Petőfi Népe, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
\ Májusi köszöntő Te szép május, jó reggelt! Hozzád száll a köszöntő. Pirkad a nap, vígan kelt, libben a sok keszkenő. Szinte gyújt a messzi fény, a keletről áradó, lángot vet ahova ér, tűzpiros a lobogó. Felragyog az utca is. menekül az esthomály, csábító friss táncait ropja már a napsugár. Mintha rét jött volna el — zöld fű közt ezer virág — szivárvány-díszt öltve fel úgy virít ma minden ág. Te szép május, jó reggettl Harsányhangú zene szól, messzi csengő jókedvvel zeng az utca, zeng, dalol. Muzsikáló csengettyű a gyermeki kacagás, trombita és hegedű nótája a ráadás, Te szép május, jő reggelt! Köszöntőd a nagyvilág — tárulkozó szívekkel áhítozott, várt reád. Hirdess tavaszt mindenütt, ahol küzdő ember él, sokszorozd meg a derűt, tüzesítsed a reményt. F. Tóth Pál JfídjbLii iz&nett Az emberszívben mindig ál a vágy, a sóvárgás: a jó, a szép után, hallgatni kis pacsirta víg dalát, pihenni hegynek árnyas hajlatán, meglátni, amint nyílik a virág, el-elméláznd vers egy-egy során, meglesni, tudni, élni sok csodát, holnapra vágyva, túltenni a mán érezni a munkának jó ízét, amint a vér a testben viszi széf érezni más emberkéz melegét. és várni, mindig új és új tavaszra, a háborút a poklokra riasztva, s felszállni, már a kozmoszi magasba. Antalfy István TAVASZ Hajadonfővel menteni as úton, tüdőmbe fújt a szél, a számon át, mellem megfeszült, azt hittem menten felröppenek, mint szárnyas rakéták kék bolygók felé. Köröttem ifjúit, szépült a világ: telt-duzzadt rügy pattant az ég hegyén, forgott, feszengett szárán a levél, bibék or kából potroh kandikált furcsán felfelé. Végig loccsant a betonon a fény, pára és por libbent az égre fel, hajlong a kertész, sövényt nyes, fütyül, és rá a fáról madárhang felel, cinke énekelt. És Jött a tavasz. Friss harmat Iába virágportól volt sárga, illatos, teli csípőjén kötény szállt, habos, felhő-kalapot tett zöld hajára. Szép volt, ajka telt. Kecskemét, 1961. április hé.' Nagy Istók István Májusi vallomás . Erőnk cikázik a viMámck útján, akaratunk mozgat Földet, világot, lázunktól olvad a Sarkvidék jege, — térre és időre ma én vigyázok. A népek által megálmodott ünnep most bennem is beteljesedik; lelkes soraikba küldöm szívemet — a győzelmet így köszönöm meg nekik? Afrika, Ázsia ritmusa egy, zászlónk a lélek s a forradalom, hitűink a holnapok ígérete, — s a felelet: »Én is vállalom!-« Átfut fölöttünk száz tenger vihara, de célt és eszmét nem feledhetünk: zúghat az átok fergetege. — olthatatlan fáklya az életünk Megdobban a tavasz az ég alatt szépsége végigborzomg a lelkeken; hol fák karja tárul s virágok ébrednék, ott a feltámadás nem lehet jeltelen. A visszatérő, nagy felismerések tettekre feszítik a friss izmokat; égő ház gyanánt nem omolhat ránk a poklokat idéző kárhozat Minden mozdulatunkban megújul legszentebb eskünk emléke, s akár zászlót, akár bombát bontunk, bennünk válik valóra a béke. Kópiás Sándor MÁJUS 1. Idézd fel mindazt, ami történt, amíg szabad lett ez az ünnep — hogyan alkották itt a törvényt gyilkos évek s hogyan gyötörték holnapot sürgető szívünket. Most napjaink fehér galambok: csőrükben békénk dajága, szárnyuk a világ egén hajlong kontinensek új sóhajára. Villózó kedvű páros zászlók szemünkön lobognak merészen és ünneplő, víg felvonulásunk tavaszként áramlik a szélben. Mi szültük ezt a tavaszt újjá, mibennünk izmosodott a fény, velünk sietett, harcolt, küzdött, mi vagyunk lázas szívverése. Tőlünk rég elválaszthatatlan szabad Május, te örök ünnep tanúja légy, amint a világ proletárjai egyesülnek! Viselve napok mély hűségét, idézd fel — ne felejtsd a múltait s öleld büszkén azok emlékét, akik a harcos Májust védték, és érte meghalni is tudtak: Hozzád kiáltok, hogy jöjjön a fény a szobámbai és messze elűzze a bút a szívemből, a vágyak az ég feie szállva, rajongva az isteni, szép szerelemről, a messze csodákról. • máról, az égbe találjanak el valahára, hogy gyermekek álma ne fájjam ne álljon a szájuk aggot zokogásra, ne sejtsék, hogy ellenük törhet az ördögi vágy, meg a pénz akarása, s mily szörnyű, ha gyüket, az ember, azt gyermeki szem, I z miénk sose lássa, szent emberi értetem, elme. Sváby Lajos rajza. Pólner Zoltán viaimiiaaTi fílii ivri ríri rom HIWmWHIBIfWW A hosszan kígyózó tarka menet élén a veteránok ballagnak. Lassú léptük, őszbeborult fejük hosszú, megtett útról tanúskodik. De szemük ifjan és boldogan csillog. Megérték a szabad május elsejéket, a virágban pompázó nyugalmas tavaszt. A tribünről üdvözlő vezetőktől és a járdákon álldogáló sok ezertől mindig ők kapják a legtöbb tapsot Az öregek boldogan veszik a régi harcok eme jutalmát. Integetnek, mosolyognak, néhányan könnyeznek és emlékeznek. Közöttük van Hajnal József is, aki, mert meghívása van. felmegy az emelvényre és onnan tekinti meg a színes forgatagot, amelynek már nagyon ifjan harcos és mindig bizakodó előkészítője, magvetője volt. * Alig múltam tizenhat éves, amikar 1900-ban, a múlt század pontot tett élte végére. Már zsebemben, volt a lakatos szakma szabadulásáról szóló segédlevél, de ez mit sem jelentett, hiszen kétszeresen nehéz volt a sorsom- Munkás voltam és anyám leány fejjel hozott a világra. Az utóbbi egyedül is élég volt a társadalom számkivetettségéhez. Korán megismertem a bérmunka gyötrelmeit. És sokszor elgondolkodtam a társadalom igazságtalanságain. Bár az okokat csak később ismertem meg, azért mégis szemet szúrt, hogy a munkaadóm, Garzó Lajos milyen jól él munka nélkül és nekem alighogy elég a bér. Ez idő tájt voltak az első összejövetelek, amikor az elégedetlenkedő munkások összedugták a fejűiket és latolgatták: vajon hogyan lehetne magasabb bért kapni. Az én lelkemben is tüzet gyújtott az igazságtalanság. Kitörölhetetlenül belém vésődött: küzdeni a kizsákmányolás. az emberi méltóság éLtip- rása ellen. Hallottuk, hogy másutt már évekkel előbb ünnep volt a május elseje. Kecskeméten valamit késett, de 1900. május elsején megtört a jég és a mun- kásszolidaritás nagy nemzetközi áragumikból eknaradhaifaflaTi munkás! á- nyoklkal és megszületett a döntés: május elsején felvonulunk. Szépen sütött a nap ezen a reggelen. A hajnalban hullott zápor nyomába szegődött napfény szelíd párával vonta be az egész határt. A leveleken, a füveken, a virágok kelyhén ottfelejtkezett vízcseppefk milliárdjai olyan gyújtón csillogtak, minit megannyi drágakő. Bennük útaaíkinduló és szervezkedő fiatalok szívében is valami különös reménység gyulladt ezen a reggelen. Az izgalomtól csak félig átaludt éjszaka után korán keltünk. Kopott ruhánkat és nyűtt cipőnket amennyire lehetett, ünnepélyessé tettük. A lányok virágos ruhát öltöttek és orgonacsokorral érkeztek kilenc órára a Liliom és a Klapka utca torkolatában, lfevő kis térre. Az embereknek már a gyülekezés helyén, szemet szúrt a kis had. Nem tudták — hétköznap lévén — mire vélni az ünneplő ruhát, a lányok kezében a nagy orgonacsokrot, és különösképpen nem értették, hogy mit akarunk azzal a vörös zászlóval, amelyet, ha jól emlékszem. úgy bontogattam ki összehajtott rej tekéből, mintha hímes tojással bántam volna. S mikor aztán kibomlott a nagy zászló, Csábira József jó magasra tartotta, hogy hadd lássák és hadd fodrozza a szél a fénylő selymet Már mind a tizenhatan együtt voltunk, a zászlótartó az élre állt, mögéje párosával félsorakozva a Műkert felé vettük az útumkat. A nyolc púr büszkén, fiatalosan lépkedő embert a járókelők olyanszerű kíváncsisággal bámulták meg, ahogyan a cirkuszosokat szokták. A Csongrádi utcán végig, amerre mentünk, kinyfltak a kapuk, nagy zörejjel felhúzódtak az ablakrolók és a kíváncsi, bámészkodó emberfejék azt tudakolták: hát ezek miit akarnák. Vólták olyanók is, akik egy darabig a járdán vélünk lépkedtek. De a mezítlábas gyerekeknek egész csapata tartott^ velünk. Az álmos és reményvesztetten kínlódó város mit sem sejtette, és magunk sem tudtuk akkor, hogy mi, tizenhatan egy nagy történelmi út kezdetén járunk. Annák az útnak a kezdetén, amelyre azután ezrek, százezrek és millióik lépték, S ahogyan vonultunk a város széle felé, egy asszony mellém szegődött és megkérdezte: — Maguk kicsodák? »Szocialisták vagyunk'« — válaszoltam büszkén és talán ez volt az első feltett kérdésre az első ilyen válasz egy kecskeméti ifjúmunkástól. Aztán felcsendült ércesen a fiatalos torkokból a dal: Piros zászlónk, vörös zászlónk lobogtatja a szellő, Jer alá ja, jer alája, te jogtalan szenvedő. Sok jogtalan szenvedő odafért volna már a piros zászló alá, de akkor még nagyon kevesen tudták, hogy hol a helyük. Akkor még úgy gondolták az emberék, hogy a szegénység, a nyomor isteni rendelés, ami eilen hadakozni teljesen céltalan. Mi sem gondoltuk volna, hagy az első vörös zászló alatti vonulásunkat majd feljegyzi a tgrténriem Nem tudtuk még akkor, hogy menne visznek a Jövő útjai Hogy a má első megmozdulásunk egy hatalmas erejű és történelmi küldetési! osztály győzelmes küzdelmének nyitánya. De egyet tudtunk: nehéz a munkásembemek élni Tudtuk, nem azért éhezik, mert lopja a napot, ahogyan az urak szájából hallani lehetett, hanem azért, mert kapálják vele a napot A Műkertbe érve határtalan jókedv ömlött el mindenki». A sikerült kivonulás, a napsütést az értetlenül kíváncsiskodó emberszemek mámdahányunkat feltüzeltek. S miben is robbanhat ki az ifjonc tetterő, mint a játékba» Leraktuk a cókmókot és már meg is állapodtunk, hogy mit játsszunk. Kezdtük a »hun mérik a sör«-ön, aztán folytattuk a »cika ide párom«-mial és végez* tűk a »haragszom rád-«-dáL Azért ezzel, mert a »■haragszom rád« csókkal kapcsolatos és a fiatalok a csókát má» akkor is nagyon szerették. Azután, mikor már megfáradtunk és megéheztünk, elővettük a táskából a nap hevétől megmelegedett szalonnát, nyársat faragtunk neki, feitűztük rá és a zsírját pirított kenyérre csöpögtetve, majd friss hideg vizet kortyolva rá, olyan jót ettünk belőle, hogy akár egy beteg herceggel sem cseréltünk volna. Délután tovább folyt a játék. S ahogyan a szürkület előbújt az ég odújából, újra kezünkbe vettük az addig fának támasztott vörös zászlót. Párosával felsorakoztunk mögéje és munkás énekeket dalolva, jókedvűen, vidáman a városba tértünk. A tribün magasáról erre emlékezett Hajnal József. Hatvanegy évvel előbb így indult el az első május elsejét ünneplő csapat. És milyen gazdag termést hozott, az akkori vetés: a felvonulás most mint tenger hömpölyög elégedetten és boldogan úgy, ahogy a regi munkásálmok előre látták. Weither Dániel Emlékezés az elsőre 1 mába a Táros is bekapcsolódott. Aktionban. sokam munka nélkül voltunk. Csábira Józseffel, nálam valamivel idősebb barátommal elhatároztuk, hogy május elsején mi is csinálunk valamit. Beszéltünk ismerőseink közül néhány kőművessel, nyomdásszal és a társasa-
