Petőfi Népe, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-10 / 108. szám
í. oldal JBfft. május 10, szerda Megbújt kubai el!enforrada!márok újabb csoportjai adták meg magukat Bridges szenátor Kuba ellen uszít Havanna. (MTI) Havannai jelentés szerint a Kuba ellen elkövetett támadás színhelyének környékén még mindig rejtőznek ellenforradalmár zsoldosok. Az utóbbi napokban a tisztogató kubai csapatok nyomára bukkantak több bujkáló csoportnak, amelyeknek elcsigázott tagjai minden ellenállás nélkül megadták magukat. A kubai nép ellen végrehajtott agresszió csúfos kudarca, úgy látszik, még nem józanítot- ta ki teljesen a washingtoni háborús uszítókat. Styles Bridges szenátor, az amerikai szenátus politikai biMoszkva. (TASZSZ) „A Szov- jetunió — a világűr meghódításának úttörője” — címmel írt cikket a Pravda keddi számában L. Szedov, az ismert szovjet akadémikus tudós. Figyelembevéve az Egyesült Államok rakétatechnikájának jelenlegi helyzetét — írja Szedov — megállapíthatjuk, hogy az embert szállító rakéta sikeres felbocsátása az amerikai szakemberek űrkutatási programjának jelentős eredménye. A szovjet tudósok üdvözlik az amerikai tudósok és mérnökök sikerét, s teljes mértékben megértik és osztják az amerikaiak örömét és megelégedettségét. Shepard repülését úgy tekinthetjük — hangsúlyozza Szedov —, mint első lépést az Egyesült Államokban végrehajtandó bonyolultabb, Jurij Gagarinéhoz hasonló űrrepülések megvalósításának útján. A szovjet tudósok és a többi országok űrkutatással foglalkozó Külföldről jelentik MOSZKVA Május 9-e, Csehszlovákia felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából Nyikita Hruscsov és Leonyid Brezsnyev táviratot küldött Antonin Novotny csehszlovákiai elnöknek és Villiam Siroky miniszterelnöknek. BONN. Strauss nyugat-német hadügyminiszter Tutenhausen- ben beszédet mondott, és követelte, hogy Nyugat-Németország- ban mielőbb vezessék be a rendkívüli törvényeket. A hadügyminiszter kifejezte azt a reményét, hogy az újjáválasztott Bundestaggal sikerült jóváhagyatni a rendkívüli törvényeket. • ATHÉN. Az athéni bíróságon hétfőn megkezdték a „kémkedéssel” vádolt F. Vettasz perét. A vád egyetlen alapja, hogy Vettasz tagja a Görög Kommunista Pártnak. • ' LONDON. Kekkonen finn elnök felesége és Törngren külügyminiszter kíséretében hétfőn ötnapos hivatalos látogatásra Angliába érkezett * 1 MONROVIA. Tubman libériái elnök megnyitotta az afrikai „csúcsértekezletet”. Az értekezletre mint ismeretes nem fogadta el a meghívást a független afrikai országok közül az Egyesült Arab Köztársaság, Ghana, Guinea, Mali és Marokkó. De nem volt jelen a megnyitó ülésen Szudán és Libéria képviselője sem. * BELGRAD. Közzétették a leg- otóbbi jugoszláviai népszámlálás adatait. Ezek szerint az országnak összesen 18 512 805 lakosa van, körülbelül másfél- millióval több, mint nyolc évvel ezelőtt zottságának elnöke ugyanis kijelentette, hogy az amerikai kormánynak először is áttörhe- tetlen tengeri és légi blokádot kell vonnia Kuba körül és „a kommunista országok áruszállítmányaival együtt Anglia, Kanada és Mexikó kubai rendeltetésű szállítmányait is fel kell tartóztatni”. Ha azonban — mondotta ezután — ez a blokád sem irtaná ki a fekélyt a nyugati félteke testéből, habozás nélkül azt ajánlanám, hogy bármilyen eszközt igénybe kell venni a munka befejezéséhez, még az amerikai katonák bevetését is beleértve. tudósai együttesen vizsgálják meg a kísérletekkel szerzett eredményeket, és elmondhatjuk, hogy ezen a téren leraktuk a gyümölcsöző együttműködés alapjait. Nyilvánvaló azonban, hogy az ilyen együttműködés csak akkor lehet sikeres, ha a nemzetközi viszonyok pozitív irányban fejlődnek és a leszerelés problémája megoldódik — állapítja meg végül Szedov. AZ OSLÓBAN megnyílt NA- TO-tanácsülés első felszólalásainak elhangzása után érezni lehetett a zavart, amit az újságírók jelenléte okozott. Egyes tapasztaltabb szemleírók meg is állapították: a zavar oka nyilvánvalóan az, hogy a kevesebb ünnepélyességgel megnyitott zárt értekezleteken általában véve nyíltabb szókimondással tárgyalhatnak egymás ügyeiről a NATO tagállamai, s még nyilvánvalóbb, hogy ilyen esetben egyáltalán nem nyilvánosság számára alkalmas módon vitatják meg a problémákat Mert hiszen probléma akad jó néhány, bárha az ülésszak beharangozása alkalmával a szó- bakerülő napirend kommentálása során hangsúlyozták a NATO vezetői, hogy ezúttal kikapcsolják a megbeszélésekről a katonai problémákat — tehát a legtöbb ellentétre okot adó nehézségeket —. és csak politikai kérdésekről vitáznak. Azt azonban máris meg lehet állapítani, hogy Anglia sajtója a NATO- íanácsülés első beszédeinek elhangzása után, s különösen Rusk amerikai külügyminiszter felszólalása után éppen hogy eléggé „politikamentes" gazdasági problémákat vetett fel Anglia oldaláról. Ami tehát a tárgyalótermekben nem hangozhat el. azokkal az érdekelt országok sajtója bombázza az értekezletet. Ezek a sajtómegnyilvánulások arról tanúskodnak, hogy a NATO-n belüli ellentétek tovább éleződtek, különösen nagy jelentőségű tényezővé váltak a NATO-országok között feszültséget okozó gazdasági kérdések. A PRAVDA kommentátora a mostani értekezletnek egy érdekes vonására hívja fel a figyelmet. Arra a bizonyos „atlanti fülbegyónásra”! Amerika ugyanis látva a különböző ellentéteket, a legfontosabb kérdéseket nem is meri plenáris tárgyalás elé bocsátani. Két felszólalás között az oslói parlament folypsó- ján Rusk külügyminiszter sorra „fogadja” magánbeszélgetésen a Orvosi hőstett az Antarktiszon Moszkva. (MTI) Leonyid Rogozov, a szovjet Déli-sarki Üj- Lazarjev kutatóállomás orvosa április 30-án reggel erős fáj-' dalmat érzett. A fiatal orvos — akinek szakképzettsége egyébként sebészi — azonnal megállapította, hogy kezdődő vakbélrohama van. Haladéktalan orvosi beavatkozásra volt szükség — ez azonban szinte lehetetlen volt. Az állomás a Déli-sarkvidék belsejében fekszik, nagy távolságra a szovjet expedíció központjától, Mirnij-teleptől, a közelben levő más állomások rendelkezésére nem áll repülőgép. Az antarktiszi őszi időjárás egyébként is lehetetlenné tette, hogy repülőgéppel küldjenek a helyszínre operáló orvost A fiatal sebész — aki 1958- ban végezte el a leningrádi orvostudományi egyetemet — elhatározta, saját maga fogja eltávolítani vakbelét. Az állomás személyzete közül senkinek sem volt egészségügyi szakképesítése, sőt, soha senki sem látott még operációt. A személyzet mégis segíteni tudott a fiatal orvosnak, aki tükrök segítségével hajtotta végre magán az első vágásokat és saját maga távolította el vakbelét. A több mint kétórás operáció sikerült, s Rogozov ma már a gyógyulás útján van: felkelt betegágyából és jól érzi magát 14 NATO-állam képviselőig s éppen a legfontosabb kérdésekről tárgyal velük külön-külön. Mit kifogásol például Anglia. Azt, hogy az amerikai fegyverek Nyugat-Németországban való elterjesztése, valamint az az ajánlat, melyet az amerikai külügyminisztérium tett Franciaországnak és Nyugat-Németország- nak amerikai típusú rakétáknak eladására, veszélyezteti az angol rakétaprogram gazdasági sikerét. Anglia abban remériyke- dett, hogy a Blue Streak rakéta tökéletesítésében, a kutatások finanszírozásában jó partnereket talál majd a francia és a nyugatnémet hadügyminisztérium részéről. De ha amerikai rakétákat vesz ez a két ország, mi lesz a Blue Streak-kel, amely egyáltalán nem tökéletes még, de annál drágább? NYUGT ALANSÄGOT keltett bizonyos körökben Rusk felszólalása is, amelyben a legóvatosabb kommentálással sem lehetett eltüntetni annak a beismerését, hogy az Egyesült Államok jelenleg igen veszélyes politikát folytat. Rusk egyébként sem tudott mindenkit meggyőzni arról, hogy ez a politika az egyetlen járható út. Ehelyett ismét vad rágalmakat szórt a Szovjetunióra, amely állítólag „akadályozza” a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetéséről folyó tárgyalásokat. Valamiféle figyelmeztetés is hangzott el a Szovjetunió felé. Eszerint az Egyesült Államok „a fennálió szerződések megszegésének tekinti”, ha a Szovjetunió megköti a békeszerződést K elet-N émetországgal. A TÁRGYALÁSOK tehát igen változatos képet mutatnak. A kényes kérdések kerülgetése ellenére is ott vibrál a levegőben a tagállamok közötti ellentétek elektromos feszültsége. Az első felszólalók megnyilvánulásai nem látszanak „biztatónak” abban a tekintetben, hogy a tanácsülésen valamiféle generális megegyezés jöhetne létre a „gazda” és .barátai” között. A szovjet tudósok üdvözlik az amerikai sikert Seedo-tx akadéndUui eilike. a ^Pravdában AMI A HÍREK MÖQÖTT VAN A gazda és „barátai” NAPTÁR 1961. május 10, szerda. Névnap: Ármin. Napkelte: 4 óra 15 perc. Napnyugta: 19 óra 7 perc. * — Az idén először, mintegy 100 holdon öntözik megyénkben a külföldi búzafajtákat. Ezen a területen a mesterséges csapadékpótlás után szebben és gyorsan fejlődik a búza, és máris dúsan kalászoL Évforduló Ma 60 éves John Bernal angol fizikus, a Béke-Világtanács elnöke, nemzetközi békedíjas. A röntgensugarakkal végzett vizsgálataival több anyag szerkezetét tisztázta. Müvei: A tudomány harcban a békéért és a szocializmusért. Tudomány és társadalom, Marx Károly és a tudomány. — Szavalóestet tartottak Baján a Dózsa György Művelődési Otthonban a hét elején, diákok részvételével. A nagyszámú közönség hazai és külföldi klasszikusok költeményeit hallhatta. A szavalók közül az első öt helyezettet díjazták, akik a kulturális seregszemlén is fellépnek. (Miks Antal leveléből.) — Elkészült az izsáki önkéntes tűzoltóság új laktanyája, amelynek avatását május 14-én, este 6 órakor tartják. Ez alkalommal a B. M. Országos Tűzrendészet! Parancsnokság Központi Tűzoltózenekara ad hangversenyt a helyi kultúrotthon- ban. Utána zártkörű ünnepi vacsorát rendeznek. — KISZ-szervezet alakult a szabadszállási Kiskunság Termelőszövetkezetben. A fiatalok már megrendezték első ismerkedési estjüket, amely az első olyan alkalom volt, ahol a tsz dolgozói és fiataljai közelebbről megismerkedhettek egymással. (Bognár Miklósné leveléből.) — Nőbizottság alakult az elmúlt hetekben Nagybaracskáq három, Vaskúton két, Sükösdön egy termelőszövetkezetben. — A reklám netovábbja. Ä westfáliai Wartburgban egy fényképészeti szaküzletben háromszor egymás után betörtek. Az élelmes üzlettulajdonos a helyi sajtóban a következő hirdetést tette közzé: „Még a betörők is tudják, hogy városunkban melyik szaküzletben található a legnagyobb választék.” — Rendeletek. A bedolgozók nyugellátásának szabályozásáról, hazánk területén külföldi rendszámmal közlekedő, és külföldre távozó belföldi rendszámú gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról jelent meg rendelet a Magyar Közlöny május 7-i, vasárnapi számában. A járási népfront elnökségi ülése Baján Baján a Hazafias Népfront székházában kedden délelőtt ülést taríott a járási népfrontbizottság elnöksége. Az ülésén megtárgyalták a járási népfrontbizottság mellett működő műszaki aktívacsoport beszámolóját, melynek során öt község most elkészített távlati községrendezési tervének tapasztalatait vitatták meg és újabb hat község tervének elkészítését vállalták a csoport tagjai. Az elnökség tagjai értékelték a téli oktatás eredményeit, majd a népfrontbizottségokra háru'ó községfejlesztési feladatokról tanácskoztak. Ez utóbbi témát a máius 27-én sorra kerülő járási nénfronthizottsági ülés is napirendjére tűzi. — Éljen az örök ifjúság! Egy bizonyos időtől kezdve az ember kora már egyáltalán nem számít — jelentette ki esküvőjén Vicenta Cavallara asszony, aki ötödik férjével kötött házasságot Buenos Airesben. Bizonyára igaza van, hiszen Cavallara asszony jelenleg 101 éves, új férje pedig mindössze 65 éves. — Ünnepi díszhangversenyt rendez az anyák napja alkalmából a városi KISZ végrehajtó bizottsága, a nőtanács és az Állami Zeneiskola május 11-én, csütörtökön délután 6 órakor, a Kecskeméti Űttörőház dísztermében. A műsor keretében az Állami Zeneiskola növendékei lépnek feL — Közép-Euröpa legnagyobb rézkori lelőhelyén, Budakalász határában befejezték az utóbbi évek egyik legjelentősebb régészeti ásatását Négyszázharminc- kilenc sírt tártak fel, gazdag tárgyi emlékek kerültek felszínre a négyezer esztendővel ezelőtt e vidéken élt rézkori emberek életébőL — Diavetítőt vásároltak * Tass-kertesi Általános Iskola kisdobosai a hulladékért kapott pénzből. A hulladékgyűjtést aa iskolában Brantner Istvánná tanítónő vezeti. (Kovács Sándor leveléből.) — Elítélték a kunbajai síké kasztót. Bandik Jánost és Petri ty Gábort, a Kunbajai Községi Tanács volt gazdálkodási előadóit a Bácsalmási Járásbf-’ róság társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett sikkasztás és közokira thamisítáu bűntette miatt három, illetve két év és hat hónapi börtön- büntetésre ítélte. Mindkettőt öt évre eltiltotta egyes jogainak gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. — Veszprémben vendégszer©* peltek a Kecskeméti Ének-Ze- nei^Általános Iskola növendékei. Ma érkeznek haza kétnapos veszprémi tapasztalatcsere- látogatásukról az Ének-Zenei Általános Iskola növendékei ét tanárai. A veszprémi zenei hét keretében felléptek megyénk Ének-Zenei Általános Iskolájának növendékei is. — A járás termelőszövetkezeteinek ötéves mezőgazdaságfejlesztési tervén dolgozik a dunave- csei járási partbizottság mellett működő hattagú, szakemberekből álló gazdasági bizottság. — Kedden a Szabadszállási Művelődési Otthonban a község vezetői és ifjúsága az ötvenedik életévüket betöltött, veterán katonákat búcsúztatták. A -hetven obsitost először a fiatalok köszöntötték, majd Izsóid István, a tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese és Elek László, a Hazafias Népfront községi bizottságának elnöke meleg, baráti szavak kíséretében nvújtották át a díszes emléklaookat. — Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét a 43. sz. Bajai AKÖV vezetőinek, dolgozóinak és minden barátnak, ismerősnek, akik kislányunk, Hortobágyi Stefiké temetésén résztvettek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek. Hortobágyi család. 37 Várható időjárás szerda estig: Felhőátvonulások, több helyen futó eső, élénk északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0— 5, egyes helyeken gyenge talaj- menti fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 15—19 fok között. Távolabbi kilátások: A hé* második felé1 en is talaj- menti fagyok.