Petőfi Népe, 1960. augusztus (15. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-07 / 186. szám

1960. augusztus 7, vasárnap 7. oiciá. 3 Vasárnapi sportműsor A LABDARÜGÁS rajtja most va­sárnap lesz az NB H-ben, az NB IH-ban és a megyei I. osztályban. A legnagyobb érdeklődés a megye egyetlen NB II-s csapatának, a Kecskeméti Dózsának a bemutatko­zását kíséri a tavaly még NB I-es Budapesti VSC edlen. Ez a mérkő­zés rangadónak számít, hiszen a csoport két legnagyobb tudású csa­pata méri össze az erejét. A Dózsa nem valami jó előjelek között in­dul neki a bajnokságnak. Hosszú útról, a Szovjetunióból tértek haza a hét végén. Minden azon fog múlni, hogy a Dózsa erőnléte olyan lesz-e, hogy sikerrel tud majd el­lenállni a BVSC rohamainak. A bu­dapesti csapat minden bizonnyal már az első mérkőzésein megkezdi a baj­noki pontok gyűjtését, hogy a végső hajrában jelentős pontelőnye le­gyen. Ha a Kecskeméti Dózsa pi­henten állhatott volna a rajthoz, akkor még bízhattunk volna a pont­szerzésben, így azonban — csaknem kéthetes szovjet portyával a lábá­ban — nem sok a remény. Az egyik pont megszerzése is jó eredmény lenne. A mérkőzést du. 5 órakor játsszák a belső városi pályán. A DÉLKELETI NB III-BAN két csapatunk harcol a bajnoki ponto­kért. Vasárnap mindketten idegen­ben kezdenek. A Kecskeméti TE Hódmezővásárhelyen kezd a MÁV HMTE ellen. A KTE-nek Vásárhe­lyen nem igen megy a játék. Mi azért bizakodunk a KTE pontszer­zésében, ahhoz azonban legalább olyan játék és gólerősség kell mint a miUt vasárnapi mérkőzés n. fél­idejében. —' A Kiskunfélegyházi Épí­tők együttese első mérkőzését a Szolnok megyei bajnok, a Jászberé­nyi Lehel otthonában vívja meg. Ha az Építők lelkiismeretesen és sportszerűen készült fel a rajtra, akkor nem maradhat el a siker. A DÉLNYUGATI NB III-BAN a Bajai Bácskának mindjárt nehéz el­lenfele akad Baján a tavaly még NB H-s Kaposvári MTE-ben. Min­den attól függ, milyen volt a Bács­ka felkészülése az őszi idényre. Csak igen jó formában levő Bács­kának lehet esélye a kaposváriak ellen. — A másdk Ibajai csapat, az Építők megyei rangadót játszik Kis­kunhalason a Határőr együttesével. Itt is az évkezdet! jobb forma dönti majd el az oly fontos két baj neki pont sorsát. — A Kiskunhalasi ME- DOSZ-nak az újdonsült Baranya megyei bajnok; a Pécsi EAC a ki­sorsolt ellenfele. Ennek a mérkőzés­nek a sorsa még bizonytalan, mert az MLSZ elnöksége egy vitás átiga­zolás miatt a halasiaktól levont két pontot, így a csapat kiesett a me­gyei I. osztályba. A MEGYEI I. OSZTÁLY rajtja sok érdekességet ígér. Ilyen mindjárt a félegyházi rangadó a Bányászati Va­sas és a Honvéd között. Még ennél is nagyobb izgalmat ígér a négy ve­zető csapat egymás elleni mérkő­zése. Vasárnap megtudhatjuk, hogy Bácsalmást mennyire törte le a ki­esés. A bajnok jelölt Kalocsai Kini­zsi ellen kell megkezdeniük a pont­szerzést. A mérkőzés nyílt, mint ahogy nyflt a Soltvadkert—-Jánoshal­ma találkozó is. E két mérkőzés a bajnokságra is kihatással lehet. A továbbiakban a Kecskeméti Épület- lakatos és a Kiskőrösi Petőfi is nagy harcot hoz. A Kalocsai Hon­véd—Vaskút, a Kalocsai Spartacus— Tompa és az Izsák—Alpár mérkőzé­seken az elölálló csapatok az esé­lyesek. A TEKÉZÉSBEN Kecskeméten a Kecskeméti MÁV sporttelepén az országos vasutas kupa küzdelmei folynak hét város nyolc csapatának a részvételével délelőtt 8 órai kez­dettek Mozik Műsora Augusztus 7-én, vasárnap Baja Központi: Nápoly aranya, Baja Uránia: Ilyen nagy szere­lem, Bácsalmás: A nagy kék országút, Dunavecse: Kálvária, Izsák: Blum ügy, Jánoshalma: Rászedett udvarlók, Kalocsa: Fehér vér, Kecskemét Árpád: A szultán fogságában, Kecske­mét Városi: Folytassa admirális, Kecel: Merénylet, Kiskőrös: Diadalmas olimpia, Kiskunfél­egyháza: Szent Johanna, Kis­kunhalas: Két emelet boldog­ság, Kiskunmajsa: Számíthatsz rám, Kunszentmiklós: Három csillag, Mélykút: Salem! bo­szorkányok, Szabadszállás: A megfelelő ember, Tiszakécske Petőfi: A nagy családok, Tisza­kécske Tisza: Emberek és far­kasok. Augusztus 2-án, hétfőn: Baja Központi: Kölyök, Baja Uránia: Ilyen nagy szerelem, Kalocsa: A nagy családok, Kecskemét Árpád: Nápoly ara­nya, Kecskemét Városi: Foly­tassa admirális, Kiskőrös: Ró­mai vakáció, Kiskunfélegyháza: Szent Johanna, Kiskunhalas: Két emelet boldogság, Tisza- kécskke Tisza: Emberek és far­kasok. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO 8 EE/Jl/EH^EK SZŐLŐPERONOSZPÓRA j és gyümölcsvarasod ás ellen permetezzünk VITIGRÁH rézoxiklorid-tartalmú gombaölőszerreL Kiváló tapadóképességű, — mész nem kell hozzá. 1 kg Vitigran — 2 kg rézgálicot pótol! Vitigran használata olcsóbb és gazdaságosabb a bardóilénél! ALMAMOLY irtására jól bevált az 50 százalékos DDT-pép 0,25—0,35%-as oldata, továbbá a . P E R N I T mikrokristályos DDT-s szer 0,4%-os oldata. Mindkét DDT-s szert keverhetjük nyári higitású mészkénlével és bordóilével. ARANKAIRTÁSRA kitűnő hatásúnak bizonyult a KREZONIT E, vagy a KUSKUTÁN. Beszerezhető: A földművesszövetkezetekben, az állami kis­kereskedelmi vállalatok boltjaiban és a vetőmagboltokban. Forgalomba hozza: A Műtrágya és Növényvédőszer Érté­kesítő Szövetkezeti Vállalat és megyei kirendeltségei) MAUPASSANT 110 évvel ezelőtt 1850. au­gusztus elején született MAU­PASSANT, a francia irodalom legjelentősebb novellistája. Ki­váló formaművészettel megírt elbeszélései a burzsoázia ferde- ségeit pellengéreitek ki. Leg­több műve magyar fordításban is megjelent. Vízszintes: 1, Két szó: a.) Fi­zikai fogalom, b.) foghús. 6. Ha­szontalan holmi. 11. EGYIK MAUPASSANT NOVELLA Cl- g ME. 12. Azonos hangzók, 13. “ Kellemes ital. 14. Hangtalan Lázár, 15. Egyforma magán­hangzók. 17. Finn futóbajnok, kevert betűkkel, 20. MAU­PASSANT EGYIK MÜVE (az utolsó kockában két betű). 22. , . . . mars! 23. Világosság. 25. g Ezt a jegyet szeretik a diákok. Gépipari technikust § karbantartó csoportvezető- O nek keres felvételre a G Kecskeméti Sütőipari Vál- ® lalat Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vál­lalat központjában, Petőfi utca 14. sz. 1806 ELADÓ 5 hektós elsőrendű boros- hordó. Kecskemét, Rendőrfalu, in. utca 19. szám. 2392 A JAKABSZALLASI Szeszfőzde a termelői pálinkafőzést megkezdte. Jelenleg sorszám nincs. 2401 m*AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^ Figyelem! t 3 E r* A megyei tanács v. b. pénzügyi osztálya felhívja az adó- ► ,◄ p. zók figyelmét, hogy a mezőgazdasági lakosság adója ki- ► FIGYELEM! Érdemes GYŰJTENI Á MÁKGUBÓT! Kilogrammonként 1,10 forintot fizet érte a földművesszövetkezet. A mákgubó gyűjtéséért áz úttörők külön jutalmat is kapnak. 1738 Termelőszövetkezetek, háztáji és egyéni termelők! Kössenek hizlalást szerződést az 1961. évi sertéshizlalási akcióban! Szerződés köthető minden meglevő jó csontozatú, hizlalásra alkalmas malacra és süldőre, 1961. évi átadásra. ARAK: 15,50 16,— 14.80 vételével az egyéb lakosság adója havonta esedékes. I fi A havi részletek minden hó 15-ig t adópntlékmentesen fizethetők. t Aki időben eleget tesz az adófizetési kötelezettségének, ^ ig pénzt takarít meg önmagának, g A késedelem a hó első napjától visszamenőleg lg napi 1 ezrelék adópótlék-költséget jelent, jg A földadó július 1-vel esedékessé vált. j Felhívjuk a termelőket, hogy ^ a cséplőgéptől nyomban teljesítsék * földadó-kötelezettségüket [328 .T YYTYT XXXZXXXS3 ▼ YY ▼ ▼▼▼ ▼ V? T lyyjfj TXT Y T T TTT \ Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Ft/kg Termelőszövetkezetek rövidlejáratú hitelt vehetnek igénybe. Egyénieknek, háztáji termelőknek kamatmentes előleget folyósítunk. Termelőszövetkezetek, amennyiben egyszerre 20 db-nál na­gyobb számú egyöntetű (falkásított) sertést adnak át, nagy­üzemi felárban részesülnek, a következők szerint: Tszcs-ok Mg tsz-ek 1,— Ft/kg 1,50 Ft/kg 110—130 kg súlyú fehér hússertésért 130 kg feletti fehér hússertésért 110—140 kg-os hús- és húsjellegű sertéséri! 140 kg feletti Súlyú hús- és húsjellegű sertésért 15.30 126—140 kg-ig hízott zsír- és zsírjellegfl sertésért 14,50 140 kg feletti súlyú zsír- és zsírjellegű sertésért 14,80 170 kg és ezen felüli súlyú tenyésztésbe fogott koca, vagy kanlott sertésért 14,— 20—50 db falkásított egyöntetű sertés után 50 db-on felüli falkásítot! egyöntetű sertés után 1,50 Ft/kg 2,— Ft/kg Részletes felvilágosítást az Allatforgalml Vállalat községi felvásárlói és járási kirendeltségei adnak. Báes-KIskun megyei Allatforgalmi Vállalat Kecskemét, Csongrádi u. 2. sz. Telefon: 29-05. 1569 27. Az eső utáni utca jelzője. 30, Vissza: Helyes! amerikai szöveggel, 32. Félig zavar, 34. Esztendő. 36. Ezen télen közle­kedünk. 39. Nógató szócska. 40. Két szó: a.) cipész szerszám, b.) mennybolt (utolsó kockában két betű) 42. Ritka női név, 44. Be­cézett női név, 45. Fordítva te­levíziót jelent 46. Éneklő szócska. 48. Szarvas fajta. 50, MAUPASSANT TÖBBI NEVE. 53. E VÁROSBAN HALT MEG MAUPASSANT, 55. MAU­PASSANT SZÜKEBB HAZÁ­JA. 58. Két szó: a) női név, b) családi állapot 59. Válogat, cse­rélget. Függőleges: 1. EYA, 2. Vissza: Vigyázó. 3) Tölt 4. Helyeslő szó, 5. Az egyik évszakot 6, Rosszemlékű német császár. 7. Finom bor, 8. Mert, franciául (CAR). 9. Mint, angolul (AS), 10. Kevert betűkkel írt apaállat 11. Ünnepi öltözet. 16, . . . borg (svéd város)) 18, Olasz névelő. 19. Két szó: a.) fonetikus más­salhangzó, b.) véd. 21. Fordítva: erdei állat 23, MAUPASSANT NEMZETISÉGE. 24. Nagy Sán­dor. 26, Fűszeres, 28. Esőben álló. 29. Durva megszólítás. 31. ANI, 33. Háziállat 35. Végén L-el: megvakított Árpádház-beli herceg. 37, Kárt okoz, 38. Vissza: házikó. 39. Gyenge ellenzést kifejező szó. 41. Ha­talmas folyó Németországban (J=Y). 43. Pest-megyei község­be valósi. 44, Somogy-megyei község. 45, Ütő, 47. ÁPDA. 49. Mezei állat. 51. Ukrajnai folyó. 52. Feltételes kötőszó; 54. Le­vegő, idegen szóvaL 56. MS. 57, Nemzeti Vállalat, Beküldendő: Vízszintes: 11., 20., 50., 53., 55. és függőleges 23, KÉPREJTVÉNY Alábbi rejtvényünk Arany Jánostól származik, aki 1851— 1860-ig a nagykőrösi gimnázium tanára volt E tréfás rejtvény­nyel diákjainak kedveskedett? v£var j5)­ART Mi RT /y\ d AR Holnap A\ 26. számú rejtvényrovatunk megfejtése. Megyénk helységei: Bugac. Baromjárás. Közlegelő. Sasülő. Baromfitenyésztés. Nyertesek: Kocsárd Sándor, Bajaszentistván, Gondos Gábor és Faragó Eszter, Kecskemét. Az e heti rejtvényeket au­gusztus 13-ig kell beküldeni. nn A Petőfi Népe ÄQ' 1960. évi rejívénysaeívéíiye

Next

/
Thumbnails
Contents