Petőfi Népe, 1960. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-20 / 274. szám
1960. november 20, vasárnap 3. oldal Szüntessék meg a lazaságokat! As ipari üsemek gazdálkodásának megjavításáról tanácskozott a bajai városi pártbizottság A bajai városi pártbizottság november 17-én tartott ülésén a munkatermelékenység növelésének egyik fontos eszközéről: a munkaszervezésről és a normák helyzetéről taná csíkozott. Az értekezletet négy üzemben — a Gyapjúszövetgyárban, a Villamossági Gépgyárban, az Épületasztalosipari Vállalatnál, valamint a Műkő- és Cementipari Vállalatnál — folytatott vizsgálat előzte meg, amelyről Glied Károly elvtárs, a pártbizottság titkára tartott beszámolót. Az előadó örömmel állapította meg, hogy a város üzemei termelési terveiket teljesítik, javult a gyártmányok minősége, nőtt a munka termelékenysége és emelkedett a dolgozók életszínvonala. A sikerek mellett azonban számos fogyatékosság fékezi még a vállalatok munkáját. Ezek közé tartozik, hogy a munka termelékenységének növekedése nem tartott lépést a szükséglettel, az élet követelményeivel. Több üzemben nem használják ki megfelelően a gépek teljesítőképességét, laza a munkafegyelem és a normák jelentős része már elavult. A Bajai Épületasztalosipari Vállalatnál a brigád kinttartózkodásának idején a gépek kihasználtsága csak 16—17 százalékos volt. Ehhez hasonlóan rossz a helyzet a Műkő- és Cementipari Vállalatnál is. A járdalapokat gyártó gép például naponta csak 6 órát van üzemben. • Ilyen megdöbbentő adatok birtokában nagyon furcsának tűnik, hogy ezek a vállalatok is jelentős beruházási igénnyel lépnek fel. Vajon milyen meggondolás vezérelte a Bajai Épületasztalosipari Vállalat vezetőit s az ipari igazgatóságot, amikor az 196l/63-as évekre 16 millió forintos beruházást irányoztak elő építkezésre és gépesítésre ,a termelés megkétszerezése céljából? Ha egy kicsit jobban szétnézték volna üzemükben, akkor maguk is kiszámíthatták volna, hogy a kettős vagy hármas műszak bevezetésével, a gépek üzemeltetésének jobb megszervezésével a termelést — jóval kisebb beruházással — akár háromszorosára is felemelhetnék. A pártbizottság megtárgyalta a technológiai előírások és utasítások érvényesítésének helyzetét is. A Villamossági Gépgyárban a legtöbb gyártmánynak megvan a technológiai előírása, azonban ezt a dolgozók nem mindig ismerik. Az Épületasztalosipari Vállalat még mindig az 1954-ben kidolgozott technológiai eljárásokkal dolgozik. Ezek elavultságát misem bizonyítja jobban mint az, hogy az üzemben alkalmazott normákat a dolgozók átlagosan 180—200 százalékra teljesítik. Az értekezlet állást foglalt abban, hogy a becsült és az elavult normák helyett minden üzemben tudományosan kidolgozott műszaki normákat alkalmaznak a közeljövőben. Hangsúlyozták, hogy csak a helyesen megállapított normák szolgálják az egész társadalom érdekét, biztosítják az igazságos jövedelem elosztását. A jövőben az új gépek és eljárások alkalmazásával egyidejűleg mindenütt annak megfelelő normákat állapítanak meg a termelés ösztönzése, a termelékenység növelése és az életszínvonal arányos emelése érdekében. A munkafegyelem megszilárdításával kapcsolatban a pártbizottság elítélte a helyenként előforduló lazaságokat és meghatározta a tennivalókat. A nagyjelentőségű tanácskozás napiredjét a közeljövőben valamennyi párt-alapszervezet taggyűlése is megvitatta. Az értekezlet útmutatásainak, határozatainak jó végrehajtása elősegíti az ipari üzemekben jelentkező fogyatékosságok gyors leküzdését, a termelékenység növelését és a vállalatok eredményesebb gazdálkodását. Nagy József KÉPPEI, TOLLAI halászok, halászok* DIÁKOKNAK — FILOZÓFIÁRÓL Érdekes kezdeményezés Kiskunfélegyházán Az egész tanári kar áldozatkész munkájára tette fel a koronát a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Általános Gimnázium minta-osztályfőnöki órája, amelyen részt vettek az iskola tanárai, Éhig Györgyné, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója, s megjelent Némedi Imre, a városi pártbizottság munkatársa is. Keresltük a módot, amellyel fényt deríthetünk a szaktantárgyak tanítása során felvetődő világnézeti és ideológiai problémákra — mondja Harsány! Lajos igazgató, a tavalyi próbálgatásokra és a sokszor estébe nyúló beszélgetésekre, vitákra gondolva. A törekvés, a cél: kialakítani a tanulókban a készséget, hogy az iskolában szerzett ismereteket a gyakorlatban, az életben alkalmazni tudják. Régi törekvés ez, de új dolog, hogy az osztályfőnöki óra keretén belül, nagy gonddal kidolgozott tanterv szerint végzik. összegyűjtötték a szaktantárgyakból azokat a témaköröket, amelyek egy-egy filozófiai tétel köré csoportosíthatók, s amelyek segítségével középiskolás tanulók számára érthető módon megmagyarázhatók a dialektikus materializmus alaptörvényei. A szaktantárgyak adta ismeretek nemcsak lehetővé teszik az ifjúság ilyen irányú nevelését, hanem szükségessé is, hogy azokat általános érvényű végkövetkeztetésekkel foglalják össze. Az ifjúság marxista nevelését célzó munkaterv első formábaöntése volt ez az osztályfőnöki óra. Suki Béla történelemtanár csupán vezette, irányította á harmadik A-osztályban a tanulók között kialakult vitát a társadalmi változásokat előidéző forradalmakról, s az óra végén már a tanulók maguk fogalmazták meg a mennyiségi és minőségi változások törvényét. A bemutató jellegű osztályfőnöki óra bebizonyította, hogy a tanulók nagy érdeklődéssel fordulnak a nehéz filozófiai problémák megközelítéséhez. A bemutató-tanítást vita követte. A tanári kar részéről nem kis felkészültség szükséges ahhoz, hogy ebben a komoly munkában megállják helyüket. Közös akarat, kölcsönös segítség és a tapasztalatok állandó kicserélése vezet majd. oda, hogy végleges, hibátlan módszert dolgozzanak ki az ifjúság világnézeti nevelésének hatékonyabbá tételére. Az első lépések sikeréről ítélve, a Kiskunfélegyházi Petőfi Gimnázium tanári kara megtalálta az ifjúság világnézeti nevelésének helyes módját. Ez a kísérlet szoros összefüggésben van a tantervi reformmal, amelynek alapvető tézise, hogy kialakítsuk tanulóinkban az ismeretek alkalmazásának készségét. A bemutató jellegű óra arra' figyelmeztet, hogy a gimnáziumoknak az általános képzésen kívül foglalkozndok kell filozófiával is — mondotta Éhig Györgyné, summázva a bemutató tanítás jelentőségét. Nagy Éva wvvwvvvvvvvvvvvvwvvvvvvvs KIRE VONATKOZIK? Megyénkben 718 kiikereikedől és 5231 kuipam-U érint az új jövedeleinadá-rendelet Csónak ring a vízen, benne az öreg halász .., Olyan biztosan vezeti az imbolygó ladikot, mintha örökké ezen járt volna. Magabiztos tekintete most is a távolba mered... A megyei tanács pénzügyi osztályán megtudtuk, hogy 718 kiskerskedőt és 5231 kisiparost érint a nemrégen megjelent új jövedelemadó-rendelet. Számukra különösen nagy könnyebbséget jelent, hogy az eddigi féléves adóztatásról az éves adóztatásra térnek át. Nagyjelentőségű a kereskedők szempontjából, hogy az eddig csak a 65 évesnél idősebb kisiparosokat megillető adómentességet a 65. életévüket betöltött kiskereskedőkre is kiterjesztik. A rendelet különbséget tesz a férfiak és a nők között. A női kisiparosok és kiskereskedők adómentességének korhatárát ugyanis 65 évről 60 évre szállította le. Ugyanakkor korhatárra való tekintet nélkül adómentességben részesülnek — bizonyos feltételek mellett — a 100 százalékosan csökkent munkaképességű kisiparosok, kiskereskedők. Érvényben maradnak továbbra is az eddigi adókedvezmények, többek között az ipari tanulót tartók, valamint az ötezer, illetve háromezer lélekszámon aluli községekben működő kisiparosok és kiskereskedők kedvezményei. Egy évig tartó teljes adómentességet élveznek azok a szolgáltató és javító kisiparosok, akik tevékenységüket ötezernél kisebb léleíkszámú községben kezdik meg. Jelentős módosítás az adóátalány bevezetéséről szóló intézkedés, amely elsősorban egyes szolgáltató és javító iparosokra, különösen a kisebb községekben és alkalmazott nélkül dolgozó cipészekre, szabókra, férfi fodrászokra és egyéb kisiparosokra vonatkozik. Az adóátalány az érdekelt adózókat mentesíti a könyvvezetés kötelezettségétől. Az adózók a rendelet szerint pénztárkönyvet és a pénzügyminiszter által előírt segédkönyveket kötelesek vezetni. Ez alól a kötelezettség alól mentesülnek az átalányfizetők, továbbá azok, akiknek a pénzügyminiszter felmentést ad. A rendelet 1961. január 1-én lép életbe. Vajon mire gondolhat? Múltjára vagy jelenére? Az évek elszálltak fölötte . . . Mojzes Marci bácsi már gyermekkorában halász volt. Harminc évig kora hajnaltól késő estig lapátolta a Dráva fodrozó vizét, hogy a családnak enni tudjon vinni haza valamit. S most igazgatósági tag a nagybaracskai HTSZ-nél, hálómester, tavaly pedig első termelő volt... — Nincs ennek titka. Dolgozni kell becsületesen. Hej, ha még fiatal lehetnék...! A kis szigeten kifeszített perionháló. Retteghettek, Ferenccsatornai halak! Kétszáznyolcvanméteres ez a háló, s az ára 45 ezer forint. Már ilyenre is telik a halászati tsz-nek. Kell is, ha jól akarnak keresni, mert novem'Tletn babonásak Nixon és Kennedy egyaránt mindent megtett, hogy győztesként kerüljön ki az amerikai elnökválasztásból. Pedig 1840 óta minden amerikai elnök, akit páros, kerek számú évben választottak elnöksége idején meghalt. Íme az eddigi lista: 1840 W. H. Harrison, 1860 Abraham Lincoln, 1880 J. A. Garfield, 1900 W. Mackinley. 1920 W. G. Harding, 1940 F. D. Roosevelt. Megérkezett az első lőttvad-szállífmány Kecskemétre bér elején kezdődik a nagyhét lós fogás, s ez tart május derekáig ... Vörösen izzik hajnalonként « hold széles koronája. Kelet felől csak halvány csík látszik, de ilyenkor már talpon vannak s halászok. Halk csobbanással siklik a vízen csónakuk, vízbe ér a hatalmas háló, s nem kell más, csak egy kis szerencse. Ha már a szerencsénél tartunk, elmondhatjuk, hogy ez a nagybaracskai halászati szövetkezetét eddig sem hagyta el. Az első őszi nagyhalászaton már 14 mázsa halat fogtak. Volt ebben ponty, keszeg, ízletes vegyeshal, meg gyakori az ilyen harcsa is, amelyet Farkas József bárkái mutat. Három megye — Bács, Csongrád, Békés — vadásztársaságai szállítják a lőttvadat a MAVAD kecskeméti kirendeltségére. Az első fácán- és nyúlrakomány már megérkezett. Ezt követően azonban már majdnem naponta kapnak vadszállítmányt, s az idén is több mint 50 000 nyúlra és többezer fácánra számítanak. Az apróvad nagy részét külföldi piacokon értékesítik. A lőtt nyúl iránt a nyugati államokban, érdeklődnék. — Az első fácánrakományt Olaszországba szállították, s megindult a vadnyúl exportálása is.- - - W . * . > Szép példány: súlya több mint hat kilogramm. Remélik, hogy most is lesz nagy fogásuk: tavaly több 30 kilós harcsa is beleakadt hálójukba. Volt is aztán nemulass, amíg partra vonszolták a hatalmas, vicánkoló vadakat.., Ízlik a bográcsban főtt halászlé? Farkas József kiválóan ért készítéséhez. Mindjárt tanácsokat is ad: — Vegyünk egy kiló halat. Legjobb, ha vegyes. Jól összevagdaljuk a szálkás részt, mert így szálkamentesíteni tudjuk. Elég hozzá egy tojás nagyságú vöröshagyma, mert ha többet adunk hozzá, az édesíti a levét. Vigyázzunk a paparikánál is, mert a sok paprikától keserű lesz a lé. Körülbelül másfél liter vizet öntünk a halra, és amikor forr, másfél kanál erős paprikával ízesítjük. Aki szereti, cseresznyepaprikát is dobhat bele. Különösen arra ügyeljünk, hogy a halászlé forrjon, mert a hosszú forrás adja meg a halászlé igazi izét. Köszönjük a tanácsot. Sajnos, a föztjét, nem tudtuk megkóstolni, mert éppen a fizetés előtti napon jártunk a halászoknál. De biztosan jól sikerülhetett ... írta: Márkus János Fényképezte: Pásztói Zoltán /