Petőfi Népe, 1961. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-13 / 11. szám

1961. január 13, péntek 3. oldal FOLYIK AZ IDEI BERUHÁZÁSOK ELŐKÉSZÍTÉSE — MEGRÖVIDÜL A BUGACI KISVASÚT — ÚJ TRANSZFORMÁTOR A MEGYEI KÓRHÁZBAN Mi újság a megyei tanácsházán A TERVOSZTÁLYON a« 1961. évi tervek megvalósításán dol­goznak. Most folyik a beruhá­zási keretbontások előkészítése. Ez jelenleg annál is inkább fontos munka, mert nemcsak egy év —, hanem az ötéves terv első évének sikeréről van szó. Ugyanakkor az 1960. évi tervek elszámolását is most végzik. A tervosztály dolgozóinak egy része az 1960-as beruházá­sok műszaki átadásait és költ­ségszámláit vizsgálja felül. Annyit máris megállapítottak, hogy az elmúlt évben jelentő­sein szilárdult a tervfegyelem. • AZ ÉPÍTÉSI és közlekedési osztályon hallottuk, hogy Kecs­keméten a kisvasút Rávágy tér és az átrakó állomás közötti sza­kaszát március 1-töl megszünte­tik. Ehhez a MÁV Vezérigazga­tósága is hozzájárult. Azért vált szükségessé a jelzett szakaszon a forgalom megszüntetése, mert a februárban kezdődő Rávágy téri —* több mint 200 lakásos — lakótelep építkezésén március elején már olyan ütemben dol­goznak, hogy a vasúti forgalom zavarná a munkát. Az utazóközönség érdekében az átrakó állomás és a város központja között autóbuszjáratot létesítenék. • 30 HÍRREL, kezdődő« az új esztendő az egészségüpó osztá­lyon. A napokban adják át ren- ■oooooooooooooot Szerkesztői üzenetek F. Sa. /. Kecskemét: Javasol­tuk, hogy a tisztiklub belépési en­gedélyt a járási kiegészítő parancs­nokságon kérje. Murányi János, Csengőd: A vitás földügyet a Kalocsai Járási Tanács Mezőgazdasági Osztálya intézi el. Levelét odaküldtük. Kovács Jánosné, Kecskemét: Pa­naszos ügyében a megyei tanács mezőgazdasági osztályának tsz- politikal csoportja Intézkedik. deltetésének a Megyei Kórház­nál az új, nagy teljesítményű transzformátort. A régi áramát­alakító mar nem bírta a terhe­lést, ami a kórház bővítése és sok, új, elektromos gyógyfitó­eszflcöz üzembeállítása miatt nö­vekedett meg. A több mint 300 ezer forint költséggel létesített transzformátor hosszú időre biz­tosítja a Megyei Kórház zavar­talan áramellátását. N. O. cjttde-keuéyck a Bányászati Berendezések Gyára idei tervéből A HÁROMÉVES TERV 1960. november 21-i sikeres befeje­zése utón, az új év, az ötéves terv első napjaiban sem csök­kent a munkatempó a Kiskun­félegyházi Bányászati Berende­zések Gyárában. Sőt, ha lehet, még fokozódott. A megye egyik legkorszerűbb üzemében, ahol ma a munka lá­zában égnek a dolgozók, érde­kes és szokatlan, de nem idegen a légkör. — Jó szerencsét! — bányász­köszöntéssel fogadják köszöné­sünkéit ott, ahol néhány éve leg­feljebb homokot bányásztaik és kukoricát termeltek, s a kétke­dők, a kishiitűek fantasztikus, merész álomnak tartották a ne­hézipari üzem felállítását a kis­kunsági homokon. Az eltelt rövid időszak bebi­zonyította életképességét és je­lenleg öt-hat évre előre le van kötve megrendelésekkel a gyár kapacitása. HOGY CSAK NÉHÁNY na­gyobb megrendelést említsünk: az első negyedévben az Orosz­lányi Erőműnek gyártanak szál­lítószalagokat, hidakat, szén-bun­kerokat, surrantókat, távveze­ték-oszlopokat, összesen 16—17 millió forint értékben. Az Aluker-nek 20 darab ka- tódszekrényt másfélmillió forint értékben, a mezőgazdáság kor­szerű felszereléséhez, a csőku­tas öntözéshez szükséges szóró­fejből, a “-vízágyú—bál az első negyedévben kétezer, az év fo­lyamán 8—10 ezer db készül el. A MÁSODIK NEGYEDÉV főbb gyártmánya a távvezeték- oszlop lesz, ezen fut majd az a nagyfeszültségű vezeték, amely a Szovjetunióból továbbít ára­mot hazánkba. Az év végéig le­gyártott oszlopok értéke 12 mil­lió forint lesz. JUGOSZLÁVIÁNAK kötélpá­lyák és szerelvények készülnek három és félmillió forintért, Lengyelországnak egy meddő­hányó-üzem vasszerkezete, ez a nagy fontosságú magyar talál­mány kerül legyártásra 9 millió forintért. Az itt készülő meddő­hányó iránt egyébként világ­szerte nagy az érdeklődés, való­színű, hogy Nyugat-Németor- szág, Belgium, Svájc is a meg­rendelők között szerepel majd. A HARMADIK és negyedik negyedévben két átrakó daru- híd vasszerkezetét gyártják a záhonyi vasútállomásnak a va­gonok átrakásához. Ezenkívül még sok-sok kisebb megrende­lést kell teljesíteni az ötéves terv első esztendejében. AZ ÜZEMI LAKÁSÉPÍTÉS­BEN is példát mutat a többi üzemnek a BBGY. A Móra Fe­renc téri három bérház után most épül a negyedik. Ez a 24 lakásos ház ebben az évben ké­szül él, az ötéves terv folyamán pedig 96 lakás építését tervezik, hogy ezzel is enyhítsék Kiskun­félegyháza lakásgondjait. t. m. Gödrök az út mentén Rohan a nagy, távolsági autóbusz, az utasok kényelme­sen dőlnek hátra a párnázott üléseken. A hangszórókból halk muzsika árad, a kalauz egyéb munkáját befejezve süteményeket kínál sorba. Békés, derűs a hangulat, s ezt táplálja az útmenti kép is — a zöld vetések hosszú sora, a tanyák körül mozgó élet, a téli napfényben játszó gyer­mekek ... Nézelődöm. Egymásután villának előttem az útszéli fák, majd csupasz foltok következnek. De nem, csak lát­szik csupasznak, hiszen végig a betonút mentén, amerre jöttünk — érdekes, hogy csak most tűnik a szemembe — kicsiny fák meredeznek az ég felé. Nemrégen ültethették őket. Félegyháza felé megyünk s már a transzformátor­állomást is elhagytuk, de a kis fák még mindig követnek bennünket. Hanem itt már megszakad a soruk, itt már csak gödrök vannak, ahogy az ültetéshez előkészítették a talajt. Szabályos négyszögek, kis földkupacokkal. Mintha emlékeztetnének valamire ... Háború volt, s rajtam kopott katonamundér, mentünk, meneteltünk az ismeretlen cél felé, fáradtan, fásultan, ked­vetlenül. Aztán vezényszó harsant s mi az árokba rohan­tunk, még egy vezényszó és ásni kezdtük a sáros, agyagos földet a kis tábori ásóval. Lövészgödröket és „teknőket” ástunk, majd elhasaltunk vagy guggoltunk bennük. Újabb vezényszóra tovább mentünk és másutt folytattuk ugyan­ezt. S folytatták, csinálták mások, ezrek és ezrek. Csupa árok és gödör volt akkor a földtekének ez a része. Volt, aki fölkelt a lövészgödrökből, volt, aki ott maradt, s rá- hantolták a földet. Mennyi ilyen lyuk tátong ma is szerte a világán az utak szélén, árulkodó, figyelmeztető jelként! Rohan a nagy, távolsági autóbusz, az utasok kényel­mesen dőlnek hátra a párnázott üléseken. A hangszóróból halk muzsika árad. Arra gondolok: milyen jó, hogy mai nemzedékünk hűs lombokat nevelő fákat ültet és ezeknek, nem pedig saját teste fedezékéül ássa a gödröket az utak mentén. F. Tóth Pál Sweep pen*». A bokszoló otthona Ha megvalósulna az általános és teljes leszerelési terv első szakasza »Az általános és teljes leszerelés Szovjetunió által javasolt programjának megvalósítása törté­nelmi jelentőségű lenne az emberiség sorsa szempontjából« A kommunista és munkáspár­tok képviselői Nyilatkozatának e szavai kifeje­zésre juttatják a földkerekségen élő emberek százmillióinak azon véleményét, hogy nem lesz nukleáris háború és az emberiség kitör az im­perialista hatalmak által reá erőszakolt fegyver­kezési hajsza bűvös köréből. Valóban, e prog­ram végrehajtása a hadviselés puszta lehetősé­gét is megszüntetné. E »problémák problémáját“ egyszer s minden­korra megoldani természetesen nem könnyű fel­adat. Az imperializmus szembeszáll a leszerelés ügyének előremozdításával, az általános és tel­jes leszerelés tervét azonban nem lehet csak úgy sutba vágni, hiaszen már a világpolitika reális tényezőjévé vált. Mögötte áll a szocialista országok mérhetetlen erkölcsi és anyagi ereje. A szovjet terv a leszerelést három egymást követő szakaszban irányozza elő. Az első sza­kasz különösen nagy jelentőségű, mivel mindig az első lépés a legnehezebb. De ha ez már megtörtént, az egész probléma előrehalad a megoldás útján. A Novoje Vremja szerkesztősége azzal a kér­déssel fordult neves szovjet tudósokhoz, közéleti és katonai vezető személyiségekhez, mutassák meg a szovjet leszerelési terv első szakaszának megvalósításával megnyíló távlatokat, s fejtsék ki. mi lesz, ha majd ez az eső szakasz meg­valósul? váratlan támadás kizárható ' nem ez az egyedüli ilyen megnyilatkozás. Elég meg­Doppent nagy veszély tar- ■* nyosuit a viliág fölé: az imperialista agresszorok részéről esetleg bekövetikező rajtaütés- szerű támadás veszélye. Nincs kizárva az a lehetőség sem, hogy véletlenül robban ki a háború a bonyolult haditechnika valami­lyen hibája, vagy egyetlen em­ber baklövése miatt, aid a re­pülőgép, vagy a rakéta irányí­tása kőiben elveszíti lelki egyen­súlyát. A mai körülményeik között, a hadicselékményék váratlan, raj­taütésszerű megkezdésének ve­szélye elsősorban a tömegpusz­tító fegyvereik részéről fenyeget Éppen ezért minden figyelmet és erőfeszítést arra kéü össz­pontosítani, hogy kizárjuk mind a szándékos, mind a véletlen, rajtaütésszerű támadás veszélyé­nek lehetőségét A Szovjetunió által benyújtott általános és teljes leszerelési program első szakaszának meg­valósítása csaknem teljesen ki­küszöböli a rajtaütésszerű táma­dás lehetőségét. Miért? A hadviselésben a meglepetés keltette hatás kihasználása egy­idős az emberiséggel. Ám ez az eszme, az új fegyver, az atom­bomba létrehozásával újjászü­letett. A nukleáris fegyver és a stratégiai légierő megteremtése oda vezetett, hogy ma már a meglepetésszerű támadás az Egyesült Államok legagresszí- vabb köreinek hivatalos doktrí­nájává vált. Nemrég az Egye­sült Államokban megjelent “A rakétakorszak stratégiája“ című könyv. Szerzője Bemard Brody, az amerikai katona-politika alapjait kidolgozó Rank Corpo­ration Tudományos Kutató Szer­vezet egyik vezetője. Brody a következőket írja: »A támadó stratégia amerikai tervének, bár­milyen legyen is, akikar lesznek J. Iszakov tengernagy: A a legjobb esélyed, ha elsőként sújt le.“ Eleinte az amerikai stratégák az úgynevezett »visszacsapásról« beszéltek. Ezután áttértek a »megtorlás“ és a »megelőző csa­pás« koncepciójára. Ma pedig már odáig mentek, hogy minden kertélés nélkül a preventív csa­pást követelik. A Daily Express 1959. április 10-i számában így összegezte azt a beszélgetést, amely Douglas légügyi minisz­ter, valamint az amerikai kato­nai légierők más vezetői között folyt le: az Egyesült Államok stratégiájának alapja a minden rendelkezésre álló erővel és esz­közzel végrehajtott meglepetés­szerű csapás és »az Egyesült Ál­lamoknak kell először megten­nie ezt a csapást«. említenünk a következő ténye­ket, hogy meggyőződjünk róla: az Egyesült Államok és katonai szövetségesei előkészületeket folytatnak a preventív háború váratlan megkezdésére: az amerikai légierő megkezd­te a bombákkal felszerelt re­pülőgépek állandó őrjáratait; Skóciában támaszpontot ké­pezték ki atommeghajtású ten­geralattjárók számára; a Bundeswehr vezérkara me­morandumban követelte az atomfelfegyverkezést; siralmas végű incidens történt az U—2 és az RB—47 repülő­géppel; az Egyesült Államokban nem­rég megalakították a Szovjet« unióban levő stratégiai célpon­tok tanulmányozásával és meg­határozásával foglalkozó köz­ponti hivatalt; az Egyesült Államok további állandó flottákat szervezett az Indiai-óceánon és a balti térség­ben; a Bundeswehr számos egysé­gét átcsoportosították az NSZK határain túlra, Franciaország­ba és Olaszországba, s ez az általános stratégia felvonulásá­nak egy része; végül Heusinger volt hitlerista tábornokot kinevezték a NATO katonai bizottságának elnökévé. Figyelembe kell venni azt is, hogy az agresszorok terveire be­folyást gyakorol a bombák és rakéták óriási mennyisége, mely* nek jelentős részét a célbajut- ta tás ükhöz szükséges eszközzel együtt tengerentúli amerikai tá­maszpontokon összpontosították. Az idegen területeken levő ** katonai támaszpontok megszüntetése és az idegen te­rületeken állomásozó külföldi csapatok kivonása, amit a szov­jet leszerelési terv első szaka­sza előír, lényegesen csökkenti a háborús konfliktus váratlan kirobbanásának lehetőségét. A meglepetésszerű nukleáris tá­madás gyakorlatilag teljesen le* hetetlenné válik, mivel az álla­mok nem fognak. rendelkezni sem bomlbázógépékfcel, sem ka­tonai rakétákkal, sem hadiha­jókkal, sem a nukleáris töltetek célbajuttatására alkalmas egyéb eszközökkel. A világon egészen más hely­zet alakul ki, s ez egyáltalán nem fog hasonlítani a jelenlegi feszült és veszélyes helyzetre, midőn hidrogénbombával meg­terhelt repülőgépek szállnak a levegőben, rakétákkal felszerelt tengeralattjárók futnak ki isme­retlen rendeltetési helyükre, flották és hajórajok cirkálnak a Tajvani-öbölben és a Karib- tengeren. midőn felsorakozik a revansra vágyó bonni Bundes­wehr. A preventív háborúra való előkészületeket felváltják az ál­talános és teljes leszerelés to­vábbi szakaszainak előkészüle­tei, amelyeknek végső célja a katonák, fegyverek és háborúk nélküli béke Ilyen viszonyok között az emberiség sikeresein kifejlesztheti a nemzetközi ke­reskedelmet és kulturális cserét* hozzákezdhet a földkerekség és a világegyetem további meghó­dítására irányuló nagyszabású műszaki tervek megvalósításá­hoz.

Next

/
Thumbnails
Contents