Petőfi Népe, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-13 / 111. szám

V*fTL mäjrts IS, asSmfíal 8. aMat Pezsgő KISZ-élet A KISKUNHALASI VASTŐMECCIKKIPARI VÁLLALATNÁL Üj üzemrész épül-' A Kiskunhalas! Vastömeg- cikkipari Vállalat kapuját átlép­ve, jó érzés tölti el a látogatót Mindent példás rendben lát és olyan tisztaságot talál, mintha nem is ipari üzembe, hanem va­lami egészségügyi intézménybe érkezett volna. A tapasztaltakra Sándor Sán­dor, az üzemi KISZ-szervezet tit­kára ad magyarázatot Elmond­ja, hogy a fiatalok védnökséget vállaltak a tisztaság és a rend felett. Az üzemben egyébként mintegy 150 fiatal dolgozik és közülük nyolcvanan hordják szí­vük felett a piros KISZ-tagsági könyvet Sándor elvtárs már több év óta ifjúsági vezető és nemcsak a társadalmi tevékenységben, hanem a tanulásban és a szak­mai munkájának ellátásában is példát mutat a fiataloknak. Jelenleg a szegedi műszaki szak­iskola második osztályának le­velező hallgatója. Az ő vezetésével dolgozik az a kilenc tagú lelkes kollektíva, akik a KISZ-szervezet vezető­ségének tagjait alkotják. Vala­mennyieknek konkrét megbíza­tása van. Az üzem fiataljainak mintegy 80 százaléka vesz részt külön­böző munkabrigádok versenyé­ben. Négy ifjúsági brigád külön is verseng a szocialista cím el­nyeréséért Megszervezték az üzemben a takarékossági őrjá­ratot és a fiatalok Bakk Sándor vezetésével műszak után rend­szeresen ellenőrzik a műhelye­ket, lekapcsolják az égve ha­gyott villanyokat stb. Csikai László gépészmérnök és Nemes József technikus ve­zetésével megalakult az üzem­ben és jól működik a fiatal műszakiak tanácsa is. A tanácsnak hat tagja van és figyelemmel kísérik az újí­tások sorsát, szorgalmazzák azok megvalósítását A fiatal műsza­kiak tanácsa hathónapos tovább­képző tanfolyamot is szervezett, amelyet átlagosan 50—60 mun­kás látogat rendszeresen. A KISZ-szervezet kezdemé­nyezésére az üzem fiataljai 100 ezer forint megtakarítását vál­lalták ebben az évben. Ezenkí­vül részt vesznek a városfejlesz­A versenyértékelés új módszere Bonokat kapnak a legjobbak A Bajai Gyapjúszövetgyár szakszervezete igen sokrétűen és alaposan foglalkozik az üzem. gazdasági problémáival, nagy segítséget ad a pártszer­vezet agitációs és nevelő mun­kájához. De legalább ilyen te­vékenyen intézi a dolgozók ügyes, bajos dolgait, látja el érdekvédelmüket, foglalkozik oktatásukkal, s nagy gondol fordít a szocialista munkaver­seny értékelésére. A szocialista munkaverseny jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gyár dolgozói az 1960. évi eredményeik alapján elnyer­ték a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándor zászlaját E megtisztelő kitüntetés megtar­tásáért küzdenek jelenleg a bri­gádok, és az egyéni versenyzők. Az ő munkájukat segíti a szak- szervezet, amikor a versenyér­tékelés új módját vezette be. Ez az úgynevezett b ónrendszer, vagyis a legjobb eredményt el­érő dolgozók bónt kapnak. nyos idő alatt a legtöbb bőnt szerzi meg. A munkaverseny-értékelésnek ez a formája ösztönzőleg hat a vetélkedőkre, amelyet az első negyedévi jó eredmények ékes­szólóan bizonyítanak. lést terv megvalósításában is. összesen 2400 óra társadalmi munkával kívánnak hozzájárul­ni a város szépítéséhez. Jó eredménnyel vesznek részt a fiatalok a politikai oktatás­ban és teljesítik az Ifjúság a szocializmusért mozgalom köve­telményeit a kulturális és a sportéletben is. A Világ térképe előtti kört 40, a Politikai kört 21 fiatal látogatta, a pártokta­tásban pedig 35 fiatal vett részt A József Attila mozgalomba ed­dig 16 ifjúmunkás jelentkezett az üzemben. Megkezdte próbált a színját­szó csoport is. Többen verseket tanulnak és a szájharmonika­trió pedig számos dal eljátszá­sát gyakorolta be. Megszervez­ték az ismeretterjesztő előadásokat is, a közeljövőben pedig csopor­tos mozilátogatásokat vettek tervbe. A közösen megtekintett filmekről vitát rendeznek majd. Megalakítottak egy négytagú szellemi öttusa-csapatot is. A labdarúgók, a kézilabdázók, valamint a kerékpárosok verse­nyét a közeli napokban rende­zik meg, és hamarosan hozzá­látnak egy kézilabda-pálya meg­építéséhez is. A leánykollektíva pedig egy divatbemutató szer­vezésén munkálkodik ezekben a napokban. Lelkesen, vidáman dolgoznak a Vastömegcikkipari Vállalat KISZ-szervezetének tagjai. Tel­jesítik az Ifjúság a szocializmu­sért mozgalom követelményeit s elősegítik az üzem termelési előirányzatának megvalósítását. Horváth Ignác 580 hold szőlőt és gyümölcsöst telepítőnek Császártöltésen Császártöltésen az elkövetkező öt év alatt 580 katasztrális hold szőlőt és gyümölcsöst telepítenek. Az 1961-es évben 168 hold lesz az új telepítés a község ha­tárában, s ezt 40 hold híján már el is végezték. Főleg kajszi- barackot* meggyet és almafát ültettek. A közös gazdaságok közül a Felszabadulás Termelőszövet­kezet telepítette a legtöbbet. 35 hold új gyümölcsösének több mint a fele alma. Ugyanakkor előkészítette a talajt 56 holdon az őszi gyümölcstelepítésre, s addig a forgatásban burgonyát termel, öt év alatt a Felszabadulás Termelőszövetkezet 160 hold új gyümölcs- és 150 hold szőlőtelepítéssel gazdagodik. A munkák nagy részét saját erőből végzik. A jövő év tavaszára 10 holdon létesítenek szőlőiskolát A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat új máj- és pulyka­feldolgozó üzemrészének felépítéséhez a TERIMPEX Külkeres­kedelmi Vállalat biztosított 1 millió forint hitelt, hogy a gyái a megnövekedett exportmáj-igényeket időben és kifogástalan minőségben ki tudja elégíteni. Az új üzemrészben augusztus 1-én kezdődik a termelés. Az itt elhelyezett futószalagok a legkorszerűbb technika alapján készülnek. Az üzem belső kiképzése a legmagasabb higiéniai követelményeknek felel meg. A feldolgozó helyiség felett talál otthonra a központi láda- szegező-részleg, ahonnan futószalagon szállítják a göngyölegeket — faláda, papírdoboz — a különböző üzemrészekbe. Fényképfelvételünk óta már .megnövekedtek" az épületek falai, rövidesen a tető is rákerüL Sziromhullás utáni permetezések a gyümölcsösben Győztes az lesz, aki egy bízó­in_aArinj^jlAj^|^^ .......................... He lyes kezdeményezések a termelőszövetkezeti nyugdíjasok foglalkoztatására Járásunkban több mint 2100 termelőszövetkezeti gazda ré­szesül állami nyugdíjban, vagy öregségi járulékban. A kommu­nisták javaslatára és kezdemé­nyezésére igen nagy figyelmet fordítanak a nyugdíjas, vagy az öregségi járulékban részesülő tsz-gazdák segítésére, támoga­tására. Számos termelőszövet­kezetben segítik a nyugdíjasok ház­táji földjének megművelé­sét, azonkívül kenyérgabo­nát és téli tüzelőt juttatnak nekik. A csátaljai termelőszövetkeze­tekben a KISZ-fiatalok öt-öt óra társadalmi munkával segítették elő az öreg és beteg gazdák ház­táji földjének bevetését. A nyugdíjasok támogatása azonban nem szűkül csupán a háztáji föld megművelésére és a különböző segélyek nyújtásá­ra. A vaskúti Kossuth és a Pe­tőfi Termelőszövetkezetben, va­lamint a csátaljai Űj Tavasz Termelőszövetkezetben az idős gazdáknak könnyebb munkát adnak. Rájuk bízzák az udvarok és a majorok rendbentartását. Á nyugdíjasok ezért munkaegy­séget kapnak a termelőszövet­kezettől. ___ A nemesnádudvari termelő- szövetkezet füzest telepített, azonkívül seprűeirkot vetett, hogy a termelőszövetkezet idős tagjai a télen kosárfonással és seprűkötéssel hasznosítsák ide­jüket A sok jő példa mellett sajnos néhány helyen gondatlanság, nemtörődömség is előfordul. Bácsbokodon az Űj Otthon Ter­melőszövetkezet elnöke Pápai József például elutasította özv. Altszeimer Péterné háztáji föld iránti kérelmét Azt mondta az idős asszonynak, „kérjen a köz­ségi tanácstól”. A községi ta­nács agronómusa viszont a bács- borsódi tanácshoz küldte azért, mert a tagosítás során az idős néni földje a bácsborsódi határ­ba került A bácsborsódiak ter­mészetesen visszaküldték Bács- bokodra és azt tanácsolták neki hogy saját termelőszövetkezeté­től kérje a háztáji földet. Altszeimer Péterné^ esete ki­rívó, talán egyedülálló, de min­denesetre arra figyelmeztet, hogy az idős tsz-tngokkal figyelme­sebben kell foglalkozni. Meggyőződésünk, hogy ebből az esetből okulnak a bácsbokodiak, s nemcsak háztáji földet adnak az idős asszonynak, hanem gon­doskodnak foglalkoztatásáról is. Agócs Imre, a bajai járási pártbizottság munkatársa A GYÜMÖLCSÖSBEN pusz­tító különféle rovarkártevők és gombabetegségek elleni véde­kezés csak akkor jár megfelelő eredménnyel, ha a legalkalma­sabb időszakban végezzük el a szükséges permetezéseket A védekezési időszaknak egyik legfontosabb szakasza a szi- romhullás utáni állapot Egyes vidékek gyümölcsöséi­ben jelentős károkat okoz a po- loskaszagú alma- és körteda­rázs. Ellene közvetlenül a szi­romhullás után védekezhetünk a legeredményesebben. A per­metezéshez 2 százalékos HCH-s permetezőszert használjunk. Ta­kácsatka fertőzés esetén hektó­literenként 50 dkg Soolt is ke­verjünk a permetléhez. Az alma- és körtefában is kárt tesznek — az idei tava­szon különösen tömegesen je- pentkező — levéltetvek. Elle­nük — mihelyt fertőzést észle­lünk — azonnal alkalmazzunk nikotinos, káliszappanos perme­tezést Száz liter permetlébe 10 dkg nyers nikotint és 1 kg ká­liszappant keverjünk. Nikoti­nos permetlé helyett hektolite­renként 1 kg Quassiából ké­szült 1 százalék káliszappannal kevert permetlevet, vagy Wofa- tox Spritzpulver permetezőszert is használhatunk. Ha a levél­tetű elleni védekezéssel egybe­esik a pajzstetű rajzása, akkor inkább Wofatox Sprttzpulverrel végezzük el a permetezést SZIROMHULLÄS után, ami­kor az almagyümölcs már kis­Megjelelt a HSvéiyvúdLmi útmutató A növényi betegségeik és kártevők fellépésének, terjedésének meggátlása — te­kintettel a kórokozók sokféle­ségére — csak közös munkával, a szó legszorosabb érteimében társadalmi üggyé téve oldható meg. Feltétlenül szükséges te­hát, hogy szocialista nagyüze­meink minél eredményesebben szervezzék meg a növényvédel­met Ehhez tisztában kell len­niük az alapvető tudnivalókkal, hogy a rendszeresen végezndő különleges óvó rendszabályokat és a magasabb szaktudást nem igénylő védekezési munkát a mezőgazdasági üzemek dolgozói maguk végezzék el. A Földművelésügyi Minisz­térium Növényvédelmi Szolgá­lata szakembereinek munkakö­zössége e szempontokat figye­lembe véve állította össze a Növényvédelmi útmutató című könyvet, amelynek előszavát Nagy Bálint, a Növényvédelmi Szolgálat igazgatója írta. A könyv összeállítói csak a leg­lényegesebb tudnivalókra szo­rítkozva ismertetik a legfonto­sabb kártevőket, a védekezés bevált, nagyüzemi módszereit, a növényvédelmi munkák szer­vezését, a kártevők előre jel­zését, a zárlati (karantén) kár­tevőkre vonatkozó rendelkezé­seket, a növényvédelem gépi berendezéseit. A könyv végén levő képes mellékletek jól is­mertetik a szántóföldi növények betegségeit és kártevőit. A munka elsősorban termelőszö­vetkezetek vezetőinek készült de mindenki jól. tudja használ­ni, aki a növényi kártevők és betegségek elleni védelemmel foglalkozik. dió, mogyoró nagyságú, feftéV lenül kezdjük meg az almamoly elleni permetezést Körülbelül erre az időre esik ugyan» az almamoly rajzásának kezdete. A fennálló rendelkezések értel­mében az almamoly ellen, nyá­ri almánál az első, téli almánál az első és második permetezés­hez szabad Darsint, illetve mész- arzenátot használni. A további permetezéseket Pemittei végez, zük. A* almamoly elleni első permetezést követően 10—10 naponként rendszeresen kell permetezni, hogy jó eredményt érjünk el a kártevő ellen. LISZTH ARM ATFERTŰ2TE9 esetén az almamoly elleni első és második permetezésinél a Darsint, illetve mészaraenátot keverjük nyári higftású mész- kénlével. Hatásfokozás céljából — erős lis ztharmatfertőzésmél — a nyári hígításé mészkén- lébe hektoliterenként, előzőén melegvízben oldott 20 dkg v»s- gálícot is keverjünk; Varasodás és monfla-tertfiaéú esetén a Darsint 0,25 százalé­kos Vi ti guanóé permet! ébe ke­verjük és azzal permetezzünk» E permetlé elkészítésénél nem kell használni mesze*. Varaso­dás és momilia ellen DNRB paszitából készült, vagy bordói leves permetlével is védekez­hetünk. Az elmúlt években súlyos károkat okozó barackmoly el­len is közvetlenül virágzás után kell védekezni. A permetezés­hez Pemitet használjunk, mely­ből 0,5 százalékos permetlevet kell készíteni. A POLOSKASZAGÜ szilva- darázs ellen közvetlenül szi­romhullás után 2 százalékos Quassia-főzetteJ, vagy 2 száza­lékos HCH permetezőszerrel védekezzünk. Vörösfoltosság el­len sziromhullás után, a polos- kaszagú darázs elleni permete­zést követő egy-két hét múlva 1 százalékos bordói, vagy 0,5 százalékos Vitigranos permet­levet, a rézgálicra érzékeny faj­táknál és nedves időjárás ese­tén pedig gyengébb nyári hígí­tásé mészkénlevet használjunk. Székely Jenő Szovjet kiállítás Tokióban A háború utáni első szovjeí kiállításra készülnek Tokióban. A Szovjetunió külkereskedelmi minisztériuma már megkezdte a Tokióban kiállítandó tárgyak, mezőgazdasági gépek, »zemélv- és teherautók szállítását; I

Next

/
Thumbnails
Contents