Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-11 / 240. szám

2. oldal 1960. október 1L kedd NEMZETKÖZI SZEMLE Szabálytalan csúcstalálkozó az East River partján ' Diplomáciai eseményekben (gazdag esztendőnk az Egyesült (Nemzetek Szervezetének törté­netében is új szakaszt nyitott lA szovjet miniszterelnök kezde­ményezése következtében rend­kívül nagy érdeklődés és fő­ként fokozott várakozás előzte meg az ENSZ 15. közgyűlését. iMint tudjuk, az amerikai diplo­mácia minden erejét latbave- tette, hogy rábírják a kor­mányokat, hogy a kormányfők fes az államfők boj kottáiják a közgyűlést. Az East River part­ján épült üvegpalotában a vi­lágból összesereglett kétezer tu­dósító mégis történelmi ülések tanúja lett. A Szovjetunió kez­deményezésére egymásután fog­lalták el helyüket a közgyűlési teremben a kormányfők, az ál­lamfők és a többi delegáció­vezető legalább külügyminisz­teri rangban. Aki távolmaradt, az önmagát rekesztette ki a na­gyok gyülekezetéből. Mindez az amerikai kormány erőfeszítése ellenére! Sikerült kivívni, hogy az emberiséget érintő nagy kér­désekről olyan színvonalas vitá­ra kerüljön sor, amely felül­múlja az előzőeket. Hruscsov, Eisenhower, Macmillan, Nehru, Castro, Sukarno, Novotny, Go- mulka, Kádár, Dej, Zsivkov, Khehu, Nkrumah, Nasszer, Se- Ikou Touré, — de soroljuk to­vább, hogy igazolva lássuk: csúcsértekezlet ez a javából! [Igaz, nem kerekasztal körül és csak a nagyhatalmak részvéte­iével, amelyet protokollszokás ezerint a külügyminiszterek hosz- «s*as ülésszakon készítenek elő. Afféle szabálytalan csúcsta­lálkozó, az ENSZ 15. közgyűlése, gs ez rendkívül megnövelte a vi­li önszervezet tekintélyét A ko­rábbi közgyűlésekre oly jellem- (EÖ szócséplés helyett heteken át «színvonalas vita zajlott, termé­keny javaslatok egész sora [hangzott el; a szünetekben is élénk a diplomáciai tevékeny­ség, kétoldalú eszmecserék, ta­lálkozók követik egymást s (újabb javaslatokat dolgoznak ki a különböző vagy ellentétes ál­láspontok áthidalására. Még az /ellenséges sajtókommentárok is beismerik, hogy a szocialista országok javaslatai találnak a legnagyobb visszhangra a köz­gyűlésben és a világközvéle­ményben is. Hruscsov minisz- iterelnök ítélete a gyarmati trendszer felett, javaslata az ál. talános és teljes leszerelésre és az ENSZ főtitkári tiszte helyett (három személyből álló kollek­tív vezetőtestületre, azaz szer­Í esen a valósághoz idomítva a őtitkári állást. De akármelyik «szocialista fődelegátus beszédét Vizsgáljuk, megállapítható, hogy valamennyi értékes hozzájáru- llás a nagy kérdések megoldá­sához. így Wladyslav Gomulka javasolta, hogy világszerte tart­sanak népszavazást a leszere­lésről, hozzanak létre Európá­ban atommentes övezetet és lENSZ-határozat alapján tiltsák be az atomfegyver-kísérleteket. jpheorghiu-Dej és Todor Zsiv­kov többek között azt javasol­ják, hogy kössenek kollektív biztonsági szerződést a Balkán [országai. Kádár János, a ma­gyar küldöttség vezetője beszé­dében az emberiség e legegye- «temesebb fóruma előtt példát (mutatott, egy kis nép mivel já­E alhat hozzá a feszültség csök- entéséhez és a béke megszilár­dításához. Emeljük ki egyik ja­vaslatát, amely a főtitkári tiszt­aég átszervezésére vonatkozik. íA nyugatiak részéről igen vita­tott kérdés, miként oszlana meg majd az intézkedési jog a három titkárból álló titkárság tagjai között Kádár János azt Javasolta, havonta felváltva el­nököljön a szocialista, a semle­ges és a kapitalista országokat képviselő ENSZ-titkár. A 15. közgyűlésen megjelen­jek aj új afrikai országok fekete vezetői, a világtörténelem késői szereplői is, Igen érdekes, hogy ebben az esztendőben éppen megkétszereződik már az ENSZ- tagországok száma, ugyanis az 1945-évi San Franciskó-i ala­kuló közgyűlésen ötven volt a tagországok száma. Most pedig már 98-nál tartunk, előrelátha­tólag a legifjabb új, afrikai ál­lam, Nigéria lesz a kilencven- kilencedik és Mauritánia, Isz­lám Köztársaság még ebben az évben a századik ENSZ-tagál- lam. Az afrikai és az ázsiai or­szágok jelentős része semleges politikát követ és most itt az ENSZ-közgyűlésben is megmu­tatták politikai arculatukat. Mindenáron Hruscsov-Eisenho- wer találkozót sürgető határo­zati javaslatok egyik leglátvá­nyosabb megnyilvánulása an­nak a szerepnek, amelyet a semleges államok kívánnak ját­szani a nemzetközi életben, je­len esetben mint a kelet és a nyugat közti közvetítő. Mint is­meretes, éles összecsapásra ke­rült sor a találkozót sürgető ötös javaslat vitájában, mert az amerikai küldöttség sugalmazá- sára beterjesztett ausztrál és argentin módosítás — mint Nehru mondta — meg akarta fosztani értelmétől az eredeti javaslatot. Az első kísérlet ku­darcba fulladt, a közgyűlés nagy többséggel leszavazta az ausztrál módosítást és az ar­gentin javaslatot is csak dur­va szavazási manőverrel tudták végighajszolni, amelynek aztán az lett a következménye, hogy a semlegesek visszavonták ja­vaslatukat kodhassanak. Az amerikai politikát az jel­lemzi az ENSZ-közgyűlésben, hogy üres szócséplésbe, ügyren­di vitákba akarja fullasztani a közgyűlés munkáját. — Egyetlen javaslatot tudtak a közgyűlés elé vinni — a nem éppen ere­deti ötletről tanúskodó, úgyne­vezett magyar kérdést. Így akarják elterelni a figyelmet a döntő kérdésekről, a leszerelés­ről, a német kérdésről, és a többi halasztást nem tűrő nem­zetközi problémáról. Az ameri­kai kormány képviselőinek vagy nem futja többre, 'vagy — s ez látszik valószínűbbnek — passzív magatartásukkal akar­tak irányító hatást gyakorolni a közgyűlésre, hogy megbénít­sák a világszervezet munkáját. Hajójuk azonban zátonyra fu­tott. Az ENSZ-ben még soha nem volt ilyen tartalmas köz­gyűlési vita, ily prominens po­litikusok még nem vettek részt a sorsdöntő kérdések megtár­gyalásában. És mindez a szov­jet kormány kezdeményezésé­nek eredménye. Pedig éppen az amerikai politikusok és elköte- lezetteik azzal vádolják a Szov­jetuniót, hogy szét akarja rom­bolni a világszervezetet. íme, a vád visszahull a vádlók fejére. Bár sok a biztató jel, hogy a világszervezetbe is kezd beha­tolni az élet, hogy a világon végbemenő változásoknak szük­ségszerű változásokat kell hozm­ok az ENSZ-ben is, — még sok harcot kell megvívni ott, az East River partján épült üveg­palotában, — vagy akár másutt hogy a béke erői diadalmas­Nehru helyesli Hruscsov javaslatát, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán dolgozzák ki a leszerelési egyezményt New York. Nehru Indiai mi­niszterelnök New York-i tele­víziós nyilatkozatában üdvö­zölte Hruscsov miniszterelnök­nek azt a javaslatát, hogy 1961 elejére hívják össze az ENSZ- közgyűlés rendkívüli üléssza­kát a leszerelési egyezmény ki­dolgozására. Az indiai minisz­terelnök a leszerelést a legsür­gősebb feladatnak nevezte, és hangsúlyozta, hogy a kérdés megvitatását nem lehet tovább halogatni. A Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságának kérdéséről szólva Nehru kijelentette, hogy a népi Kínának mind általános nemzetközi okoknál fogva, mind pedig az ENSZ jó mű­ködése érdekében meg kell kapnia képviseletét. Kína ENSZ- tagsága nélkül nem lehet meg­oldani például olyan kérdést, mint a leszerelés. Az indiai miniszterelnök ar­ról beszélt ezután, hogy a gyar­mati birodalmak politikai ural­ma véget ért, de gazdasági befo­lyásuk még megvan. Portugáliát említette példaként, mely még mindig fenntartja uralmát af­rikai gyarmatain. A lakosság itt csaknem középkori viszo­nyok között él. Nehru szerint ez a gyarmati rendszer legrosz- szabb formája. Az indiai mi­niszterelnök leszögezte emellett, hogy az ENSZ Kongóban csak a parlament által kinevezett kormány közvetítésével csele­kedhet. Követelte, hogy az ENSZ ne ismerje el Kongóban a főbiztosok tanácsának ural­mát, melyet Kaszavubu hozott létre. Nehru végül megjegyez­te, hogy India támogat minden olyan javaslatot, amely a még meglevő gyarmatok független­ségének megadására irányul. Nkrumah ghanai elnök a kongói helyzetről Accra. Nkrumah ghanai köz- társasági elnök az ENSZ köz­gyűléséről hazatérve rádióbe­szédet mondott. Kijelentette: a Kongóval kapcsolatos problé­mák gyors megoldása érdeké­ben biztosítani kell, hogy a Kongóban tartózkodó ghanai csapatok teliesíthessék felada­tukat az ENSZ parancsnoksága alatt és semmilyen körülmé­nyek között sem szabad őket kivonni Kongóból. Nkrumah a továbbiakban hangoztatta, hogy lehetővé kell lenni a kongói parlament működését, mert ez az egyetlen törvényesen léte­sült állami szerv, amely a nép­től kapta a megbízatást. A ghanai elnök követelte, hogy haladéktalanul vonják ki Kon­góból a belga csapatokat és számolják fel azokat a magán­kézben levő rádióállomásokat, amelvek imperialista irányítás­sal Brazzavilleben működnek. Javasolni kíván ia. hívják össze a független afrikai orszá­gok csúcsértekezletét és azon alakítsák ki Afrika álláspont­ját a leszerelés és a gyarmato­sítás kérdésében. Nkrumah re­ményét fejezte ki, hogy az újonnan ENSZ-taggá vált afri­kai országok egymással szoros együttműködésben törekedni fognak az afrikai szárazföld politikai egységének megszilár­dítására. Kecskeméti anyakönyvi, hírek SZÜLETTEK: Nagy Károly (anyja neve: Micsonai Ilona), Gáifi Matild (Kecskés Irén), Molnár László (Németh Klára). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Dr. Nagy Kálmán és Gerőcs Má­ria, Ország István és Szabó Ilo­na, Kováts Béla és Kecskeméti Mária, Csontos János és Bimbó Katalin, Fúrj Károly és Nagy Mária. MEGHALT: Valter Lászlóné Vörös Julianna 27 éves korában. NAPTAR 1960. október 11, kedd. Névnap: Brigitta. Napkelte: 5 óra 57 perc. Napnyugta: 17 óra 05 perc, ft — Megyei tanácstagi fogadó­órát ma, október 11-én dr. Dal- los Ferenc elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke Űrt 9-től 11 óráig a me­gyei Unács épületében. — Új feladatokat kapott a Kecskeméti Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Növénytermesztési Osztálya. Többek között olyan takarmány­növény-fajtákkal kísérleteznek, amelyek a homokos talajon leg­jobban alkalmazkodnak a táj­adottságokhoz és hozamban, meg táperőben egyaránt gaz­dagok. — Felsőszentiván hét terme­lőszövetkezetében elkészült a munkaerő-mérleg. A mérlegeket a mezőgazdasági állandó bizott­ság felülvizsgálU és jóváhagyta. Eszerint minden tsz-ben időben földbe kerülnek az őszi mag­vak. — Nemesnádudvaron járt ok­tóber 2-án a KISZ hatszoros VIT-díjjal kitüntetett Rajkó-ze­nekara és magyarnótákkal, nép­dal-hangversennyel szórakoztat- U a 300 főnyi hallgatóságot. — Szabad pártnapot Urtott az MSZMP nagybaracskai szer­vezete a közelmúltban. Az elő­adó kül- és belpolitikai kérdé­sekről mondott szavait nagy ér­deklődés kísérte. — 64 százalékra téliesítettek eddig 21 millió 800 ezer forintos áruértékesítési tervüket a kecs­keméti termelőszövetkezetek. A legjobb eredményt — több mint 4 és félmillió forintot —• a zöldségtermelési terv teljesíté­sében érték el. A szövetkezetek között — 140 százalékos telje­sítéssel — első a Győzelem, utána pedig 107 százalékkal a Petőfi Tsz áll. — Egy londoni ékszerész a kö­vetkező' hirdetést tette közzé a lapokban: „Amennyiben a két úriember és a szőke hölgy, akik szombat délután kocsiemelővel betörték kirakatunkat és 50 gyémántgyűrűt elvittek, jelent­kezzenek üzletünkben, megkap­hatják a gyűrűkhöz járó jótál­lási okmányokat is.” — 2500 tonna szappanport használUk fel margarinhamisí­tásra Olaszországban — derítet­ték ki a milánói rendőrök. Olasz lapok szerint a margarin­hamisítási ügy nagyobb arányú a holland margarin-botránynál. — Baja Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága kibővített ülésén tárgyalU meg a város távlati építkezési, közlekedési, és közművesítés! tervét. Az elő­terjesztetteket igen sok hasznos javaslatul egészítették ki a v. b. tagjai és a meghívott vendégek. — Választmányi értekezletet tartott a dunavecsei járásbeli földművesszövetkezetek köz­pontja. Megbeszélték a felvá­sárlási tervek teljesítésével kapcsolatos tennivalókat és el­határozták, hogy a legmesszebb­menőkig segítik az állami szer­veket a baromfi- és tojásüzérek lel epl ezésében. — Csaknem megháromszorozta állatállományát I960 első felé­ben az érsekcsanádi Búzakalász Termelőszövetkezet. A januári 74-gvel szemben például július derekán: 193 szarvasmarhája volt. — Illatosított cioőkrém. Egy amerikai gyáros ötletféleképpen illatosított cipőkrémet gyárt. A Szagos cipők az amerikai közön­ség körében nagy sikert arattak. Jó kis hóbort! — Több ezer befogadóképes­ségű baromfiól építéséhez látott hozzá salát erőből a felsőszent- iváni Űj Élet Tsz. Mint érte­sültünk róla. az Építőipari Vál­lalat nem dolgozik az építkezé­sen kellő ütemben — Nemzetközi tájékoztató elő­adásokat szervezett a Hazafias Népfront járási bizottsága a ka­locsai járás minden termelőszö­vetkezetében. Az előadások el» sősorban az ENSZ mosUni ülés­szakának eseményeiről és a gyarmati íelszabadítási mozga­lomról szólnak. — Csátalja községben a közel­múlt egyik napján 120 ember Ursa dal mi munkával 12P0 mé­ter hosszú árkot ásott ki a törpevízmű csőhálózaUnak le­fektetéséhez. ./a — Lezuhant egy angol atom­bombázó repülőgép október 5-én Anglia keleti partvidékén, pró­barepülés közben. A pilótának sikerült megmenekülni. — Silózási tervüket a múif hét közepéig 60 százalékra tel­jesítették a bajai járás termelő- szövetkezetei. Ugyanebben az időszakban a rozsnak 50 szá­zalékát, az árpának 40, a búzá­nak pedig 10 százalékát vetet­ték el a járásban. — Bácsszentgyörgy idei ser­téshizlalási terve 560 hízó, da értesüléseink szerint, a község év végéig 622 hízott sertést ad át az Állatforgalmi Vállalatnak. Ebből 349-et a Béke és az Új Alkotmány Tsz hizlal, 198-at a tsz-tagok szerződtek le és 75-öt a község néhány egyéni gazdá­ja. ; — Lakóbizottságok létrehozá­sáról hozott határozatot a Kecs­keméti Városi Tanács Végrehaj­tó Bizottsága. A bizottságok szervezését a jövő évben kezdik meg. — Gyors ütemben halad az új, emeletes iskola építése Sükös- dön. Már az emeletráhúzás fo­lyik. — Csőüzem épül Bácsalmáson. A volt szénatelepen épül majd fel a minden igényt kielégítő nagy üzem, amely munkát biz­tosít majd a bácsalmási és kör­nyékbeli dolgozóknak. — A Szántópusztai Kísérleti Gazdaságban egy szántó traktor felgyújtott egy szénakazlat. A tűzesetért a gondatlan traktoros a felelős, aki a kipufogócsőre nem szerelt szikrafogót. — Feltárták Keszthely kör­nyékén Theodor keleti gót ki­rály szülőházát. Az 53X23 mé­teres paloU termeit művészien kimunkált oszlopok díszítették. Az V. században a paloU le­égett, majd újjáépítve a ger­mánság uralkodó rétegének díszcsamoka volt. — Kecskeméten 1957-ben 500 ezer, 1958rban 3 614 000, 1959- ben 11 365 000 forint volt a vá­rosfejlesztés céljaira felhasznált összeg, az idén pedig már meg­haladta a 18 millió forintot. — Dolgos emberek. Lakitele­ken az ez évi Ursadalmi mun­ka értéke, amelyből a tanácsta­gok is alapos részt vállalUk, majdnem 70 ezer forintot tesz ki. Ha ehhez hozzávesszük a községfejlesztési hozzájárulást, 200 ezer forintra emelkedik ez a szám — írja Lőrincz István­ná. Családlátogató tanácstagok (Községi tudósítónktól.) Dicséretre méltó munkát vé­geztek a helvéciai UnácsUgok a harmadik negyedév folyamán. Harminchét községi UnácsUg több mint 500 családot látoga­tott meg, s beszélgettek el ily- nlódon választóikkal. A választó körzetek lakói többek között kérték a község villanyhálózatá­nak továíbbflejlesztését, vasúti várakozó helyiség építését a vas­úti megállónál stb. A beszélge­tések azonban nemcsak a la­kosság kérelmeinek egyoldalú feljegyzéséből álluk, mert a ta­nácstagok mozgósító szavára a választó körzetek lakói igen sok Ursadalmi munkát Is vállaltak a különböző kérelmek megvaló­sítása érdekében,

Next

/
Thumbnails
Contents