Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-03 / 260. szám
1960. november 3, csütörtök oldal item is wiEiTißz: trt:jtí:xy Ugyanazon bolt ugyanannyi alkalmazottja többet árul — OLertikedelmi izakripört QáttoikalmáréL — Frissen keretezett oklevél díszük a Jánoshalmi Földművessszövetkezet önkiválasztó boltjában, ezzel a felírattál: »Kiváló bolt«. Valóban ráillik erre a boltra a kiváló jelző, hiszen megyénkben aügha találnánk másik, ilyen szép és eredményesen dolgozó földművesszövetkezeti mű 6zaki üzletet Amit Pestről „loptak” A ragyogó, üvegelejíí pultokban lépcsőzetesen elhelyezett kartonlapok állnak, melyeken műszaki cikkek egy-egy mintapéldánya látható. A polcokon rádiók, villamossági cikkek sokasága; egy dobogószerű állványon pedig különböző típusú női és férfi kerékpárok várnak gazdára. Felcsaphat itt bárki motortulajdonosnak is, hiszen egész sor Berva-Moped, Danuvia, Pannónia, sőt még Tünde is csalogatja a pénzesebb vevőket; a háziasszonyok pedig sokféle háztartási gépek és csillárok között válogathatnak. Büszke is erre a szép üzletre Naszvadi Pál boltvezető, hiszen a berendezést Molnár Sándor kiskereskedelmi üzemágvezetővel közösen tervezték. Előzőleg sorra járták a szomszédos megyék legszebb műszaki boltjait és tanulmányozták azok berendezését. Nem sajnálták a fáradságot, s még a fővárosból is »elloptak« néhány ötletet, csakhogy minél szebb legyen boltjuk berendezése. Szorgalmuk nem volt hiábavaló, mert ma már ezt a boltot jönnek »lemásolni« más megyéik szakemberei, Legutóbb Győr megyéből voltak itt látogatók, akiknek ugyancsak megtetszett az üzlet modern bútorzata. 8 Pannónia, 5 Danuvia, 84 kerékpár, — egy negyedév alatt — A berendezés mellé természetesen bő választék, részünkről pedig rendszeres munka szükséges ahhoz, hogy boltunk szép legyen — mondja a boltvezető. — 80Ö ezer forintos árukészletünk összetételét igyekszünk úgy kialakítani, hogy egyetlen műszaki cikkből se legyen hiány. Csak jót tudunk mondani a munkaszervezésről is, de mindezt a forgalmi adatok bizonyítják a legjobban. Május elsején szakosították a boltot és azóta ugyanazzal á három személlyel és áruösszetétellel 50 százalékkal növekedett a forgalom. Átlagban 330—350 ezer forintot árulnak havonta, de ez az öszszeg állandóan emelkedik. Különösen a járműeladások növelik a forgalmat. A harmadik negyedévben nyolc Pannóniát, öt Danuviát és jó néhány kismotort, meg 84 felnőtt- és 16 gyermekkerékpárt adtak el. Ezért kell a szakbolt — Most jön majd a »rádiószezon« — fejezi be tájékoztatását Naszvadi elvtárs —- s erre 200 ezer forintos rádiókészlettel készültünk fel. A kelendő cikkeket máskor is mindig a szezon előtt, folyamatosan beszerezzük és arra törekszünk, hogy a második félévben is elérjük a »kiváló« szintet. Sokat lehetne még beszélni a bolt eredményeiről. Végső fokon azonban minden eredményük egyetlen egy. — a falusi kereskedelem számára nagyon fontos — tanulsághoz vezet el bennünket: A földművesszövetkezeti szakboltok kialakítása nagyon fontos feladat, mert mint a jánoshalmi műszaki bolt példája is mutatja, az ízlésesen, szépen a vásárló szeme elé helyezett áru jobban elkel, mint a zsúfolt áruházakban egymás hegyén-hátán összehalmozott, bármilyen gyönyörű áru. Tóth Gábor rp ■■ * I f/ T rf iil lunteto rendőrök Megkezdődött a szerződéskötés Nagyüzemi kertészkedés — nagybani értékesítés—nagy haszon Növekedett a szerződéses növények vetésterülete Tüntetést rendeztek Hágában a holland rendőrök. Tábláikon fizetésemelést követelnek. Az elmúlt gazdasági évhez hasonlóan a tsz-eikkel az idén is a MÉK-teiepek. az egyéni gazdákkal pedig a földművesszövetkezeteik állapodnak meg növénytermelési szerződések kötésére. A földművesszövetkezeti hálózat már meg is kezdte az 1960—61. évre szóló növénytermelési szerződések kötését. Szerződés az fmsz-szel a falu ellátására Tavaly 6860 holdon termeltek szerződés alapján zöldséget megyénk termelőszövetkezetei és egyéni gazdái. A tervek szerint jövőre ez a terület 8020 holdra növekszik és majdnem minden fontosabb zöldség szerződéses vetésterülete meghaladja a múlt évit. A paradicsom például 230, az uborka szerződéses termőterülete pedig 107 holddal nő. 78 holddal több zöldbabra, 48 holddal több sárgadinnyére szerződnek majd az előirányzatok értelmében a termelők. A sárgarépa 57 holddal, a korai és kései karalábé 75 holddal haladja meg a múlt gazdasági év szerződéses területét. . 41 holddal több korai és kései karfiol, 171 holddal több káposzta, 77 holddal több spenót szerepel a szerződéses tér' meltetés előirányzatában. Jelentős mértékben növekszik az újburgonya vetésterülete: a Gondolatok, tapasztalatok az MHS munkájáról az új kiképzési éy kezdetén A dolgozó nép Önkéntes alapon létrehozott, honvédelmi munkával foglalkozó tömegszervezetének, a Magyar Honvédelmi Sportszövetségnek tevékenysége az utóbbi hónapokban megyeszerte örvendetesen, szemlátomást javult. Ezt bizonyítják az elmúlt napokban megtartott elnökségi ülések, azonkívül a kommunista tartalékos tisztek tanácskozásai. Fokozatosan segítik a Honvédelmi Sportszövetséget járási és városi pártbizottságaink is. Több helyen megvizsgálták a lakosság honvédelmi felkészültségének a helyzetét és a párt-alapszervezetak titkárait is tájékoztatták a Honvédelmi Sportszövetség célkitűzéseiről, feladatairól. Az MHS elnökségei figyelembe vették az említett tanácskozáson elhangzottakat és annak szem előtt tartásával készítették el a november elején kezdődő kiképzési év programját A kötény és a harag.,. Engedjék meg, hogy bemutassam a cikk főszereplőjét, az egyszerű, kis karton védőkötényt, mely gazdáját óvja. Mivel elég régóta használják, kissé kifakult, valamivel piszkosabb lett, mint a többi, vagy ahogy nádunk egyesek tréfásan mondják: a sok évi átlag. Ez feltűnt egy figyelmes kartársnőnek, aki egy óvatlan pillanatban vízbe mártotta a kötényt. Azért tette, hogy gazdája hátha megkönyörül rajta és kimossa. Ebből lett aztán a hadd el hadd! A kötény tulajdonosa úgy vélte, hogy emberi fogaiban sértették meg, s ezért elégtételt kell vennie. Nem értve a tréfát, indulatának engedve, fűhöz-fához szaladgált igazságtételért. Voltak, akik igazat adtak neki, mások tanácsokkal látták el, de volt olyan is, aki az igazság istenasszonya szemét akarta bekötni a vizes köténykével. Mondanom sem kell, hogy a hír panasz formájában eljutott a gyár vezetőségéhez is. A munkaügyi osztályon a határidős jelentéseket félretéve, a Munka Törvénykönyve paragrafusait bogarászták, hogy megtudják: az ilyen ügyben mi a törvény álláspontja. — Az egyeztető bizottság soros elnöke pedig hümmögve latolgatta az ügy várható esélyeit. Végül is a kötényt, a vízbemártö ijedtében kimosta, a teremmester pedig a helyzet magaslatára emelkedve, kimondta a döntő szót: az ügy szóra sem érdemes... A két fél között azóta a harag szűnőben van, s ha az a kevés, ami még megmaradt, e sorok írójának netán a fejére hullana, az sem baj, mert rövidesen helyreáll a béke a Bajai Ruhaüzem egyik első emeleti munkatermében. Tari Sándor üzemi tudósító Ha fellapozzuk ezeket a munkaterveket, akkor mindenekelőtt az tűnik szemünkbe, hogy az előző évekhez képest most sokkal inkább előtérbe kerül az MHS szervezeteiben a politikai nevelő munka. A különböző technikai és szakmai körök programja az idén számos politikai előadással gazdagszik. Jelentős helyet foglal el az MHS terveiben a szövetség taglétszámában nem szereplő lakosok honvédelemre való felkészítése is. A korszerű haditechnika és az ellene való védekezés megismertetése céljából igen sok előadást tartanak majd az érdeklődőknek az MHS-klubokban. Az új kiképzési év munkaterveinek közös jellemvonása, hogy azokban a nevelési, a kiképzési és a szervezési munka teljes egységet alkot. A megyei elnökség fellép az egyoldalú, öncélú szakmai foglalkozás ellen, s arra hívja fel az alapszervezeteket, hogy a technikai ismeretek nyújtását minden esetben megfelelő politikai neveléssel egészítsék ki. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség célkitűzésének megvalósításában igen nagy szerepe van a pártszervezeteknek. Az MHS alapszabályzata arra hívja fel a szövetség tagjait, hogy munkájukat az MSZMP irányításával, a KISZ-szel, a Partizán Szövetséggel, a munkásőrséggel, a tanácsokkal és más tömegszervezetekkel, továbbá a fegyveres erőkkel, valamint a sport- és művelődési szervekkel együttműködve végezzék. Tapasztalataink szerint megyénk kommunistái közül egyre többen ismerik fel az MHS-ben való tevékeny részvétel jelentőségét és szívesen fogadják, ha a pártszervezet a szövetségben végzendő munkával bízza meg őket. Kiskunhalason a nemrégen megtartott kommunista tartalékos tiszti aktíván Sipos János, a városi pártbizottság titkára, Kiskunfélegyházán pedig Némedi Imre, a városi pártbizottság titkárának helyettese mondott beszédet az MHS feladatairól. A bajai Villamossági Gépgyárban Szabó Lajos igazgató, a Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyárában Kalocsai Sándor igazgató, a dunavecsai járásban pedig Bíró Géza, a járási tanács v. b elnöke mutat jó példát a kommunistáknak és a pártonkívülieknek az MHS munkájában való részvétellel. A honvédelmi szövetség nemes célkitűzéseinek valóra váltásához, honvédelmünk erősítéséhez arra van szükség, hogy a fentiekhez hasonlóan megyénk kommunistái és KISZ fiataljaink valamennyien szívügyüknek tekintsék az MHS segítését. A dolgozók hazafias nevelésé ben és a honvédelemre való felkészítésében az MHS már eddig is jelentős eredményeket ért el. Különösen biztató az utóbbi időben megindult fellendülés, a politikai nevelőmunka megélénkülése és a pacifista nézetek elleni határozott fellépés. A tények azt igazolják, hogy az MHS megyei szervezetei a párt politikájának megfelelően arra nevelik a dolgozókat, hogy a haditechnika elsajátításával és politikai ismereteik szüntelen gyarapításával is járuljanak hozzá kivívott szabadságunk megőrzéséhez. Téves az a nézet, hogy a mai időben, amikor megvan a lehetősége a háború elhárításának, szükségtelen honvédelmünk erősítése. Mi nem ringathatjuk illúziókba magunkat. Nyíltan és őszintén megmondjuk: a háború elkerülésének, békés építő munkánk folytatásának az az egyik biztosítéka, hogy az ország gazdasági erősítésével egyidejűleg fokozzuk lakosságunk honvédelmi felkészültségét és figyelmet fordítunk a Magyar Honvédelmi Sportszövetségre mindaddig, amíg a békéért és a leszerelésért vívott harc telies diadalt nem arat. Nagy József termelőszövetkezetek a múlt évi 227 hold helyett 500 holdon termelik majd szerződésre. Űj cikket is 'bevontak a szerződéses termeltetésbe: a salátát. A tervek szerint ez évben 100 hoki salátára szerződnek a tsz-ekikel és az egyéni gazdákkal. Bár jelentős mennyiséggel növekszik a fentiek szerint a zöldség, szerződéses vetésterülete, mégis ajánlatos, hogy a falusi igényeket elsősorban a háztáji gazdaságokból, a kertekből elégítsék ki. A földművesszövetkezetek kössenek külön megállapodásokat a tsz-e(kkel és az egyéni gazdákkal a falu ellátásának biztosítására. Egy fajta nagyobb területen — önköltségcsökkentés Az utóbbi években örvendetesen növekedett a tsz-ek érdeklődése a zöldség szerződéses termelése iránt. Tavaly például az összes szerződő területnek 89 százalékát tsz-ek kötötték le. Kifizetődő is a nagyüzemi zöldségtermesztés — különösen szerződéses formában —. mert a szerződő tsz sokkal több állami támogatásban részesül, mint az, amelyik szabad piacra termeli áruját. A kunbajai Béke Tsz 10 hold szerződéses görögdinynyéjéből és 5 hold, ugyancsak szerződéses zöldpaprikájából holdanként átlagban 17 127, illetve paprikából közel 10 ezer forintot jövedelemezett. A bácsalmási Petőfi Tsz öt hold vöröshagymáról 12124 forintot, öt hold paradicsomról 10 372 forintot és 16 hold zöldpaprikájáról 9907 forintot árult holdanként, a mátételki Győzelem Tsz holdankénti átlagbevétele pedig 3 hold vöröshagymájából 12 957 forint volt. Amint látjuk, megéri a fáradságot a nagyüzemi kertészkedés, csak a jövőben arra kell törekedni, hogy tsz-eink inkább kevesebb fajta zöldségre kössenek szerződést, de egy-egy fajtát na;yobb területen termeljenek. — gy jobban ki tudják használni az Öntöző berendezéseket, gépeket, könnyebben tudják megszervezni a munkát. Könnyítenek a tsz-ek szállítási gondjain Ami a szerződéses feltételeiket illeti, a tavalyi évhez képest lényeges módosulás nem történt. A szerződők ingyen jutnak a kiváló minőségű zöldpaprika-, paradicsom-, uborka- és fejeskáposzta-maghoz. A mezőgazdasági tsz-ek — ugyanúgy mint tavaly — az idén is megkapják a vetőmag-, műtrágya-, növényvédőszer-, gépi szántás- és a művelési előleg helyett a kamatátalánytérítést, az egyéni gazdák pedig mindezeket természetben vehetik igénybe. A szerződéses árut a termelőtől felvásárlási áron veszik át, ezen felül 10 százalék szerződéses felárat is fizetnek. A szerződésesen termelő tsz-ek és állami gazdaságok részére néhány zöldségfélénél megállapították a legalacsonyabb termelői árhatárt;. Ilyen árrendszert dolgoztak ki a paradicsom, zöldpaprika. zöldborsó, zöldbab, petrezselyem, késői fejeskáposzta, görögdinnye, uborka és a spárga átvételére. A paradicsom termelésére szerződők szervestrágyát kaphatnak, vagy holdanként 1000 forint kamatmentes előlegben részesülhetnek. Valamennyi zöldségfélénél könnyítenek a termelők szállítási gondjain: amennyiben a tsz-nek 25 mázsa, átadásra kész zöldsége gyűlt össze, a MÉK köteles a tételt a helyszínen, a tsz-nél átvenni. A zöldség szállításához szükséges göngyölegekről a földművesszövetkezeti 1 szervek gondoskodnak. (T. C.)