Petőfi Népe, 1960. szeptember (15. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-29 / 230. szám

& oldal I960, szeptember 29, csütörtök mí^ieik: az ejtsz-böi. Gheorghiu Dej: Hozzanak létre kollektív biztonsági szerződést a Balkánon Nasszer: Hruscsov és Eisenhower közösen dolgozzák ki egy új leszerelési értekezlet összehívásának elveit A Szovjetunió javaslata a tíztagú leszerelési bizottság kiegészítésére Az ENSZ-közgyűlésen kedden felszólalt Gheorghiu Dej, a Ro­mán Népköztársaság ENSZ- küldöttségének vezetője. Beszé­dében az ENSZ jelentőségét taglalta, majd határozottan tá­mogatta az előterjesztett szov­jet javaslatokat. Görögország és Törökország képviselőihez for­dulva újból indítványozta, hogy hozzanak létre kollektív biz­tonsági szerződést a Balkánon, és tegyék ezt a területet kül­földi katonai támaszpontoktól és atomfegyverektől mentessé. Nasszer felszólalása A román delegáció vezetője után Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke emelkedett szólásra, aki — nyugati hírügy­nökségek szerint — javasolta Hruscsov szovjet miniszterelnök s Eisenhower elnök akár négyszemközt, akár közgyűlés által válasz­tott más személyiségek rész­vételével találkozzanak és dolgozzák ki azokat az el­veket, amelyeknek értelmé­ben az ENSZ védnöksége alatt, új leszerelési értekez­let kezdődhet. Követelte, hogy haladéktala­nul adják meg a Kínai Nép- köztársaságnak az őt törvénye' sen megillető helyet az ENSZ- ben, és sürgősen biztosítsák az algériai nép önrendelkezési jo­gának gyakorlását. Gomúlka felszólalása A közgyűlés esti ülésén első­nek Gomulka, a lengyel kül­döttség vezetője szólalt fel. Be­szédében rámutatott arra a sú­lyos veszélyre, amely nyugat­német revansisták és militaris­ták részéről Európát és a világ békéjét fenyegetik. Állást fog' lalt a két német állammal kö­tendő békeszerződés mellett. Határozottan kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaságot fel kell venni az ENSZ-be. A to­vábbiakban hangoztatta: az Egyesült Államokat terheli a felelősség elsősorban azért, hogy a világszervezet még min­dig nem veszi kellőképpen fi­gyelembe a nemzetközi hely­zet reális tényeit, és a békés együttélés megvalósítását. Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének munkáját bírálva rámutatott: mélységes ellen­tétben áll az ENSZ céljai­val és alapelveivel az a tény, hogy a világszervezet zászlaját alárendelik a gyar­matosítók érdekeinek. Egyetértett azokkal a bírála­tokkal, amelyek az ENSZ fő­titkárának kongói magatartá­sával kapcsolatban elhangzot­tak, és támogatta Hruscsov szovjet miniszterelnök azon ja­vaslatét, hogy szüntessék meg a főtitkári tisztséget. Gomulka beszéde után Pa­raguay küldötte szólalt fel. Is­mertette országa súlyos gazda­sági helyzetét, amelyre rányom­ja bélyegét a nyersanyagárak állandó csökkentése. Elmondot­ta, hogy az ország lakosságá­nak vásárlóképessége az utóbbi fél év alatt 25 százalékkal csök­kent. A paraguayi küldött ki­jelentette, ha az Egyesült Álla­mok nem változtat gazdaság­politikáján, akkor Paraguay, épp úgy mint a többi gazdaságilag fejletlen ország, elveszti az iránta tanúsított bizalmat. A közgyűlésnek — mondta — ta­nulmányoznia kell a nyers­anyagszállítások problémáiét Nehogy a gazdaságilag fejlett országok a gazdaságilag elma­radottabb országok rovására fejlődjenek. Ezután Murillo, Guatemala külügyminisztere szólalt fel. Megpróbálta megindokolni az Egyesült Államok 1954. évi gua- temalai beavatkozását, és a guetamalai népi kormány meg­döntését kommunista zsarnok­ság elleni felkelésként igyeke­zett feltüntetni. Murillo kiro­hanásokra ragadtatta magát Kuba forradalmi kormánya el­len, és olyan vádakkal hoza­kodott elő, mintha Kuba felfor­gató tevékenységet fejtett vol­na ki Guatemalában. Wadsworth magyarázkodik Wadsworth, az Egyesült Ál­lamok állandó képviselője pró­bált válaszolni Fidel Castro, kubai miniszterelnök keddi be­szédére. Wadsworth egyetlen érvet sem tudott felhozni azok­kal a tényekkel szemben, ame­lyek bizonyítják az Egyesült Államok Kuba ellen irányuló agresszív cselekedeteit. Hasonló próbálkozásokba bocsátkozott Nicaragua képviselője is. A kubai állandó küldött, vá­laszolva a két utóbbi felszóla­lásra, élesen elutasította a gua- temalai külügyminiszter azon állítását, mintha a kubai kor­mány intervenciót készítene Guatemala ellen. Nevetséges­nek nevezte a forradalom ex­portjáról az amerikai hivatalos személyiségek és bérenceik ál­tal terjesztett dajkameséket. Ezzel a közgyűlés esti ülése befejeződött. A közgyűlés leg­közelebbi ülése szerdán dél­után, magyar idő szerint 15 óra 30 perckor kezdődik. A délelőtti ülésen Uruguay, Ausztrália, Dánia és Bulgária, a délutáni ülésen pedig Panama, Olasz­ország és Afganisztán képvise­lője szólal fel. Vita a Kínai Népköztársaság felvételének napirendre tűzéséről Az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága magyar idő szerint hajnali 0 óra 45 perc­kor kezdte meg ülését, amely­nek napirendjén a Kínai Nép- köztársaság ENSZ-tagsága kér­désének napirendre tűzése sze­repel. A gyűlésen részt vett ame­rikai küldött ismételten java­solta, hogy a Kínai Népköz- társaság ENSZ-képviseletének ügyét halasszák el. Zorin szovjet küldött élesen ellenezte a kérdés minden to­vábbi halogatását. Kijelentette, hogy a Kínai Népköztársaság törvényes képviselőjének távol­tartása az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, közvetlen meg­sértése az ENSZ alapokmányá­nak és a világszervezet alap­jainak aláaknázására irányul. A kérdés napirendre tűzését a bizottság hosszú, heves vita után elvetette. A Szovjetunió ENSZ-küldött- sége levelet intézett az ENSZ főtitkárához. A levélben azt ja­vasolja, hogy a tíztagú lesze­relési bizottságot újabb öt tag­gal egészítsék ki. Az öt tag a következő: India, Indonézia, Egyesült Arab Köztársaság, Mexikó és Ghana. Általános vélemény szerint, ha ezt a ja­vaslatot elfogadják, akkor a Genfben megszakadt leszere­lési tárgyalások újra megkez­dődhetnek. Nkrumah: a semleges államok külön csoportot alkossanak az ENSZ-ben New York. Nkrumah, Ghana elnöke, kedden beszédet mon­dott az ENSZ afrikai, ázsiai csoportjának zárt ülésén. Nkru­mah a többi között javasolta: az ENSZ-ben állítsanak fel egy olyan semleges csopor­tot, amely erős harmadik erőként működne a Kelet és a Nyugat között. Kijelentette, hogy eddigi ENSZ- tapasztalatai csak megerősítet­ték azt a meggyőződését, hogy az ilyen semleges csoport meg­teremtése hasznos lenne és elő­segítené a háború elkerülését. Számunkra a béke létfontossá­gú, enélkül nem tudjuk felépí­teni az elképzelésünknek meg­felelő jövőt — mondotta a gha- nai elnök. a Szukarno, indonéz kormányfő szerdán érkezett New Yorkba. A hivatalos közlemény hangoz­tatja, hogy Szukarno nem mint delegációvezető, hanem mint kormányfő érkezik New York­ba, ahol nyolc napot tölt. Szu­karno szeptember 30-án mond beszédet az ENSZ közgyűlésén, és számos államférfival foly­tat majd megbeszéléseket. Szu­karno kíséretében 50 indonéz politikus érkezik, közöttük Su- bandrio külügyminiszter, több más miniszter, a vezérkari fő­nök és Aidit, az Indonéz Kom­munista Párt főtitkára. NAPTÁR 1960. szept. 29, csütörtök. Névnap: Mihály. Napkelte: 5 óia 40 perc. Napnyugta: 17 óra 28 perc. — Országgyűlési képviselői fogadónapot Kecskeméten szep- temeber 30-án, pénteken délelőtt 9 órától 13 óráig Nagy József tart a Széchenyi téri népfront­irodában. — 2980 hektoliter mustra kö­töttek szerződést a kecskeméti termelőszövetkezetek. A leszer­ződött mennyiség átvétele és tá­rolása nem okoz majd gondot az Alföldi Állami Pincegazda­ságnak, mert tárolótere 35 ezer hektoliter befogadására alkal- mas. — Ülést tartott a tompái párt- szervezet vezetősége. Ennek so­rán megviitatták az 1960—61. évi pártoktatás feladatait, majd kijelölték a szemináriumi veze­tőket — jelenti községi tudósí­tónk. — Film készül Horthy egykori cselédeinek mai életéről. Ken­deresen, a Horthy-család és egy két íöldesúr egykori birtokán ma két közös gazdaság, a Hu­nyadi és a Vöröst Csepel Ter­melőszövetkezet gazdálkodik. A község csaknem 20 ezer holdas határában a Horthy-korszakban mint cselédek, summások és zsellérek dolgoztak a paraszt- emberek. Most a Budapesti Film stúdió munkatársai filmet ké­szítenek, amely bemutatja a Horthy-korszak és a szövetke­zeti parasztság mai életét. — Az őszi takarmánykeverék és az őszi árpa vetése mellett megkezdték a búza vetését is a dávodi Augusztus 20 Termelő­szövetkezetben. Takarmányke­verékből ez ideig 70, őszi árpá­ból 90, búzából pedig 150 kát. holdat vetettek be — adja hí­rül községi tudósítónk. — Helyreigazítás. Szeptember 28. számunkban »Szép a virág — de húsra is szükségünk van!« című cikkünk utolsó előtti be­kezdésébe sajtóhiba csúszott be. A helyes szöveg: Ugyancsak nem értünk egyet a gátéri Vo- rosilov Tsz elnökének vélemé­nyével sem: lehet vigyázni a háztáji szárnyasokra is, hogy ne okozzanak kárt a vetések­ben, anélkül hogy a tsz-gaz- dák feleségeit a baromfitartás elvonná a mezei munkától. TöáfMuugyjttL óra. Reggel nyolc órára jelölték, meg a kecskeméti városi tanács­ülés kezdetét. Így küldték ki a meghívókat is. A toronyóra egykedvűen kon-r gatja a nyolcat, s az ülésterem mégis kong az ürességtől. De lámcsak! Vannak pontos ejnbe- rek! A közel százötven érdekelt közül heten (!!) sétálgatnak a. folyosón Ketten-hárman beszél4 getnek. Ennél hasznosabban, nem lehet tölteni a várakozást. Nyolc óra tíz perc. Vannak már vagy húszán. Újabb öt, tíz» tizenöt perc, s egyre többen ér-< keznek. Sőt, már a tanács-» terembe is szállingóznak. HA-» romnegyed kilenckor végre min-» denki az ülésterembe vonul» megkezdődik a tanácskozás. Negyvenöt perces késéssel! Ad iskolákban 45 percig tartanak] az órák. Sok tudományt csepeg-» tetnek ennyi idő alatt a nebu-» lók fejébe. 45 perc alatt gép-* kocsival oda és vissza még le-> hét járni az utat Kiskunfélegy­háza és Kecskemét között. A konzervgyárban több ezer tasale levest készítenek ennyi idei alatt, a termelőszövetkezetben, meg jókora tábláról takarítható be a kukorica. De minek is folytassam? Min-» denki megtalálná a munkáját erre — a mindenüvé későn ér­kezők jóvoltából elkótyavetyélt —■ várakozással töltött 45 perc­re. Miért nem vagyunk hát pontosak? Miért nem becsüljük meg egymás idejét?! —y—« Uj családi hetilap: a Képes Újság Ma már nincsenek istenháta- mögötti helyek, a hír, a kép mindenhová eljuthat s az em­berekben is megnövekedett az érdeklődés, hogy tájékozódja­nak hazánk és a világ dolgai­ban. A művelődni vágyó, ér­deklődő ember ma ezer kér­désre keres választ, a termelő­szövetkezeti és az egyéni gazdát egyaránt érdekli a mezőgazda- sági tudomány és eredményei, a társadalmi kérdések, a művé­szet szépségei, vagy akár az űrhajózás legközelebbi tervei. A magyar falu nagy társadal­mi és szellemi átalakulás ko­rát éli s a falusi lakosság, ame­A kongói parlament újabb felhívása . az ENSZ-hez A kongói parlament újból fel­hívással fordult az ENSZ-bez, hogy támogassa Lumumba tör­vényes kormányát. A táviratot a Biztonsági Tanács elnökéhez és az afrikai-ázsiai ENSZ-kül- döttségekhez intéztek. A parlament táviratában éle­sen bírálja a kongói ENSZ-pa- rancs.nokságot. mert engedélyezi a Csomóénak. Kalondzsinak, Ileonak szóló fegyverszállításo­kat. A távirat szerint a NATO- tagállamok utasításokat adnak Kongó egységének megbontásá­ra és ehhez eszközökkel is ellát­ják a szakadárokat. A parla­menti képviselők erélyesen kö­vetelik a Biztonsági Tanács ha­tározatainak végrehajtását és hogy a nyugati hatalmak azon­nal hagyjanak fel az ország bel- ügyeibe való beavatkozással. lyet még a Horthy-korszakban »másodosztályú állampolgárok« gyülekezetének tekintettek, ma ugyanúgy igényt tart a modem tájékozódás és szórakozás min­den formájára, mint a városiak. Ezt az igényt igyekszik ki­elégíteni a Képes Újság is, amelynek első, száma október elején jelenik meg. A Képes Újság 32 oldalon írásaival és képeivel teljes tá­jékozódást és egész heti szó­rakozást kíván nyújtani a csa­lád minden tagjának. A felnőt­tek megtalálhatják benne a bél­és külpolitika minden fontos eseményét, s hetenként talál­kozhatnak a lap hasábjain a kulturális élet, a tudomány, a művészet jeles képviselőivel. Az irodalmi rovatban kiváló íróink és költőink szólalnak meg. A fiatalok eredeti képeket és írá­sokat találnak a sportról, a di­vatról, a nagymamák mesét ol­vashatnak föl unokáiknak a Ké­pes Újságból. Keresztrejtvény, sakk, heti rádió- és televízió­műsor. tréfás oldal és sok-sok kép hazánk és a világ esemé­nyeiről — ezt akarja nyújtani olvasóinak minden héten a Ha­zafias Népfront új családi heti­lapja: a Képes Újság. — Mint az »Advertising Age« című hetilap közli, az Egyesült Államokban 1959-ben 11 090 mil­lió dollárt költöttek reklámra, vagyis 7,6 százalékkal többet mint az előző évben. Az NSZK- ban, Angliában, Olaszországban, Japánban, Franciaországban és Ausztráliában összesen 3,7 mil­liárd dollárt fordítottak reklám­célokra. — A rendőrség felhívása! A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányságon egy meg­találó, barna színű, vászon ké­zitáskát adott le. Tulajdonosa haladéktalanul jelentkezzen érte — A Kecskeméti Berkes Fe­renc Közgazdasági Technikum pályázatot hirdet egy női test­nevelői állásra. Kecskemét, Baj- csi-Zsilinszky út 1. 3795 Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Hédervéri Ilo­na (anyja neve: Farkas Ilona)) Hédervári Mária (Farkas Ilo­na), Bartucz Tibor (Szmilkó Sára), Pólyák Teréz (Garzó Mária), Magó Károly (Kovács Ilona), Seregély Irén (Halász Irén), Farkas Attila (Kéri Má­ria), Csernák Mária (Nyúl Má­ria), Gyöngyösi Mária (Kovács Mária), Pataki Ilona (Berente Ilona), Kecskés Magdolna (Mé­száros Ilona), Turcsik Katalin (Kovács Anna). MEGHALTAK: Hédervári Ilona és Hédervári Mária egy­napos korukban. A Bács-Kiskun megyei Ru­házati Kiskereskedelmi V. folyó év október I-én dél­után 2 órakor VEVÖANKÉTOT RENDEZ AZ ANYÁK BOLTJÁBAN. Az ankéton minden ked­ves vásárlónkat szívesen látjuk, ahol a bojt munká­jával kapcsolatban észre­vételeiket megtehetik. 2380

Next

/
Thumbnails
Contents