Petőfi Népe, 1960. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

8. oldal 1960. december 35, vasárnap \ Tömött tarsollyal a holnap felé Közeledik az év vége, a számvetések, tervezgetések időszaka. Mit csináltunk, ho­gyan dolgoztunk a hátunk mö­gött hagyott hónapokban? Mennyire álltunk helyt a ma­gunk posztján? Lépést tartot­tunk-e az élet naponta növekvő követelményeivel, a fejlődés egyi-e gyorsuló, ritmikus ütemé­vel? Számvetést készítenek az üze­mekben a tervek teljesítéséről, a munka termelékenysége nö­vekedéséről, az önköltség csök­kentéséről és még számos fel­adat elvégzéséről. Ha cgyben- másban előfordultak is hiányos­ságok, — például a normákat nem mindenhol igazították hoz­zá a technika fejlődéséhez, vagy alacsony volt a gépek kihasz­nálásának mértéke — gyáraink, vállalataink többsége azonban jól dolgozott. Az előzetesen ren­delkezésünkre álló adatokból arra lehet következtetni, • hogy megyénk ipara éves tervét je­lentősen túlteljesíti majd. Gya­rapodott a munkások és mű­szakiak szakmai, valamint po­litikai ismerete és javult a mun­kafegyelem is. örvendetes fejlődésnek vol­tunk szemtanúi a mezőgazda­ságban is. Az év elején kétsze­resére növekedett a termelőszö­vetkezetek taglétszáma, vala­mint a gazdálkodási területe. A volt egyéni gazdák gyorsan megismerték és meg is kedvel­ték a közös munkát. Többsé­gük szorgalmasan, lelkiismere­tesen munkálkodott a szövetke­zet megerősítésén és a kedve­zőtlen időjárás ellenére a ter­melőszövetkezetek kevés kivéte­lével jól zárják a gazdasági évet. Kenyérgabonából a termelő- szövetkezetek termése két má­zsával haladja meg az egyéniek átlagát. TSz-gazdáink zöme jól művelte meg a kapásokat is. Cukorrépából a tervezett 120 mázsával szemben 200 méter­mázsát takarítottak be a közös gazdaságok. Nagymértékben gyarapodott a termelőszövetke­zetek közös állatállománya is. A 100 hold szántóra jutó anya­kocák száma a tsz-ekben meg­haladja a megyei pártértekez­let által célul tűzött négy és féldarabos átlagot. sokoldalú nevelőtevékenysége és a szocialista gazdaság szer­vezése nem hatott volna ma­gukra az emberekre is. Igaz a burzsoá rendszer ká­ros szellemi örökségének ma­radványait, a nacionalizmust, a sovinizmust, az antiszemitiz­must, a szocializmus építését gátló önző kistulajdonosi, kis­polgári nézeteket még nem küz­döttük le teljesen, sikereink azonban kézzelfoghatóak. Amikor pártszervezeteink meggyőző szóval, ideológiai és kulturális neveléssel, valamint helyes gyakorlati intézkedések­kel az üzemek tervteljesítését, a munkafegyelem megszilárdí­tását, a szövetkezetek megerő­sítését szorgalmazzák, akkor magukat az embereket is átala­kítják. Nézzenek csak körül a kételkedők az üzemekben, az állami gazdaságokban, a gép­állomásokon, vagy a termelő- szövetkezetekben, és hasonlít­sák össze a dolgozók mai hely­zetét, munkakörülményeit, kul­turáltságát és világszemléletét a régi állapotokkal. Óriási a kü­lönbség, hatalmas a fejlődés. Nézzék meg, milyen akarattal, szorgalommal tanulnak fiatalok és öregek. Számolják meg há­nyán vesznek részt a különböző politikai és szakmai tanfolya­mokon, hányán járnak általános iskolába, technikumra, vagy egyetemre. A Kiskunfélegyházi Gépgyár dolgozóinak egyhar- mada vesz részt szakmai és politikai oktatásban. Kecskemé­ten 110 brigád küzd a szocia­lista címért és tagjai kiváló termelési eredmények mellett a tanulásban, a családi életben, a szocialista erkölcs meghonosítá­sában is példamutatók. Magávalragadó, szívet- lelket pezsdítő az a buzgás, amely egész társadalmunkat áthatja. Nem felsőbb utasításra, hanem a dolgozók alulról ki­bontakozott kezdeményezésére lángolt magasra a versenykedv, terjedt az újítómozgalom és a magasabb termelési eredménye­kért folyó küzdelem. Természetesen nem arról van szó, hogy gondokkal, nehézsé­gekkel most már nem küszkö­dünk. Van a mi munkánkban fogyatékosság is, azonban az ellene való küzdelem biztató és új reményekre jogosító. Csak üdvözölni lehet azt a kezdemé­nyezést, hogy Baján, Kecske­méten és Kalocsán a városi pártbizottságok őszintén, min­den szépítés nélkül tárgyalták meg az ipari üzenlek helyze­tét és jó határozatokat hoztak a munka megjavítására, a ter­melékenység növelésére, a hi­bák, fogyatékosságok leküzdé­sére. A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében az egyik ifjúsági brigád új mód­szert honosított meg a munka termelékenysége növelésére. Ezek a fiatalok bátran szakí­tottak a régivel, és az egyedüli formázás helyett áttértek a kol­lektív munkára. Szalagszerűen szervezték meg a termelést, jobban kihasználják a szerszá­mokat, a darukat, közösen ügyelnek a minőségre és se­gítik egymást a selejt csökken­tésében. A Zománcipari Mű­vek öntödéjének ez a kis kol­lektívája az új társadalom em­berének nagyszerű jellemvoná­sait kötötte csokorba, fényes bizonyítékául annak, hogy erő­teljesen gyarapodik, izmosodik a szocialista, kommunista er­kölcs. Az 1960-asesztendő az ipari termelés jelentős sikereinek, a termelőszövetkezeti mozgalom nagyarányú előretörésének, és az emberek szocialista—kom­munista jellemvonásainak, to­vábbi gyors gyarapodásának éve volt megyénkben. Nem marad­tunk el az élet követelményei­től, lépést tartottunk a fejlő­déssel. Jövőre már nem a szö­vetkezetek számszerű fejleszté­se, hanem a közös gazdaságok megszilárdítása, a szocializmus alapjainak teljes lerakása, az új ötéves terv célkitűzéseinek valóra váltása lesz az elsődle­ges tennivalónk. Az idei kará­csony pihenő napjait fejlődé­sünk újabb kimagasló mérföld­kövei, a szocialista építőmunka gazdag eredményei, a Moszkvai Értekezlet útmutatásai és a jövő távoli horizontjait megvilágító nagyszerű terveink teszik meg­hitté, boldoggá, örömtelivé. Eredményekben gazdag évet zárva, tömött tarsollyal indu­lunk a holnap felé. Nagy József r\unapataj határában tűnnek a pirospaprika­füzérekkel teleaggatott házak: Kalocsa és környéke a paprika­lágszerte híres vidék. Az idők szele nem hagyta érintetlenül ezt a vidéket sem, de a táj sa­játos arculatát, zamatét •meg­őrizték az erre lakók. A lányok, asszonyok ünnepnapokon felöl- tik élénk színekben pompázó ruháikat, s ilyenkor — különö­sen karácsony tájékán — meg­elevenednek a régi népszoká­sok is. egjelennek a betleheme- sek, az öregek szalmát visznek a szobába, sibárolnak a legények. Karácsony után meg­látogatják a lányosházakat, s vesszővel űzik a »gonosz lelke­ket« a lányokból. Az asszonyok kis kendőbe kötik a karácsonyi ebéd morzsáit: ha megbetegedik a kisliba, parazsán megfüstölve gyógyítják. A lányok karácsony éjszaka férfinadrágot és tükröt tesznek a fejük alá, hogy meg­álmodják, ki lesz a jövendőbeli­jük. Luca napján az asszonyai: disznóólba zárják a férjeiket, s csak háromszori kukorékolás után engedik ki őket. Addig nagy abroncsba szórva, kukori- cával etetik a tyúkokat, hogy sok nagy tojásokat tojjanak, éhányat szedtünk össze az itteni, ma is élő népszo­kások közül. Mi az alapjuk: so­kan nem is tudják, a legtöbbe?: nem is hisznek benne, csak a:: ősi hagyományoknak kijáró tisz­telettel ápolják még ma is. Szöveg: Nagy Éva Fényképezte: Pásztor Zoltán Sibápoiás, ólbazárás fel­termciesrol cs népviseletéről vi­Luca napi ólbazárás ílomckmégyen. Megyénk termelőszövetkezetei egy év alatt 230 traktort és más erőgépet vásároltak, az öntö­zött területet pedig 3800 holddal növelték. Nagy igyekezet mutatkozott meg az áruértékesítési tervek megvalósításában is. A közös gazdaságok holdanként 314 ki­logramm kenyérgabonát adtak el az államnak, az egyéniek 118 kilogrammos teljesítésével szemben. A isz-tagok szorgalmát és közösségi szellemének erő­södését tükrözi a saját erőből megvalósított beruházások nagy­sága. Ennek összege megha­ladja a 45 millió forintot, ami a tervezettnek csaknem három­szorosát teszi ki. Jó eredmé­nyeket értek el az állami gaz­daságok és javult a gépállomá­sok munkája is. A termelőszövetkezetek meg­erősödése, tagjainak élete von­zó példaként hat az egyéniekre, meggyőzően bizonyítja a nagy­üzemi gazdálkodás fölényét, a párt politikájának helyességét. Nem véletlen tehát, hogy a szövetkezeti mozgalom most megyeszerte tovább terebélyese­dik és nap nap után újabb be­lépők százairól érkezik jelen­tés. Q Forr, pezseg, lüktet az élet mindenhol, erőteljesebben, gyor­sabban, mint azelőtt. A gazda­ság szocialista átalakulása cgyüttjár az emberek tudatá­nak és gondolkodásmódjának megváltoztatásával, az új típusú ember közösségi jellemvonásá­nak kialakulásával. Nem ér­tünk volna el olyan eredmé­nyeket sem az iparban, sem a mezőgazdaságban, ha a párt bűnös dolog volna. A kémlelő­lyukakon pillantottuk meg, amint emelt fővel és kemény léptekkel halad két SS kísére­tében, a neki szegzett gépfegy­verek között. Éppen a velem szemközt levő cella előtt állt meg. Benézett. Majd ellent­mondást nem tűrő hangon oda­szólt valamit Franz Feldwebel- nek, aki nyomon követte. A né­met őrmester- parancsot adott a két olasz őrnek, s ezek el­nyargaltak, majd kisvártatva tábori ággyal, asztallal és mos- dóálvánnyal tértek vissza. A San Vittore börtönben még so­ha, semmiféle fogoly nem ré­szesült ilyen fogadtatásban. Néhány nappal utóbb Cesaro kinyitotta az ajtómat, közölte velem, hogy őkegyelmessége látni akar engem, és megszegve az elkülönítési szabályzatot oda­kísért hozzá. Della Rovere tábornok mo­noklit viselt, arisztokratikus arcéle volt, lábaszára ívelt és termete karcsú, mint általában a lovastiszteké. Ápoltságát a fogságban is gondosan megőriz­te: arca simára borotvált, nad­rágja élesre vasalt, körme tisz­ta. Ezen a gyalázatos helyen, ahol a kosz annyira egyenlőkké tett bennünket, hogy rangra és származásra való tekintet nél­kül mindnyájan tegeztük egy­mást, ő volt az egyetlen, annyi idő után, aki önnek szólított engem. — Montanelli kapitány, nem­de? — mondta anélkül, hogy üdvözlésemre nyújtotta volna kezét, amely azzal volt elfog­lalva, hogy zsebkendővel mo­nokliját töröl gette. — Tudtam az ön ittlétéről, még mielőtt partra szálltam: Badoglio sze­Tanúvallomás egy perhez i. Ezerkilencszáznegyvenöt jú­niusában kihantolták a fossoli vérfürdő hatvannyolc áldozatá­nak tetemét abból a közös sír­gödörből, amelyben agyonlöve- tésük óta pihentek. A koporsó­kat Milanóba szállították s egy­más mellé sorakoztatva rava­talozták fel a székesegyházban, hogy Schuster bíboros ünnepé­lyesen beszentelje őket. Az egész lakosság megrendültén hódolt a vértanúk emlékének. Csupán egyetlenegy koporsó­ra nem hullott se rokonok könnye, se barátok virága. Va­lamelyest odább feküdt, külön a többiektől. Azt hiszem én voltam az egyetlen, aki megállt előtte és rátett egy csokrot a dóm kapujában vásárolt kri­zantémokból. De megvallom, lopva csináltam, kissé félve attól, hogy meglátnak. Talán nem mindenki értette volna meg a kegyeletnek ezt a gesz­tusát Delia Rovere tábornok iránt. Fortebraccio Della Rovere hadtestparancsnok ökegyelmes- ségét, Badoglio meghitt barát­ját és Alexander tábornok tech­nikai tanácsadóját a németek pontosan egy esztendővel az­előtt zárták a San Vittore bör­tön ötödik szárnyába. Liguriá- ban fogták el, ahol egy angol tengeralattjáróról szállt partra, hogy átvegye a még megszállt Észak-Olabzországban az ellen­állás veztését. Legalábbis így mondta el ne­kem Cesaro börtönőr, miköz­ben elsétált cellám kémlelőnyí­lása előtt, kezében pohárral, s abban egy lengő rózsaszállal, amelyet jómaga szakított a kertben őkegyelmességének. A tábornok előző nap került oda. Abban a pillanatban mindany- nyian éppen kint voltunk od- vainkból szennyvedreink kiürí­tése végett, de nagy sebbel-lob- bal ismét betereltek minket, mintha ennek az embernek már a látványa is veszedelmes vagy mélyesen tájékoztatott róla Brindisiben. Az ön sorsát őfel­sége kormánya, ha nem sok re­ménnyel is, de nagy rokon- szenvvel figyeli. Ám tudnia kell, hogy azon a napon, ami­kor a kivégzőosztag golyóitól elesik majd, csakis a köteles­ségét teljesítette, a legelemibb tiszti kötelességét. Ne feszélyez­ze magát! Csak ezeknél a szavaknál eszmélten^ arra, hegy önkénte­lenül vigyázzba állok előtte, összecsapott bokával, a két láb­fej egyformán széttárva, a hü­velykujj feszesen a nadrágvar­raton, úgy, ahogy azt a szabály­zat előírja. — Nekünk, mindannyiunk­nak, csak ideiglenes az életünk, igaz? — folytatta a tábornok, miközben bal kisujja körmével jobb kisujjáét tisztogatta, és elégedetten szemlélte mind a kettőt, — A tiszt élete mindig ideiglenes: afféle novio de la muerte, a halál vőlegénye, ahogy a spanyolok mondják.— Mosolyogva rám nézett, majd ívelt lábának rugalmas léptei­vel íel-alá sétált a cellában, vé­gül pedig ismét megállt előt­tem, megdörzsölte és szemére illesztette monokliját. — Mi ketten olyan noviók vagyunk, akikre hamarosan rávirrad a mennyegző napja. Énvelem már közölték az ítéletet. Hát önnel? — Még nem, kegyelmes uram — válaszoltam kissé megszé­gyenültem — Majd közölni fogják — mondta biztató hangon. — De, amint hallom, önt is az a tisz­tesség éri, hogy nem hátulról, hanem szemközt lövik agyon. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents