Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-01 / 154. szám
i960, július í, pántét S. oldal KRESZ-verseny Kecskeméten (' Á Bács-Kiskun megyei Rend- i őrfőkapitányság július hó 10-én ! reggel 7 órai kezdettel Kecske- ! méten nagyszabású KRESZ- ; verseny t rendez. A verseny cél- a gépjármű- és motorkerék- f»árvezetők felkészü 1 tségének és « járművek műszaki állapotáénak elbírálása. A versenyben részt vehet minden magán- és j- közületi gépjárművezető, aki érvényes gépjárművezetői igazolvánnyal rendelkezik, mind ; magán, mind közületi gépjárművel. A versenyen részt vevők gyülekezési helye a Villám István utca 12. A közületi gépjárművezetők az illetékes gépjárműelő- edónál, a magán-gép jármű vezetők pedig a közlekedést ellenőrző csoportnál szerezhetik be te nevezési íveket. Versenyben két gazdaság kombájnosai Bács megye déli részén, a jó minőségű fekete, kötött, bácskai talajon gazdálkodik a megye két legnagyobb állami gazdasága. A Garai Állami Gazdaság tizennégy és félezer holdon, s a Bajai Állami Gazdaság csaknem tízezer holdonj Szántóföldjeiken kasza alá érett a kalászos és az idén rekord-termést ad. A Garai Állami Gazdaság négyezer holdas gabonatábláján 18—20 mázsa őszi árpa termett holdanként, a búzatáblán 20 mázsás termésátlagot várnak. Az idén kísérleteztek először olaszbúzával, amely holdanként 30 mázsás termésátlagot ad. Hasonló jó a termés a Bajai Állami Gazda ság háromezer holdas gabonatábláján is. A kalászosokat mind a két állami gazdaság teljes egészében kombájnnal takarítja be. A két állami gazdaság kombájno- sai versenyre hívták lei egymást. A versenyfeltételek között szerepel a minőségi munka. A tarlómagasság 15 centiméter alatt lesz és elhatározták, hogy a szemveszteség nem haladja meg az 1,5 százalékot, a tört szemeket pedig teljes egészében kiküszöbölik. A versenyt öt naponként értékeli a két gazdaság közös versenybizottsága. Hetenként félezer látogatója Tan a Hajai Csillagvizsgálónak A tiszta nyári estéken a Bajai Csillagvizsgáló Intézet táv•Középiskolások a KISZ nyári táboraiban A Kommunista Ifjúsági Szö- tvetség tevékenységében igen * fontos helyet foglal el az ifjú- iság munkára való nevelése. E .feladat végrehajtása során az .elmúlt évben a párt VIÍ, kongresszusának tiszteletére soha nem látott lendületet vett az ifjúság lelkesedése, a termelő munkában való szorgalma és a i közhasznú társadalmi munkában való részvétele. Jelentős ívolt a középiskolás diÚKok be- > kapcsolódása is a községt'ejlesz- ítcsi tervek megvalósításába. Felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére a város-: 1 fejlesztési tervek valóravál- tasaban megyénk középiskolásainak mintegy 85 százaléka vett részt. Társadal- , mi munkájuk értéke megközelíti a másfél millió forintot. i A legjobbak közül is kiemel- 1 kedik a Katona József Gim- ! názium kollektívája. Az iskola növendékei több mint százezer t forint értékű munkát végeztek el. Tavaly nyáron több mint 500 i fiú és leány töltött el 12 napot a balatonboglári, bogyiszlói és a megyei KISZ-táborokban; Az idén a fiatalok munkakedve tovább növekedett és több mint ezer fiatal jelentkezett eddig a bogyiszlói, a balatonboglári, a bajai és a kecskeméti, valamint a a solti és a pírtói ifjúsági táborokba. Ezekben az önkéntes ifjúsági táborokban, napi hatórás munka mellett gazdag kulturális és sportlehetőség kínálkozik a részvevők számára. A jelentkezések már hetekkel ezelőtt befejeződtek a középiskolákban, elvégezték a kötelező orvosi vizsgálatokat is, és a diákok (június végén, július elején elindulnak az ifjúsági táborokba. lA bogyiszlói gátépítésre 430-an, «WVVVV'/V^VVVVVVVWVVOVV'/WVOV'tfVVVOV a balatonboglári gyümölcskertészetbe 110-en, a bajai és kecskeméti sportstadion építésére 200—200-an, a solti és a pírtói erdőgazdaságokba pedig közel 200-an utaznak. A táborokban részt vevő középiskolások már eddig is jelentős társadalmi munkát végeztek. A Kiskunfélegyházi Petőfi Gimnázium fiataljai közül nap nap után egy egész héten át negyvenen vettek részt a város parkosításában. A Kalocsai X. István Gimnázium tanulói 500 méter hosszú csatornát áslak. A társadalmi munkában való részvételükért a KISZ megyei végrehajtó bizottsága hét középiskolai KISZ- szervezetet jutalmazott meg, összesen 18 ezer forint értékű sport- és kulturális eszközökkel. A középiskolás fiatalok példamutató társadalmi munkája arra a reményre jogosít fel bennünket, hogy az ifjúsági táborokban is megállják helyüket. Valamennyi részvevőnek jó munkát kívánunk és azt várjuk, hogy a tábor befejezése után, feladataik elvégzésével, a munkában szerzett örömökkel, tapasztalatokkal, egészségesen, naptól barnítottan térjenek haza. Horváth Ignác csöveivel nemcsak a Nap bolygói, hanem a negyedik szput- nyik is jól látható. Az elmúlt hetekben a csillagászok megfigyelték a szputnyiik három részét: a rakétát, az eredetileg visszatérésre szánt kabint, mely szintén szpulnyikká vált és a negyedik szputnyikot. Ezért az utóbbi időben mind többen keresik fel a késő esti órákban a csillagvizsgálót. A környező falvak, a város KISZ- szervezetei, üzemei csoportos kirándulást szerveznek. Hetenként több mint félezren keresik fel az obszervatóriumot. A termelőszövetkezetekből az elmúlt két hét alatt öt alkalommal hívták meg a csillagvizsgáló munkatársait, akik a meghívásnak eleget tettek és ismertették a szputnyikok jelentőségét. Megyénk adja az ország riclnusiermésének egyharmadát Kevesen tudják, hogy megyékben termelik az ország ricinus-termésének egyharmadát. Több mint 1500 holdon már befejezték a ricinus második kapálását is. Mélykúton például — ahol csaknem ezer holdon termelik ezt az értékes ipán növényt — holdanként csaknem 10—12 mázsás átlagtermés várható. A megye tízezer holdas cukorrépa-területén is befejezték a második mélykapálást és megkezdték a levéltetű elleni védekezést. Szerte a megyében Vofatox-szal porozzák a cukorrépatáblákat. N A P T A R 1960. július 1, péntek. Névnap: Tibold. Napkelte: 3 óra 50 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. • — Országgyűlési képviselői fogadónapot július 1-én dr. Or- tutay Gyula elvtárs tart délelőtt 9 órától 13 óráig, a Hazafias Népfront megyei irodájában, Széchenyi tér 20. szám alatt. éjietnény naptól Tizenhat évvel ezelőtt, 1944- ben a Bergen-Belsen-i haláltáborban ölték meg a náci pribékek Vámos Ilonát, aki mint Magyarországi Szocialista Munkáspárt tagja, Hámán Katóval dolgozott együtt. Részt Víí az illegális Vörös Segélyakció megalapításában. Többször hurcolta el a rendőrség, s nem egyszer került a Tolonc- házba, vagy Márianosztrára, többször állították bíróság elé. Küzdelmes élete jutalmát, hazája felszabadulását már nem érhette meg, 1942-ben újból letartóztatták, majd a börtönből 1944-ben Bergen-Belsenbe hurcolták. Vámos Ilona, a magyar munkásmozgalom mártírja 1896- ban született. * 1921-ben e napon alakult meg a Kínai Kommunista Párt. « Július elseje Kanada nemzeti ünnepe. 1867-ben e napon hozták meg az Észak-Amerikai Törvényt, mellyel a kelet-kanadai tartományokból megalakították Kanada domíniumát. Léggömböt vegyenek! Itrulanor regénye Aztán segített Belicsen- kónak az öltözködésben, ős hozzátette: Ott, ahol a csont összeforr, még erősebb lesz. Ez volt a katona kedvenc mondása. Lehúzta a csizmáját, kisimított a kapcáján minden ráncot, s közben néhányszor elismételte: — A tyúkszem nem golyó, mégis lever a lábadról. Így találkozott Belicsenkó Arhipowal, igy indultak el együtt kelet felé, a kelő nap irányába. A nap minden reggel oly távol kelt fel tőlük, túl az ágyútűzön, a frontok mögött, a föld legszélén. Néha látták a visszavonulás nyomait. Nyitott, kizsigerelt bőröndöket, sárba betaposott rongydarabokat, szétzúzott fogatokat- Az egyik üyen úton alacsony, takaros öregasszony feküdt az árokban, házilag horgolt csíkos harisnyában, férfici- pűben, az útra kimosott hátizsákkal a hátán — ezt is átkutatták. Ez az öregasszony menekült a háború elől, de a háború elzúgott mellette, s az úton otthagyta a lánctalpak szaggatott, esőtől elárasztott nyomát, őt meg, valakinek az édesanyját, az árokba dobta, s most itt fekszik. Kéklő reggeleken látták az orosz falvakat, a kémények fölött kígyózó füstöt. Az erdőből, távolról nézték, és lassanként fájdalommal telt el a szívük, meg gyűlölettel. Egy ilyen reggelen Belicsenkó megmosdott • egy pocsolyában. Száraz falevél hullt alá a vízre. Ez már az ősz hírnöke volt. És körös-körül a fű megfonnyadt, elhalványodott, éjszaka megcsípte az első dér, elszíntelenítette. Belicsenkó ránézett Arhi- povra meg a különféle egységek, ezredek időközben hozzájuk szegődött katonáira, — ezekre az elcsigázott, betegesen sápadt arcú emberekre. Hiszen a köpenyük és csizmájuk napokon át nem száradt ki, e^isz éjszakai menetelés után letelepedtek az erdőben, száraz rozsét gyűjtöttek, tüzet gyújtottak, éhgyomorra szívták a cigarettát és köhögtek. Gondolatban íelmérte a megtett hatalmas utat, amelyet egyszer majd visszafelé is meg kell tenni, s ekkor döbbent rá először, hogy a háború sokáig fog tartani, nem egy évig, se nem kettőig. Ezen a reggelen a forgalmas úton, amelyen puskagolyóként száguldoztak a német motor- kerékpáros összekötők, mellmagasságban kifeszítettek egy telefondrótot. Nemsokára az éppen arra robogó összekötő kirepült a motorkerékpár nyergéből, s megpróbált védekezni a fák közül kiugró és rárohanó emberek ellen. Azok összegöngyölték a drótot, fogták a motorkerékpárt meg a katonát, és bevitték az erdőbe. Belicsenkó szétterítette a motorkerékpáros térképét. Vállára vetett német köpenyben ült a földön, és - figyelmesen tanulmányozta. A katonák köréje sereglettek, s a válla fölött belepillantottak. Idegen volt ez a térkép a szemüknek. Az orosz falvak nevét német betűkkel írták rá, az orosz folyókat átkeresztelték, és mindezek fölött ez a szó állt: Russland. Nem Oroszország, nem Szovjetunió, hanem — Russland. Szájról szájra járt ez a német szó, és nem valami jóindulatú kíváncsisággal méregették a foglyot, aki fiatal mogyorócserje tövében ült. (Folytatjuk.) — Fogadóórákat tartanak at VI. kerületi pártvezetőség tag-i jai pénteken délután 4 órától1 este 7 óráig a Czollner téri; pártszékházban. — Ismertetik és megtárgyal-* ják a népfront-kongresszus anyagát Solt községben. A Hazafias Népfront természettudományi előadásokat is szervez a Soltiak részére^ — És nálunk? A zalaegerszegi Ady Mozi vezetősége elhatározta: nyáron filmvetítések alatt jéggel hűük a nézőteret. A szellőzőberendezés beszívó nyílása elé naponta 2—3 mázsa jeget helyeznek, így a levegő a jégen át jut a nézőtérre és kellemessé teszi a hőmérsékletet — A Szovjetuniótól kapott kombájnok összeszerelésénél kiváló munkát végeztek a Bácsalmási Gépállomás dolgozói. Ezúton dicsérjük meg Szvetnik Endre, Gubics János, Csócsics Mihály és Mészáros József szerelőket. — Ez a relativitás. London utcáin a napokban 15 sztriptíz’ táncosnőből álló menet vonult végig, hogy az angol sajtóban róluk terjesztett hírek ellen tiltakozzanak. A kifogástalanul felöltözött lányok nagy táblát vittek a következő felirattal: »Jóval erkölcsösebbek vagyunk a többi lánynál.« — Ünnepélyes keretek között tartotta év végi vizsgáját a Tiszakécskei Zeneiskola. — Dn Batka László tanítványai sikeresen mutatkoztak be a közönség előtt. — Ötéves találkozójukat ünnepelték a Kiskunfélegyházi Tanítóképző 1955-ben végzett növendékei. A tanítók legnagyobb része Bács megyében, főleg a tanyai iskolákban helyezkedett el. — A Rózsalovaggal nyitják meg a Salzburgi Ünnepi Játékok új hajlékát, amelyet három és fél év alatt építettek fel. A 2340 férőhelyes új színházat július végén avatják. — Érdemes selyemhernyót tenyészteni. A bácsalmási selyemgubó beváltó állomáson már 70 mázsa gubót vettek át. Van olyan termelő, aki 2009 forintot is kapott az első gubó- szállítmányért — jelenti községi tudósítónk.; — Negyventagú énekkart szerveztek Solton. A község 15 tagú népi tánccsoportja szintén nagy sikerrel mutatkozott be az elmúlt napokban a kul- túrházban. — Vasérc a homok alatt. Kazahsztánban, a Kiszilkum sivatag kellős közepén óriási vasérc-lelőhelyre bukkantak. A sivatagi homokréteg alatti vasérc mennyiségét 330 millió tonnára becsülik. — Űj napközi otthon nyílt Katymáron. A napközi otthon a termelőszövetkezeti vezetők kezdeményezésére jött létre — jelenti községi tudósítónk. Földalatti vístárolók Kínában Kanszu északnyugat-kínai tartomány parasztjai földalatti víztárolókat építettek, amelyek 110 000 hektár értékes szántóföld öntözését teszik lehetővé. A parasztok tömegmozgalmat indítottak földalatti források feltárására, s ez év eleje óta jelentős eredményeket értek el. A tartomány, amely löszös talajú fennsík, 1500 méterre a tenger színe felett, Kína legszárazabb vidékei közé tartozik. A parasztok ez év tavaszán több mint 270 ezer kutat ástak, jórészt 30 méter mélységig.