Petőfi Népe, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-07 / 132. szám

I 2. oldal 19dl. fön Ins 7, szerda Raul Castro Trujillo meggyilkolásának hátteréről Havanna. (TASZSZ) Raul Castro őrnagy, a kubai forra­dalmi fegyveres erők minisztere előadást tartott a havannai népi egyetemen. A gazdasági terve­zésről szóló előadás keretében kitért a nemzetközi helyzetre, egyebek között a Trujillo domi­nikai diktátor meggyilkolásával kapcsolatban felvetődött kérdé­sekre. — Ami Trujillót, az imperia­lizmusnak ezt az ügynökét illeti, — mutatott rá a kubai fegyve­res erők minisztere — ő már nem felelt meg az imperialis­táknak. Az imperialisták elhatá­rozták, hogy ál-demokratikus rendszert vezetnek be a Domi­Washington. (MTI) Hétfőn délelőtt összeült az Amerikai Ál­lamok Szervezetének héttagú, úgynevezett szankció-bizottsága. A bizottság, amelynek tagjai Panama, Honduras, Ecuador, Chile, Brazília, az Egyesült Ál­lamok és Mexikó, most két ja­vaslat alapján ült össze. Az egyik javaslatot Venezuela tette. E szerint határozatot kell hozni, hogy Dominikában Tru­jillo meggyilkolása után nem változott semmi, ezért a szank­ciót fenn kell tartani Dominika ellen. A másik javaslatot az Egyesült Államok nyújtotta be. Ebben azt indítványozza, hogy vizsgáló bizottságot küldjenek Dominikába annak megállapítá­Berslelen játék Evianbun Moszkva. (TASZSZ) A Szov- jetszkaja Rosszija keddi száma kommentárokat fűz az Evian- ban folyó francia—algériai tár­gyalásokhoz. A lap részleteseb­ben elemzi az algériai tűzszü­nettel kapcsolatos francia poli­tikai manővert, rámutat, hogy az algériai fél számtalanszor kijelentette:, a tűzszünet csakis az algériai probléma politikai rendezése eredményeképpen va­lósítható meg. A francia kor­mány azonban saját céljai ér­dekében határozta el magát az úgynevezett egyoldalú tűzszü­netre. E politikai manőver vég­ső célja az, hogy széthúzást szít­son Algéria népe és kormánya között, elszigetelje és „a háború folytatása híveinek” tüntesse fel az FLN vezetőit, majd mi­után elérte, hogy az algériai nép gyakorlatilag kapitulált a „tüzet szüntető”, de állig fel- fegyverzett francia hadsereg előtt, rákényszerítse Algériára saját uralmát, az „önrendelke­zés” látszatával, úgy ahogyan azt a francia gyarmatosítók ér­telmezik. Az a becstelen játék, amelyet bizonyos francia körök az evi- ani tárgyalásokkal kapcsolatban űznek, csak saját maguknak árthat — zárja cikkét a Szov- jetszkaja Rosszija. nikai Köztársaságban, úgyneve­zett „képviseleti” választásokat rendeznek, hogy azután e „de­mokrácia” segítségével hatéko­nyabban vehessék fel a harcot a kubai forradalom ellen. Az imperialistáknak nem si­került Trujillót „békés” úton el- távolítaniok, ezért következett be a titokzatos gyilkosság, mely­ről elsőnek az amerikai ható­ságok számoltak be. Később amerikai szenátorok követel­ték, hogy indítsanak interven­ciót a Dominikai Köztársaság ellen. Most jelentések érkeznek arról, hogy az amerikai flotta elindult a dominikai partok felé. sára, mi történt Trujillo meg­gyilkolása után. A washingtoni nyomás hatá­sára a dominikai kormány hét­főre virradó éjszaka, váratlanul, Washingtonba küldte külügymi­niszterét, Herrera Baez-t. A kül­ügyminiszter bizalmas jellegű tárgyalást folytatott, amelynek eredményeképpen az Amerikai Államok Szervezetének szankció­bizottsága háromtagú albizott­ságot küldött ki — Panama, Uruguay és az Egyesült Álla­mok képviselőit —, hogy tár­gyaljon a külügyminiszterrel. A dominikai kormány hozzá­járult a vizsgáló bizottság ki­küldéséhez. Szófia. (MTI) A BTA teheráni jelentése szerint Iránban több ízben tanácskozott Amini mi­niszterelnök a válságos helyzet­ről. A napokban Amini hossza­san tárgyalt Azizi tábornokkal, az iráni belügyminiszterrel, va­lamint a teheráni rendőrség és belbiztonsági szolgálat vezetői­vel és helyetteseivel a megteen­dő intézkedésekről. A reakciós feudális katonatisz­tek katonai puccsáról szóló ér­tesüléseket a cáfolatok ellenére Washington. (MTI) A Wash­ington Post hétfőn szöuli jelen­tés alapján cikket közöl, amely újabb oldalról világítja meg az Egyesült Államok kormánya és az új dél-koreai junta bonyo­lult viszonyát. Az Egyesüit Államok egy tig­rist tart a farkánál fogva Szöul­ban — írja a washingtoni lap. Je­lenleg Amerika nem tehet mást — mint reméli a legjobbakat és „diszkréten” erőfeszítéseket tesz annak érdekében, nehogy a tig­ris túlságosan sok embert fal­jon fel és túlságosan sok in­tézményt romboljon szét tiszto­gatási akció címén. — Az új dél-koreai rezsim — folytatja a washingtoni lap — Kennedy hazaérkezett Washingtonba Washington. (MTI) Kennedy, az Egyesült Államok elnöke hét­főn este befejezte angliai láto­gatását és repülőgépen kedden délelőtt hazaérkezett. Kennedy nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak. Az elnök nyomban helikopte­ren a Fehér Házba sietett és ma­gával vitte Fulbríght szenátort, a szenátus külügyi bizottságá­nak elnökét és Dirksen szená­tort, a köztársasági párt szená­tusi vezetőjét. Az elnök a késő délutáni órákban — magyar idő szerint éjfélkor — a rádió- és a televízióban számolt be Hrus­csov szovjet miniszterelnökkel, De Gaulle francia elnökkel és Macmillan angol miniszterelnök­kel folytatott tanácskozásairól. Souvenna Piiouma és Szufcnuvong Moszkvába érkezeit Moszkva. (TASZSZ) Útban Genf felé, kedden Moszkvába érkezett Souvanna Phouma her­ceg, a laoszi kormány miniszter- elnöke és Szufanuvong herceg, a Neo Lao Hakszat Párt elnöke. A Seremetyevói repülőtéren fogadásukra megjelentek Anasz- tasz Mikojan, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első elnökhe­lyettese, Nuritgyin Muhitgyinov, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja és más sze­mélyek. Anasztasz Mikojan és Souvan­na Phouma beszédet mondott. is az egész iráni sajtó kommen­tálja. Nagy csodálkozást váltott ki az a tény, hogy az összees­küvők közül senkit sem tartóz­tattak le, sőt a kormány is csak egy figyelmeztetést bocsátott ki és még tárgyalásokat is folyta­tott az összeesküvőkkel. A sajtó jelentései szerint az összeesküvők nagy földbirtoko­sok, és katonatisztek, akiknek nagy érdekeltségeik vannak a különböző részvénytársaságok­ban. egyáltalában nem tagadja, hogy katonai diktatúra. Magasrangú tisztek igazgatják a szénbányá­kat, a textilüzemeket, a földbir­tokokat, ők szolgáltatják az igazságot, s cenzúrázzák a lapo­kat. — Sok millió dollárt adunk minden évben ennek az ország­nak, de a nép még mindig éhe­zik és igen sok az olyan gyer­mekek száma, akik azért nem mehetnek iskolába, mert nincs cipőjük. Amit Dél-Koreában de­mokráciának neveztek, nagyon gyakran nem jelentett egyebet, mint engedélyt a lopásra. — Ilyen körülmények között kevés jogalap van arra, hogy szemrehányásokat tegyünk a dél-koreai juntának azért, mert megbuktatta az előző, korrupt rezsimet — írja befejezésül a Washington Post. A páríüiő Sálán még mindig Algériában bujkál Az amerikai államok szerveze'e elhatározta: háromtagú vizsgálóbizottságot küld Dominikát 3 Továbbra is feszüi! helyzet uralkodik Iránban Megdöbbentő mérleg A Washington Post a dél-koreai amerikai uralomról NAPTÁR 1961. június 7, szerda. Névnap: Róbert. Napkelte: 3 óra 48 perc. Napnyugta: 19 óra 38 perc. • — HÁROMNAPOS autó­busz-társasutazást rendez a Bajai IBUSZ Sopronba. A résztvevők június 14-én in­dulnak és útközben Siófokon, Veszprémben, Zircen, Pan­nonhalmán, Győrött, Fertő­dön, Kőszegen, Szombathe­lyen és Herenden időznek. Évforduló 75 évvel ezelőtt, 1886-ban szü­letett Bajcsy-Zsilinszky Endre liberálisan ellenzéki politikus, publicista, a második világhábo­rú idején az ellenállási mozga­lom polgári szárnyának vezető­je. Szálast vérbírósága 1944-ben Sopronkőhidán kivégeztette. — Tervteljesítési eredmé­nyeiért számos bajai üzlet és kereskedelmi dolgozó kapott ki­tüntetést. A kiváló bolt címet nyerte el Baján a Gabi gyer­mek ruházai bolt, az Anyák boltja, a lakástextil-szaküzlet, a 3103-as élelmiszerbolt, az üveg­bolt. a bútorszaküzlet és a vas­edény bolt. — MINDEN ÉVBEN meg­rendezik a horgász—vadász találkozót Apostag községben. Ebben az évben az elmúlt va­sárnap került sor az egész falu népét megmozgató talál­kozóra. A horgászok és a vadá­szok összevont bizottsága dél­után két órától vidám műsor­ral szórakoztatta a nagyszámú közönséget. (Szabadon Antal leveléből.) — Rendeletek. A megyei (fő­városi, megyei jogú városi) il­letékkiszabási és vállalati adó­hivatalok felállításáról szóló 5/1959. (I. 29.) P. M. számú rendelet módosításáról, vala­mint a szövetkezeti építőipari egységár-gyűjtemény jóváha­gyásáról jelent meg rendelet a Magyar Közlöny május 17-i számában. — Hazugság-detektor szerelmes nflk részére. A japán áruházakban a jövő hőnapbán megkezdik a kis­méretű tranzisztoros hazugság-detek­torok árusítását. A feltaláló szerint a készülék jó szolgálatot tehet azok­nak a nőknek, akik meg akarnak győződni szerelmesük fogadkozásai­nak Igazáról. Szovjet vezetők köszöntötték a 60 éves Sukarnót Moszkva. (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, Nyikita Hruscsov és több más szovjet vezető kedden a Kremlben levő szállásán fel­kereste dr. Sukarnót, az Indonéz Köztársaság elnökét és szívélye­sen köszöntötte öt hatvanadik születésnapján. KIOSZTOTTAK Az Ifjúság a szocializmusért mozgalom I. foko­zatú jelvényeit, a középiskolák végző diákjai között. Megyénkben ez alkalommal 457 KISZ-ista kapta meg Az ifjúság a szocializmusért mozga­lom jelvényeit. — Hatezer-kétszáz naposka- esát fogott nevelésre a csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezet. A háziasszonyok előtt annyira kedvelt víziszárnyasokat nyolc­hetes korukban, 2—2 és fél kg átlagos súlyban adják át a fel­vásárlóknak. A napokban — az előző nevelésből — 2700 pecse­nyekacsát értékesítettek. — 200 ezer ember követeli a vá­lási törvények megváltoztatását Gö­rögországban. ahol az állami és az egyházi törvények csak egészen ki­vételes esetekben teszik lehetővé a válást. Ehhez olyan rendkívüli okok szükségesek, mint például bigámia, életveszély, gyógyíthatatlan elmebaj, vagy lepra. A merev törvények mi­att emberek százezrei külöváltan élnek egymástól, vadházasságot köt­nek. Most az ENSZ Emberi Jogok Bizottságához fordultak a válási törvények megváltoztatásáért. — Hirdetmény. A Baja és Vidéke Körzeti Földművesszö­vetkezet Igazgatósága értesíti a tagságot, hogy a részjegyek után az osztalékot a földmű­vesszövetkezet központi irodá­jában (járási tanácsház) felve­heti. 38 y A Bács-Kiskun megyei Földmérő Munkaközösség érte­síti az érdekelteket, hogy mű­ködését a Magyar Forradal­mi Munkás-Paraszt Kormány 18/1961. számú rendeletével 1961. június hó 1-vel megszün­tette. A felszámoló bizottság felkéri mindazokat, akiknek a munkaközösséggel szemben kö­vetelése van, hogy ezt a körül­ményt legkésőbb 1961. június 30-ig az FMK címére (Kecske­mét, Katona József tér 12.) je­lentsék be. 3404 — Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagy­papánk, Zelleny Kálmán június 2-án 84 éves korában elhunyt. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek el és fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. 1818 — Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága kicsi ha­lottunk, Zolikánk halálával kap­csolatban mélységes gyászunk­ban velünk éreztek és részvé­tüket fejezték ki. Csibi János és Csibi Jánosné. 39 — Köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak és ismerősök­nek, akik Diószeghy József te­metésén megjelentek és sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család. 1816 Várható időjárás szerda estig: változó mennyiségű felhőzeti több helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt délkeleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet holnap 20—24 fok között. Párizs. (MTI) Az OAS, az ult­rák hírhedt „titkos fegyveres szervezete” röplapokon hírül ad­ja, hogy Sálán tábornok, az al­gíri puccs egyik volt vezére má­jus 22-e és 28-a között Oran me­gyében „szemleutat tett”, felke­resve az OAS „ellenálló csoport­jait”, A röplap szerint Sálán be­jelentette egy „katonai és poli­tikai nemzeti bizottság” megala­kítását, amelynek vezetője — ő maga. Az OAS egy másik, Algírban terjesztett röplapja közli, hogy a „titkos fegyveres szervezet” magára vállalja a felelősséget Roger Gavoury algíri rendőrtiszt múlt heti meggyilkolásáért. Az OAS rovására írandó még, Amerikai javaslat a nukleáris kísérleti robbantások kérdésében hogy a hét végén 48 óra alatt 14 plasztikbombás merénylet tör­tént Algéria városaiban. A hétfőre virradó éjszaka Pá­rizs utcáin algériaiak (közöttük a francia hadseregben szolgáló muzulmán katonák) és rendőrök között lefolyt véres tűzharcok végső veszteségmérlege: tíz al­gériai halott, és öt sebesült, a rendőrök közül szintén öten se­besültek meg. Az algériai halot­tak között volt négy francia — egyenruhás katona is. A rend­őrség őrizetbe vett 19 muzulmán katonát, akik Párizs közelében, Frileuse és Monti héry-ben tel- jesr*'‘*’k szolgák' 1 ós szabály- s-s.jT*' maradási engedélyt mu­te. .......ek fel. „I deiglenes alkotmányi Dél-Koreában Szöul. (MTI) A dél-koreai ka­tonai junta kedden közzétette az ideiglenes alkotmányt, más szó­val az úgynevezett alaptörvényt, hogy ezzel „törvényesítse” az ál­lamcsíny óta hozott kivételes in­tézkedéseit. Az ideiglenes alkotmány meg­szabja a nemzeti újjáépítés 32 tagú legfelső tanácsa és a ta­nács által kinevezett 15 tagú kormány működési körét. Ezzel hivatalosan a katonai juntára ruházták a törvényhozói és vég- > óhajtói hatalmat. Washington. (MTI) Az ame­rikai külügyminisztérium hét­főn közzétette a genfi atomér­tekezleten benyújtandó új ame­rikai javaslatot: egy 74 oldalas, 24 cikkelyből és 3 függelékből álló szerződéstervezetet. A ter­vezet — mint a külügyminisz­térium nyilatkozata hangsú­lyozza — Anglia támogatását is élvezi. Az „új” javaslat nem irá­nyozza elő minden nukleáris kísérleti robbantás betiltását, hanem csupán a légkörben, a világűrben, a víz alatt és — bi­zonyos nagyságrenden felül — a föld alatt történő robbantá­sokat helyezi törvényen kívül. „A szeizmikusán jelentéktelen földalatti robbantásokat” a ja­vaslat engedélyezi. Az ellenőrzéssel foglalkozó rész egy 180 állomásból álló világméretű hálózat létesítését javasolja. Az ellenőrző bizott­ság „a Szovjetunióból és há­rom szövetségeséből, az Egye­sült Királyságból, az Egyesült Államokból és ezek két szövet­ségeséből, valamint három, az elsődleges részvevőkhöz nem kapcsolódó országból” állana

Next

/
Thumbnails
Contents