Petőfi Népe, 1961. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-21 / 44. szám

4. oldat 1961. február 21, kedd HANGVERSENYKALAUZ öfitta-asi JCeaikwiített A Filharmónia által ren­dezett operaelőadás hétfői estje igen változatos volt. Megnyil­vánult ez elsősorban olyképpen, hogy úgyszólván az utolsó pil­lanatig még a műsorközlő — Gál György Sándor, az Operák K önyvénele kitűnő szerzője — sem tudta, hogy mit közöljön. A plakátokon meghirdetett sze­replők a Filharmónia pénzügyi vezetőségével felmerült némi­nemű differenciák miatt le­mondták a hangversenyt. Csak a zenekar, a Debreceni MÁV Szimfonikusok és Rubányi Vil­mos karmester szerepeltek vál­tozatlanul az est programján. Egyébként a szólóénekesek ki­cserélődtek. Mindig fázunk kis­sé az ilyen csere-berótől, »ad hoc« műsoroktól, de ez esetben — a Filharmónia becsületére legyen mondva — a közönség megelégedésére a csere szeren­csés volt. Barlay Zsuzsa, Szabó Miklós, Tóth Lajos és Wemer Mária vállalták a közreműködést Az előadók — körismert operaénekesek és hangverseny- szólisták — az operairodalom gyöngyszemeit interpretálták. Tóth Lajos Bajazzók prológja, Bánk Bán Bordala, a Hovans- csinából vett ária — bár eleinte kissé fátyolozott volt a hangja —. előadásban, muzikalitásban nem hagyott kívánnivalót Mű­vészi fantáziáról, valamint drá­mai érzékről tett tanúságot Szabó Miklós hajlékony te­norja kitűnően érvényesült a Tosca Kép- és Levéláriájában. A Kacagj Bajazzo-ban a drá­mai erő, a belülről zokogó, a közönség felé komédiázó bohóc emberi megformálása oly igaz megnyilvánulás volt hogy szí­vesen meghallgattuk volna az egész operát Szabó Miklós sze- repléséveL Barlay Zsuzsa kedves, meg­nyerő jelenség. Műsorán Sám­son és Delila Bosszú áriája, Carmen Habanerája és a Kár­tya ária szerepeltek. Muzikális, tehetséges énekes, de előadásá­ból hiányzott a drámai feszült­ség, a belső átélés, amit mes­terségesen elsötétített hangvé­tellel igyekezett pótolni Qjtuídmabb Wemer Mária koloratúr szop­ránja, imponáló felkészültsége és kiegyenlített, könnyed hang­vétele ragyogóan érvényesült előadásában. Főleg Erkel Hunya­di László c. operájának egyik fénypontja, a La Grange áriá­ban mutatkozott meg technikai fölénye, míg a Pillangó kisasz- szony és Rigoletto Gilda-áriájá- ban főként a lírai hang szép­sége dominált. Biztos zenei íz­lésével nem túlozta el az egyes bravúr-részeket. Mértéktartásá­val kerek egészét nyújtotta a produkcióknak A zenekar előzetes próba nélkül — eltekintve egyes hang­zásbeli egyenetlenségtől — a reportoár-tudás biztonságával kísért. Rubányi Vilmos egyike azon karmestereknek, akivel minden énekes örömmel áll ki a pódiumra. Meglepetés nem érheti sem a szólistát, sem a zenekart A zenei anyag fölényes ismerete, biztos, nyugodt dirigálása és teljes összhang az előadókkal feltétlen biztonság érzetét kelti mind a szereplőkben, mind a hallgatóságban. Utolsó számként a Rigoletto kvartett hangzott el, amiben nemcsak a négy énekes nyúj­tott zavartalan produkciót. Ru­bányi Verdi ezen remekművét — mintegy összefoglalva az egész estén elhangzottak összes­ségét — nemcsak kitűnő alkal­mazkodókészségével, de rugal­mas, friss vezénylésével osztat­lan sikerre vitte. A közönség élvezettel hall­gatta az előadást, őszinte tet­szését nyilvánítva és egyes szá­mokat megismételtetett. Nagy elismerést váltott ki Szabó Miklós az ismételt számok olasz szövegű énekléséveL Gál György Sándor hangula­tos, szellemes opera-ismertetése bő humorral fűszerezve, nem kis mértékben járult hozzá az est sikeréhez. Kulturális figyelő Szálljanak lejjebb a lóról Furcsa és nem megengedhető az Alpárról Kiskunfélegyházára bejáró középiskolás diákok fenn- héjázása és a falusi KlSZ-szer- vezetet lekezelő, nagyképű ma­gatartása. Különböző sértő meg­jegyzéseket tesznek a KlSZ-ta- gok kulturális megmozdulásai­ról, szerepléséről. Ezek a kriti­kának szánt durvaságok elmér­gesítették a helyzetet a paraszt és az értelmiségi pályára készülő (parasztszármazású) fiatalok kö­zött. A KISZ-szervezet legutóbbi műsoros rendezvényén például Kalmár Marika énekszámát visszatapsolta a közönség. Né­hány diák is részt vett az elő­adáson. és amikor a hallgatód ság lelkesen ünnepelte falubeli »énekesművészüket«, fanyar mo­sollyal, szájbiggyesztve megje­gyezték: ostoba fajankók, még tetszik nekik ez a kornyikálás. Kedves diákok! Mindennek van határa, még a szellemes­nek vélt epés titulusoknak is. De ez a tiszteletlen és nem diá­kokhoz méltó hangnem már több a soknál! Mi szükség van arra, hogy a képzettségükből adódó helyzeti előnyükkel ren­delkező tanulók ily-megvetéssel vélekedjenek embertársaikról? Ügy gondoljuk, az alpári közép- iskolások bölcsőjét sem grófi kastélyban ringatták. Valameny- nyien parasztszülők gyermekei, hát akkor miért ez az önmaguk­nak tetszelgő, nevetséges, kis­polgári nézeteket rejtegető büsz­keség? Üdvösebb lenne, ha az alpári diákok leszállnának a lóról, és tudásukból juttatnának egy ke­veset a termelőszövetkezeti köz­ség fiataljainak, az általuk le­nézett KISZ-istáknak. Ezt várják tőlük a KISZ-ta- gok, a községi tanács végre­hajtó bizottsága. Nem kerülne nagy megerőltetésükbe, ha egy- gyé kovácsolódnának a falusi KISZ-szervezet lelkes tagságá­val, mert azért — ha ez nem is valamiféle tantárgy — em­berséget, helytállást tanulhat­nának tőlük. Ok ebből ötösre vizsgáztak! B- s­anyagixáL&Qatáit! A Népkutató Füzetek máso­dik száma is elhagyta a kecs­keméti nyomdát. Ha végigbön­gésszük tartalmát — kétségek támadnak bennünk, vajon miért íródott e füzet? Tudomásunk szerint a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa és a Katona Jó­zsef Társaság arra törekedett e sorozat útrabocsátásával, hogy képet adjon megyénk tudomá­nyos, történelmi, politikai, kul­turális stb. örökségéről és nem utolsó sorban a felszabadulás óta eltelt másfél évtized ki­magasló eredményeiről. Az első szám betöltötte hivatását, de a második füzet összeállításával kapcsolatban lenne néhány megjegyezni valónk. A füzet tudományos Igénnyel megírt kiemelkedő tanulmányát dr. Bruszt Pál írta: »Szeremle község felnőtt lakosságának fogszuvasodásáról« címmel. A tanulmány érdekes és nagyon tanulságos. Minden dicséret megilleti íróját. De... nem vág a füzet pro­filjába Ballabás Béla: Drágszé- len voltunk című gyengén si­került, fényképekkel illusztrált riportja. Senki sem kételkedik dr. Henkey Gyula antropológiai eredményeiben, de a Ballabás Béla által rögzített titulushal­maz, már enyhén szólva túl­Ti Az asszonyból, mint a láng- nyelv, csapott ki az eszelős szenvedély: — Miért nem? Kinek mi kö­ze ahhoz, hogy ml... — Hallgass, szerencsétlen! — torkollta le a pallér. — Hová tetted az eszedet? Mit mondunk a világnak, hornnét a rávaló? Mi? — Mit? Hát gyűjtögettük, vagy... vagy a sorsjegyen nyer­tük. Ügy van! Több mint húsz esztendeje sors jegyezünk, miért ne nyerhettünk volna egyszer is? Nem most, már régebben, de nem nyúltunk a pénzhez. Nem akartuk, hogy megtudja a világ a szerencsénket, ne­hogy elkunyerálják tőlünk a ro­konok, a kuncsorgók. A pallér agya pattanásig fe­szült. Talán van abban valami, amit az asszony mond. De még­sem. .. Most építkezzen, amikor a front közeleg az országhatá­rokhoz? És ha rombadől min­denük? Ki építkezik ilyenkor? És ami immár a legfőbb baj, hogyan fékezze meg a felesége elszabadult indulatait? — Te, Mária, légy hát okos. Ha felfedezik nálunk ezt a kincset, úgy bánnak el velem, mint egy hullarablóval Akasztófára kí­vánsz juttatni? Matejka elhallgatott. Könny pergett a szeméből összeesett ez az arc megint, redők futot­tak végig a bőrén, s mintha hirtelen megfonnyadt volna. Egyikük sem hunyta le a sze­ntét ezen az éjszakán. A zsák, meg a ládifcó a ruhásszekrény aljában lapult, mindenféle ócs­ka linrlom hevert a tetején. Másnap szótlanul jártak, kel­tek egymás mellett. A pallért fájdalom rágta. Mit tett asszo­nyával? A vélt szerencse csak boldogtalanságot hozott rá Mi lesz ebből, istenem? Harmadnap este szorosan a felesége mellé telepedett. — Beszélgessünk. Valamit 3d kell találnunk Mária. — Azt csinálsz, amit akarsz — vont vállat az asszony, de a pallér érezte, hogy duzzog, s in­dulatainak villámai féléje ci­káznak. — Csak okosan, féleség. Nem­csak az én dolgom ez, tudod-e? Az mind közös. Fele az enyém, fele a tiéd! Maga sem tudta, miért rög­tönözte ezt az ötletet. De látta, hogy Matejkáné feláll, áll moz­dulatlanul és magába mélyed. A pallér mosolyt erőltetett ma­gára: — Nahát, most már megér­ted, hogy együtt kell valamit kitalálnunk. Én.. . azt szeret­ném, ha a szerencsénk boldog­sággá válna. A te boldogságod* dá. Matejka nem is sejtette, hogy a felesége fel volt készülve a válaszra. Hiszen két napja igyekszik tervekbe fonni kósza gondolatait. — Hát akkor csinálj belőle pénzt. Nem az egészből, csak LASSAN ELŐRE AZ ÖREGCSERTÖIEK nin­csenek túlságosan megelégedve a nemrégiben épült aszfaltjár­dával* A tanács nem is vette át az építő vállalattól hivatalosan, mert az új járda máris törede­zik, tönkremegy. Márpedig Öreg- csertőn igen nagy szükség van a járdára. Most, amikor még nem engedett ki a föld fagya, de bőséges csapadék hullott a falura, úszni lehet a sárban. Es­ténként, amikor a művelődési ház szerepét betöltő mozihelyi­ségben összegyűlnek az embe­rek egy-egy előadás meghallga­tására, csak nagy üggyel-bajjal éviekéinek el a sárban a falu közepén álló épületig. AMIÓTA A NÉPMŰVELÉS őszi terveit elkészítették, »Szö­vetkezeti község« felirat került a falut jelző tábla mellé, s en­nek következtében a népműve­lés helyi vezetői már el is ha­tározták az új követelmények­nek megfelelő programmódosí­tásokat. Különösen az ismeret- terjesztést erősítik meg. külön­böző előadásokat szerveznék a közös gazdálkodással összefüggő közgazdasági kérdések megvita­tására. Az előadók a földjára­dékról, a normaszámításról, s a különböző termelési ágakhoz illő mezőgazdasági problémáikról tar­tanak tájékoztatót rendszeresen. SZÓ VAN ARRÓL is, hogy a három helybeli szövetkezet jobb együttműködése céljából a Pe­tőfi, a Kossuth és az Oj Élet is választ egy-egy külön kultúr- felelőst. Olyan embereket ke­resnek, aMk értenek a szervező munkához és helyesen tudják meghatározni mindenkor a tag­ság kulturális igényeit, az ebből, valamint a gazdasági problé­mákból fakadó szükségleteket. A község közel van Kalocsá­hoz, de éveken keresztül mégis igen kis kapacitású, majdnem azt lehet mondani, hogy jelen­téktelen kulturális életet él. Per­sze, az adottságok sem voltak túlságosan jók, kevés volt az előadások tartására alkalmas szakember a faluban, s nincs is megfelelő művelődési otthon, ha csak az eléggé elhanyagolt mo­zihelyiséget annak nem szánják. CSAK MOSTANÁBAN de­rült ki, milyen hallatlan érdek­lődés ébredt az emberekbe*, a művelődés iránt. Ősz óta a?olc ismeretterjesztő előadást tartot­tak. Van úgy, hogy 100—120 hallgató is részt vesz egy-egy előadáson, de rendszeres az olyan összejövetel, ahol 80— 90-en vesznek részt. Szívesen ápolják apáik művészi hagyaté­kát is. Újjáéledt a hírneves népii együttes (még a tanácselnök is állandó szereplője ennek), sőt vendégül láttak mostanában más községbeid csoportokat is. A SZÖVETKEZETEK gazda­sági problémájukkal eléggé’ el vannak még foglalva, állapítja meg az iskolaigazgató, de a je­lek azt mutatják, hogy talán nemsokára már eddig soha nem tapasztalt mértékben tovább nö­vekszik a művelődés iránti ér­deklődés, s erre alaposan fél kell készülnie a község 11 peda­gógusának. a szövetkezetek ag- ronómusainak, ha azt akarják hogy az új falu új követelmé­nyeinek megfeleljenek. Persze, a követelményeknek való »meg­felelés« nem egyoldalú valami Gondolnia kellene a kulturális élet fellendítésére a szövetkeze­teknek maguknak is. Arra az elhatározásra már eljutottak, hogy néhány év múlva művelő­dési házat avatnak. DE ADDIG IS... Az élet addig sem áll meg, s a széle­sebb alapokon nyugvó népmű­velésnek a támogatása, és sok­oldalú igényes megszervezése a jelenlegi körülményeik között is feltétlenül szükséges. Különösen a helybeli nevelőikre várnák nagy kötelezettségek és termé­szetesen a helyi tanácsra is, mélynek az eddigieknél nagyobb támogatást kellene nyújtani a kulturális nehézségek leküzdé­RÖVID FILMHÍREK Joris Ivens jelenleg Párizsban »Egy útinapló« című, Kubáról szóló filmjének vágómunkála­tait végzi. Helsinkiben kínai fümnapo- kat rendeztek. A kínai filmek iránt nagy érdeklődés nyilvá­nult meg. valamennyit. Legalább pár ezer pengőt Matejka töprengett Könnyű ezt mondani, de hogyan? Hi­szen rajtavesrithet Sejtelme sincs, hogyan értékesíthetné az aranynak akárcsak töredékét is, anélkül, hogy feltűnne valaki­nek. De Matejkáné most már felizzott szenvedéllyel nógatta: — Ne itt. Csókaváron. Menj fel Pestre, ott Vigyél egy da­rabot magaddal, add el Leg­alább pár ezer pengőt szerezz. — Hajjaj, nehéz ez, Mária, nagyon nehéz, e-< Ügy? És nekem nem nehéz A zabáini valót előteremteni nem nehéz? A rongyaidat fol­tozgatni könnyű? Persze, hiszen azt én csinálom, nem te. Amed­dig muszáj volt, tűrtem szótla­nul, de most? Miért rothadjak én meg a nyomorúságban, ami­kor... A pallér ajka elé emelt ujjá- val csittította a már-már han­gosan kiabáló asszonyt Matej­káné visszafogta hangját: — Igen, azt mond meg, miért vagyok én köteles még most is úgy élni, mintha koldusok len­nénk? Mi gazdagok vagyunk, nekünk vagyonunk van, Matej­ka András! És aki nem tud mit kezdeni a szerencséjével, leg­jobb, ha felköti magát Az asszony bevágta maga mögött az ajtót s egyedül hagy­ta á pallért kínjaival. Matejka meg volt döbbenve Hogyan ia mondta az asszony: „Mi gazda­gok vagyunk, nekünk vagyo­nunk van...” Mennyi gőg, mennyi peckes fennhéjázás ve­gyült a hangjába! Mintha nem is az ő felesége szólott volna. Hát így kiforgatja az embert a vagyon tudatat A felesége után ment. Az asz- szony hamuszürkére vált képpel üldögélt a konyhában, a hoked­lin. Matejka megsajnálta. — No jó, felmegyek Pestre. Megpróbálom... Az asszony felkapta a fejét. Matejka azt várta, hogy majd hálásan pillant rá, talán valami hamvas, üde reménység csillan meg a szemében. De megdöb­bent amint az asszony arcát fürkészte. Egy büszke arcot lá­tott, szemében önbizalom vil­lant, nem puszta reménykedés, hanem már valóra váltott re­mények jóllakott öröme. Matejkát bizonytalanság ke­rítette hatalmába. De hát, most már nincs mit tenni. Ügy érez­te magát mint a rugóra járó játékkatona: felhúzták, neki mennie kéH, egy-kettő, egy- kettő, lépteit senki és semmi sem tartóztathatja fel, nem lát­ja, mert nem láthatja, hogy aa asztallap széléhez közeleg, csak tovább, egy-kettő, egy-kettő .. , Szótlanul bement a szobába, magára zárta az ajtót Elfüggö­nyözött és elővette a ládikó mélyéről az egyik aranyrudat Hosszan tartotta • tenyerén, megbúvói ten bámulta hideg fé* nyét ■ olyan mozdulatot tett, mintha le akarna törni belőle egy darabkát De az arany nera hajlott a szorítása alatt Vékony fémfűrészlapot sze­dett elő szerszámosládájából. Néhány perc múlva tenyerék tartott egy darabka aranyat. Nézte, nézte szótlanuL Mint«; ha a fűrészeléstől felforrósodott volna a nemes fém. Atmelegí- tette a tenyerét Meg az ereit is. Feltárta az ajtót Matejkáné ott állt a küszöbön. A pallér pillantása az «ztalra esett. Üti holmija már elő volt készítve. (Folytatása következik^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents