Petőfi Népe, 1961. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-26 / 73. szám

Vasárnapi sportműsor AZ NB II. KELETI CSO­PORTJÁBAN a Kecskeméti Dó­zsa igen fontos mérkőzést ját­szik Miskolcon a Diósgyőri Bá­nyásszal. Mindkét csapat a ki­esési zónában tanyázik és mind­kettőnek létkérdés a két pont A mérkőzés négy pontot jelent a Dózsának, mert győzelme ese­tén három pont előnye lesz a diósgyőriek előtt, míg vereség esetén egy pont hátránya a Bá­nyász mögött. A kecskeméti együttes vasárnap már muto­gatta oroszlánkörmeit és különö­sen örvendetes volt a II. félidő- beni goira törése. Ha a csapat olyan lelkesedéssel küzd mint az SZVSE ellen, akkor legalább az egyik pontot hazahozhatják. AZ NB III. DÉLKELETI CSO­PORTJÁBAN mindkét csapa­tunk otthonában mérkőzik. A Kecskeméti TE az élcsoportba tartozó Szolnoki MTE-1 fogadja, amely múlt vasárnap Békéscsa­bán győzte le a kiesés ellen küz­dő Építőket biztos fölénnyel. Jó lesz tehát vigyázni, ha végképp le nem akar szakadni a KTE a bajnokielöl'éktől. Ehhez azon­ban a régi lelkesedés szükséges, valamint sokkal jobban a szél­sőkre való játék. A KTE-től .győzelmet várunk. — Kiskunfél­egyházán az Építők már szom­baton délután lejátssza bajnoki mérkőzését a Szegedi Spar­tacus ellen, amely csapatot ősz­szel nagy meglepetésre Szege­den is legyőzött. AZ NB III. DÉLNYUGATI CSOPORTJÁBAN a bajai csa­patok igen nehéz mérkőzések előtt állnak. A Bajai Építők, amely a kiesés szempontjából még nem ül páholyban, a baj­nokjelölt, tavaly még NB II-s KMTE ellen lép pályára. A ta­lálkozó nemcsak az Építők szempontjából nagy jelentőségű, hanem a Bácskáéból is. A ka­posváriak győzelmük esetén nagy lépést tennének a bajnoki cím felé. Reméljük, hogy az Építők ebben megakadályozza. — Még nehezebb problémát kell megoldania a Bácskának Duna- harasztin az igen veszélyes Cse­pel Autó ellen. A Bácska csak teljes erőbedobással és végig lel­kes harci kedvvel remélhet si­kert. Bízunk benne, hogy a Bácska Posztó »pontosan« tér haza Dunaharasztiból. — Har­madik együttesünk, a Kiskun- halasi Határőr Dózsa a kiesésre álló Kaposvári Honvéd otthoná­ban igyekszik megszerezni a számára létkérdést jelentő baj­noki pontokat. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha lelkesedés­ben és küzdeni tudásban felül­múljak a kieső helyen tanyázó K. Honvédet. Pontszerzésük ese­tén a halasiak felcsatlakozná­nak a középső csoporthoz. A MEGYEI I. OSZTÁLYBAN a fordulót a nyüt mérkőzések jellemzik. Talán csak a két ha­lasi csapat mehet biztosra a H. MÁV—Alvár és a Kai. Sparta­cus—H. MEDOSZ mérkőzéseken. A többi hat találkozó — Kiskő­rös—Soltvadkert, F. Honvéd— Kai. Honvéd, K. Épületlakatos— Izsák (ezt a mérkőzést szomba­ton du. fél 4-kor játszották le Kecskeméten a belső városi pá­lyán), F. Bányászati—Bácsalmás, Vaskút—Kai. Kinizsi. Tompa— Jánoshalma. Eziek közül is ki­emelkedik a két szomszédvár: Kiskőrös és Soltvadkert találko­zója. A JÁRÁSI ÖSSZEVONT BAJ­NOKSÁGBAN a következő mér­kőzéseket játsszák: Északi cso­port: KTE II.—K. Dózsa II., Kis- kunmajsa—K. MÁV, Lajasmiz.se —Lakitelek, Tiszakécske—F. Re­ménység. A K. Téglagyár és a Kerekegyháza a félegyházi csa­patok visszalépése miatt ellen­fél nélkül maradtak. — Közép- csoport: Kiskőrösi Honvéd—Ke­cel, Császártöltés—Dunavecse. Csengőd—Hajós. Szabadszállási Honvéd—Apo&tag. Kalocsai ME­DOSZ—Szabadszállás, Miske— Kalocsai Honvéd II. — Déli cso­port: Gara—Kkhalasi Honvéd, Bajai Építők II.—Bácsbokod, Madaras—Bajai Honvéd, Dávod —Bajai Bácska II.. Mélykút— Katymár, Kunbaja—Nemesnád­udvar, Kelebia szabadnapos. A KOSÁRLABDASOKNAL az NB I-ben a Bajai Bácska—Bu­dapesti VSC férfi mérkőzést már szombaton este, lapunk zár­ta után lejátsszák. Ugyancsak szombaton este kerül lejátszás­ra Budapesten a VM Közért— Kecskeméti Petőfi NB II-s férfi bajnoki. — A nőknél a K. Dózsa —Eger mérkőzést, a szövetség engedélyével június 4-re halasz­tották. — Kecskeméten vasárnap de. 10 órai kezdettél a Közgaz­dasági Technikum pályáján ba­rátságos mérkőzést vív a Kecs­keméti Dózsa NB II-s női csa­pata a Hódmezővásárhelyi ME- DOSZ-szal. Utána 11 órakor a két egyesület férfi csapatai mér­kőznek. A TEKÉZÖKNÉL a Kecske­méti Vasas NB I-es férfi csa­pata Oroszlányban mérkőzik a tavaly még NB II-s bányász- együttes ellen. A javuló formá­ban levő kecskeméti csapattól szép eredményt várunk. — A KTE NB I-es női csapata Bu­dapesten vendégszerepei a baj­nokjelölt Bp. Előre ellen. A pa­pírforma szerint a kecskeméti csapatnak nem sok esélye van, mi mégis tisztes eredményt vá­runk a lelkes KTE-től. A Kecs­keméti MÁV NB I-es női teke- csapata idehaza játszik a Zug­lót Danuviával vasárnap de. fél 10 órai kezdettel a K. MÁV pá­lyáján. A kecskeméti csapattól, ha nem is győzelmet, de jó ered­ményt várunk. A CSELG ÁNCSOZÖ K részére a Kecskeméti Dózsa országos if­júsági meghívásos versenyt ren­dez vasárnap de. 10 órai kez­dettel a Piarista Gimnázium tornatermében. AZ ASZTALITENISZ SZÖK­NÉL a megyei bajnokságban a férfiaknál a kecskeméti rangadó — K. Épületlakatos—K. Vörös Meteor — jelenti a legnagyobb eseményt. Ezenkívül Tiszakécs­ke—Kalocsai MEDOSZ és a Kis­kunhalasi MEDOSZ—Kiskunha­lasi Dózsa mérkőzéseket játsz- szák még. Baja szabadnapos. — A nőknél a Tiszakécske— Kecskeméti Vörös Meteor ta­lálkozó jelent eseményt. A ka­locsai Leánygimnázium minden bizonnyal fölényesen győz a Kecskeméti Felsőfokú Óvónő­képző ellen. ATLÉTIKÁBAN az idei raj­tot a mezei bajnokság jelenti. A kecskeméti városi és járási at­létikai szövetség vasárnap de. 9 órai kezdettel a muszáji iskolá­nál levő mezőségen rendezi meg az idei mezei futóbajnokságot négy csoportban a férfiak és nők részére. A versenyre több mint 400 nevezés érkezett. VÍVÖVERSENY is lesz vasár­nap Kecskeméten. A Kecske­méti Vörös Meteor de. 9 órai kezdettel a Piarista Gimnázium dísztermében országos, meghívá­sos női tőrversenyt rendez. A BIRKÓZÁSBAN ifjúsági versenyzőink közül a KTE és a Kalocsai Kinizsi birkózói az or­szágos bajnokságon vesznek részt Budapesten. A megyei sakkbajnokság 11. fordulója Virágh—Körösi 1—0. Lévai— Kádár 0—1, Szemző—Törteti 0— 1, Kiss—Péter 1—0, Czár—dr. Kovács 0—1, Pallóé—Csiszár 0— 1, Andrássá—Horgosa 0,5—0,5. Pénteken délután lejátszották a függőben maradt játszmákat. Eredmények: Czár—Szemző 1— 0, Lévai—Czár 0,5—0,5. Lévai— Törteli 0—•!, Péter—Szemző 0— 1, Czár—Csiszár 0,5—0,5, Kiss— dr. Kovács 0—1. A bajnokság állása a tizen­egyedik forduló után: dr. Ko­vács 8,5, Kádár 8. Szemző, Vi­rágh 7,5, Czár, Törteti 7, Hor- gosi, Kiss 6,5, Csiszár 5,5, And­rási 4, Lévai 3, Körösi 2,5, Pé­ter 2, Pallós 1,5 pont. A megyei sportszövetségek vezetőinek értekezlete Áprilisban megkezdik a Kilián-mozgalom közvetlen előkészületeit A megyei TST a sportszövet­ségek elnökei és titkárai részé­re értekezletet tartott a Kilián- mozgalom előkészítésével kap­csolatos feladatokról. Az érte­kezlet előadója Bogdanovics Endre, a Bács-Kistoun megyei TST munkatársa volt. Elmon­dotta, hogy a fe’ső sportszervek előkészületei után a hátralevő egy hónapban a szervezési mun­kát ki kell terjeszteni a sporto­lók legszélesebb rétegeire. A sportszövetségek vezetői el­határozták, hogy valamennyi sportszövetségi tag, versenybíró és játékvezető elvégzi az MTST tanfolyamát, amelyet április hó 6-án, 7-én és 15-én fognak meg­rendezni. Az értekezlet részvevői át- érezték a következő hónap fel­adatainak jelentőségét és egyet­értettek a TST elnökségének ja­vaslataival. Tudják, hogy a má­jus 1-én induló Kilián-mozga­lom sikerét csak gondos és igen aktív előkészítő, szervező mun­kával lehet biztosítani. Bogdanovics elvtárs ezután a soronlevő egyéb feladatokról tájékoztatta a sportszövetségek vezetőit. Legjobb sportolóink GYEBROVSZKY GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság érde­mes sportolója, hússzoros ma­>oooooooeocoooooooo< A Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. évfordulója tiszteletére rendezett kiskunfélegyházi kézilabda-versenyek eredményei Általános leány-iskolások vil- lámtomája: 1. József Attila Ált. Leányiskola, 2. I. számú Leány­iskola, 3. Kossuth Lajos utcai Leányiskola. Általános fíúiskolásak villám­tornája: I. Szabadság téri Ált. Isk., 2. József Attila Ált. Isk., 3. Petőfi Sándor Ált. Isk. A középiskolások versenyét a Petőfi Sándor Gimnázium nyer­te a Móra Ferenc Gimnázium ellen 17:5 arányban. A Kiskunfélegyházi Fáklya Sportkör kézilabda szakosztálya a Szegedi EAC NB II-s és me­gyei bajnokságban szereplő csa­patát látta vendégül. Fáklya—SZEAC NB II. 17:17. Fáklya—SZEAC megyei csa­pat 19:16. gyár válogatott. Tizenkilenc éve jegyezte el magát a tekével. Először a KMTE, majd a konzerv­gyár versenyzője lett Katona­ideje alatt a Budapesti Honvéd tekézője, 1952-ben a honvédség országos egyéni bajnoka. Lesze­relésétől a mai napig a Kecske­méti Vasas kimagasló tehetségű versenyzője. 1954. óta a magyar válogatott tagja. Európa-bajnok- ságon két esetben, világbajnok­ságon egy alkalommal vett részt, ahol egyénileg a hetedik helyen végzett. A ZIM Kecskeméti Gyáregy­ségének raktárosa. Nyugodt ki­válóan képzett versenyző. Csa­patának mindenkori biztos pont­ja. Nevét mindenütt ismerik az országban. jelezte, hogy igen, ez az. Bottlik alig tudta leplezni idegességét. Mintha megbabo­názta volna az arany közelsége. Merész lépésre szánta el magát. Karonfogta a vejét és a portás felé sétált vele. Szerencsés tovább követte, de Bottlik szorításából megértette, hogy az öregúr feltétlen bizo­nyosságot akar, és kockáztat. Engedett, lesz, ami lesz. A portás a kapufélfának ve­tett háttal állt, cigarettázott, és messziről figyelte a sofőr mun­káját. Szerencsés megpróbálta kivenni az alakját, majd köze­lebbről az arcvonásait. Megnyu­godott. Teljesen ismeretlen em­ber volt. Bottlik ráköszönt: — Jó estét — biccentett a portás. — Hát bedöglött? — Be. Elég baj az, mert sie­tős az utunk. — Így szokott ez lenni, ké­rem. — Hanem ez igen szép gyár. És szép helyen van. — Hogyne kérem. Jó darab erdőt ki kellett irtani köröskö­rül. — Látom, egy kis parkocska is van benne. _— Hát igen. Látták az elv- társak azt a szökőkútat a park­ban? Kérem, színes lámpákkal lehet megvilágítani a vízesést. Jó. hogy ide tervezték a mérnö­kök ezt a parkot. Meg azt az öreg fát is meghagyták, az a park dísze. Három ember is alig éri át, olyan vastag á tör­zse. Bottlik szíve nagyot dobbant. A köpcös emberke elbeszélése, és most az öreg fa felfedezé­se .,. Ez már teljes bizonyosság (Folytatása következikj — Az ott, ugye? — súgta Bottlik Szerencsésnek. — Nyilván. — Szimcsák, kérem, úgy amint megbeszéltük. A gyárkapun in­nen vagy tíz méterrel megáll, és felnyitja a gépháztetőt. Mi sétálunk a'dig, amíg maga dol­gozik. Rendben? — Rendben, Bottlik úr. A Pobeda lefékezett. Szim­csák kiszállt a kocsiból. Valaki kint állt a gyárkapuban. Alig­hanem a portás. Szimcsák fel­nyitotta a gépháztetőt, belepil­lantott, aztán kitárta a kocsi ajtaját: — Hát, egy kicsit baj van. Meg kell javítanom a motort — mondta jp hangosan, hogy a portás is meghallja. — Addig talán tessenek. sétálni egyet. Bottlik és Szerencsés kikászá­lódtak a kocsi üléséről. A por­tás egykedvűen figyelte a jele­netet. A két utas cigarettára gyújtott. Bottlik szintén jó han­gosan megszólalt: — Az ördög vigye el ezt a motort. Na. mind°?y. Nézelőd­jünk egy kicsit. Erre, jó lesz? Szerencsés bólintott. Erősen figyelt. Lassan lépkedtek a ke­rítés mentén. Szerencsés óvato­san körülnézett. Emlékezetébe idézte ezt a környéket. Nem tévedés. Ott volt a kis fahíd, ahelyett épült ez a nagy vashíd. Itt egy darabon kiirtották az er­dőt. Semmi kétség, ez az erdei tisztás, erre épült a gyártömb. Benézett a kerítésen. A hold­világnál kitűnően tájékozódott. Igen itt van az a parkocska, amiről Júlia beszélt és ott... ez az az öreg magányos fa. Szó sem lehet tévedésről. Bottlik izzó tekintettel für­készte Szerencsés arcát, Szeren­csés jelentőségteljesen bólintott, — Nem, csak asztmás a kol­legám, és kínozza a párás idő. De hiszen még is érkeztünk Csókavárra, ugye, Szimcsák? — Igen — bólintott a sofőr. Szerencsés egy pillantást ve­teett az ablakon túlra. Izgalma csak fokozódott. Érdekes, mint­ha vadidegen városban járná­nak. Mégis... az ott a vízto­rony ... Most kanyarodnak a vasútállomás utcájába. Igen, ott a csókavári állomás. Itt kiszállnék — mondta a köpcös emberke. — Itt lakom nem messzire. Hát igazán nem akarnak bejönni egy harapás­ra? Tessenek elhinni, nagyon szívesen. A feleségem is nagyon örülne. — Nem — szabadkozott ismét Bottlik. A bőbeszédű útitárs ezt na­gyon sajnálta, aztán hosszú ná- lálkodás közepette elbúcsúzott, s kiszállt a kocsiból. Szerencsést elöntötte a verej­ték. Bottlik most már gyöngé­den szorongatta a karját, s odasúgta neki: — Jó. ez így nagyon jó ... Nyugodjék meg. A sofőr megszólalt: — Most már dirigáljanak, Bottlik úr, i merre? — Egyenesen — hajolt kissé előre Szerencsés. — Az út vé­gén befordulunk, a patakmeder­rel párhuzamosan megyünk to­vább. Maga is elcsodálkozott, nem ismert rá a saját hangjára. — Nemsokára előbukkantak a gyár kivilágított szerelőcsarnokai. 36. — Hát még, ha regényírók volnának az urak, az volna ám csak az igazi! Mert történt ám nálunk olyasmi is, ami regény­be kívánkozik, bele sem férne az újságba. Volt nekünk egy aranyemberünk. Azóta is így em­legeti a pletyka, hogy arany­ember. Egy kőművespallér, bi­zonyos Matejka nevezetű. Ké­rem, ez az ember mindig a lut­rin játszott. Azt beszélik, egy­szer megütötte a főnyereményt is. Rengeteg volt a pénze, azt sem tudta, mit kezdjen vele. Fösvény volt a nyomorult, at­tól félt, hogy megirígylik tőle, vagy elkunyerálják, de elég az hozzá, hogy sohasem nyúlt a pénzéhez, jobb időkre tarto­gatta. Hanem a felesége is meg­undorodott tőle a zsugoriságá­ért, és beleszeretett egy katona­tisztbe. Ott is hagyta a pallért. Mind a ketten azon voltak, hogy megszerezzék a kőműves­pallér pénzét, csakhogy az hajt­hatatlan volt... A csókavári kupec nem foly­tathatta az elbeszélést. Szeren­csés melle kidomborodott, és egy rekedtes kiáltás tört fel be­lőle. Minden porcikája reme­gett. Bottlik, aki maga is meg­rendültén figyelte a kupec mondókáját, mégis uralkodott magán, s most erősen megszorí­totta a mellette ülő Szerencsés karját. Az magához tért ettől a kemény szorítástól. A kupec hátrafordult: — Szólt valamit, uram? Bottlik felelt Szerencsés he­lyett:

Next

/
Thumbnails
Contents