Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-27 / 280. szám

t oldal I960, november 27, vasárnap NEMZETKÖZI SZEMLE A hibás játszma Az ország függetlenségének kikiáltása óta a kongói főváros hosszú politikai csatározások színhelye volt. A múlt héten azonban a szavak párbaját va­lóságos fegyverekből leadott sortúzek zaja váltotta fel. Leo­poldville utcáin barikádok emelkedtek és a tűzharcnak szá­mos halálos és sebesült áldo­zata volt. Az már a sors iró­niája, hogy a fegyveres össze­­tűsés a Mobutu-haramiák és az ENSZ-csapatok között robbant ki, vagyis az amerikaiak által támogatott rezsim éppen azok­ra erwelte kezét, akiknek létét köszönheti, az ENSZ katonai parancsnokságára. A játszma kezdete Az első hallásra kissé érthe­tetlennek tűnő események okai mélyebbre nyúlnak vissza. Amikor az idén júniusban meg­született az új, független afri­kai állam, már az első lépé­sek után látható volt, hogy a választások eredménye alapján megalakult új kormány semmi­képpen sem fog megfelelni a „függetlenséget jóváhagyó” bel­ga kormány és a vele katonai szövetségben levő nyugati part­nerei elképzeléseinek. Lumum­ba miniszterelnök első meg­nyilatkozásai már jelezték, hogy kormánya nem úgy képzeli el az ország függetlenségét, hogy az Brüsszel és Washington he­lyeslésével találkozzék. A ha­tározott kongói állásfoglalások­ra adott nyugati válasz sem váratott sokáig magára. Első lépés gyanánt a belgák meg­kísérelték, hogy nyílt katonai beavatkozással vessenek véget az „engedetlen” kormány ural­mának, majd amikor ez a kí­sérlet nem sikerült, megindult az imperialista aknamunka, amely bőven merített a gyar­matosítók tevékenységének bő­séges tapasztalataiból. Az imperialisták legfőbb ma­nőverezési területe az ENSZ lett. A nemzetközi szervezet New York-i üvegpalotájának vastagon párnázott főtitkári szobájában született meg az a nyugati terv, hogy a kongói kormánynak a belga agresszió elleni segítségkérését használ­ják fel az ország függetlensé­gének elfojtására. Az aprólékos részletességgel kidolgozott prog­ram még arra is figyelmet for­dított, hogy az ENSZ-haderő főleg néger katonákból álljon, akik könnyebben végezhetik el mindazt, amit „fehérekkel” ne­héz lenne megvalósítani. S az . ENSZ zászlaja alatt az egész világ szemeláttára megkezdő­dött az imperialista játszma, amely megbénította a kongói törvényes kormányt, megfosz­totta azt minden cselekvési ké­pességétől, majd létrehozta a Mobutu-féle rezsimet, amely­nek valőban nem voltak „fenn­tartásai” Brüsszel, de főleg Wa­shington „elképzeléseit” ille­tően. A számítások hibásnak bizonyultak A gondosan kidolgozott nyu­gati „direktívákat” pontosan végrehajtották, a kongói kér­dés mégsem rendeződött az im­perialisták elképzelései szerint. Sőt, néhány hetes viszonylagos csend után most ismét a világ­­közvélemény érdeklődésének középpontjába került. A nyu­gati számítások ugyanis min­den alaposságuk ellenére még­sem voltak egészen precízek, több körülményt figyelmen kí­vül hagytak. Többek között például azt is, hogy hatalomra juttatott bábjuknak, Mobutu­­rak nyugati megbízóin kívül Kongóban alig akad támoga­tód. Az imperialista tervek a kö­zelmúltban mind súlyosabb aka­dályokba ütköztek. A kongói parlament minden -..megdolgo­zás” ellenére Is következetesen kitartott amellett, hogy Kongó egyetlen törvényes kormánya a Lumumba-kormány. Az indiai Dayal pedig, aki az amerikai Bunche-öt követte az ENSZ- üőtitkár külön megbízottja tiszt­ségében, a kongói helyzetről ké­szített jelentésében nem a „szok­ványos blankettát” töltötte ki, hanem feltárta, hogy a kongói válság gyökere az imperialis­ták beavatkozásában rejlik, amely az országot megfosztja függetlenségétől. Washington kilép szerepéből A kongói helyzet alakulása és a semleges országok mind határozottabb állásfoglalása pe­dig arra kényszerítette az im­perialistákat, hogy kilépjenek eddigi szerepükből — tudniillik, hogy az eseményeket háttérből üányító báb- és valódi gyar­matosító imperialista hatalmak­ként lépjenek fel. Az ENSZ közgyűlésén a Kaszavubu-féle mandátum körül lezajlott vita súlyos áldozatokat követelt Wa­shingtontól. A vita a közgyűlést két részre választotta, egyfelől imperialista hódítókra és laká­jaikra, másfelől pedig semle­ges országokra és szocialista államokra. Ez a megoszlás pe­dig aligha okozott örömet a nyugati fővárosokban. Az események menete Kon­góban sem úgy alakult, aho­gyan azt eredetileg tervezték. Az ENSZ-csapatok nyílt fel­­használása imperialista célokért egyre nehezebbé vált. Megne­hezítette ezt a Szovjetunió ha­tározott fellépése, amely lerán­totta a leplet az egész akcióról, továbbá az ENSZ-apparátus és Kammarskjöld főtitkár egész tevékenységéről. De a nyílt ak­ciók nehezebbé váltak azért is, mert az ázsiai és az afrikai or­szágok egyre kevésbé voltak hajlandók eljátszani az impe­rialisták által nekik szánt sze­repet. Az ENSZ — kezdetben bevált — keretei kezdtek sző­kék lenni Washington és kongói helytartója, Mobutu számára. A „szűk keretekből” a diplomá­ciai viták során még csak vala­hogy sikerült kitörni azzal, hogy lehetetlenné tették a köz­gyűlés által korábbiul elfogadott „békéltető bizottság’ munkáját és megakadályozták Kongóba utazását, de az imperialista mesterkedések ellen Leopold­­villében fellépő ghanai diplo­mata,* Walbeck, munkáját már csak úgy sikerült lehetetlenné tenni, hogy a Mobutu-legények; fegyveres összetűzést provokál­tak az ENSZ Kongóban tartóz­kodó csapataival. Leopoldville utcáin jelenleg Mobutu zsoldosai garázdálkod­nak. De a kongói események nagy tanulságot szolgáltattak nemcsak Afrika, hanem a világ összes népeinek. A fiatal afri­kai állam drámai küzdelme lé­téért és a szabadságért az im­perialista cselszövések ellen, kiváltotta a világ közvélemé­nyének rokonszenvét. Ezt na­gyon jól fejezik ki Nehrunak, az indiai köztársaság miniszter­­elnökének szavai, aki az indiai alsóházban követelte: „Vesse­nek véget Kongóban a Mobutu­­legények uralmának.” Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Almási Gyula (anyja neve: Gebei Ilona), Paj­­kó György (Gulyás Erzsébet), Tóth János (Bognár Erzsébet), Tóth László (Gyöngyösi Teré­zia), Varga Zoltán (Fazekas Anna), Marozsi István (Vida Erzsébet), Darányi Károly (Nagy Mária), Kovács Margit (Csordás Margit), Kiss Tibor (Pál Zsuzanna), Szász Károly (Kovács Margit, Nagy Éva (Bá­nyai Margit), Pájer István (Bu­dai Julianna), Ábel György (Szöllősi Terézia). MEGHALTAK: Tápai Illés­­né Vágó Rózsa 73 éves, Su­­hari-Nagy Sándorné Kincses Erzsébet 78 éves, Kovács Já­­nosné Kék Lujza 73 éves, Sza­lontól Józsefné Laczi Terézia 78 éves, Németh Mihály négy­hónapos, Kiss István 67 éves, Makira Andrásné Farkas Zsófia 80 éves és Barna Dánielné Balog Georgina 82 éves korá­ban. NAPTAB 1960. nov. 27, vasárnap. Névnap: VirgiL Napkelte: 7 óra 6 perc. Napnyugta: 15 óra 58 perc. • — ügyeletes orvosi szolgála­tot ma, vasárnap reggel 7 órá­tól este 19 óráig dr. Szabó Gé­za tart a kecskeméti SZTK- székházban. £umtfufjiafttdi Hatvanöt évvel ezelőtt, 1S95. november 27-én halt meg az ifjabb Alexandre Dumas (ejtsd: Dümá) francia regény-és drámaíró. Színdarabjai a múlt század európai színpad­jain uralkodtak (Nők barátja, Félvilág, Az idegen). Legszebb darabja a Kaméliás hölgy cí­mű dráma, melyet Verdi a Traviata c. oparájában is fel­dolgozott. — Három község patronálá­sát vállalta a Bajai Felsőfokú Tanítóképző Intézet pártszerve­zete és tanári kara. Eszerint Bácsbokod, Érsekcsanád és Hercegszántó ismeretterjesztő munkáját és pártszervezeteinek tevékenységét segítik elő. — Kecskeméti Építők Katona József Filmszínház november 27-iki műsora: Alázatosan je­lentem. 2649 — A tanácsok községfejlesz­tési munkájára vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról és kiegészítéséről olvashatunk a Magyar Közlöny november 22-i. keddi számában. — „A mai francia irodalom” címmel november 28-án, hét­főn délután negyed 6 órai kez­dettel dr. Bán Ervin tart elő­adást az SZMT művelődési ott­honában. — Fogadóórákat tartanak a VI. kerületi pártvezetőség tag­jai hétfőn délután 4 órától este 7 óráig a Czollner téri párt­székházban. — Rendőrségi felhívás! No­vember 20-án a Kecskemét és Békéscsaba közötti betonúton elveszett két páncélszekrény­kulcs, egy cirillbetűs pecsét­nyomó és egy ajtókulcs. Meg­találójuk haladéktalanul je­lentkezzen a Kecskemét Városi és Járási Rendőrkapitányságon. — A Szolnoki Cukorgyárban az idén rátértek a cukorgyár­tás melléktermékéből való ta­karmánybrikett előállítására. Naponta 4—5 vagon répaszele­tet sajtolnak értékes takar­mánnyá, amelyet a termelőszö­vetkezetek szívesen használnak állataik etetésére. — Eredményes munkát vé­geztek a kisszállási termelőszö­vetkezetek: a hét végén fejez­ték be az őszi gabona vetéséti valamint a cukorrépa és a ku­korica betakarítását Különö­sen a Petőfi és a Rákóczi Tsz­­ben dolgoztak szorgalmasan« ahol a tagság jövedelme előre­láthatóan több lesz a tervezett­nél. — Harmincán vettek részt a legutóbbi, kecskeméti gyors- és gépíró versenyen. Mint az ér­tékelésből kitűnik, a verseny résztvevői kielégítő eredmény­nyel szerepeltek. — Szomorú szívvel tudatjuk, hogy özv. Baksa Menyhértné Virág Mária életének 86-ik évében rövid szenvedés után elhunyt Temetése november 28-án délután 2 órakor lesz Kecskeméten a Szentháromság temetőben. A gyászoló család. 4441 XXII. — Én rendeltem — mondja az idősebbik Rubini. A tükör slőtt áll, gondosan megigazítja nyakkendőjét, megfésülködik, — Hol a kalapom? — kérdezi. — Dehát maradj még itt, papa... — tartóztatná Mar­cello. Más mondat nem is jut eszébe. Tudománya megszűnik ott, ahol nem érti többé apját. Amikor az öregember elhagy­ja a lakást, a lányok a folyosó falának támaszkodnak. Fanny zavartan mosolyog. Tekintete riadt, mintha félne valamitől. — Jó éjszakát, hölgyeim — búcsúzik az öreg Rubini udva­riasan. — Jó éjszakát — válaszolják szinte kórusban a lányok. Marcello bele akar karolni ap­jába. — Nem, nem — hárítja el az öreg. — Csak semmi kíséret! A kocsi ott áll a sarkon. Apa és fia szótlanul megölelik egy­mást. Marcello orrát megcsapja Fanny parfümjének az illata. — Jól van, fiam — mondja az öregember —, nagyon örü­lök, hogy láttalak... Írj majd..; Igen, igen. Gyakrabban, mint eddig. Marcello mondani szeretne még valamit. Csak tudná, hogy mit! De a kocsi már nekilen­dül, az apa pedig mereven és tisztesen ül a helyén, s még egyszer int a kezével, de anélkül, hogy kitekintene az ablakon. Marcello néhány lé­pést utána ered. A hajnali szél felborzolja a haját. Ügy érzi, mintha hívatlaiful be­állt volna egy temetési me­netbe. És még csak könnyezni sem tud. Másnap este Inával Steine­rékhez látogatnak. Marcello már régóta kárpótlással tartozik Inának a magános éjszakáért, önmagának pedig valamivel, ami ellensúlyozza a nyomasztó találkozást apjával. Azok az igényes összejövete­lek, amelyeket Steiner magán­tudós rendez, nem nevezhetők partynak. Estélyek. Steinerék még szalont tartanak: heten­ként nemeslelkű és okos em­berek találkoznak náluk, or­vosok, filozófusok, írónők és zenészek — az elmés és a ra­jongó Róma már amennyit a Via Veneto és a mai tülekedő élet meghagyott belőle. Marcello kissé elfogódott Ina miatt. Vele való kapcsolatának egyik bökkenője, hogy megje­­lenhetik-e vele társaságban, vagy sem. Most ott állnak a választé­kos ízléssel berendezett lakás halijában. — Csakhogy megjöttetek vég­re! — Steinerné lányos arca ragyog az örömtől. — Már rég­óta vártunk. Marcello megkönnyebbülten fellélegzik. A vendégek állva vagy ülve, kis csoportokban beszélgetnek. Itt nem whiskyt isznak, hanem teát. A szoba közepén fiatal hindu nő ül a földön, keresztbe­­fant lábakkal. Magas, sugárzó hangján lágy és panaszos indiai népdalokat énekel. Répaczi, az Író a hatalmas könyvállványnak támaszkodik és szónokol. Térdnadrág van rajta, hófehér haja csillog, mint a gleccser. — Már régóta prédikálom — mondja éppen, — hogy az igazi asszony a keleti nő. Hogy is le­hetne másként. Hol élt Éva? A Paradicsomban! S hol volt a Paradicsom? Keleten... — Szegény fiacskám! — Ré­­pacziné gúnyosan a fiatal hindu nőre, majd férjére pillant — Kelet rajongója és épp engem vett feleségül! Egy kis vidéki libát, Róma környékéről... Az író háboríthatatlanul foly­tatja: — Igen kedvesem, nagy hibát követtem el... Tudom, jól tu­dom ... A keleti nő titokza­tos... anyánk, szeretőnk és lá­nyunk egy személyben. Egy fiatalasszony kifakad: — Tíz éve hallom ezt az os­tobaságot, Répaczi. Marcello riadtan fordul hátra, a hang felé. Ismeri a fiatalasz­­szonyt Annának hívják. Röpke viszonya volt vele, már nem emlékszik hogyan is ért véget. Szakítottak-e valami miatt, vagy csak úgy magától abba­maradt az ügy, mint sok min­den, amibe belefogott... Akár­hogy is, azt remélte, hogy leg­alább Steineréknél nyugta lesz múltjától... Anna hűvösen nyújt kezet ne­ki. Arca gúnyosan villog. — Ne féljen — mondja csí­pősen. Majd leereszkedően Ina felé biccent: — 0 a soronlevő? — kérdezi. — Elragadó. Ügy lá­tom, nagy bámulod. De ah'gha ette nagy kanállal a tudo­mányt. ;. (Folytatjuk.) ♦ Y

Next

/
Thumbnails
Contents