Petőfi Népe, 1960. július (15. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-22 / 172. szám

i960, július 22. péntek A MAGVA R, SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BACS - KISkUN MEGYEI LAPJA Rohamosan emelkedik a közlekedési halesetek száma Az országutak rémei Villáméit enőr zésen a közlekedési rendőrökkel Ez a nap sem különösebb a többinél a közlekedési rendőrök életében. Az éjszaka csendesein telt el, mindössze egy esetben országúid balesetet jelentettek: egy részeg motoros az árokba rohant. Rendőreink egy napi ellenőr­zéséről szól riportunk. Bár ha­láleset, vagy súlyosabb sérülés nem történt, mégis, figyeljük csak: mennyi szabálytalansággal találkoztunk megyénk országút­jain; Gyorshajtás, italozás, adótartozás Kecskeméten rövid félóra alatt három olyan szabálytalanságnak lehettünk szemtanúi, amelyek könnyen balesethez vezethettek volna. Palotás Ferenc, a RÁ VÉL vezetője 15 kilometer helyett 40 kilométeres sebességgel szágul­dott végig a Szabadság téren, figyelembe sem véve az útke­reszteződést. Védekezése mind­össze ennyi: sietett... A KC—01—99 motorkerékpár vezetője Bodor Zoltán, a Kecs­keméti Gépállomás dolgozója sem törődött az útkeresztező­déssel, eszében sem volt lelassí­tani; Amikor a rendőrök meg­állították, azonnal észrevették, hogy pálinkát fogyasztott. Nem vezethette tovább motorkerék­párját r-t pótutasának, akinek [jogosítványa van, kellett haza­vinni azt a gépállomásra, A Rács megyei Könyvtár gépko­csivezetője is szabálysértést kö­vetett el ugyanakkor gyorshaj­tással. Közlekedési rendőreink — a közúti ellenőrzések során — fe­lülvizsgálják a menetleveleket is. A megállított öt kecskeméti személy- és tehergépkocsi ve­zető közül négynek volt hiányos a menetlevele: egyáltalán nem •törődtek az érkezés és várako­zás megjelölésével. Molnár Ist­ván Nagykőrösi utca 2 szám alatti lakosnak szintén sokba került figyelmetlensége: Nem fizette be időben a harmadik negyedévi forgalmi adóját, s mi­vel a határidő letelt, a kétsze­resét számítják fel, — nem is beszélve a húsz forintos hely­színi birságróL ; Kiskőrös irányába indultunk ezután. Izsákon keresztül. Erre a napra ezt az útvonalat jelöl­ték meg a rendőröknek villám- lellenőrzésre. Ezek a villámel- lenőrzések gyakoriak, s mint mondják a közlekedésrendészet­inél, hasznosak és célravezetőek. Hol az egyik, hol a másik or­szágúton emelkedik váratlanul a megálljt jelző tárcsa és a sza­bálytalanul közlekedő gépkocsi- vezetők a legtöbb esetben »ho­rogra« kerülnek. Nagyon fontos a szigorúság, figyelmeztetés és büntetés a fi­gyelmetlen vezetőkkel szemben, mert az utóbbi napok közúti baleseteinek száma bizonyítja: sokan feledkeznek meg maguk­ról, amikor motorra, vagy kocsi­ba ülnek; ■— Nem azért büntetünk, mert örülünk«, ha megbírságolha­tunk egyes motorosokat — mondja Kovács rendőrőrmester. — Annak örülnénk a legjobban, ha senkit sem kellene felírni. De sajnos, kénytelenek vagyunk a legszigorúbb eszközökhöz nyúl­ni az országutak rémeivel szemben. Egy motoros sem haragudhat ezért rájuk. Koporsószállítás motorkerékpáron E furcsa szabálytalansággal Izsák előtt találkoztunk. Egy oldalkocsis motorkerékpár áll az út szélén, az oldalkocsi helyére azonban két méteres hosszú fa­ládát szereltek. Gregus István izsálki lakos ezen szállítja a ko­porsókat — engedély nélkül — a hullaházhoz. Közben kiderül, hogy a rendőrjárőr egyik tagja egy hónappal ezelőtt már fi­gyelmeztette a motorkerékpá­rost: szerelje le a hatalmas lá­dát! ö azonban nem törődött a figyelmeztetéssel. Nála már szi­gorúbb büntetés következik. Mert vajon mi történne, ha mo­torkerékpárosaink teherfuvaro­zásra használnák fel a motor- kerékpárjukat? Nem nehéz ki­találni: balesetek tömkelegé; Izsákon Karareczkij József motorkerékpáros akad utunkba, aki vezetői igazolvány nélkül motorozik, majd egy újabb mo­torkerékpáros előtt lendül ma­gasba a forgalmi tárcsa, A mo­toros azonban nem áll meg — az állami gazdaság udvarán ér­jük utol. Frittmann Lászlónak hívják,.. Szász Sándor páhi lakos a Kossuth téri gyalogjárdán mo­torozik. Méghozzá nagy sebes­séggel, mintha nyílt országúton lenne. Kiderül, hogy a járdán játszó gyerekek között »csak« tanulni akart vezetni — vezetői igazolvány és forgalmi engedély nélkül! Motoros a kukoricásban A kiskőrösi országúton állunk és Páhi felől motorkerékpár kö­zeleg. Ketten ülnek rajta. 200 méterre lehetnek tőlünk, ami­kor meglátják a rendőröket és hirtelen visszafordulnak. Mire a kanyarhoz érünk, már hűlt he­lye a motorkerékpárnak. Zúgást sem hallunk sehol, s így biztos a közelben lehetnek. Nehéz becsapni a rendőröket! Azonnal észreveszik az ország­úiról leforduló nyomot, amely az egyik kukoricásba vezet öt perc múlva szégyenkezve elő­kerül — a páhi állatorvos. Ve­zetői igazolványa sem volt és forgalmi engedély nélkül moto­rozott ! ! Milyen súlyos következményei lehettek volna ennek a szabály, talanságnak is! Egy szürke hétköznap és mégis mennyi szabálytalanság! Tucatjával találtunk kivilágítat- lan fogatoskocsikat; gépkocsik vakítottak szemünkbe; szabály­talanul mentek át az úttesteken a gyalogosok; irány jelzés nélkül fordultak a motorosok, kerékpá­rosok és kerékpárokon nem egy­szer ketten is ültek. Mit is te­hetnének ilyenkor a közlekedé­si rendőrök? Figyelmeztetnek és szigorúan (büntetnek ... (Márkus János) aratás — közös szüret — Alig várjuk, hogy a hiva­tali munka után időnként egy kicsit kijöhessünk a határba dolgozni —• mondja Tohai Teri és több társa, akik valameny- nyien a Kerekegyházi Földmű­vesszövetkezet dolgozói, s akik most az Előre Termelőszövetke­zet búzatábláján vagy tizenöten kötik a kévéket az aratógép után. — De hogyan kerültek a föld­művesszövetkezet dolgozói a tsz földjére? — kérdezzük a szor­galmas »alkalmi« munkásoktól. — Még a tavasz folyamán Horváth Imre igazgatósági el­nök és Vass László szakszerve­zeti bizottsági elnök kezdemé­nyezésére p&tronálási megálla­podás jött létre a két szövetke­zet között. Most pedig, hogy látjuk; szükség van a segítségre — áldjuk a szavunkat* A további beszélgetés során kiderült, hogy a földművesszö­vetkezet dolgozói már nem első alkalommal nyújtanak segédke­zet a szövetkezet tagjainak. A szőlő kötözésében harmincán segítettek, egyik vasárnap pe­dig kukoricát kapáltak. Az ara­tás befejezése után a közös szü­retet tervezgetik, amikor a jó munka és a barátság megünnep­lésére is nyílik majd alkalom. Kecskeméti Katalin , ■ levelező Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szalai Ilona (anyja neve; Mustó Ilona), Ko­vács László (Nagy Anna), Tóth István (Illés Katalin), Farkas Mária (Tóth Irén), Szabó Mag­dolna (Bakó Magdolna), Major József (Farkas Magdolna), Ke­mény Gergely (Kenderes Ilona). MEGHALT; Varga Imréné Losonczi Judit 59 éves korában. NYÁRON IS LEHET... Kellő leleményességgel, ügyszeretettel nyáron is lehet sike­res ismeretterjesztő előadást rendezni. Ezt bizonyította a leg­utóbb Dobos Menyhértné Kecskemét-belsőnyíri népművelési ügyvezető, Magyar János elvtársat, a TIT tagját kérte fel: tájékoztassa az érdeklődőket az űrrakétákkal, űrrepüléssel kapcsolatosan Iz­galmas kérdésekről Hetvenen hallgatták nagy figyelemmel a jól felépített előadást. Még a nehéz napi munkáról is elfeledkez­tek, míg Magyar Jánossal a bolygók, csillagok világában utaz­gattak. A megjelentek — hála a megyei könyvtár előzékenysé­gének — befejezésül még két szakfilm megtekintésével bővít­hették ismereteiket. f A közeljövőben orvosi előadást szeretnének rendezni 53 cséplőgép dolgozik Járásszerte teljes ütemben fo­lyik az új gabona cséplése. A járási felvásárlási kirendeltség felmérése szerint a három gép­állomás munkába állított 53 cséplőgépére több mint 1800 va­gon kalászos elcséplésre vár. A Borotai Gépállomás egy-egy cséplőjére a legmagasabb átlag: 4450 mázsa gabona jut; itt több közös szérű megszervezésével, a húzatások csökkentésével bizto­sították a munkát. A félvásárlási kirendeltség felmérte a raiktárhelyzetet is, és megállapította, hogy a TV-tele- peken kívül három malom is te­kintélyes mennyiségű gabonát tud elhelyezni. A TV-telepek 22 darab „Farmer” típusú gabona­szárítóval rendélkeneik, ezek na­pi 3—5 vagon nedves gabonát tudnak feldolgozni. Módosítják Kunfehértó belterületét PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Weither Dániel. Kiadja: • Petőfi Népe Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: , 26-19, 25-16. Pártépltés és ipari rovat: 11-22 Szerkesztő bizottság: 10-36 Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dli 1 hónapra 11 Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kekkemét = Tel.; íi-29, ií-lj! Bolygók a televízió ernyőjén N. Kuprevics, a pulkovói ob­szervatórium csillagásza televí­ziós teleszkópot szerkesztett, A kísérleti készülékkel végzett megfigyelések arról tanúskod­nak, hogy a képélesség a tele­vízió ernyőjén 5—600-szorosar. felülmúlja az optikai teleszkó­pokkal elért képélességet. Lehe­tővé teszi továbbá azt is, hogy a televízió ernyőjén megjelenő bolygókról rövid expozíciós idő­vel felvételeket készítsenek. Az új csillagászati műszer el­helyezésére külön pavilont épí- íene&_. A kunfehértói tanács végre­hajtó bizottsága azzal a kéréssel fordult a járási, illetve megyei tanács végrehajtó bizottságához, hogy engedélyezze a község bel­területének módosítását. Erre a rendezésre az egyre szaporodó építkezések miatt van szükség. A község 1950-ben alakult, s azóta közel 200 lakóház épült benne. Az állami gazdaság dol­gozói, s a tsz-tagság részéről újabb igények vannak. A házhe- I lyeket a tanács a tóhoz vezető új' bekötő út két oldalán tervezi. Ez a terület szervesen kapcsoló­dik a már -beépített részhez, ezért villamosítása is könnyen megoldható. Dicséret — engedély A járási tanács végrehajtó bi­zottsága nemrégiben megtár­gyalta a községi tanácsok gaz­dálkodási tevékenységét, s Csu- pity Istvánt, a jánoshalmi ta­nács végrehajtó bizottságának elnökét, a gazdálkodásban kifej, tett jó munkájáért dicséretben részesítette. Furcsának tartjuk .. .hogy a szállító Üvegért vál­lalat miért nem küld Kiskunha­lasra lámpaüveget? E cikk hiá­nya okozta az elmúlt félévben a legtöbb gondot; az igényeket sem a vegyes boltok, sem az üvegbolt nem tudta kielégíteni, pedig a rendelésekben mindig szerepelt. Mivél a városban még igen sok helyen nincs bevezetve a villany (nem is említve a nagy kiterjedésű tanyavilágot!) a lámpaiiveg-ellátást haladékta­lanul meg kell oldani. ., .hogy a frissen tatarozott járási tanácsháza előcsarnoká­ban hetipiaci, de még egyéb na­pokon is, több tucat falhoz tá­masztott kerékpár rongálja az új vakolatot, s fogja el a bejára­tot. Az is helytelen, hogy a ta­nácshoz érkező autók és mo­torkerékpárok — egyéb parkoló hely híján — az amúgyis kes­keny utcán várakoznak, akadá­lyozva a forgalmat^­A borotai általános iskola ta­nulói kérték, hogy engedélyez­zék részükre egy Petőfi néven működő, s egy hold területen gazdálkodó ifjúsági termelőszö­vetkezet megalakítását. A v. b. ehhez hozzá is járult 10 százalékkal több élelmiszer Kiskunhalason az élelmiszerforgalom az elmúlt év hasonló időszakához képest mintegy 10 százalékkal emelkedett; ez ér­tékben kb 1 millió 500 ezer forintnak felel meg. Az emelke­dés a lakosság életszínvonalának növekedését igazolja, mert a létszámban jelentős változás nem történt. Javult az áruellátás mennyisége és minősége is; az élelmiszer-kiskereskedelem fél­éves tervét 101,5 százalékra teljesítette. 1959. első félévéhez vi­szonyítva a földművesszövetkezet is több mint 2 millió forint­tal nagyobb forgalmat bonyolított le. Anyakönyvi hírek Kiskunhalasról SZÜLETTEK: Pákái László (anyja neve; Zámbó Julianna), Csapó Lajos (Kovács Viktória), Balázs István (Magyar Etelka), Nagypál János (Nagy Erzsébet), Harkai Mihály (Pap Mária), Szabó Pál (Káposzta Emília), Lakos Zsuzsanna (Varga Mar­git), Kátai Imre (Vájná Irén), Rigó György (Kovács Mária), Bujdosó József (Csorba Erzsé­bet), Posváncz Magdolna (Ren­dek Magdolna), Juhász Márta (Forgács Mária), Liscsinsaki Miklós (Tégen Agnes), Tóth Jo­lán (Pimbor Jolán), Czakó Ka­talin (Körösi Mária), Friebert János (Kardos Katalin), Bogdán József (Orbán Erzsébet), Kolom­pár Lajos (Kolompár Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bubb Ferenc András és Vonya Julianna, Nagy Sándor és Bor- bás Klára, Baobás Lajos és Sö­rös Zsófia, Albert Mihály és J BuUy Marák. /■ MEGHALTAK; Hegyes Mi- hályné Vörös Rozália 86 éves, Koncz Lajosné Kovács Apolló­nia 77 éves, Bezsényi Sándor 57 éves korában. Á felnőttek védelmében! A kiskunhalasi strandfürdő több felnőtt látogatója pana­szolja, hogy az úszómester nem tart megfelelő fegyelmet a nagy­számú gyermeksereg között. Így fordul élő, hogy neveletlen, 10—< 13 éves fiúk a felnőttek számá­ra fenntartott medencében úsz­kálnak, rendetlenkednek, sértő­en molesztálják a fürdőzőket. Rendreutasításuk az úszómester feladata lenne, de ő akkor is a gyerekeknek fogja pártját, ha a felnőttek az ilyeneket kiutasít­ják a medencéből. Az effajta el­nézés semmiképpen nem ma­gyarázható a gyermekek szere­1

Next

/
Thumbnails
Contents