július 27- én este 6 óra 30 perckor félórás műsort láthatunk a televízióban a Kecskeméti Konzervgyárból. A műsor utolsó előkészületeit a napokban végezték el a Televízió munkatársai a helyszínen. <— Már kétszer jártunk itt — mondotta Varga Zsuzsa, a műsor szerkesztője. — Felderítettük a terepet, összeválogattuk a riportalanyokat. Ma aortán technikai terepszemlét tartottunk és elvégeztük az utolsó előkészületeket is. Az adás ugyanis nem filmfelvételről történik majd, hanem úgynevezett „egyenes adás” lesz, helyszíni közvetítés. A fent! karikatúrát a New York Times közölte. Rajta Hammarskjöld látható, amint az áltála nagyra dajkált „csecsemőt”, a kongói válságot még ma is egymaga tartja kezében. Ez az amerikai karikaturista szériát is képtelenség, Mele ff via tort fel K i »kunfelegy háxán Ax elmúlt ér őszén a Kiskunfélegyházán megkezdett olajkutatások nem jártak eredmény- nyeL Ez év májusában az olajkutatók helyét vízfeltároló-részleg vette át Hosszas munka után, ezer méteren alul, melegvízre bukkantak. Percenként 400 liter 52 fokos víz tört fel a mélységből. A felszínre jövő vízmennyiséget kompresszor alkalmazásával 800 literre lehet emelni. A vizet, amelynek vegyi vizsgálata folyamatban van, a fúráshoz közel levő strandra, majd a gőzfürdőbe vezetik. Vasárnap már melegvízben fürödhetnek a strandolok Kiskunfélegyházán. — Mit láthatunk a műsorban? — Be fogjuk mutatni a közönségnek a termelés különböző fázisait, az uborka és a paradicsom feldolgozását, a szállítók munkáját — válaszolt erre a kérdésünkre B. Megyeri Gabriella rendező. — Bemutatunk néhány dolgozót, akik az üzem életének jellegzetes alakjai; s a szakmunkás-képzést. A termelési folyamait ismertetése mellett érzékeltetni akarjuk annak az együttműködésnek módját is, amely a gyár kísérleti intézete és a tsz-ek között kialakult. Beszélgetésünk alatt a riporter, Szabó Gabriella minden szereplővel előre megtárgyalja az anyagot Ilyen gazdag program valóban alapos előkészületeket kíván. — Mennyien Jöttek le hozzánk? — kérdezzük. — Most kilencen. Az adás idején mintegy ötvenen leszünk. M. Lj Tizennégy hónapi börtön halált okozó baleset miatt Dombrádi László budapesti lakos, a Pátyi Földművesszövetkezet gépkocsivezetője múlt év novemberében balesetet okozott a Solt és Kalocsa között vezető betonúton. A védőgátat elhagyva, teherautójával árokba borult, s a gépkocsin helyet foglaló öt rakodómunkás közül Nagy László a gépkocsi-rakomány alá került. A szerencsétlen munkás a textilanyagok súlyától megfulladt. A teherautó vezetőjét a bíróság egy évi és két hónapi börtönbüntetéssel sújtotta. — Dombrádi László fellebbezett, az ügyész tudomásul vette az ítéletet. Á jövő évi szerződéses fermelésről tárgyalt a SZÖVOSZ igazgatósága 150 ezer kilométer nagyjavítás nélkül Barna József gépkocsivezető Warszava gépkocsijával 150 ezer kilométert futott nagyjavítás nélkül. Tavaly ezüst érmet kapott, mert balesetmentesen vezetett. Kocsija üzem- anyagfogyosztásának évi átlaga az előírt 13,5 liteT helyett 12,5 liter volt. (Pásztor Zoltán felvétele^ „Egyenes*6 televízió-adás a Kecskeméti Konzervgyárból A pártpropaganda időszerű feladatai Az elmúlt hetekben megyénkben is befejeződött a pártoktatás, s a pártbizottságok, pártszervezetek többsége megkezdte a jövő évi oktatás előkészítését. Ez sokirányú, gondos munkát igényel. Egyik legfontosabb feladat a tapasztalatok érdemleges számbavétele, felhasználása. A megyei párt-végre- hajtóbizottság is ezt tette, amikor legutóbbi ülésén a pártpro- paganda feladatainak megszabásakor alapul az ez évi tapasztalatokat vette. Az elmúlt év tanulságai Ä szocialista világrendszer gyors fejlődése és a szocializmus építésében elért eredmények hatására megyénkben is megnőtt az érdeklődés a mar- xizmus-leninizmus eszméi, a szocializmus és a kommunizmus építésének kérdései iránt. Ezt bizonyítja a szervezett pártoktatásban részvevők számának jelentős növekedése. A pártoktatás különböző formáira 15 000 fő kapcsolódott be, közel 4000- rel több mint 4z előző évben. Elsősorban a munkások, tsz-ta- gok, s különböző területken dolgozó vezetők száma nőtt. Emelkedett a pártoktatásban részvevő értelmiségiek száma is. Igen jelentős eredmény, hogy a részvevők közel egynegyede nő. — Mégnőtt az érdeklődés a pártoktatás magasabb formái — különösen az Esti Egyetem, a gazdaságpolitikai és politikai gazdaságtan, valamint a magyar munkásmozgalom története tanfolyamok iránt. A pártpropa- ganda további formái közül az előadásos propaganda és a téli tanfolyamok szervezésében értünk el jelentős eredményeket. A feldolgozott anyagok, az elhangzott előadások a korábbiaknál jobban segítették a mar- xizmus-leninizmus alapvető tanításainak, pártunk célkitűzéseinek megértését, a kitűzött feladatok végrehajtását. Különösen a mzőgazdaság szocialista átszervezése, a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdítása, népgazdaságunk helyzete és a nemzetközi helyzetről szóló témák váltottak ki nagy érdeklődést. Propagandamunkánk eredményességét — a megnövekedett érdeklődésen túl — a propagandisták többségének lelki- ismeretes, jó munkája segítette. Javult elsősorban megyei, járási, városi szinten az eszmei és szervezeti irányítás is. Különösen hasznosnak bizonyult — élőbbé, hatékonyabbá tette a foglalkozásokat — a különböző megyei és helyi anyagok, határozatok felhasználása. Az elmúlt évi tapasztalatot számbavétele mellett igen fontos az adott terület igényeinek és lehetőségeinek gondos felmérése. A feladatok megszabásánál feltétlen figyelembe kell venni, hogy a propagandamunka szerepe, jelentősége megyénk-! ben is megnövekedett. A nemzetközi helyziet eseményei, a szocializmus építésének feladatai fokozottan megkövetelik elsősorban a párttagok, a különböző területek vezetői marxista ismereteinek növelését, a széles, dolgozó tömegek szocialista szellemben való nevelését. Propagandamunkánk azonban csak akkor lesz eredményes, ha a Politikai Bizottság és a megyei párt-végrehajtóbizottság határozatában megielölt főbb elveknek megfelelően készítjük elő: Az előkészítés irányelvei m Alapvető a propaganda___munka színvonalának és ha tékonyságának emelése. Ezért következetesebben kell érvényesíteni azt az elvet, hogy csak annyi és olyan oktatást indítsunk, ahány — a követelményeknek megfelelő — propagandistánk van. El kell érni. hogy a korábbi években jó munkát végzett propagandisták többsége megmaradjon. Nagyobb gondot / keli fordítani azonban a propagandisták más irányú lekötöttségének csökkentésére. s új, propagandamunkára alkalmas elvtársak felkutatására. I 2 I Nagyobb gondot kell for- ' ' dítani az oktatási év eszmei-politikai előkészítésére, sí tanulás s ezen belül a marxizmus-len inizmus tanulmányozása fontosságának tudatosítására. A pártoktatás különböző formáira elsősorban a párt-, állami, gazdasági vezetőket, párttagokat, tagjelölteket kell bevonni. Továbbra is lehetővé kell tenni azonban, hogy az érdeklődő pár- tonkívüliek közül elsősorban munkások, a mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozóki orvosok, a műszaki és agrár értelmiség legjobbjai is résztvehes- senek. A szervezett pártoktatás* mellett nagyobb gondot kell fordítani a pártpropaganda lazább? kötetlenebb formáinak a szervezésére, a különböző állami és tömegszervezetek, különösen a KISZ propagandamunkájának a segítésére, összehangolására. I I Az oktatási fórmák szé' ** * leskörű tudatosításával el kell érni, hogy lehetőleg mindenki ideológiai, politikai alap- képzettségének, érdeklődési körének megfelelő oktatási formába. kerüljön. Fogyatékosságok Az effedmények mellett propagandamunkánknak számos hiányossága is van. Több párt- szervezet nem fordított elóg gondot a párttagok, tagjelöltek bevonására, s ennek következtében néhány helyen a párttagok jelentős része nem tanult. Javult ugyan a hallgatók tanulmányi fegyelme, felkészültsége, de még mindig sok hiányosság van e téren is, főleg a gazdasági vezetők körében. Különösen a télen átszervezett területeken a pártszervezetek egy része nem fordított elég gondot arra, hogy a tervezett tanfolyamok eredményesen be is fejeződjenek. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a bevontak kb. 70 —75 százaléka fejezte csak be ered menyesen az oktatási évet. Több fontos elméleti kérdés sem tisztázódott eléggé. A legtöbb bizonytalanság, zavaros nézet, az osztályharccal kapcsolatos kérdések körül van. Sok helyen nem értik a kétfrontos harc mai feladatait sem. Általában hiányos volt az ellenőrzés, a propagandisták munká iáinak helyszíni segítése* I A I MeSkülönbőztetett gondot I * I kell fordítani a termelő- szövetkezetekben, állami gazdaságokban, gépállomásokon dolgozók ideológiai, általános és szakmai képzésére. Megyénk parasztsága új életének alakításához is elsősorban a párttól vár tanácsot, útmutatást. Helyes, ha a párt-, az állami és tömegszervezetek közösen, a dolgozók véleményét, igényeit meghallgatva állítják össze a téli hónapok programját. ri'l Az előkészítés fontos fel- I '* I adata a?- oktatási anyagok időben való megrendelése, a különböző helyi anyagok gyűjtése, a szemléltető eszközök elkészítése, megrendelése. Az oktatási év jó előkészítése, sikere az egész párt ügye. A pártbizottságok, pártszervezetek, a különböző területek kommunista vezetői az egyik legfontosabb közös feladatnak te- kintsék e munkát, s ki-ki a maga területén a legtöbbet tegye saját maga, a párttagság marxista nevelése, megyénk dolgozóinak szocialista emberré foiv málása érdekében; SzaM Gyulámé