Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-05 / 31. szám
Eqy évben születtünk, egy iskolába jártunk... ímlíktzít DCo-i&tolányi ^DeziSrt A VÉLETLEN sodort össze minket. Bácsalmáson ismerkedtünk meg, a legbensőségesebb titkokat is szóra bíró cukrászdában. Dr. Mérey Jenő vagyok — mosolygott az őszbehajló, szikár, idős férfi. A barátkozás első negyedórája inkább udvarias tapogatózás volt, miint ösz- szefüggő beszélgetés. S ahogy oldódtak a félszegség kévéi, úgy tárta fel előttem kedves, régi dtáíkkori emlékeit. Kosztolányi Dezsőre terelődött a szó. Kiderült, hogy nemcsak kedvéit költője, de tizenkét évig diáktársa is volt a magyar nyelv szinte utolérhetetlen művészének. — 1885-ben születtünk mindketten. Szabadkán együtt kezdtük az elemi iskolát Innen származik első emlékem. A negyedik osztályból vizsgáztunk, s Didi (Dezső beceneve) idegeskedett, mert még nem látta a szülők, nagyszülők és ismerősök ölelő gyűrűjében a nagymamát. Közben megérkezett a nagymama, de mivel rövidlátó volt, így hát nem láthatta, hogy melyik padban ül kedvenc unokája. Tudita, hogy jelein van a vizsgán, s bekiáltott a terembe. — Didikém, légy nyugodt, Mariska sókkal jobban érzi magát! (Mariska, Kosztolányi húga, aki épp akikor beteg volt) További emlékei már a középiskolás diák lelki szemei előtt elevenednek meg. — A szabadkai városi gimnáziumban folytattuk tanulmányainkat. Dezső édesapja (Kosztolányi Árpád) volt az igazgató. Ök a Damjanics, mi pedig a lenkey utcában laktunk. A két család között jó baráti kapcsolat alakult ki,vS így Dezső és én szinte elválaszthatatlanok voltunk egymástól, így volt alkalmam Kosztolányit megismerni. Érzékeny lélek volt, a külső hatásokra erősen reagált. Már középiskolás korában kivált közülünk irodalmi tudásával Rengeteget olvasott. Shakespearet rajongásig szerette. A hajnalt olvasással kezdte. Az idegen nyelvek iránt is nagy érdeklődést tanúsított. Fáradhatatlan szorgalommal tanulta az angolt. TELTEK-MÜLTAK az évek. S mi már hatodikos gimnazisták voltunk. Mai szemmel nézve: — A szó nemes értelmében — nagyfiúk. Ekkor kezdett bontakozni Kosztolányi költői tehetsége. Tones Gusztáv irodalomtanárunk különös figyelemmel kísérte Dezső fejlődését Magyar dolgozatait többször felolvastatta, • dicsérte ragyogó stílusát 1901-ben rendkívüli esemény történt. Kovács Gyula osztálytársunk tréfából felírta a táblára ezt a mondatot: »Ki járt itt, ki volt itt, kinek a pipája maradt itt?-« Az iskolában uralkodó »puritán-« szellem ezt az egyszerű kis csínyt hallatlanul felnagyította. A tanárok imper. tinens fegyelmezetlenségről beszéltek. Vizsgálatot követeltek, ami be is következett. A »nagy ügyet« konferencia elé vitték. A méltánytalan üldözés annyira elkeserítette osztálytársunkat, hogy tragikus módon maga vetett véget életének. Óriási port vert fel a város közvéleményében osztálytársunk halála. A Bácskai Hírlap »Tambetyár« címmel cikket írt, amelyben keményen ostorozta a tanári kar szívtelen magatartását. Az újságot kézről kézre adtuk, s elhatároztuk, hogy beverjük a latin tanár ablakait. A kiszivárgott hírek szerint ő volt. aki a légénél yesőbben követelte Kovács Gyuszi megbüntetését. Dezső is ott volt a lázadók között. Csörömpöltek az üvegek, s amikor munkánkat befejeztük, valaki elkiáltotta magát: menjünk az igazgatói lakás elé! Ügy is történt.- Dezső is velünk tartott. A rendőrség értesült haditervünkről, kiküldte futárait, akik szétzavartak bennünket. 1903-ban kormányhatározat született, amelynek értelmében a jövőben nem március 15-e, I tok. amikor a fiúk bátrabbak, minit az apák.) Műnk Artúr: »Köszönöm addig is...« című, Újvidékem megjelent könyvében azt írta, hogy emiatt Dezsőt kicsapták az iskolából. Ez téves megállapítás, Kosztolányi csak megrovást kapott. Ki kell igazítanom ezt az életrajzírói tévedést. Érettségi után még többször találkoztam Dezsővel, Pestem lakott a Sándor utcában. A húszéves érettségi találkozón, (1923) Szabadikan a Bárány- szálló előcsarnokában. Az álló sor közepén Kosztolányi Dezső. Az első sor közepén Kosztolányi Árpád (unokájával, Aidámmal), jobbján Kosztolányi Dezsőmé Harmos Ilona látható. hanem április 11-e lesz a magyar szabadság ünnepe. A burzsoázia most sem tagadta meg önmagát Április 11-ét azért kiáltották ki a nemzet ünnepévé, mert 1848-ban e napon szentesítette az uralkodó a magyar »alkotmányt«. Az iskolában méltóságteljes alázattal adták tudtunkra a változást a tanárok. Alig vártuk az óra végét. A szünetben rögtönzött gyűlésen beszéltük meg a hazafiéi érzésünket mélyen sértő rendelkezést. Kosztolányi Dezső volt az, aki a legizzóbb szavakkal elítélte a hallottakat. Dezső gyújtó szavadnak hallatára úgy döntöttünk, március 15-ét, a tilalom ellenére megünnepeljük, azzal tüntetve, hogy nem megyünk iskolába, Titkos fogadalmunk valahogy mégis kiszivárgott Az igazgatóság körlevélben tudatta velünk, ha rebeHiskedünk. lázító cselekedetünk súlyos következményeket vonhat maga után. A fenyegető hangú tanári fellépés miatt inunkba szállt a bátorságunk. Elálltunk tervünktől, március 15-én csaknem hiánytalanul megjelentünk az iskolában, — Egyedül Dezső maradt otthon, mim egyetlen dacos tüntető — a gyáva nyulak közül EZEN A NAPON Kosztolányi Árpád, Dezső édesapja, a nagytekintélyű igazgató tartotta az első órát. Mint minden nap, akkor is az volt az első: ki hiányzik? Megszeppentünk. Az akkori napos, Fenyves Dezső, méh-döngicsélésnél alig hangosabban lehelte: Kosztolányi Dezső. Az igazgató felütötte a fejét. Szúrós szemmel végigmért bennünket, de mintha a szigorúság villámai közé szelídebb sugarak is vegyültek volna. — Megkérdezte: hol van? Fenyves verejtékezve válaszolta: Ügy tudom, beteg. Kosztolányi Árpád felcsattant: Ne beszéljen bolondokat, hiszen reggel láttam a fiamat, kutya baja sem volt Az igazgató tehát nem igazolta fia távolmaradását, és az osztályvizsgán. Dezső négyes érdemjegyet kapott. (Vannak ese. Nagyom szerette közös iskolatársunkat, Hajagos Károlyt akinek szép bariton hangja volt Dezső kívánságára operanészle- teket énekelt náluk, amikor vendégként odaérkeztünk Dezső lakására. Karcsi később a Pozsonyi Nemzeti Színház közkedvelt énekes színésze lett Pesti otthonában többször felkerestük Lányi Saroltával, Lányi Viktorral és Lányi Gézával. Karinthy Frigyes is sűrűn kopogtatott Dezső ajtaján. 1915-ben találkoztam véle utoljára Szabadkán. Attól kezdve csak a verseit novelláit olvastam nagy gyönyörűséggel, de már nem szoríthattam kezet egykori diáktársammal, Dezső barátommal. Mint sorsának távoli szemlélője, aztán jóleső érzéssel tapasztaltam. hogy barátom nem felejtett el. Az »Esti Koméi« egyik tárcájában utat egyengetett nekem is az »irodalmi hírnév« felé, megemlítvén a nevemet, az első fejezetben, melyben az író bemutatja és leleplezi Esti Kornélt, a könyv egyetlen hősét. Kosztolányi édesanyjával mondatja el véleményét a rosszra csábító Esti Kornélról, akit kitiltottak Dezsőéktől lehetetlen magaviseleté miatt. Kosztolányi ebben az írásában gyermekkori életének kettősségét mutatja be a jő és a rossz közötti ellentét harcában. A szerető édesanya éles különbséget tesz a tartalmatlan, lelketlen Kornél és a becsületes barátok között. Dezsőt így kérleli az imádott mama: — Jobb ez így, fiam. Barátkozz te más fiúkkal. ;. A kis Méreyvél (dr. Mérey Jenő ügyvéd). Horváth Andrissal, Ilosvayval. Azok szeretnek téged. Ez nem is szeretett (már mint Esti Koméi). — ÍGY JGAZ. Mi szerettük Is. Akik még élünk a régi diáktársak közül, szeretjük ma is, a mi kedves, feledhetetlen barátunkat, Kosztolányi Dezsőt. Homlokára hulló szelíd fürtjeit ma is látom, ha emlékezem az egykori szabadkai diákra. Bieliczky Sándor ÍGY tavasz tájon... Zsémbes arcán tómba könny szivárog, mint koldúsgúnya oly ütött-kopott, még visszanéz, aztán zord ütemmel a havas hegyek felé elkocog. Néhány kacatja azért itt marad: a sár, a köd, a dér és a hideg, do már a táj, nézd, bizseregni kezd, akár a hőre érzékeny ideg. A kopasz fákon kurjongat a snfi. mint lakodalmas, Jókedvű menet; gép morajlik, trágyásszékér zördüt. és száll a pusztán, száll az Szenet egyik tanyától el a másikig, mint felriasztott vadnyúl úgy robog, s ki még vackán téli álmot alszik csukott ajtaján keményen kopog. Trapp-trapp dobognak vígan a lópaták, s az utakon, mint fátyol leng a por, öreg kun ballag ekéje után, és lomhán pöfékel bajusza alól. A füst kerengő, kék buborékai elmosódnak, mint vízen a habok... Konok, betőrő szerszámaival a fény feszeget ajtót, ablakot. Vedlik a föld, mint vonagié kígyó roppant alakja hányja az avast. A fán felettem teli torokkal egy fázós cinke hívja a tavaszt így tavasz tájon a lázas mélyből felszínre fúrja fel magát a mag, s növésnek indul, mint a sarjadó Elet a szép anyaszivek alatt. Hagy Istók latrán Kérdések az olimpia után- KURT BAUM őst újabb érmeket szereztek a Kolumbus-felfedezte világrésznek —- a feketéik... 6 ha visszatérnek a határtalan lehetetlenségek országába — a feketék* használhatják az autóbuszt, melyen ott a felírás: „Csak fehérek számára’* — a feketék? Járhatnak a fehérek liftjén,- vagy a közhivatalok lépcsőházaiban — a feketék? Tehetnek-« vasárnap sétát a fehér parkokban — a feketék? Testvérei azoknak* akik Amerikának érmeket szerezte^ egyenjogúak lesznek-e a feketék? Fordította: Jóba Tibor Sznob a műteremben Az idős festőművész, akinek neve — alkotásai tévém — már félévszázada bekerült a lekszikonokba, festményei pedig velencei, drezdai, moszkvai és hazai képtárakban gyönyörködtetik a szemlélőt, — a világhírű alkotó fiatdlo* lelkesedéssel, a tudásközlés hevével tárja fel műtéremlátogató vendégei előtt piktúrája titkait A kisebb társaság tagjai a művészet iránti rajongás bűvöletében hallgatják, s elismerő csodálkozással adják kézről kézre híresebb, a nagyvilágban szanaszét levő képeinek reprodukcióit; annak ellenére is ámulatba nyűgözve, hogy s legjobb technikai eljárással készült lenyomat is csupán hitvány másolata az eredetinek. * Az elismerés szavain kívül csak kérdések hagyják el ajkukat: „Ezt a képet mikor, hogyan festettet Ki «olt a modellt Melyik tájat ábrázolja a festményT stb. S az idős, féllóbbal már a halhatatlanság útját taposó művész nem marad adós a pontos válasszal Mindegyikhez magyarázatot fűzve, korát meghazudtoló fürgeséggel hordja műterme közepére készülő festményeinek vázlatait is, s mindezért a társaság tagjainak szívében, ajkán ez a két szó fogalmazódik meg: hálásan köszönjük Ekkor, honnan, honnan nem, harminc év fcdrffH férfi lép be az alkotás műhelyébe, s a műélvező társasághoz „rágásaivá” magát, már az első percben igyekszik bebizonyítani, hogy ő ám a kritika legmagasabb csúcsának trónusán ülve hordja a koronát ott, ahol mindenki úgy érzi; a festőt csak hódolat illeti meg, s nem bírálat Nézi, nem is nézi, hanem fölényesen mustrálja, fCteatrozza a vázlatokat, azzal a gesztussal, amely nyomban elárulja róla, hogy sznob, áld műveltebbnek mutatja magát, mint amilyen valójában. — Ennek a figurának helytelen a testtartása — magyarázza az egyik vázlat előtt, * a festő, aki egyébként Párizsban aranyérmet is nyert már — szótlanul hallgatja. Végül azonban, amikor „kiokítója" a másik vázlatára bőködve elismeri, hogy: „ennek a festménynek a színharmóniája pompásan sikerüliP* — az öreg festő enyhe gúnnyal megjegyzi: — Magának lehet barátom, de nekem nem. Mert a képpel csak hetek, esetleg hónapok múlva készülök el Amit maga színharmóniának lát, nem más, mint a festmény alapozása, amelynek színeiből a végén nem látszik majd semmi. Tarján István
