Petőfi Népe, 1960. október (15. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-21 / 249. szám
2. oldal I960, október 21, péntek jiitrek: az; A nyugati hatalmak lassítani szeretnék a leszerelési tárgyalásokat a Politikai Bizottságban New York. Az ENSZ-közgyű- lés Politikai Bizottsága folytatja a leszerelés kérdésének vitáját. A csütörtöki ülés egyik felszólalója Rapaczky lengyel külügyminiszter. A szerdai ülésen Zorin, a Szovjetunió képviselője javasolta, hogy ha már az általános és teljes leszerelés kérdését nem a plenáris ülésen vitatják meg, a Politikai Bizottság legalább időhúzás nélkül lásson hozzá az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés alapelveinek kidolgozásához. Ha a közgyűlés végleg elfogadja az általános és teljes leszerelés alapelveit, a szerződéstervezet kidolgozását egy szűkebb körű bizottságban lehet lefolytatni. Viszont értelmetlen és veszedelmes dolog lenne, ha a feladatot technikai részletkérdésekkel kezdenék él, mert a szakértők tanácskozása politikai megegyezés nélkül olyan illúziót kelthetne, hogy komoly tárgyalások folynak a leszerelésről. Ha a nyugati hatalmak ismét mellékvágányra akarják vinni a vitát, akkor a szovjet küldöttség nem lesz hajlandó ebben részt venni — mondotta Zorin. A pakisztáni küldött a három nyugati hatalom határozati javaslata mellett foglalt állást. A következő szónok Ormsby-Gore brit államminiszter, Zorin fel-. borította ki. E javaslat szakértői bizottság létrehozását indítványozza. Krisna Menőn indiai küldött kérdést intézett a brit államminiszterhez arra vonatkozóan, hogy hol lennének a szakértők tárgyalásai. Ormsby- Gore azt mondotta, hogy a felvilágosításokat majd később megadja. Az esti ülésen először Wadsworth, az Egyesült Államók küldötte szólalt fel. Bírálta a szovjet leszerelési tervet és azt a képtelenséget hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a háború megakadályozása végett tart fenn erős hadsereget. Az amerikai küldött igyekezett megvalóNew York. Az ENSZ Gyámsági Bizottságában a magyar küldöttség képviseletében Vár- kpnyi Péter, az önkormányzattal nem rendelkező országokról gzóló jelentés vitájában rámutatott: A gyarmati hatalmak cselekedetei egyáltalán nem mutatják azt, mintha a függő területek felszabadítását kívánnák. Arra hivatkoznak, hogy ad- dig nem szabad függetlenséget adni az uralmuk alatt levő területeknek, amíg nincsenek biz- tosítva a megfelelő gazdasági, kulturális és személyi feltétesíthatatlannak feltüntetni az általános és teljes leszerelésről szóló szovjet javaslatot. Befejezésül kijelentette: reméli, hogy az ENSZ-ben hamarosan megkezdődnek az érdembeni leszerelési tárgyalások az érdekelt hatalmak között. Az esti ülés utolsó felszólalója Green kanadai külügyminiszter azt javasolta, hogy a leszerelési tárgyalásokat az eddigi bizottságokban folytassák, esetleg semlemges ország elnökletével. Indítványozta úgynevezett leszerelési tanácsadói bizottság felállítását. Green felszólalása után a szerdai ülést berekesztették. lek. Ennek viszont éppen az ellenkezőjét teszik, amikor a gyarmati országok népét továbbra is elmaradott állapotban tartják. Külföldről jelentik BUENOS AIRES Argentínában szerdán országszerte széleskörű sztrájkok voltak, amelyben munkások és alkalmazottak vettek részt bérkövetelésük alátámasztására. Több helyen tüntetések zajlottak le. Mar del Plato és Cordova városokban a tüntetők felborítottak villamosokat és autóbuszokat. A rendőrség sok tüntető munkást letartóztatott. BANGKOK. A SEATO, a délkeletázsiai katonai tömb ismét tárgyalásokat kezd a laoszi helyzetről, hogy további nyomást gyakorolhasson a laoszi kormányra. Az UPI amerikai hírügynökség közölte, hogy november 16-án ez ügyben kétnapos tanácskozásra ülnek ösz- sze az agresszív katonai tömb vezetői. BELGRAD. Mohammed Za- hir sah, Afganisztán királya október végén egyhetes látogatásra Jugoszláviába érkezik. SZÖFIA. Magyar képzőművészeti kiállítás nyílt szerdán a bolgár fővárosban. 'VWVVVVVVWWVVV^ A magnetofon és a majmok Az új-delhi állatkert egyik majomketrecóben magnetofont helyeztek el, amelyre felvették a majmok egymás közötti „beszélgetését”. Amikor másnap a magnetofon-szalagot egy másik ketrecben lejátszották, azt tapasztalták, hogy a majmok a hangok hallatára igen jóked- vűek lettek és víg ugrándozásba kezdtek. A kísérletekből az indiai tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a majmok értelmi skálája igen széles. (A „Bratislavai Pravda”-ból) Nagy könyvvásár szólalására válaszolva az angol határozati javaslat előnyeit domNem sok híve van a francia nemzetgyűlésben az „atomütőerö" javaslatnak Párizs. A francia nemzetgyűlésben csütörtökön hajnali 3 óráig folyt a vita a kormánynak úgynevezett »atomütőerőt-« megteremtő törvényjavaslatáról. A vitában a legtöbb felszólaló a törvényjavaslat ellen szállt síkra. — Debré miniszterelnök emiatt felvetette a bizalmi kérdést. Ezzel meg akarja menteni a kormányt attól, hogy leszavazzák. A degaullista alkotmány értelmében ugyanis bizalmi szállj abb fasiszta alakulat a francia politikai életben Párizs. Soustelle, a Debré-kor- mányból kivált volt miniszter, aki jobboldali magatartásáról és az algériai „ultrákat” támogató álláspontjáról ismert, szerdán ismét megjelent a politikai élet színpadán. Sajtóértekezleten ismertette egy általa indított új mozgalom, a fasiszta jellegű, úgynevezett „Nemzeti Tömörülés” programját. Mindjárt az elején azzal kezdte, elérkezettnek látja az időt arra, hogy felelősséget vállaljon. Ezután támadta De Gaulle algériai politikáját és javasolta, „csapat” kifejezést többször is használta. fcOOOOOOOOOO-OOOOOOOOOOOOööO-OOOOOOöO-O-O-O-OOOO-OOO-OOC Három hónap alatt 161 vagon ócskavasat gyűjtöttek a megyében vázasnál csak a kimondottan ellene szavazókat veszik tekintetbe. A tartózkodókat és a távollevőket úgy tekintik, mintha a kormány mellett ^szavaztak volna. A bizalmi kérdés felvetésével a szavazás eltolódott, valószínűleg csak pénteken kerül rá a sor. A Reuter Iroda értesülése szerint számítani lehet arra, hogy a szocialisták bizalmatlansági indítványt terjesztenek elő. deklarálják ünnepélyesen az algériai megyék francia jellegét. Külpolitikai céljait illetően arról beszélt, hogy meg kell erősíteni Franciaország kapcsolatait az Atlanti Paktum államaival. Soustelle szervezetének fasiszta jelleg^ kitűnt abból a kijelentéséből is, hogy rugalmasan kívánja megszervezni „közös gondolkodású és közös cselek- vésű csapatait”. Ezt a gyanús ívwwwwvwwywwwwvww Magyar felszólalás az ENSZ Gyámsági Bizottságának ülésén r Túlteljesítette harmadik negyedévi tervét a Pest—Bács— Nógrád megyei MÉH Vállalat. Vasból 450, fémből 20, papírból 51, rongyból 41 vagonnal gyűjtöttek. A begyűjtött toll értéke egymillió 560 ezer forint, a nyersbőré pedig egymillió 200 ezer forint. Az elmúlt három hónap alatt a vállalat összesen 22 millió forint értékű hulladékot adott át a népgazdaságnak és ezzel negyedévi tervét 123 százalékra teljesítette. Bács megye 161 vagon vasat, 18 vagon papírt és 13 vagon rongyot adott át a MÉH-nek. A 22 millió forint értékű hulladékból nyolc millió forint értékű Bács megyéből származik. A kitűnő eredmény elsősorban a lakosságnak köszönhető. Ahelyett, hogy szemétbe dobták volna a hulladékot, beszolgáltatták a MÉH-nek. Különösen az iskolások voltak nagy segítségére a MÉH-nek a hulladék- gyűjtésben. Jellemző a lakosság közreműködésére, hogy megyénkben a vas- és rongyhulladék mint-" egy 90 százalékát a lakosság gyűjtötte annak bizonyságául, hogy egyre többen vannak, akik megértik, mit jelent népgazdaságunknak, fejlődő iparunknak a hulladékgyűjtés, amellyel az ország sok millió devizaforintot takarít meg. a „könyvterjesztő vasárnapon" A Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezet vezetősége, dolgozói, valamint a házról házra járva árusítók lelkes munkájának eredményeképpen nagy sikerrel zárult az első könyvterjesztő vasárnap. Pénzben kimutatva úgy fest ez a szép eredmény: Kiskunfélegyházán 12'457 forint, Kiskunmajsán 7233, Al- páron 4390, Szánkon 2930, Jász- szentlászlón 1840 forint értékű könyvet vásároltak meg. A sikeren felbuzdulva elhatározták, hogy október 23-án Csó- lyospáloson. Kunszálláson és Pálmonostorán rendezik meg a könuvterjeszlő vasárnapot. NAPTÁR 1960. október 2l.s péntek. Névnap: Orsolya. Napkelte: 6 óra 11 perc. Napnyugta: 16 óra 46 perc. * — Hercegszántón a közelmúltban adták át rendeltetésének a község tűzoltószertárát. A munkából a helyi önkéntes tűzoltóik és a bajai alosztály hivatásos tűzoltói egyaránt kivették részüket — jelenti tudósítónk. — öt csoportban indítottak páros versenyt megyénk termelőszövetkezetei. A verseny célja az I960, december 31-re előirányzott betéte és részjegytervek teljesítése, valamint a „Kiváló Takarékszövetikezet”-i cím elnyerése. — Üjabb Petőfi-dokumentumok. Dr. Mezősi Károly, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum igazgatója a Jászkun területi, valamint az Országos Levéltárban megtalálta Petőfi édesatyja, Petrovics István vagyoni bukásának összes peres iratait. Ezek pontos képet adnak arról, hogyan szegényedett el a Petro- vics-család. — Jóváhagyta a Nílus felső folyásának vidékén tervezett nagyarányú tervek első közös programját az arab-szudáni állandó szervezet. A programra a költségvetési évben 60 ezer font összegű hitelt szánnak. A szervezet egyidejűleg ^határozta, hogy a szudáni mezőgazdasági tervek végrehajtásának elősegítésére a víztárolók előtt 10 centiméterrel megemelik a folyó szintjét. — Flaisz Mária imrehegyi olvasónk arról tudósítja szerkesztőségünket, hogy szeretne Bács megyei KISZ-fiatalokkal levelezni, — szervezetük életéről. A leveleket Kecel, Imrehegy 12. szám alá juttassák el a levelezésre vállalkozó kiszesek. — Tanulnak a Soltvadkerti Földművesszövetkezet dolgozói. Közülük 20-an általános és középiskolában, 15-en pedig szakmai tanfolyamokon gyarapítják ismereteiket. — Lakiteleken november 13- án országos vásárt tartanak. A vásárra, vészmentes helyről, szabályszerű járlattal mindennemű állat felhajtható — írja községi tudósítónk. — Tolvajlás — bonyodalommal. Az NDK Állami Operaházában már befejeződött az Aida nyitánya, készülnek felhúzni a függönyt, de Radames még mindig alsóneműben toporzékolt az öltözőjében. Az énekes kosztümjét sehol sem lehetett megtalálni. Kétségbeesett keresgélés után végül is kerítettek egy másik kosztümöt és megkezdődhetett az előadás. A nyomozás kiderítette, hogy házi tolvaj garázdálkodott az operaházban, aki már egyéb színházi kelléket is lopott. — Prága. A csehszlovák ipar valamennyi ága közül az utóbbi években az energiatermelés fejlődött a leggyorsabban. Rövid idő alatt sikerült felszámolni az energiatermelés lemaradását és ma már a csúcsforgalom ideién sincsen zavar az áramellátásban. — E hónap 29—30-án a Bajai Állami Középiskolás Fiúdiákotthon Diáktanácsa és „Jávorka Sándor” Természetrajzi Köre Herman Ottó névadó-ünnepséget, sport- és kulturális műsort rendez a nagy tudós születésének 125. évfordulója alkalmából. — A Magyar Tudományos Akadémiáról és a Nigériai Államszövetség elismeréséről közöl tájékoztatót a Magyar Közlöny október 15-i, szombati száma. — A tiszaújfalui községi tanács vezetői, tsz-elnökök, mezőgazdászok az elmúlt héten a betakarítás gyors elvégzéséről tanácskoztak. A megbeszélésen Szegedi József elvtárs, a járási tanács vb-elnöke is résztvett. * Emberszortírozás A közismert tcstömüvészt a kiállítás megnyílta után egy műgyűjtő otthonába hívta. Valahogyan így: »Művész uram, nagyon boldoggá tenne és végtelenül megtisztelné házamat, ha eljönne hozzánk. Családom és én nagyon szívesen látjuk.-« Nagy öblös fotőjökben üldögéltek. A falat sűrűn ellepő képeket szemlélték. Az egyikeit megakadt a művész szeme. »Ez jó kép. Avatott kéz festette." — A kép, igaz, jó, de a művész... — cs a kezével íegyintett. Majd közelebb húzódott vendégéhez cs W- zalmuskodón, megértéstvárón elmondotta, hogy a kép festője tehetséges, de semmirekellő, mihaszna ember. S mivel a házigazda a mi- hasznaságot érvekkel nem alapozta, így a művész a maga csendes, halk- szavúságával megkérdezte: »Es miért?-« — Hogy miért? — És látszott rajta, hogy keresi a szavakat. — Olyan..., olyan elvetemült ember. A származása is teljesen homályos. .. Egy sehonnai... Zabi- gyerek! A nehéz sorból lett művész arca clkomorodott. Egy pillanat alatt végigsuhant előtte régmúlt élete és az a mélyről-indulás, ami már csak rossz emlékként kisért. S halkan, de nem kis éUel mondta: — Tényleg?... Én is az vagyok! A házigazda arcán megfagyott a mosoly, de gyorsan feltalálva magát, mind a Két kezét nyújtotta. — Bravó, művészem I Soha kedvesebb találkozás ennél. — És már töltött is. De koccintásra nem került sor. Nem is kerülhetett, hiszen hogyan is csendülhet egybe a nyíltszívű emberség pohara a farizeuskodó álhumanizmuséval. —T “~l 000000000000-0 — Eszperantó tanfolyam Kecskeméten. Szerdán este 7 órai kezdettel tartották a Kecskeméti Jókai Mór Általános Iskola pedagógus kultúrotthpná- ban a hathónapos eszperantó tanfolyam első előadását. A hallgatók előtt Bánó Magdolna tamfolyamvezető ismertette az eszperantó mozgalom több évtizedes múltját. Ezután kezdetét vette az első előadás. A tanfolyamra még lehet jelenkeziü a Jókai utcai általános iskolában. — Petőíiszálláson e hónap 14-én a Szabadság Termelőszövetkezet párttaggyülést tartott, A gyűlésen az időszerű mező- gazdasági munkákkal kapcsolatos feladatokat, ezenkívül az árutermelést cs a pártszervezet tevékenységét beszélték meg. — A Magyar Rádió és Tele* vízió műszaki fejlesztési osztályának műhelyében elkészült a mikroport, a kábel nélküli mikrofon első, mintapéldánya. A mikrofon itt egy körülbelül másfél centiméteres gomb, amely kényelmesen elhelyezhető a kabáthajtóka gomblyukában. Innen vékony vezeték megy a zsebben hordható, ultrarövid- hullámú, tranzisztoros, különleges, tiszta hangvisszaadasú — frekvenciamodulált — rádióadó* hoz, amely nem nagyobb a kö» zönséges zseblámpánál, — Lelkes apa. A californiai Arcata városában John Quinn 23 éves egyetemi hallgató első gyermekük születésekor mindenáron feleségével együtt akart szenvedni. Miután az orvosok határozottan kijelentettek, hogy nem lehet jelen a szülésnél, a lelkes fiatal apa bilincseket szerzett, összekapcsolta saját csuklóját a feleségével és eltüntette a kulcsokat, így aztán összebilincselve »szülték« meg a gyermeket. — A Kalocsai Városi és Járási Rendőrkapitánysághoz nagyobb összegű pénzt szolgáltattak be talált tárgyként, az 1960. évi október 8-án megtartott kalocsai »Vidám Vásár« alkalmával. Igazolt tulajdonosa jelentkezzen. — F. hó 21, 22, 23-án a Tükörponty Halászcsárdában (Reptér mellett) Szigeti Rita tápcdal- énekesnő vendégszerepei. Kitűnő halételekkel minden péntek, szombat és vasárnap disznótoros vacsorával várjuk kedves vendégeinket. Tánczene, hangulat.