Petőfi Népe, 1960. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

Jiíhit a nizc'k ár a (lám

Az első napokon megbánta, amiért befeküdt a kórházba. Nem a bánásmód miatt. Az orvosokra, ápolókra igazán nem panaszkodhatott. Sőt, a betegtársaira sem.

Menekülni kívánt, ezért választotta a betegágyat. Hiszen szó se róla, nem szimulált, de ízületi bántalmai ennél jobban is meggyötörték már. Tavalyelőtt is például, s akkor mégis odahaza maradt. Az első napokon nem merte végiggondolni, hogy miért, s az idén miért nem — félt, hogy a meztelen igazsággal találja magát szemben, amely — mint kés — belé- dcfne önérzetébe: Szégyeld magad, Vajnóczy, élősködő vagy! Ö, akiről ezt még soha nem mondták.

A kórházi szobában egy hét alatt döbbent rá: nem sikerült a menekvése. Itt, ahol minden fehér. A falak, az ágyak, a személyzet ruházata, — csak a lelkiismerete nem. Az olyan zavarossá vált, akár a vizek tavaszi áradása.

Hogy eszébe jutott, a hasonlattal hosszan elbíbelődött.

Igen, valahogy úgy kezdődött az egész, ahogy a vizek áradnak. Először csak egy vékony csermely indul meg valahonnan, aztán követi a másik, harmadik, végül csaknem mind, s magukkal sodorják azt is, amelyik szinte észrevétlenül, a többivel közösködni nem akarón épp hogy folydogál.

Így történt vele is.

Még a télen hol ettől, hol attól a szomszédjától hallotta a Ficfás zugban, hogy nem élet ez így, nem mennek semmire az egyénileg gazdálkodással. Társulni kellene. Csak a füle fogta fel a szavakat, értelmüket nem engedte lehatolni a tudata mélyéig. De ahogy körülötte mind erősebbé vált a szó, az érv, s utánuk nem maradt el a tett sem, az alvó szándék benne is megmozdult.

Meggátolta azonban

a vékonyka csermely áradását. Menekülni próbált, s egy hétig odavolt a harmadik faluban, a sógoránál. Mindhiába. Amire visszatért otthonába, már csak az ő neve hiányzott a> többié mellől. S úgy néztek rá, mint harminc esztendeje, iskolás korában, meg később is, amikor mindig mást akart, mint a tár-' sai. Ha nyúlászni mentek, s hívták, csak azért sem tartott velük. Ha legénykorában kinn, a tanyai öregiskolában bált akartak rendezni a cimborái, nem állt közibük. El is nevezték nyersnyakas Vajnóczynak.

S most, íme, megint kérték: Állj a sorainkba.

Bódultán jött, ment napokig, nem tudott dönteni, csak amikor Bertalan bácsi, a keresztapja mondta neki: „Nézd, Jóska. Mi mind a harmincketten, akik ezen a fertályon élünk, jó, dolgos emberek vagyunk, de többre visszük, ha összerakjuk az erőnket!” — akkor írta alá ő is a belépési nyilatozatot. A folyó sodrása magával ragadta. Három hold szőlőjével, s a rajta levő köztes gyümölcsösével belépett az újdonsült termelőszövetkezetbe.

Az első napok nekibuzdulásának láza hevíteni kezdte, s amikor a közgyűlésen megválasztották a tsz agronómusá- nak, még büszke is volt rá: íme, elismerik, hogy ért a szőlő- és gyümölcstermesztéshez.

Aztán megint lelohadt benne a hév, az a bizonyos csermely ismét külön medret ásott magának. Azért sem. Nem tart a többivel. Idegen számára a közös. Józansága intelmeit azzal némította el, hogy van kitartása. Egy évre, talán kettőre is. Azután meg majd csak lesz valahogy. S jó néhányszor hasztalan hívták, tájára sem ment a szövetkezetnek. Szótlanul, s palástolt örömmel vette tudomásul a következő közgyűlésen, hogy többé nem ő az ag- ronómus. Nem bánta volna, ha kizárják a tsz-ből is.

De a többszöri próbálkozás után fittyet sem hánytak rá. Akkor sem, amikor — mert ha senki nem látta, megszemlélte — kifogástalanul elvégezték az 50 hold közös szőlőben a tavaszi munkákat; s mintha csak levegő volna, úgy néztek át rajta, amikor hozzáfogtak tíz hold rissz-rossz buekás el- planírozásához, s teleültették almafákkal.

Már tűrhetetlenné vált a nyugtalansága. Ment volna ő is, hiszen erre vágyott mindig, legalább ekkora gyümölcsös létesítésére, — a nyakassága azonban nem engedte. Később, a közös szüreten való részvételre sem.

Ahogy újabb huszonöt hold gyümölcsöshöz kezdték ásni a gödröket, nem bírta tovább. Elmenekül innen, s mert megint előkapta régi nyavalyája, elhatározta, hogy annak ürügyén kórházba fekszik. Legalább addig sincs otthon, s amíg beteg, kifundálhatja a végső menekvés legmegfelelőbb módját.

— A mi kórházunkban minden a betegek érdekében történik — hallotta már az első nap. A „mi” kórházunkban és nem az „enyémben”. S néhány nap múlva meg merte magának vallani, hogy bizony élős- ködik. Mert két eszetendeje azért betegeskedett otthon, hogy ne kelljen a kórházi költséget

fizetnie. Most meg SZTK-beteg — noha a tsz-ben semmit sem dolgozott. — A gyárunkban elkészültünk a legújabb kádjainkkal — újságolta munkás szomszédjának az egyik látogatója. Nem úgy, hogy a „gyáramban”, a „kádjaimmal”.

3 felrémlett előtte, hogy bárhova menne, hasonlóképpen hallaná. Mindenütt árad, duzzad a folyó. Csak az ő nyavalyás kis patakjában poshadtmeg a víz?

Gondolatai gyötörték,

a „nem menekülhetsz” kétségbe ejtette. Ekkor látogatói érkeztek. Hatan keresték fel a tsz-ből. Egyikük üveg bort húzott elő a bekecse zsebéből: „Az első közös borunk, Jóska!”

„Borunk.” A miénk. Ügy vette szájára az üveget, mint a kegyelemosztás edényét. S amikor társai csupán azt firtatták, hogy súlyos-e a betegsége, eny- nyit felelt: „Nem sokáig gyötör már.”

— Az ízületed?

— Nem. — Töprengett kicsit, aztán bátran, férfiasán bevallotta. — A nyakasságom.

Tarján István

MEQYÉNK EQY NAPJA- ■

Gyakorlati foglalkozás a VI. B-ben. A dusnoki kislányok vesen töltik az időt nemrégen épült, minden kényelemmel rendezett második ottbonukban, az iskolában.

A falusi népművelés új, nagy lehetőségei

Decemberi rigmusok

Aranydió, : mogyoró...

Sok emlék, — vigasztaló... Néhány könnycsepp, — nem is fáj.. Havas, dermedt, néma táj.

Száll a légben czrivel sok-sok pici hópehely, milUónyi üzenet:

Legyen béke közietek:

A nagyvilág fölfigyel:

Mit üzen a hópehely?

S betakarja lassan a béke fehér zászlaja.

Fáradt felnőtt megpihen gyenge gyermekszíveken, ajándékul osztja szét szive minden melegét.

És a kicsik! Arcukon mennyi bájos Izgalom! Csupa-csupa szorongás. Varázslat ez, semmi más.

Aranydió... mogyoró... Hamar múlik, ami jó.

Ami tegnap csoda volt, ma már emlék, szürke folt.

Ügy elfutnak a napok! Ragyognak a csillagok. Lép egyet a vén Idő, s végét ér egy esztendő.

madarász laszlö

Hatalmas társadalmi és gazdasági változások időszakát élik falvaink. Olyan változásokról van szó, amelyek erőteljesen kihatnak az eddigi paraszti életforma alakulására, átalakulására, s amelyek szinte kimeríthetetlen lehetőségeit hozzák a napfényre a falusi kulturális élet fellendítésének és a kollektív gazdálkodás új, megváltozott követelményeinek megfelelő igények kielégítésének.

Milyen objektív adottságokra támaszkodhat a most előttünk álló hónapokban, de le- vegősebb távlatokat tekintve is a falusi kulturális élet? Elsősorban

a művelődési házakra és otthonokra, a megyeszerte minden községünkben megtalálható népkönytárakra, a ma már igen magas színvonalon álló és elmondhatjuk, hogy jó technikai és egyéb adottságokra támaszkodó moziparkra és — ami a tanyai művelődést illeti — a határokat sűrűn behálózó külterületi iskolákra.

Távolról sem gondolhatjuk, hogy községeink mindenike valóban 100 százalékos hatékonysággal számolt a kulturális nevelés sokoldalú segítőtársaival, kisugárzó központjaival. Ezt mutatja, hogy művelődési otthonaink egy részében még ma sem találunk a téli hónapokban igazán elvárható, pezsgő és eleven életet.

Eredményeinket nem tagadhatjuk le. Örömmel tartjuk őket számon. Tudjuk, hogy nem egy járásunkban felismerték a kulturális nevelömunka nagy társadalom- cs ember- formáló szerepét.

A bajai járásban például több tanácsi és párthatározat szabályozza ma már az egymással szorsan összekapcsolódó és különböző társadalmi szervek és szektorok által irányított széleskörű népművelő tevékenység irányát, munkatempóját és célját. Községeink nagyrésze gondosan és céltudatosan ösz- szeállított muríkatervekbe rögzítette a közeljövő művelődési céljait, a helyi kulturális politika feladatait.

Jó néhány helyen szoros együttműködés tapasztalható a művelődési kérdésekkel is foglalkozó falusi szervek között.

Szép eredményekkel kecsegtet az is, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat is egyre több falusi bázist, központot hoz létre.

Az is figyelemre méltó, hogy a már most nagymértékben megváltozott képet mutató falusi társadalmi élet jelentős kulturális tényezőivé váltak termelőszövetkezetei n k.

Ebben az esztendőben például több mint ezer ismeretterjesztő előadást rendeztek különböző szervek szövetkezeti parasztságunk számára, s ez a tendencia felfelé mutat.

A szervezeti eredmények, a jó együttműködésből eredő vívmányok, mint újabb, követelőén előtérbe kerülő feladatok hozzák felszínre a népművelési munka — pontosabban a termelőszövetkezeti parasztsággal foglalkozó népművelés tartalmának, minőségének javítását. Igen határozottan kibontakozik napjainkban annak a szükségessége például, hogy a most termelőszövetkezetbe lépő parasztságnak a kollektív gazdálkodásra vonatkozó tájékozottságát megfelelő módszerekkel növeljük. Kevés ebből a szemszögből megyeszerte a művelődési otthonok mellett működő mezőgazdasági szakkör. Elvétve lehet találni ifjúsági szakköröket. Már pedig

a kollektiv gazdaságokban dolgozó falusi parasztemberek csak akkor tudnak teljes fegyverzetben hozzálátni az új, vagy már évek óta működő szövetkezeti gazdaságok fellendítéséhez, ha megfelelő szakismeretekkel rendelkeznek és lassan-la:san világnézetük is ebben az irányban alakul át.

Kinek a segítségét kívánja ez, ha nem a népművelés munkásaiét?

Még határozottabban le kell tenni a garast a nagy határral rendelkező községeinknek azért, hogy a tanyai népművelés eszközeit és módszereit időtállóbb formában határozzák meg és ugyanolyan tervszerűséget vigyenek az itt folyó szakmai és világnézeti nevelésbe, mint amilyet a községek belterületén tapasztalunk megyeszerte.

(Nagyon fontos itt éberen őrködni arra, nehogy ismét beszivárogjon a maga rejtett csatornáin a néhány hónap múlva bizonyára seregestől létrejövő termelőszövetkezeti művészeti csoportjainkba a kispolgári szemlélet, a giccs, az értéktelen, a selejtes, a hatodrangú „kultúra”!!)

Ügyelnünk kellene arra is^ hogy ha már az idén nem, de a jövő esztendőtől fogva

az eddiginél jóval szélesebb körű továbbképzési alkalmakat teremtsünk termelőszövetkezeti kulturális neveléssel foglalkozó pedagógusaink, falusi szakembereink nagyszámú seregének.

Az sem kisebb veszedelem, — ha a most induló művelődési tevékenységet termelőszövetkezeteinkben már a kezdetben leszűkítjük csak a művészeti munkának a megszervezésére és nem veszünk tekintetbe olyan lehetőségeket, mint a rendszeres ismeretterjesztés, a fiatalokkal való megfelelő színvonalú, céltudatos foglalkozás, az olvasómozgalom erőteljes fejlesztése stb.

Feltétlenül nagy gondot kell fordítani arra, hogy a néhány helyen még erősen tapasztalható ötlettelenség és tehetetlenség felszámolására lépéseket tegyünk.

Meg kell ismertetni kevesebb tapsztalattal rendelkező intézményvezetőinket a jó munkamódszerekkel,

a nem egy helyen évek óta alkalmazott helyes módszerekkel, használható ötletekkel.

Már most felül kell vizsgálni terveinket, hogy azok módosítása, gazdagítása és szélesítése árán szembe szálljunk nehézségeinkkel és rugalmasan, sokoldalúan alkalmazkodjunk az új falusi művelődési feltételekhez.

CS. b,